A kupadöntő is megmutatta, mennyit fejlődött a Fradi a Csercseszov-éra kezdeti nehézségei óta

A két csapat közül talán a paksiak összeállítása okozta a kisebb meglepetést, Bognár György együttese a szokásos 3-5-2-es hadrendben állt fel. A kapuban a Vasassal öt éve már kupadöntős Nagy Gergely állt, a védelem belsejét Lenzsér, Szélpál és Szabó János hármasa alkotta. A jobb oldalon ezúttal Kovács Nikolasz, míg a másikon Medgyes Sinan adta a szélességet. A középpályán pedig Balogh Balázs, Windecker és Szabó Bálint mellett Haraszti kezdett az előretolt ék, Ádám Martin mögött.

Ami a Ferencváros kezdőcsapatát illeti: Sztanyiszlav Csercseszov részéről már némileg váratlan húzásként értékelhető, hogy kollégájához hasonlóan ezúttal ő is a 3-5-2-es felállás mellett döntött. Az orosz mester első ferencvárosi hónapjaiban inkább 4-2-3-1-et és 4-3-3-at játszatott, ám az elmúlt néhány hétben két alkalommal is kipróbálta ezt a szisztémát – a Zalaegerszeg és éppen a Paks ellen. Dibusz előtt így Botka, Blazic és Samy Mmaee volt a három belső védő, a jobbszélen Carlos Auzqui, míg a bal oldalon az erdélyi származású Pászka Lóránd futkározhatott. A pálya közepén a szűrő Esiti előtt Laidouni és Zachariassen felelt a játék folyamatosságáért, elöl pedig a brazil Marquinhos lett Franck Boli csatártársa.

Csercseszov formációváltása elvben megalapozottnak tűnt. Amikor ugyanis két 3-5-2-ben játszó csapat találkozik, elviekben mindkettő azonos előnyökkel és hátrányokkal indul: a labdabirtokló együttes a belső védők vonalában mindig három a kettő elleni létszámfölényben lesz, ugyanakkor ez a pálya második végén is igaz, ahol a két középcsatárra egy plusz belső védő jut. Eközben pedig a középpálya közepén létszámegyenlőség alakul ki. Mivel azonban a csapatok szerkezete a mérkőzésen folyamatos mozgásban van, ez a kiindulópont természetesen csak a mágnestáblán létezik egy elméleti, kiragadott pillanatban. Így a legfontosabb kérdés az, hogy a két gárda milyen játékstílus megvalósítására használja ugyanazt a felállást, és a két stílus közül melyik érvényesül a mérkőzésén.

A szerdai kupadöntőn a Ferencváros volt az a csapat, amely kétséget kizáróan, gyakorlatilag a mérkőzés egészében rá tudta erőltetni játékát az ellenfelére.

A Fradi számára az utóbbi években mindinkább elvárás, hogy akár nemzetközi szinten is képes legyen labdával dominálni a mérkőzéseket. Csercseszov együttese a magyar kupadöntőn ezt a felfogást a mérőzés első percétől igyekezett megvalósítani. A támadás kezdetén a védők a pálya belső területeit elfoglalva, megfelelő ütemben tudták járatni a labdát, míg egy sorral feljebb a belső területeken Laidouni és Zachariassen kifelé mozogva, vagy akár Esiti mellé visszalépve is elkérhette a labdát.

Az erős fizikumú Boli akár visszalépve is igényt tarthatott a labdára, így nyomás alatt egy meredek mélységi passzal is megjátszhatták őt a védők. Boli csapatba állítása egyébként azért is indokolt volt, hogy a Paks agresszív letámadása ellen szükség esetén fel lehessen rá ívelni a labdákat. Erre általában végül nem is volt szükség, az FTC a földön is remekül elboldogult a labdakihozatalokkal.

Külön erényük volt a fővárosiaknak, hogy a támadásuk a türelmes labdakihozatal után nem lassult le, és a viszonylag magasra feltolt paksi védelem mögé idejében, lendületből tudtak betörni. Ebben a mezőnyjáték mellett a beindulásban is jeleskedő Boli, valamint a két szárnyvédő, Auzqui és Pászka játszotta a főszerepet; ők jó időzítéssel indultak be a szélső területekbe, és nem nagyon lassították a játékot a lábukra kért rövid passzokkal.

A Ferencváros veszélyes támadásaihoz természetesen a Paks védekezése is hozzájárult,

a tolnaiak labda elleni játékban ezen az estén nem álltak a helyzet magaslatán.

Bognár György csapatának agresszív, emberfogásra épülő letámadása és direkt, gólgazdag támadójátéka sok néző szimpátiáját kivívta az elmúlt másfél évben, de a kupadöntőben a paksiak ebből vajmi keveset tudtak megmutatni. Bár a védővonaluk végig magasra volt tolva, nem helyeztek elég nyomást a labdát birtokló ferencvárosiakra a támadásépítés első fázisában, így Csercseszov csapata szinte mindig tudott szabad passzopciót találni a labda körül.

Ráadásul a pálya közepén Balogh, Windecker és Szabó elsődlegesen végig emberfogással védekezett, helyezkedésüket általában az ellenfél egy játékosa, nem pedig a csapattársak és a labda helyzete határozta meg. Ezért gyakran előfordult, hogy a paksi játékosok között szabad területek adódtak, amelyekben újabb passzsávok nyíltak a labdát birtokló ferencvárosi játékosok számára.

A Fradi így leginkább a paksi középpálya mellett, az úgynevezett félterületben tudta előrejuttatni a labdát, ami a pálya széle és közepe közötti két folyosót jelenti, ha a játékteret széltében öt részre osztjuk. A mai topedzők – például Pep Guardiola – számára stratégiailag ez a pálya legfontosabb területe, hiszen innen a pálya széle és közepe felé is lehet folytatni a játékot, ráadásul átlósan, ami mindig veszélyesebb, mint egyenes vonalban passzolni.

Az FTC támadójátékára és a Paks védekezésére tökéletes példa az első ferencvárosi gól, amit a rekordbajnok sakk-mattra tudott kijátszani.

Botka lép be a játékba, de nincs rajta nyomás, a pálya egész bal oldalán létszámfölényben a Ferencváros. Jobb híján a paksi védőknek kell kilépniük, de nincs esélyük odaérni, így a beinduló támadók számára nyílik terület

Néhány passzal később: a Paks védelme immár teljesen szétzilálva, Laidouni veszélyes helyen birtokolja a labdát, de a vendégek közül senkinek nincs esélye kilépni rá. A jelenet végén zavartalanul gólpasszt ad a beinduló Zachariassennek

A Paks csak néhány alkalommal tudott kellő nyomást gyakorolni a letámadás során, ilyenkor Ádám Martin és Haraszti leginkább a szélső középhátvédeket helyezte nyomás alá, miközben a többi játékos közvetlenül fogta az emberét.

A kevés sikeres paksi letámadás egyike: bár Mmaee teljesen szabadon van a két paksi csatár emberfogása miatt, a visszalépő Marquinhosra a középpályán sikerül emberfogással kilépni. A jelenet folytatásaként Balogh immár Blazicot szorítja oldalra Marquinhost a fedezőárnyékában tartva

Támadásban Bognár György csapatától eddig direkt, gyakran hosszú labdákra, illetve a felívelt labdák visszaszerzésére, az egyéni vállalkozókedvre és a viszonylag sok távoli lövésekre épülő támadójátékot láthattunk. Kapuskirúgáskor Nagy Gergely többnyire a félpályáig előreküldte a védelmi vonalat, és a labdakihozatal kihagyásával, hosszú kirúgással indította meg a játékot. A felívelések után viszont a paksiak nem tudtak elég labdát visszaszerezni, és a támadóharmadban sem volt meg a kellően összehangolt együttmozgás ahhoz, hogy Ádám Martint és társait passzokkal gólhelyzetbe tudják hozni. A főleg Medgyestől és Kovácstól érkező, kiszámítható, magas beadásokon és a középpályások kiszorított helyzetben lévő, egyéni cselkísérletein kívül a Paks nem tudott érdemi veszélyt kialakítani.

Jellemző kép: hosszú felívelés paksi részről. Ám ezekből a szituációkból a legritkább esetekben sikerült előnyt kovácsolni

A szórványos paksi labdakihozatalok sem sikerültek. Kevés a passzopció a saját térfélen, nincs meg a megfelelő technikai színvonal és sebesség a labdajáratáshoz. A jelenet végén Szabó János a szélen ívelésre kényszerül

A második félidőben Bognár Balogh Balázs helyére a támadóbb szellemű Sajbánt küldte be a középpályára, és Haraszti helyett Böde személyében egy második erőcsatár is érkezett. Bár a Paks nagy energiákat mozgósított, a játékán érdemben a cserék sem javítottak. Eközben Marquinhos helyére egy újabb középső középpályást cserélt be Csercseszov (Stjepan Loncart), ezzel még inkább bebiztosítva a pálya közepét, és némileg lassítva a játék ritmusát, miközben Zachariassen némileg feljebb, kvázi második csatárként játszott. A Ferencváros felállt fal elleni játéka ebben a konstrukcióban is működött az egyre inkább kimerülő Paks ellen, ezt jól mutatja a csapat második (Boli első) gólja.

A második ferencvárosi gól története: a jelenet kezdetén a paksi letámadás színtere ismét magasan az ellenfél térfele, de Botkán most sincs nyomás, hosszan Zachariassenhez passzol. A passz után a Fradi nem tör be rögtön a védelem mögé, inkább türelmesen átjáratja a labdát az egyik oldalról a másikra. A jelenet végén a csereként beállt Wingo beindulása magával viszi az embert, így Loncar nyomás nélkül passzolhat Bolihoz.Az elefántcsontparti csatár gyönyörű félfordulattal gólt szerez

A harmadik gólt és a kegyelemdöfést szintén az elefántcsontparti támadó adta meg: egy paksi bedobást követő kontrából, megint csak egy oldalfordítás után, ezúttal beindulásból talált a kapuba. A Ferencváros fölényét jól mutatja, hogy xG-mutatója nagyjából két és fél gól, míg a paksiak bőven egy alatt maradnak. A mutató időbeli alakulása is Fradi-fölényt jelez gyakorlatilag az első perctől az utolsóig. A kidolgozott helyzetek nagy része pedig Boli nevéhez fűződött.

Az FTC mezőnybeli fölényét is jól alátámasztja a statisztika: a passztérkép a játékosok átlagos pozícióját ábrázolja. Minél több passzt kapott egy adott játékos, annál nagyobb körrel jelölik, s minél többször passzolt egymásnak két játékos, annál vastagabb nyíl jelöli a passzkapcsolatot. Sokatmondó, hogy a Fradi térképe sokkal szövevényesebb, és az elülső játékosok között is sok vastag vonalat láthatunk, míg a Paks gyakorlatilag kizárólag a védősorban tudott elég erős passzkapcsolatokat kialakítani.

Összességében tehát a Ferencváros támadásban és védekezésben is végig magabiztosan irányította a mérkőzést, Csercseszov csapata ezzel megérdemelten zsebelte be a bajnoki arany mellett a Magyar Kupát is. A Fradi játéktudásban sokat fejlődött a Csercseszov-éra kezdeti nehézségei óta, messze kiemelkedik a hazai mezőnyből, és sorozatban negyedszer juthat be valamelyik európai kupa csoportkörébe.

Bognár György bátor, de kockázatos futballja sok szurkoló elismerésére, a bajnoki középmezőnyhez és egy kupadöntőhöz volt elég. A szakember a nyáron a stábjával együtt biztosan távozik Tolnából, így

kérdéses, hogy a kizárólag magyar játékosokból felépített paksiak útja milyen irányt vesz.