Minden idők legvalószerűtlenebb BL-menetelése a Real Madridé

Nagy Sándor világhódító hadseregének az adta az egyik legnagyobb erejét, hogy rengeteg különleges egység végzett speciális feladatokat: a Balkántól kezdve Görögország legkíméletlenebb helyrajzi területei, vagy a Kaszpi-tenger keleti partjának vidéke is adott könnyűgyalogosokat, íjászokat, lovas íjászokat. Ennek ellenére az a két oszlop, amelyre a birodalom felépült, az oly sok csatát eldöntő és nehézlovasságot adó hetairoszoké, illetve a leginkább ismert, makedón falanxban harcoló pezetairoszoké volt. A 11 évig tartó hadjárat alatt sokan veszítették életüket azok közül, akik Kr. e. 334-ben átkeltek Ázsiába, megtéve ezzel első lépésüket az örökkévalóság irányába. Néhányan a Perzsa Birodalom ellen vívott csatákban, valaki egy távoli baktriai város ostrománál, mások egy furcsa betegségben Indiában, sokan a hazafelé úton, a kegyetlen gedrosziai sivatagban. Ennek ellenére a falanx egyik elitegységének, a nem csupán Alexandrosszal, hanem már édesapjával, II. Philipposszal is együtt küzdő legendás „ezüstpajzsosok” csapatának tagjai viszonylag nagy számban élték meg az ókor legnagyobb hadvezérének halálát. Számok tekintetében nyilván nincs megdönthetetlen bizonyítékkal bíró forrás, de

ezek a valóban tűzben edzett, ezer és ezer csatát megélt veteránok a király utolsó lélegzetvételének idején még nagyjából háromezren életben maradtak.

Az ezt követő örökösödési viaskodás, vagyis a diadokhoszok háborúinak idejére ezek az emberek 60-70 évesek voltak. Ennek ellenére a Paraitakenénél és Gabienénél vívott ütközetekben szinte egyedül futamították és semmisítették meg az ellenfelet – majdhogynem nulla veszteséget elszenvedve. Hiába hagyhatta el őket ekkorra már erejük egy része, az a felfoghatatlan tapasztalat, amellyel rendelkeztek és az az összeszokottság, amellyel együtt küzdöttek, olyanokkal szemben is diadalt hozott, akik az unokáik lehettek volna.

A jelenlegi Real Madrid pontosan ilyen. Bár az „ezüstpajzsosoknak” a gabienei csata jelentette a véget (ugyanis túl veszélyesnek ítélték őket, és szétszórták a csapatot a birodalom különböző pontjain), azt senki sem tudja, hogy Modricékból mikor fogy ki a szufla. Az biztos, hogy Florentino Pérez nem fogja feldarabolni ezt a társaságot, mert hiába a 2000-es évek galaktikusai, ez az együttes pályája csúcsa és égköve, minden, amiért valaha is dolgozott.

A Real – csak a közelmúltat nézve – 2014, 2016, 2017 és 2018 után 2022-ben is Bajnokok Ligáját nyert. Elitegységből rendíthetetlen veteránokká váltak. Lássuk, hogyan nyerték meg a döntőt!

Szinte semmi meglepetés

Thiagóval kapcsolatban ötpercenként eltérő információt kaptunk; a kezdőbe jelölték, aztán külön melegített, úgy tűnt Naby Keitának kell kifutnia az elejétől, aztán végül mégis tudta vállalni a játékot. Ezen persze a több mint félórás csúszás sem sokat segített, de a játékmester szereplésén kívül taktikailag igazándiból minden úgy alakult, ahogyan azt előzetesen várni lehetett. Akkor is, ha a Liverpool birtokolta a labdát…

…és akkor is, ha a Real Madrid, bár a spanyolok sokkal kevésbé definiált pozíciókat vettek fel, és Valverde helyezkedésétől függően leolvashattunk egy aszimmetrikus 4-3-3-at vagy 4-4-2-t is.

A formációkon túl a két fél hozzáállása sem okozhatott különösebb megdöbbenést. A Liverpool a mérkőzés első húsz percében letámadott, irányított és dominált, míg a Real Madrid igyekezett a lehető legtöbbször megfogni a tempót. Ritkán próbálkoztak vele a spanyolok, de ha megindultak magasabbra letámadni, az többnyire egészen bántó jeleneteket szült, az intenzitás hiánya, Modric kétséges szerepe (egyszer-egyszer fellépett Thiagóra, máskor nem), és főleg az ezen a téren rendkívül inaktív Benzema miatt. Vagy Fabinho vagy Thiago egyfolytában üresen maradt, és a Vörösök vihették tovább a támadásaikat.

Ez legfőképpen akkor kezdett igazán veszélyessé válni, amikor a Pool jobb oldali rotációi mind bátrabban működésbe léptek, és megkavarták a madridi védekezést. Néha Mohamed Szalah maradt a szélen, néha befelé mozgott, és Jordan Henderson vagy Trent Alexander-Arnold húzódott ki a vonal mellé. „TAA” olykor mélyebb és centrálisabb helyet foglalt el, máskor felment a büntetőterület szélére. A találkozó első lövése – egyben egyik legnagyobb helyzete – is ebből alakult ki. Thiago kiforgatta a labdát Hendersonnak Ferland Mendy mögé…

…majd az angol lefejelte azt Alexander-Arnoldnak, aki egy visszalőtt labdával megtalálta a Mersey-partiak egyiptomi sztárját.

Thibaut Courtois már ekkor is védett.

Ahogyan kicsivel később, a 21. percben is, miután Sadio Mané zseniális cseleket követően a rövidre tekert. A belga kapus látványos mozdulattal hárított, a Liverpool lendülete pedig ezután szépen lassan elapadt. Kétségtelen lenne tagadni, hogy a meccs ezen szakaszában ők irányítottak, Toni Krooséknak durván meggyűlt a bajuk a labdakihozatalok során, Éder Militaóék pedig serényen munkálkodhattak a büntetőterületen belül. De amellett, hogy igazi ziccert nem tudott kialakítani Jürgen Klopp csapata, túlzottan is óvatosan futballozott.

A Pool szíve-lelke az erőteljes presszing, a kockázatvállalás, és miközben előbbi terén is láthattuk már ezt a csapatot sokkal brutálisabban rohanni, utóbbi esetében egyértelműen extra intézkedéseket vezetett be a német szakember.

Azt sejteni lehetett, hogy Ancelotti a teljes kieséses szakasz során remeklő Benzema,Vinícius kapcsolattal szeretné majd megnyerni az összecsapást az Alexander-Arnold mögött megnyíló területeken. És Klopp egyébként is védeni szokta az elsődleges kreatív erejét védekezésben. Ám azzal, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni, mennyi futott olyan támadásból, amelyben Alexander-Arnoldnak vagy Hendersonnak nem kellett hátul maradnia az esetleges kontrákra figyelve, az idő előrehaladtával megkönnyítette a Real dolgát. Így ideális esetben is „csak” négy liverpooli helyezkedett a támadósorban egymás mellett, amivel – főként azt figyelembe véve, hogy Dani Carvajal leradírozta a pályáról Luis Diazt – kihívásra késztették a védőket, de a madridi védősort nem tudták szélességben széthúzni.

Amikor menni kellett az eredményért, és már nem volt mit veszíteni, középpályások helyett csatárokat hozott Klopp, de szerkezetileg a 90 perc legnagyobb részében nem mert kockáztatni. A megszokottnál konzervatívabb Liverpoolt láttunk, amely sokszor momentumokra állt a góltól, de végül hagyta az ellenfelét a komfortzónájában futballozni.

Egyetlen helyzet, csupán ennyi kellett

A Liverpool 24-szer próbálkozott lövéssel, ezekből 9-szer el is találta a kaput, a csapat 2,2 xG-nyi lehetőséget teremtett magának. A túloldalon ezek a számok: 4/2, 0,9. A Vörösök 75 alkalommal passzoltak a támadó harmadban, a Madrid 46 átadással zárt ebben a zónában.

Csakhogy ők a döntőig is pontosan így jutottak el. A BL tavaszi szakaszában hét mérkőzés alatt (nem is kicsi minta) átlagban 18 lövést engedtek az ellenfeleknek, 1,75-ös xG-nyi értékben. Magyarul:

az ellenfelek lövéseinek minősége alapján gyakorlatilag találkozónként két gólt kellett volna kapniuk, mégis megnyerték a sorozatot.

Volt, amikor Benzema és a támadósor zsenialitására építve fordítottak – „túlrúgva” az ellenfelet. A fináléban pedig bizton számíthattak Courtois-ra, akin ezen az estén egy rakétavetővel sem lehetett volna áttörni.

És bízva önmagukban, bízva abban, hogy lesz, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt, no meg bízva a szerencséjükben, egyetlen szekvencia, egyetlen támadás kellett, nem több. És, ahogyan az a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben és az elődöntőben is megesett, Ancelotti nem csalódott.

Nem gyakran sikerült a habfehéreknek megtalálniuk Modricot a sorok között, de a horvát tudása miatt ez minden esetben életveszéllyel fenyegetett. Az 58. percben pontatlan a liverpooli letámadás, Modric visszafordul, magára húzva ezzel három embert, majd egy passzal át is töri őket. Valverde pillanatokon belül üresen marad, mert Robertson – reagálva az eseményekre – agresszíven kilép.

Létszámra még így is meglennének Van Dijkék, de Robertson egy dolgot nem észlelhetett azelőtt, hogy elindult: a minőségi fölény a túloldalon ugyanis már rég a Realé. Benzema másodpercekkel korábban magára vonta Alexander-Arnold figyelmét, így amikor Valverde átível a túloldalra, a jobbhátvédnek már elképzelése sincsen, Vinícius honnan és mikor érkezik.

A válasz: mögüle és tökéletesen. Egy BL-elsőséget eldöntő góllal megkoronázva az eddig is fantasztikus idényét.

Fejtegethetnénk utólag, hogy vajon a rendezők szégyenletes, menthetetlen és zavarba ejtő bénázása által okozott csúszás visszavetette-e a Liverpoolt. Még talán logika is lenne benne: ahhoz az intenzitáshoz, amely őket jellemzi, jól kiszámított, éles bemelegítés szükségeltetik, éppen úgy időzítve, hogy a kezdő sípszó idejére robbanjon. Ezt a késés keresztbe húzhatta, de objektíven nem bizonyítható. Az azonban igaz, hogy olyan intervallumot, amikor Klopp gárdája mind labdával, mind labda nélkül igazán fojtogatta volna a riválist, nehéz megnevezni. Márpedig ez kellett volna, mert a vezetés megszerzését követően a madridi veteránok halálos nyugalommal és rutinnal tartották az állásokat.

A Liverpool több helyzetet alakított ki, irányított, és egy kis szerencsével Mané vagy Szalah feliratkozik a lőlapra. Ugyanakkor nem szabadították el azt a poklot, amely minden más együttesnél különlegesebbé teszi őket, így esélyt hagytak, és a harmadik idei fináléjukban is gól nélkül maradtak.

A helyzetek mennyisége miatt valószerűbb lett volna a Liverpool győzelme,

de az egyetlen kihagyhatatlan ziccert a Real Madrid alakította ki – az angolok támadóinak egy ihletett formában védő hálóőr ellen kellett volna gólra váltani a kisebb lehetőségeket.

Abban, hogy a PSG, a Chelsea, a Manchester City és a Liverpool a párharcok túlnyomó többségében minőségibb játékot nyújtott, mint a Real Madrid, nem lehet vita – ilyen menetelés óriási adag szerencse nélkül nem történhet meg. Ettől függetlenül néhány hét alatt kiejteni vagy legyűrni a francia és az angol bajnokot, a BL címvédőjét, majd a Premier League ezüstérmesét, egyben az FA Kupa és a Ligakupa birtokosát, a BEK/BL történetének egyik legelképesztőbb teljesítménye.

Nem úgy marad meg ez a csapat az emlékezetünkben, mint a történelem legkiforrottabb, leginkább összecsiszolt és kimunkált labdarúgó-együttese. De ahogyan természetesen Carlo Ancelotti, a keret Carvajal, Casemiro, Kroos, Modric, Benzema alkotta gerince is egyértelműen a sportág legendáriumának elévülhetetlen szelete.

2014, 2016, 2017, 2018, 2022.

Nyolc év alatt ötször ugyanaz a Bajnokok Ligája-győztes, ugyanarra az alapra építve.