Befejezetlen szimfónia: Farkas és Mészöly abszurd visszavonulása a harmincon innen

Senki nem gondolta 1972. május 31-én, hogy futballtörténeti esemény lesz a Vasas vendégjátéka a kieső Eger otthonában, ahol 9000 néző gyűlt egybe a bajnoki mérkőzésre. A vendéglátók 3-1-es győzelme persze ritka szép pillanata volt a helyi sporthistóriának – még akkor is, ha a piros-kékek március 7. óta nem tudtak meccset nyerni –, ettől azonban még nem lett volna különleges jelentőségű a találkozó. Az attól vált kivételessé, hogy Farkas János és Mészöly Kálmán, az angyalföldiek két világhírű labdarúgója utoljára játszott tétmérkőzést, noha egyikük 29, másikuk 30 éves volt.

Visszavonulásuk a hetvenes esztendők elejéig évtizedeken át dicsőséges magyar futball legbizarrabb mozzanatai közé tartozik. A felfoghatatlan fejlemény előzménye az volt, hogy 1971. június 13-án a Vasas a Fáy utcában 3-0-ra kikapott az MTK-tól, majd kiderült:

Mészöly és Farkas „kimaradt” a mérkőzés előtti, majd utáni éjszakán.

Machos Ferenc edző, aki futballistaként együtt játszott és három bajnoki címet nyert a két korhellyel, felháborodott a svihákok magatartásán, pedig már labdarúgóként hozzászokhatott komái lokálpatrióta – értsd: a bárokat preferáló – szemléletéhez. Farkas például még alig húsz éves volt, amikor az MTI 1963. június 25-én közzétette: „A Vasas elnöksége ismételten mutatkozó sportszerűtlen életmódja miatt Farkas Jánost, a válogatott balösszekötőt egy évre eltiltotta a játéktól. Bajnoki és barátságos mérkőzéseken nem szerepelhet, az enyhítés vele szemben mindössze az, hogy részt vehet az edzéseken.”

Az egy év két hónapig sem tartott: Farkas augusztus 20-án, a Standard Liége elleni 2-0-n visszatért a csapatba, sőt az első gólt maga fejelte, majd gólpasszt adott Kékesi Mihálynak. A Vasas összeállítása ez volt: Szentmihályi – Ihász, Mészöly, Sárosi – Sas, Bakos – Kékesi, Farkas, Machos, Pál I, Pál II.

Nyolc évvel később Machos viszonylag hamar megnyugodott, ám lavinát indított el. Farkast és Mészölyt öt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta a Vasas, mire az edző azt mondta: „A magam részéről egyetértek a döntéssel. Az ügy ezzel lezárult. Nem kívánta senki, hogy Mészölynek és Farkasnak a fejét vegyék.”

Arról tényleg nem volt szó, de

a játékosok egy része fellázadt a sokadszor botrányt okozó kettős ellen.

Ez 2019-ig előttem is ismeretlen maradt, de akkor a Pályamű című, az új Illovszky stadion avatására kiadott könyvem készítésekor dr. Puskás Lajos bevallotta: „Nem voltam egyedül, ám kétségkívül a leginkább én szorgalmaztam, hogy a két csibész végre méltó büntetést kapjon. Azt nem gondoltam volna, hogy az újabb balhé a visszavonulásukhoz vezet. Ezzel együtt nem szégyellem, ami történt; igaz, nem is vagyok büszke rá.”

Noha nem hittem volna, részben valós volt tehát a korabeli közlés: „A többi játékos is elítéli a két labdarúgó viselkedését.”

Új helyzet állt elő, amit Farkas és Mészöly nem tudott kezelni. A páros már a fegyelmi tárgyalás előtt írásban rögzítette, hogy nem kíván tovább a Vasasban sportolni. Akkor még alighanem úgy gondolták mindketten, átigazolnak valamelyik fővárosi riválishoz. Majd rájöttek, szívük szerint nem tudnának más klubban futballozni, hiszen csakis a Vasasban játszottak az NB I-ben – Farkas 290-szer, Mészöly 279-szer –, így bejelentették: befejezik aktív pályafutásukat.

S a sportvezetés hagyta, hogy ezt megtegyék.

Annak ellenére is, hogy Mészöly négy nappal az ominózus Vasas–MTK előtt Lev Jasin jutalomjátékán a világválogatottban szerepelt Ladislao Mazurkiewicz-csel, Willy Schulz-cal, Giacinto Facchettivel, Bobby Charltonnal, Gerd Müllerrel, Dragan Dzajiccsal együtt. Majd az egri találkozó előtt egy hónappal Uwe Seeler búcsúján „pengézett” az Európa-válogatottban olyan társakkal, mint Bene Ferenc, Gordon Banks, Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Bobby Moore, Gianni Rivera, George Best vagy Eusebio. Nem mellesleg, mind a moszkvai, mind a hamburgi gálán gólt szerzett, aztán a német kikötővárosban engedéllyel éjszakázott Udo Jürgens és a Les Humphries Singers buliján, mert a könnyűzene sztárjai épp a labdarúgás csillagainak énekeltek az Atlantic Hotelben.

S hogy Farkas és Mészöly miként maradt szolgálatban még egy évig az MTK-meccs után? Ez Dél-Amerikának tulajdonítható. Hetvenkettő telén ugyanis Chilébe, Bolíviába, Ecuadorba, Peruba várták a szubkontinensen annak idején sokszor járó Vasast, de

amikor híre ment, hogy a két legfőbb húzónév felhagy a futballal, a tengerentúli szervezők le akarták mondani a turnét.

Mire a piros-kék klubnál visszavettek a szigorból, igaz, Mészöly már csak hatszor játszott az 1971/72-es bajnoki évadban. Farkas viszont 19 meccsen szerepelt, és 8 gólt, valamint 5 gólpasszt jegyzett. Nála jobb mutatót csak Várady (27 meccsen 14+6), Puskás (26, 10+9) és Müller Sándor (25, 8+4) produkált. Egész bajnoki pályafutása során Farkas 169 gólt és 59 gólpasszt jegyzett; lehet mondani, nem csupán múlatta az időt a pázsiton.

Még 1972 forró telén sem nyaralt, hiszen a jórészt a Tamás (Mészáros) – Váradi Ottó, Mészöly, Kovács Ernő, Ihász – Müller, Puskás, Lakinger (Menczel) – Molnár, Farkas, Várady összetételben játszó Vasas öt mérkőzést megnyert, kettőt döntetlennel zárt, és csak egyet veszített el a portya során. A diadalmenet annál inkább értékes volt, mert a piros-kékek labdarúgói közül Fábián Tibor és Vidáts Csaba a válogatottal utazott szintén Dél-Amerikába, míg Török Péter megsérült, itthon kellett maradnia. Az pedig egyenesen jelképes, hogy Farkas szerezte a túra első és utolsó angyalföldi gólját a chilei Concepción, illetve a limai Alianza ellen (mindkétszer 3-2), s persze közben sem „hallgatott”. Mészöllyel együtt egyetlen meccsen sem pihent, mivel a menedzserek kikötötték: a távoli tájakon is népszerű kettősnek minden alkalommal a kezdő tizenegyben kell lennie.

Itthon ezt nem szorgalmazták, az egri búcsú előtt csupán a tavaszi első fordulóban, a Videoton ellen (1-0) játszott mindkét extraklasszis. A nyitányt követő nyolc meccsen háromszor döntetlent ért el és ötször kikapott a Vasas, a Honvéd például 5-2-re verte. Ám a „tisztogatók” nem kaptak észbe, sőt félrevezette őket az, hogy a rémes széria lezárta után a piros-kékek – Várady Béla két, majd Puskás Lajos három góljával – „megfordították” a kispesti eredményt az FTC ellen (5-2 a javukra).

Farkast és Mészölyt, Ihász Kálmánnal együtt, 1974. február 28-án zsúfolt ház előtt búcsúztatták el az aznap zarándokhellyé vált Fáy utcában.

A pályán felvonult Grosics Gyulától Bozsik Józsefig, Mátrai Sándortól Tichy Lajosig, Göröcs Jánostól Rákosi Gyuláig, Sipos Ferenctől Albert Flóriánig mindenki, aki a válogatottban valaha együtt játszott a két bohém labdaművésszel. A másik oldalon a Vasas aktuális első csapata állt, ám a piros-kékektől hiányzott az a Müller Sándor, aki a Szőke Szikláékét követő generáció tagjai közül a legtöbbször futballozhatott Farkas és Mészöly társaként. Baróti Lajos edző nem szólt neki, hogy Sanyikám, jöjjön ki, búcsúmeccs lesz…

Amúgy Farkasnak és Mészölynek 1974 februárjában még bőven az „egyben”, valamint a válogatottban kellett volna villognia. Az év első válogatott meccsén, a bolgárok ellen (3-1) a Fazekas, Bene, Fekete, Máté csatárnégyest szerepeltette Illovszky Rudolf szövetségi kapitány. Fekete „Golyó” kitűnően futballozott, de nem konkurált Farkassal, sőt Dunai II Antallal sem. Na most, Dunai II-nek 1969 májusáig kellett várnia arra, hogy bemutatkozzék a válogatottban – jóllehet 1967-ben már 36 góllal nyerte el a gólkirályi címet és az európai Ezüstcipőt –, mert nem fért oda Farkastól. Máté János pedig, bár jó játékos volt, nem vetekedett talán még Feketével sem, nemhogy Farkassal. Mészöly „bolgár” utódaként Bálint László szerepelt a középhátvéd posztján. Kiváló futballista, de meg kell jegyezni: Mátrai középhátvéd volt az FTC-ben, Sipos az MTK-ban, majd a Honvédban szintén. Mészöly megjelenésével Mátrai jobb-bekk, Sipos beállós lett a válogatottban. S ha a kvalitások alapján sorrendet kell felállítani, akkor 1. Mészöly, 2. Sipos, 3. Mátrai, 4. Bálint… (Bár itt a negyedik hely sem szégyen, mert felemelő a választék. És Páncsics Miklóst még nem is említettük.)

Farkas és Mészöly nem távozott üres kézzel: egyaránt négy bajnoki címet számlált, sőt 1966-ban veretlenül elnyert elsőségre vezette a Vasast.

Ennél nyilván mi sem volt egyszerűbb abban az évben, amelyben a válogatott az angliai világbajnokságon 3-1-re győzött a vb-n tizenkét esztendeje veretlen brazil virtuózok ellen. A három magyar gól közül a másodikat – fenomenális kapáslövéssel – Farkas, a harmadikat (tizenegyesből) Mészöly szerezte. Két évvel később Farkas megint összekerült a brazilokkal: a dél-amerikai futballnemzet első világbajnoki címének tizedik évfordulóján a világválogatottban játszott a riói Maracanában Clodoaldo, Rivellino, Jairzinho, Tostao, Pelé, a valaha volt legtrükkösebb bűvészek ellen. Az All Star Team tizenhatos keretében négy magyar sorakozott: Farkas mellett Albert Flórián, Novák Dezső, Szűcs Lajos. A válogatottban Mészöly 61-szer, Farkas 33-szor lépett pályára. Mészöly 1969-ben, a marseille-i pótselejtezőn a csehszlovákoktól elszenvedett 1-4 után azt mondta:

A mi időnk lejárt.

Mintha megsejtette volna a jövőt.

Pedig még 1971 nyarán is 7,21-es pazar átlaggal vezette a középhátvédek hazai ranglistáját. Magától értetődik: professzionális környezetben sem ő, sem Farkas nem köszönt volna el megmagyarázhatatlanul korán. Ám e miatt történetesen ne szidjuk a rendszert. Ma papíron profizmus, a kasszánál bőség van, de Mészölyék tudását, produkcióját megközelítő mezőny és eredmény a láthatáron sincs.

Lehet tűnődni, hogy ami a futballt illeti, melyik a jobb.