Michael Regan / Getty Images
Foci sport24

Guardiola és Klopp egymástól tanulva alkotta meg a világ legjobb csapatait

A Premier League mostani szezonjának legnagyobb rangadóján ugyan nem kerültünk közelebb ahhoz, hogy ki nyeri az angol bajnoki címet, de a Manchester City és a Liverpool összecsapása minden eddiginél jobban megmutatta, mennyi mindent tanult egymástól ez a két együttes. Elemzés.

A labdarúgás elmúlt szűk másfél évtizedében nem volt még két olyan edző, aki akkora hatással lett volna a játék fejlődésére és változására, mint Pep Guardiola és Jürgen Klopp. Először a katalán szakvezető igázta le Európát a Barcelonával a labdatartásra és pozíciós játékra építő filozófiájával, aminek az ellenszerét az egész futballvilág kereste. Eközben Klopp célja a labdavesztés utáni azonnali letámadással éppen az volt, hogy csapata ne dédelgesse túl sokáig a labdát, hanem akkor ártson az ellenfelének, amikor éppen a legsebezhetőbb. Mire később Guardiola leült a Bayern München kispadjára, addigra a legtöbb német csapat – a Klopp által irányított Borussia Dortmund mintájára – óriási hangsúlyt fektetett a védekezésből támadásba történő gyors átmenetekre, amire a bajorok új mesterének minél gyorsabban megoldást kellett találnia.

Mivel már majd minden csapat próbált úgy játszani, mint a Dortmund, Klopp „heavy metal” focija egyre kevésbé tudott meglepetést okozni a Bundesligában. Sőt a legtöbb együttes egyszerűen lemondott a labdáról a sárga-feketék ellen, hogy lehetőségük se legyen labdaszerzést követően gyors akciókból gólokat szerezniük. Klopp hasonló problémával küzdött később Angliában is, ahol a Liverpool a legnagyobb rangadókon brutális le- és visszatámadással sikereket ért el azon csapatok ellen, amelyek felvállalták a nyílt játékot, de számos pontot veszített az olyan együttesekkel szemben, amelyek inkább beásták magukat a saját kapujuk elé.
Ahogyan Guardiolának alkalmazkodnia kellett előbb Németországban a vertikális, gyors, majd Angliában, a Manchester Citynél a fizikálisabb játékhoz, úgy Jürgen Kloppnak is egyre több elemet kellett átemelnie a siker érdekében Guardiola pozíciós játékából ahhoz, hogy a csapata eredményes legyen.

Ennek eredménye, hogy a 2018/19-es évadban a Manchester City 98 pontot gyűjtve, a Liverpoolnál mindössze eggyel többet termelve nyert bajnoki címet, majd egy évvel később a Vörösök már 99 ponttal szerezzék meg az első pozíciót, amit újabb manchesteri siker követett. Összességében az említett 2018/19-es évad kezdete óta, a hétvégi, 2-2-es döntetlennel záruló rangadóval együtt a Manchester City 339, míg a Liverpool 338 pontot gyűjtött a Premier League-ben, miközben ez a két csapat számít a Bajnokok Ligája legfőbb esélyesének is. Ráadásul ugyancsak jó esély mutatkozik arra, hogy a májusi fináléban éppen egymással kell farkasszemet nézniük.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.