Universal / Corbis / VCG via Getty Images)
Foci sport24

Hatvan éve a rádió csak a második félidőt adta, de akkor volt legutóbb Magyarország az angol futball ostora

Legutóbb hatvan esztendeje nyert a magyar labdarúgó-válogatott a szombat esti vendég, Anglia legjobbjai ellen. A diadalt méltó keretek közt, az 1962-es világbajnokságon aratták honfitársaink. A mérleg azóta: 3 döntetlen, 12 vereség.

A chilei Rancagua sokat köszönhetett a Braden Copper Companynek: az amerikai rézbányászati cég leányvállalata építette fel a helyi stadiont, amelyben vb-mérkőzéseket rendeztek 1962-ben. A New York-i székhelyű üzem vendégházában, a két és fél ezer lakosú Coyában lakott a Mundialon az angol küldöttség, míg az 50 ezres lélekszámú Rengóban a magyar. Az ottaniak olyannyira megszerették honfitársainkat, hogy a városi folklór részévé vált: „A világbajnokság idején mi, renguinók is magyarok voltunk.”

Az érzelmek magas hőfoka ellenére hazánk fiai eleinte majd megfagytak, mert Chilében júniusban tél van, s hatvankettőben kifejezetten hideg tél tombolt,

a lakosok gázkályhák után kutattak a Hotel Cityben megszálló magyarok számára.

Fűtő alkalmatosságot azért is kellett keresni – egyebek közt apróhirdetésekben –, mert arrafelé még a hűvösebb májusok, júniusok idején is ritkán gyújtottak be.

A sporttelepi légkör sem volt különösebben forró, mindössze 7938 szurkoló váltott jegyet a magyar–angol mérkőzésre. (Az érdeklődést másutt sem lehetett egetverőnek nevezni, a vb átlagnézőszámát főként a vendéglátó – és olykor botrányos segítséggel bronzérmes – chileiek meccsei vitték fel 27 911-re).

A rancaguai vetélytársak közül a brit együttes készült jobb hangulatban, miután a világbajnokságot megelőző tesztmérkőzésén 4-0-ra nyert Limában Peru válogatottja ellen. A magyarok szálláshelyén viszont ki lehetett volna tenni a „Vigyázat, nagyfeszültség!”-táblát, mert a vb előtt Itáliában próbált a csapat, s Baróti Lajos szövetségi kapitány haza akarta küldeni a neki visszaszóló Tichy Lajost. Sándor Károly és Sipos Ferenc sírta ki a szakvezetőnél, hogy a Honvéd-csatár ne Budapestre, hanem Chilébe utazzon az olaszokkal együtt. (Az itáliai és a magyar válogatott ugyanazzal a géppel repült Rómából Santiagóba.)

Az affért az váltotta ki, hogy hazánk fiai Bariban 3-1-re kikaptak az olasz „B-től”. Az idézőjel használata azért indokolt, mert az itáliai vb-keret egy részét nevezték el második csapatnak, a Buffon – David, Janich, Robotti – Tumburus, Petris – Bulgarelli, Lojacono, Sormani, Maschio, Corso (Pascutti) összetételű garnitúra nagyon is első osztályú volt, bolognai és milánói legendákkal, valamint honosított dél-amerikai szendviccsel: két argentin (Francisco Lojacono és Humberto Maschio) között egy brazillal (Angelo Sormani). A korabeli magyar sajtó azonban nem bocsátotta meg a vereséget, és a Juventus 2-0-s legyőzéséről is úgy írt, mintha a Pergolettese lett volna az ellenfél a Serie C-ből.

Pedig minden ok megvolt a bizakodásra.

Az angolokat hét év alatt egymás után háromszor győzte le a magyar válogatott

(1953: 6-3, 1954: 7-1, 1960: 2-0), és a hatvanas nyertesek, illetve vesztesek közül hat-hat játékos szerepelt Rancaguában is. Innen Grosics, Mátrai, Sipos, Rákosi, Sándor, Albert, onnan Springett, Armfield, Haynes, Flowers, Douglas, Bobby Charlton. A magyarok chilei összeállítása ez volt: Grosics (Tatabánya) – Mátrai (FTC), Mészöly (Vasas), Sipos (MTK), Sárosi (Vasas) – Solymosi (Újpest), Rákosi (FTC) – Sándor (MTK), Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Fenyvesi (FTC).

Az angoloké: Springett (Sheffield Wednesday) – Armfield (Blackpool), Norman (Tottenham), Moore (West Ham), Wilson (Huddersfield Town) – Haynes (Fulham), Flowers (Wolverhampton) – Douglas (Blackburn), Greaves (Tottenham), Hitchens (Internazionale), Charlton (Manchester United). A találkozót pedig az a holland Leo Horn vezette, aki „az évszázad mérkőzésén” is dirigált a Wembley-ben.

A meccs nem is kezdődött rosszul. A keretbe könyörgött Tichy negyedóra múltán elindult, majd húszról hatalmas lövést küldött a léc alá. Ezt még nem hallották idehaza.

Itthon az aznap reggeli sajtóközleményekben az állt, hogy „a Magyar Rádió 20.45-kor a Kossuth adón megkísérli közvetíteni a mérkőzés második félidejét”. Szerencsére nem csupán megkísérelte, közvetítette is, sőt a Képes Sport azt írta Szepesi Györgyről: „A csapat tizenkettedik embere a legjobbak egyikének bizonyult.” A prímet Sárosi László vitte. Az Esti Hírlap szerint „a mezőny legjobbja az angyalföldi balhátvéd volt”. A Népsport úgy látta: „Sárosi még a legjobbak közül is kiemelkedett.”

Azért Albert is mutatott egyet s mást a másodszor (majd még 106-szor) válogatott Bobby Moore őrizetében. Este 9 óra 13 perckor, miután negyedórával korábban Ron Flowers – a Népsport szerint „indokolatlan” – tizenegyesből egyenlített, egyenesen „felrobbantotta” Magyarországot. A félpályánál indította az első cselt, majd Sándor Csikar rászólt: „Passz!” Naná, hogy bevetett még egy trükköt. Sándor üvöltött: „Jövök!” Erre elfektette Ron Springett kapust, de balra sodródott, ezért az alapvonal közelében megállította a labdát. Belül Sándor már őrjöngött: „Ide nekem!” Mire Flórián császár középre nézett, ezzel kimozdította a gólvonalra befutó Ray Wilsont, majd hanyagul a hálóba gurított (2-1).

Sok évvel később kérdeztem öreg barátomat, Sándort: mi van, ha Flóri, mondjuk, a kapufát találja el? A csodálatos Csikar kapásból vágta a választ: „Megölöm!”

A center életben maradt, az angolok viszont elbúcsúztak fejenként 15 fonttól; annyi lett volna a győzelmi prémiumuk. A magyar orgánumok megenyhültek, a Képes Sport már viccelt is: „Tichy gólja királyi gól volt. Gólkirályi gól.” A Népsport áradozott: „Sokáig nem lehet elfelejteni ezt a rancaguai mérkőzést.” Azt azonban Tabák Endre, a cikk szerzője sem sejthette, hogy a 2-1-es diadalt hatvanéves nyeretlenség követi.

A brit lapok szintén magasztalták honfitársainkat. A Daily Herald leszögezte: „A régi magyar futballművészet még mindig az angol labdarúgás átka. Anglia kilenc év alatt négyszer volt kénytelen kecsesen meghajolni a magyarok kétségbevonhatatlan fölénye előtt.” A Daily Express megállapította: „Magyarország továbbra is az angol futball ostora. Anglia válogatottja szerencsés volt, hogy a tizenegyessel egy ideig egérutat nyert.” A Daily Sketch-ben ez állt: „Anglia elbukott, a magyarok könnyed, okos támadásaikkal porrá zúzták reményeit.” A francia L’Équipe pedig így kommentált: „

Csodálattal szemléltük a magyarok egyéni és csapatjátékát egyaránt jellemző finomságot.

Magyar Rendőr / Fortepan Magyarország – Anglia (7-1) labdarúgó mérkőzés 1954. május 23-án.

Négy nappal később megint egy ország hallgatta a második félidőt 20.45-től, de mire a rádióközvetítés elkezdődött, a magyarok már 4-0-ra vezettek a bolgárok ellen. Ezzel együtt mindenki Szepesire figyelt, jóllehet este fél kilenctől zajlott a Ki mit tud? első elődöntője. Arról nem szólva, hogy a nézők már „kifutballozhatták” magukat, hiszen a tévében délután öttől a Tatabánya–Ajax meccset közvetítették, a Népstadionban pedig hármas rangadó volt, csekély sikerrel: Újpest–Stade Francais (16.15, 0-0), Honvéd–Crvena Zvezda (18.00, 2-3), FTC–Dinamo Zagreb (19.45, 1-5).

Na persze, legyintenek a ferencvárosiak, hiszen legjobbjaink Chilében voltak! Ez igaz, de az Ózdról Tatabányára tartó, 1964-ben olimpiai bajnok Csernai Tiborral megerősített Ferencváros a kvalitások alapján nem festett rosszul: a Száger – Novák, Gerendás, Kocsis, Dalnoki – Vilezsál, Orosz – Kökény, Varga Zoltán, Csernai, Friedmanszky tizeneggyel ma százas gólkülönbséggel lehetne bajnokságot nyerni.

Ha meg még csatlakozna Mátrai, Albert, Rákosi, Fenyvesi is…

Utóbbiak a teljes delegációval együtt beírták magukat Chile históriájába. Öt napja, hogy Santiagóban megnyitották az 1962-es labdarúgó-világbajnokságnak emléket állító kiállítást. A tárlat 150 tárgyat tartalmaz a dél-amerikai rendezők szerint történelmi eseményről. A hat évtizedes jubileumon archív filmeket is vetítenek;

a felvételeken nyilván feltűnnek azok a magyarok is, akik 1962 decemberében a nemhivatalos világranglista harmadik helyét foglalták el a világbajnok Brazília, valamint a Szovjetunió mögött és a vb-ezüstérmes csehszlovákok, továbbá az argentinok, az angolok és a nyugatnémetek előtt.

Szép hely, jó hely volt, Magyarország!

A kiemelt képen az angolok elleni gólszerzők láthatók: Albert és Tichy.

Csatlakozz a Sport24 közösséghez, mondd el véleményedet zárt Facebook-csoportunkban, és vegyél részt csak előfizetőknek elérhető exkluzív eseményeinken.

CSATLAKOZOM

A belgák végső győzelmére kevesen fogadtak volna, de a továbbjutásukat a csoportból szinte mindenki biztosnak gondolta. A csúfos világbajnoki szereplés nagy valószínűséggel az aranygeneráció végét is jelenti.
Az iráni válogatott eddigi vb-szereplését körbelengi az ország belpolitikai helyzete, a női jogok melletti kiállás. Az USA elleni, a továbbjutásról döntő csoportmeccset megelőzően az amerikai szövetség ráadásul azzal kavart újabb indulatokat, hogy a mérkőzést beharangozó közösségi posztban leretusálta Irán zászlajáról az 1983 óta használt hivatalos állami címert.