Rekordokat döntve jutott fel a Fulham, de az igazi feladat a nyártól vár a londoniakra

Kezdjük azzal, hogy a Fulham feljutásában semmi meglepő nincs, sőt a papírforma is azt diktálta: a londoniak kerete összehasonlíthatatlanul erősebb a legtöbb riválisénál, olyannyira, hogy a szezon elején az övék volt a legértékesebb társaság az egész Championshipben. Amikor a csapat a harmadik fordulóban győzött a Millwall otthonában, a Daily Mirror egymás mellé állította a két kezdőcsapat értékét, és sokkoló különbséget mért a vendégek javára. Hozzátéve, hogy

a Fulham 120 millió fontnál is többet érő aznapi kezdője még négy Premier League-csapatét is felülmúlta,

miközben a Millwall kezdő tizenegye mindössze hatmillió fontot kóstált. Bár azóta, a januári átigazolási időszakban a Bournemouth annyit költött, hogy a kerete még a Fulhaménál is értékesebb legyen, ez a lényegen nem változtat. A kiesésért kompenzáló, sokat vitatott parachute payment intézményének köszönhetően a Fulham megtehette, hogy nagyrészt egyben tartotta a keretét, a néhány távozót pedig megfelelően tudta pótolni. És nyilván az is kulcsfontosságú, hogy a klub tulajdonosa a pakisztáni-amerikai milliárdos, Shahid Khan, aki már korábban is mélyen a zsebébe nyúlt, ha úgy hozta a szükség a focicsapatánál.

A Fulham a sztárjai közül egyedül a középpályás André-Frank Zambo Anguissáról mondott le, de ő is csak kölcsönbe ment a Napoliba, a többi távozó csupa olyan játékos volt, akinek a hiánya nem jelentett gyengülést. Maradt viszont a rutinos középpályás, Jean-Michel Seri (pedig eredetileg ő is kölcsönbe ment volna a kontinensre), és ugyanígy tett a szupertehetségnek tartott, saját nevelésű középpályás, Fábio Carvalho is, akit több élvonalbeli klub is kerülgetett. Mindenekelőtt pedig maradt a szerb gólzsák, Aleksandar Mitrovic. Noha neki ugyan nagyon nem volt jó időszaka a Premier League legutóbbi évadában, azt mindenki tudta róla, hogy a Championshipben nem akad nála jobb befejező csatár. Melléjük 12 millió fontért leigazolták a Liverpool walesi válogatott szélsőjét, a pontrúgásairól is nevezetes Harry Wilsont, és még hoztak egy-két kiegészítő embert, hogy versenyhelyzet alakuljon ki a kereten belül.

Ez tehát papíron nagyon jól festett, ám a kispadra azt a Marco Silvát szerződtették, aki korábban nagy edzőígéretként érkezett Angliába, de hiába rajtolt jól az eddigi klubjainál, sem a Hull, sem a Watford, sem pedig az Everton szurkolói nem voltak túl szomorúak, amikor a portugál szakvezetőt elbocsátották.

Silva azonban most olyan klubhoz érkezett, amelynek az ambíciói is mérhetők voltak az övéhez, minden támogatást megkapott a vezetéstől, hozhatta a saját stábját,

köztük a segítőjét, az egykori Fulham-játékos Luis Boa Mortét, illetve az egyik legfontosabb stábtagnak tartott görög elemzőt, Antoniosz Lemonakiszt. Rájuk is várt a feladat, hogy újra hitet öntsenek az önbizalmukat vesztett játékosokba: részint azokba, akiknek megtépázta az önbecsülését az élvonalbeli vesszőfutás, másrészt azokba, akiket az előző szakvezetés mellőzött (mert a Fulham inkább kölcsönjátékosokra épített az előző évadban). Utóbbiak közé tartozott Mitrovic is, aki komolyan fontolgatta a távozását a nyáron, s végül az döntött a maradás mellett, hogy Silva biztosította őt, központi szerepet szán neki a játékrendszerében, na meg új, zsíros szerződést kapott a klubtól.

Silva az Athletic cikke szerint azt tartotta a legfontosabbnak, hogy valódi közösséget formáljon a játékosokból, és ne legyenek klikkek az öltözőben. Ezért mindig közösen étkezett az egész csapat, minden játékosnak megünnepelték a születésnapját, és ezen túl is mindent megtettek azért, hogy jó hangulat uralkodjék a klubban. Ez persze önmagában kevés lett volna, ezért Silva kidolgozott egy olyan játékrendszert is, amely a leginkább passzolt a kerethez, és ki tudta hozni a maximumot Mitrovicból: a 4-3-3-as felállás fókuszpontja a szerb középcsatár volt, aki azonban a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a tizenhatoson belül bizonyult hasznosnak, hanem gyakran visszább lépett, így hagyva teret a két támadó középpályásnak (elsősorban Fábio Carvalhónak) felfutni. Mellette a szélsők (jellemzően Wilson és Neeskens Kebano) is fontos szerepet játszottak a támadójátékban, amely távolról sem csak Mitrovicról szólt. Mindeközben az addig nem túl stabil védelmet szintén sikerült összerakni: a csapat átállt a zónavédekezésre, az Adarabioyo, Ream kettős remekelt középen, előttük pedig a labdaszerző középpályás pozíciójában rendszerint Harrison Reed játszott. Ő azon kevesek közé tartozott, aki a Premier League-ben sem vallott szégyent (ellentétben például a két középhátvéddel).

Az újjáépített Fulham jól kezdte a szezont, és néhány váratlan pofont leszámítva

biztosan menetelt egészen november végéig, amikor is jött egy ötmeccses nyeretlenségi sorozat.

Ez azért lehetett ijesztő Silva számára, mert a korábbi klubjainál már kirajzolódott egy ismétlődő sablon: eszerint aktuális csapatai látványos, eredményes focival kezdték az idényt, de mielőtt nagyot mertek volna álmodni, a télen jött egy pocsék széria, és az egész projekt a földbe állt. A Fulhamet és a vele együtt szökő, de hasonlóan botladozó Bournemouth-t karácsonyra utolérték az üldözők, és úgy tűnt, a simának tűnő idény váratlan izgalmakat tartogat. Ám ekkor mutatkozott meg az idei együttes igazi ereje, melyet az is segíthetett, hogy a koronavírus omikron variánsa miatt számos meccset el kellett halasztani Angliában – a Fulham például majdnem három teljes hétig pihenhetett a rossz sorozata után. De ez önmagában nyilván nem magyarázza meg, ami utána történt: a visszatéréskor egy hetest lőttek a szintén a feljutásért küzdő Blackburnnek, majd a két soron következő ellenfél egyaránt hat-hat gólt kapott tőlük. Ettől kezdve már nem volt kérdés, melyik a legerősebb csapat a Championshipben.

A klubot méltató cikkek elsősorban Mitrovicra koncentráltak, és nem véletlenül: a most 41 gólnál tartó csatár máris rekordot döntött, hiszen senki nem szerzett még ennyi gólt egy idényben, amióta a második vonalat Championshipnek hívják,

sőt reális esélye van arra is, hogy megdöntse Guy Whittingham 1993-ban felállított csúcsát a 24 csapatos ligaformátumban (ő akkor 42 gólig jutott a Portsmouth színeiben). Tényleg elképesztő, amit Mitrovic az idén produkál, de érdemes megjegyezni, hogy hét gólpassz is fűződik a nevéhez, vagyis távolról sem csak arról van szó, hogy befejeli a beadásokat. Ahogyan azt az elemzések ugyancsak kimutatják, a Fulham nem egyszemélyes csapat: a többiek is kiveszik a részüket a góllövésből. Már beállították a Championship 99 gólos rekordját is, amely a Steve Coppell vezette, emlékezetes Reading nevéhez fűződik.

Ami a Fulhamet igazán félelmetessé teszi, az az, hogy gyakorlatilag nincs gyengesége: a már idézett Athletic-cikk rámutat, hogy az összes támadóstatisztikát a londoni együttes vezeti a Championshipben. Legyen szó felépített akciókról vagy kontrákról, esetleg pontrúgásokról, mindegyikben elképesztően hatékony a csapat. A védők azért így is többet hibáztak, de általában kisegítette őket a támadójáték. Mindenesetre, ha valahol, akkor a védekezésben még van hová fejlődnie a csapatnak, de most a hátsó sor is a legjobbak közé tartozik a mezőnyben.

Vagyis igazságtalan lenne a pénzzel magyarázni a Fulham kiemelkedő idényét, annál is inkább, mert a másik két kieső csapat teljesítménye mutatja, hiába a riválisoknál nagyobb költségvetés, az önmagában nem elég. A West Bromwich feljutási esélyei mostanra gyakorlatilag el is szálltak, míg a Sheffield United még versenyben van ugyan a play-off helyezésért, messze nem magaslik ki a mezőnyből. Nyilván nem lényegtelen tényező Shahid Khan feneketlen pénztárcája, de ahogyan korábban láttuk, ez sem biztosíték semmire, ha nem a megfelelő embert bízzák meg a vezetéssel. Marco Silva esetében erről viszont nincs szó, a még mindig csak 44 éves edző a feladata első részét a vártnál könnyebben teljesítette, ám az igazi próbatétel a következő évadban jön: megszüntetni a jojó-státuszt, és elérni, hogy a Fulham ne pottyanjon egyből vissza a másodosztályba.

És máris van teendő, hiszen

az már biztos, hogy Fábio Carvalho a következő szezontól a Liverpoolt erősíti:

a portugál származású, de tízéves kora óta Londonban élő, 19 éves középpályás ráadásul fontos láncszem volt Silva taktikájában, és remekül megértette magát Mitroviccsal is. Őt tehát pótolni kell, és ki tudja, mi lesz a sorsa a januárban a Liverpooltól kölcsönbe érkező jobbhátvédnek, Neco Williamsnek, miközben távolról sem biztos, hogy ugyanez a taktika sokkal erősebb ellenfelek ellen eredményre vezethet. A BBC idézi például a korábbi angol válogatott védőt, Paul Parkert, aki szerint a mostani Fulham túl lassan játszik a Premier League-hez, és egy olyan csapat is szétszedné őket, mint, mondjuk, a Brighton.

Lesz tehát dolga Marco Silvának bőven a nyáron, mert a Championshipben hiába van olyan tekintélye a Fulhamnek, hogy remegő lábakkal lépnek pályára ellene a riválisok, augusztusban már senkit nem fognak érdekelni a különféle gólrekordok és egyéb mutatók.