Káosz és krízis: a Hertha mindent megtesz, hogy kiejtse magát a Bundesligából

Nem csodálkoznánk, ha néhány német drukker azt hitte volna egy pillanatra, hogy a népszerű hírparódia-oldal Der Postillont olvassa, amikor világgá repült a hír: a Bundesligában a kiesés ellen küzdő Hertha BSC Felix Magathot ülteti le a kispadra. Magath a berlini csapat harmadik vezetőedzője ebben az évadban a november végén elküldött Dárdai Pál és utódja, a napokban menesztett Tayfun Korkut után. Kétségbeesett lépésnek tűnik, egyfajta utolsó dobásnak.

A Hertha helyzete a pályán pocsék, a pályán kívül sem sokkal jobb.

A városi rivális Union 15 ponttal gyűjtött többet, és markáns identitású, „fölfelé mobilis” klubnak tűnik, egyre gyarapodó szurkolótáborral – ellenkező utat jár be, mint a német főváros legnagyobb hagyományú egyesülete. A Hertha jelenleg pont úgy néz ki, mint azok a tradicionális klubok, amelyek összeomlás előtt állnak: egyértelmű a szakmai válság, sem a kispadon, sem a klubházban végrehajtott személyi változások nem hoztak eredményt, a klub mecénása pedig mintha már nem lelkesedne annyira a befektetésért.

Ha a 2021/22-es évad kiesést hoz, akkor a berlinieknek nehéz dolguk lesz ugyanúgy egyből visszakapaszkodni, mint tették a legutóbbi két búcsújukat követően. A másodosztályba (vagy még lejjebb) süllyedt patinás, nagy német klubok – Hamburger SV, Werder Bremen, Schalke 04, 1. FC Nürnberg, 1. FC Kaiserslautern és a sort még folytathatnánk – sorsa mutatja: a fényes történelem és a jól csengő név nem garancia semmire. Sőt a klub történelmi sikeressége nyomasztó teherré is válhat. Miért különösen veszélyes a kiesés egy nagy klubra nézve? Elképzelhető-e, hogy ha kiesik a Hertha, a sportszakmai után egzisztenciális válságba kerül? Milyen lépések vezetnek a másodosztály poklába? És vajon miért szerződtette a berlini klub a vaskezű Magathot? Megkísérlünk választ találni a kérdésekre.

Hertha, what the fuck?!

„Hertha, what the fuck?!” – hangzott el a fordításra nem szoruló kifejezés a Gegenpressing Bundesliga-podcastban, amelyben Manuel Veth, Stefan Bienkowski és Kerry Hau nem győzött hitetlenkedni Felix Magath kinevezése miatt. Elképzelhető, hogy a Bayern Münchennel két, a Wolfsburggal egy bajnoki címet nyert Magath szerződtetése telitalálatnak bizonyul – óriási rutinja és rendteremtő képessége egyaránt a Hertha segítségére lehet –, ám ha fogadni kellene, alighanem többen tennének a katasztrofális kimenetelre.

Hogy miért? Kezdjük azzal, hogy Magath majdnem egy évtizede nem dolgozott a Bundesligában, 2014 óta topligás szinten (és utolsó topligás munkahelyén, a Fulhamnél is pocsékul mentek a dolgok), 2017-től fogva pedig egyáltalán nem edzősködött; legutóbb a kínai Santung Lunenget irányította. Az elmúlt években háttérmunkát végzett az osztrák Admira Wackernél és a német Würzburger Kickersnél, átütő sikerek nélkül, és akkor még diplomatikusan fogalmaztunk…

Amikor Magath legutóbb – 2012. október 20-án – a kispadon ült egy Bundesliga-mérkőzésen, a jelenlegi német élvonal vezetőedzőinek több mint fele még aktív játékos volt, vagy alacsonyabb osztályban, illetve tartalék- és ifjúsági csapatoknál dolgozott.

Közel egy évtized kihagyás után nehéz felvenni a ritmust topligás szinten. Láttunk már ilyet a közelmúltban: a Nantes 2020 decemberében óriási meglepetésre a volt francia szövetségi kapitány Raymond Domenechet nevezte ki vezetőedzőnek, aki a 2010-es, botrányos világbajnoki szereplés óta nem ült kispadon. A teljesen alkalmatlannak bizonyuló Domenech nyolc nyeretlen meccs és másfél, tragikomédiába illő hónap után repült. Számos kérdés vetődik fel egy rutinos, de a körforgáson kívülre került edző reaktiválásakor. Képes-e alkalmazkodni az időközben megváltozott közeghez? Jól alkalmazható-e a taktikai repertoárja? Meg tudja-e találni a hangot egy másik játékosgenerációval? Ezek a kérdések Magath esetében is fennállnak. Az előző idényben a kiesés elől menekülő Schalke is „régi motorosokhoz” (a topligában már tíz éve nem dolgozó Christian Grosshoz, illetve az egykori sikerkovács Huub Stevenshez) nyúlt vissza, hiába.

Szerepkeresésben

A Hertha gondjai mélyebbek annál, mint hogy egy vezetőedző-váltás önmagában megoldja azokat. Berlin első számú klubja önmagát és a német futballban betöltött szerepét keresi. A kétszeres német bajnok (1930, 1931) csapat a Bundesliga alapító tagja, de Nyugat-Berlin a német újraegyesülés előtt nem volt a legvonzóbb hely a játékosoknak, a Hertha évei inkább bukdácsolásokkal, semmint menetelésekkel teltek. A kilencvenes évek eleje sem volt sikeresebb (a klub adósságban úszott, Berlin pedig élvonalbeli klub nélkül maradt hosszú évekig), végül fordult a kocka, és a Herthából stabil első osztályú csapat lett, amely a Bajnokok Ligáját is megjárta. A Hertha 1997 és 2021 között kettő kivételével minden évadot a legfelső osztályban töltött, és ha kiesett, akkor egyből vissza is jutott.

A Hertha becsületes, szürke csapat volt, tiszteletreméltó múlttal, nem túl sok pénzzel, de körbenyüzsögte a világ egyik legérdekesebb metropolisza.

Az 1998-tól 2006-ig tartó sikerkorszakot – az együttes nyolc idényből hétszer az első hat között végzett, legjobb eredménye egy bajnoki 3. hely és BL-szereplés volt – nehezebb évek követték. Az elmúlt másfél évtizedben csak egyszer fordult elő, hogy a Hertha egymást követő két évadban a Bundesliga felsőházában zárt. Berlin legnagyobb klubjaként viszont a kék-fehérek a német futball alvó óriásának számítanak, annak ellenére, hogy látványosak az infrastrukturális problémái (a Herthának nincs saját stadionja, az Olimpiai Stadiont bérli, a hatalmas aréna kihasználtsága gyenge).

Ezért szállt be a klubba Lars Windhorst. Az üzleti életben csodagyerekként indult, nagy túlélőnek tartott Windhorst 2019 júniusában érkezett a Herthához, és cégén (Tennor Holding) keresztül a Németországban megengedhető maximumra tornázta fel tulajdonrészét és befolyását. A Windhorst által a klubba pumpált majdnem 375 millió euró miatt a herthások azzal a szokatlan érzéssel ismerkedhettek, hogy szeretett klubjuk vásárlóereje igencsak megizmosodott, de ennek a pályán vajmi kevés eredményét látjuk. Sőt… Nem egészen három év után Windhorst már a nyilvánosság előtt is jelezte, frusztrálja, hogy a klubba injekciózott pénznek nincs eredménye. Az üzletember a Capital magazinnak azt mondta, visszatekintve már elhibázottnak érzi döntését.

Arra számítottam, hogy a Herthánál olyan emberek lesznek, akik racionálisan gondolkodnak, a jövőbe tekintenek, tartós sikerre vágynak

– panaszkodott a 45 éves vállalkozó, aki elmondása szerint ehelyett leginkább klikkesedésnek és hatalmi harcoknak volt szemtanúja. Windhorst hozzátette, őt nem olyan fából faragták, mint aki feladja, de azért minden klubnál vészharangokat kongatna meg, ha a legnagyobb befektető ilyen élesen bírálná nyilvánosság előtt az egyesületnél uralkodó állapotokat. Windhorst korábbi, hangzatos kijelentéseit (a Herthából Berlin ékköve, „Big City Club”, valódi topcsapat lesz) még a saját szurkolótábor is szkeptikusan fogadta – a riválisok meg azóta is ezen gúnyolódnak –, ahogyan a klub átpozicionálása, „divatosítása” sem tetszett sokaknak. A Hertha ideiglenesen tehetős klubbá vált, ám szerepkeresésben volt és van.

A tradíció önmagával végez

A Bundesliga történetében a legtöbb mérkőzést játszó tizenöt klub közül hat (Werder Bremen, HSV, Schalke, Kaiserslautern, Nürnberg, Hannover) jelenleg nem tagja az élvonalnak (a Lautern a másodosztálynak sem). Az élvonalban a szintén a „tizenötök” közé tartozó Stuttgart és Hertha egyaránt a kiesés ellen küzd. Sem a Werder, sem a HSV, sem a Schalke nem áll automatikus feljutást jelentő helyen, és előfordulhat, hogy mind a három a második ligában ragad.

Ezek a tradicionális nagy klubok élvonalbeliként határozzák meg saját szerepüket. Ehhez mért a büdzsé, ezt tükrözik a kiadások. Kiesés esetén a klub meghasonlik önmagával, illetve a realitás nem tükrözi az egyesület saját magáról alkotott képét. A „Bundesliga-dinoszaurusz” HSV kiesésének példáján jól láthatjuk a negatív spirál jeleit:

• A klub meghatározó szerepre vágyik az élvonalban, ám évek óta alulteljesít
• Az ambíciói viszont változatlanok, ezt tükrözi a büdzsé, ez mutatkozik meg a játékosvásárlásra és –fizetésekre költött összegekben is
• A szurkolótábor nem fogadná el, ha a klub „alacsonyabb polcra helyezné magát”. A klub történelmi sikeressége folyamatos nyomásként jelentkezik. A kiesés nem egyszerű kudarc, hanem klubtörténeti szégyen
• A klub szakmai válságba kerül: egymást váltják a vezetőedzők, általában egy szinttel feljebb (klubmenedzseri, klubigazgatói poszton) is változások vannak, tehát a stratégiai tervezésért felelős sportszakmai főnök(ök)nek sincs maradása
• Drágán vett, túlfizetett és alulteljesítő játékosokkal van tele a keret
• Az említett futballisták szerződését általában hosszú távra kötötték meg, ezért azok nehezen felbonthatók
• Kiesés esetén nehezen értékesíthetők a „besült” átigazolások, a fizetések viszont (még kieséskor alkalmazott záradékokkal együtt is) óriási terhet jelentenek
• A klub mögött álló befektető lelkesedése is alábbhagy (pénztárcája pedig bezárul)
• A befektető(k) és a szakmai vezetés között konfliktusok pattannak ki, nincs a klubnál egységes vízió, nem egyfelé húz mindenki

„Irdatlan összegeket költöttek újra és újra átigazolási díjakra meg fizetésekre, annak a reményében, hogy egyszer visszatérnek a régi, szép idők – és eközben sok hibát követtek el. Az eredmény: adósságspirálba kerültek, versenyképességük visszaesett, és most a második vonalban randevúznak” – fogalmazta meg Tom Vaagt a Sportbuzzer portálon megjelent kommentárjában, amely a Bundesliga tradicionális csapatainak hanyatlásáról szólt. Vaagt rámutatott: az „újhullámos” klubok (mint a „múlt nélküli” Hoffenheim vagy RB Leipzig) sokkal rugalmasabban tudnak alkalmazkodni a jelenlegi futball kihívásaihoz.

Hozzátehetjük: a tradicionális ingacsapatok pedig azért rugalmasabbak, mert nem veszik magától értetődőnek élvonalbeli tagságukat, hozzászoktak a kiesés ellen vagy a feljutásért folytatott harchoz és ritkábban költekeznek túl. A nagy, patinás, kiesés szélére sodródott kluboknál nincs meg ez a know-how. Nem csak Németországra érvényes ez: nézzük meg, hogyan esett szét minden a 2015/16-os idényben az angol Aston Villánál (a klub azóta visszaevickélt az élvonalba), vagy hogyan esik éppen most szét minden a rengeteg pénzt totális eredménytelenségre konvertáló Evertonnál. És a példákat még sorolhatnánk.

A kiesés nem jelent automatikus megtisztulást.

Szélnek kell ereszteni a még eladható és eladhatatlan, ám túl magas fizetésű játékosokat, a morál padlót fog. A másodosztályban megszerezhető bevételek a töredékét jelentik az élvonalbeli pénzeknek. Egy tévés példa: a fernsehgelder.de számításai szerint a Hertha ebben az idényben nagyjából 51,9 millió eurót kap a közvetítési jogok értékesítése után, ám ha kiesik, akkor ennek a pénznek legfeljebb a felére számíthat (a Bundesliga 2.-ben a legtöbb pénzt kapó csapat a Schalke, 23,4 millióval). A frissen kipottyant klub játékoskerete radikálisan leépülhet. Nehéz rendbe hozni a költségvetést, pláne, ha nem sikerül azonnal visszajutni (és most a koronavírus-járvány további lyukakat ütött a büdzsékbe). A nézőszám, így a jegybevétel csökken, és a szponzoráció is visszaeshet. A szurkolók részéről a nyomás viszont változatlan: a klub történelmi státusa miatt elfogadhatatlan az alacsonyabb osztályú szereplés, a szurkolótábor türelmetlenné és frusztrálttá válik. A Bundesliga megalapításától (1963) 2018-ig folyamatosan első osztályú HSV egymás után háromszor maradt le a feljutásról, és valószínűleg az idén sem jut vissza oda, ahol „bérelt helye volt” egykoron. S ki tudja, a spirál hol áll meg?

Kék-fehér vészjelek

A Die Welt megállapítása szerint: „A HSV és a Schalke olyan, mint két tankhajó, amely a másodosztály sekély vizében próbál evickélni”. Túl nagyok, túl nehézkesek a második ligában, s könnyen zátonyra futhatnak. E sorsra juthat a Hertha is.

A berlini csapatnál a negatív spirálba került tradicionális klubok válságjeleit kivétel nélkül megfigyelhetjük. A Hertha 2010 és 2019 januárja között összesen 66,85 millió euró értékben vásárolt játékosokat, új befektetője 2019 nyári megérkezése óta viszont 169,35 milliót költött erősítésekre. Bár az „erősítésekre” szó idézőjelben jobban kifejezi a történteket… Lucas Tousart, Krzystof Piatek, Dodi Lukébakio, Matheus Cunha és Jhon Córdoba egyaránt több mint 15 millió euróba fájt a Herthának. Közülük már többen továbbálltak, úgy, hogy nem igazán szolgálták meg a vételárat. A 2019/20-as eszeveszett költekezés lecsengett (természetesen ebbe a világjárvány is belejátszott), tavaly nyáron Dárdai Pál már csak visszafogott összegért erősíthette meg a keretet. A nagy igazolások nem tudták meglökni a Hertha szekerét, a keretben még mindig sok a drágán megvett, jól fizetett, ám cserébe gyenge teljesítményt nyújtó, nehezen értékesíthető játékos.

A kispadon sincs nyugalom, de miért is lenne?

Dárdai első korszaka (2015–2019) óta egy edző sem bírt ki egy évet a Hertha kispadján. Ante Covic (149 nap), Jürgen Klinsmann (76), Alexander Nouri (56), Bruno Labbadia (290), Dárdai Pál (308) és Tayfun Korkut (104) után most Felix Magath kezébe került a marsallbot. Nehéz lenne bármiféle egységes víziót látni a szakemberek kinevezésével kapcsolatban. A rövid Klinsmann-éra (kiszivárgott dokumentumokkal, belvillongásokkal) különösen tragikomikusra sikeredett, de a trénerek közül senki sem tudta igazán elkapni a fonalat, a „megmentőnek” visszahívott Dárdai sem, akit klublegendához méltatlanul raktak ki tavaly ősszel. Egy szinttel feljebb is forrók a székek: a klubot 1996–2003 között játékosként, 2009-től klubmenedzserként szolgáló Michael Preetz becsülete Labbadiáéval együtt telt ki 2021 elején, a sportigazgató Arne Friedrich az idén márciusban távozott. Preetz helyére az Eintracht Frankfurtnál sikeresen dolgozó Fredi Bobic érkezett. Úgy tűnt, a Hertha megfelelő embert tesz a megfelelő helyre, de egyelőre nem igazolódtak be a berlini remények.

„Háromnegyed éve dolgozik Bobic a klubnál, és nagyobb a káosz, mint valaha” – jegyezte meg a Hertha Immer blog.

Windhorst 375 millió eurója Bobic egy elejtett megjegyzése szerint mind elment. Vagy elköltötték korábban, vagy a koronavírus-járvány által a költségvetésen ütött lyukakat foltozták be vele. A sportvezető megjegyezte, elképesztően nagy volt a keret létszáma és túl magasak a személyi kiadások, meg kellett húzni a nadrágszíjat, mert nem volt más választás.

Amint említettük, a közelmúltban Windhorst nyilvánosan bírálta a klubnál zajló tevékenységet, viszont Bobic megjegyezte, a kiesés ellen küzdő csapatnak inkább nyugalomra lenne szüksége, mintsem főbefektetője éles kritikájára. Ugyanakkor Windhorst sem véletlenül bosszús: a befektetéséért egyelőre nem kap semmit. A klubról készült volna egy dokumentumsorozat, ám az azt finanszírozó Windhorst leállíttatta a projektet, állítólag többek között azért, mert a Hertha egyes magas rangú alkalmazottjai gúnyos megjegyzéseket tettek rá a kamera előtt. Erről a Tennor szóvivője, Andreas Fritzenkötter beszélt, mire a Hertha elnöksége egy nyilatkozattal „lőtt vissza”, kifejezve elképedését. A májusi közgyűlés előtt robbanásveszélyes a helyzet.

A Der Spiegel véleménycikkében „deprimált klubnak” minősítette a Herthát, amelynél minden a teljes szétesés felé halad.

Széthúzás a vezetőségben, befektetői kritika, kudarcok a pályán, kétségbeesettnek tűnő személycserék – a Herthánál baljóslatú a csillagállás. Magath a válogatott szünet előtt, a Hoffenheim ellen mutatkozik be, áprilisban pedig kulcsfontosságú mérkőzések következnek: derbi az Union, kiesési helyosztó az Augsburg, a Stuttgart és a Bielefeld, azaz három közvetlen rivális ellen. A berliniek május 14-én Dortmundban zárják az idényt. Magathnak nyolcmérkőzésnyi ideje van arra, hogy a december közepe óta nyeretlen, széteső, kiesés felé száguldó csapatból egységesebb és főként hatékonyabb együttest kovácsoljon. „Vasembernek” való feladat.

„A Hertha egy, minden szempontból a szakadék szélén tántorgó klub képét mutatja. A Schalke pont ilyen kaotikusan festett egy éve, mindannyian tudjuk, az a történet miként végződött (…) Amikor Windhorst elkezdett pénzt önteni a berliniekbe, még a Bajnokok Ligájáról is szó esett. Most már annak is örülnének, ha valahogy elkerülnék a kiesést. Berlin hozzászokott már az összeomlásokhoz – ez a következő” – festett borús képet Korkut menesztése után a Der Spiegel publicistája, Peter Ahrens.

Néhány hónappal azelőtt, hogy a HSV – története során először – kiesett a Bundesligából, a hamburgiak csatára, André Hahn egy berlini vereség után arról beszélt, hogy amíg a Hertha kevés pénzből viszonylag sokat hoz ki, a HSV sokból keveset. A sors iróniája, hogy az idén már a herthások mondhatnák el ezt. Sok pénzük lett – és igen keveset értek el vele. A szakadék pedig minden egyes vereséggel közelebb kerül.