A magyar csapat az elmúlt szűk egy évben már harmadszorra futott össze az angol válogatottal, és amíg Gareth Southgate gárdája ezeken a mérkőzéseken rendre hasonló problémákba ütközött, Marco Rossi együttese folyamatosan fejlődött. És egy vereség meg egy döntetlen után a Nemzetek Ligája első körében már legyőzte riválisát.
A magyarok a két nemzet első világbajnoki selejtezőjén egy félidőn keresztül még szépen demonstrálták azt, amit egy éve az Európa-bajnokságon láthattunk:
Ugyanakkor amint nyíltabbá vált a játék, az angolok minden hibát megbüntettek. A visszavágón viszont már nemcsak a labda elleni játékban sikerült bizonyítani a felállt védelem ellen sokszor tanácstalan angolok ellen, hanem a hátulról indított, felépített akciókkal az ellenfél kapujáig is többször veszélyesen jutott el a magyar együttes.
A harmadik összecsapásra pedig – a jelek szerint – minden összeállt. A Rossi-csapat továbbra is legfőbb erényeként tudja felmutatni a szervezett labda elleni játékot, aminek köszönhetően egészen a meccs hajrájáig nem is szorult be tartósan mélyen a kapuja elé, miközben jól kimunkált, gyakran előre lezongorázott sémák mentén a labdajáratásban is magas szintet sikerült megütnie.
Ebben persze az is nagy segítség volt, hogy Rossi papíron talán a legerősebb kezdőcsapatát küldhette a pályára, hiszen a sérülése után már a klubjában is bevethető Szalai Attila ott lehetett a hármas belső védő sor bal oldalán, és a topligás játékosaink (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Schäfer András, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland) mind bevetésre készen álltak. Botka Endre volt az egyetlen, aki jobb oldali belső védőként még eséllyel pályázott volna a kezdőcsapatba, de sérülése miatt el kellett hagynia a keretet, így Lang Ádám töltötte be a pozícióját. A másik kérdőjel a bal oldali szárnyvédő posztja fölött jelenhetett meg, de ott végül az utóbbi mérkőzéseken, és a Wembley-ben is kezdőként szereplő Nagy Zsolt megtartotta a helyét Callum Styles-szal szemben a már megszokottá váló 3-4-2-1-es szerkezetben.
