Megúszták a mexikói Heyselt, de a brutalitás veszélybe sodorhatja a vb-rendezést

Március derekán sem járunk még, de a labdarúgás történetének fekete krónikájába már két, 2022-es stadionkatasztrófa is bekerült: januárban a kameruni Yaoundéban követeltek nyolc halálos áldozatot a Kamerun–Comore-szigetek Afrika Kupa-mérkőzés előtti tömegjelenetek, március elején pedig a mexikói labdarúgás „legszégyenletesebb napja” jött el, amikor a Querétaro–Atlas bajnokin elszabadult a lelátói erőszak. Halottak – állítólag – nincsenek, de a brutális cselekmények mélyen megrázták a közép-amerikai országot, amely 2026-ban vb-társrendező lesz.

A fanatikusok között rács, közvetlen közelről megy a „szájtépés”. Egészen addig, amíg a lépcsőkön felfutva meg nem érkezik a vendégszektorba a hazaiak egy csoportja. Lendül egy szék, majd két fejen koppan. A kerítés kapuja is kinyílik. Pánikba esve menekül a szurkolók nagy része, miközben mindent elborít az erőszak. Több százan futnak a kinyitott menekülőkapukon keresztül a pályára, de ott is verekedések törnek ki. A stadion folyosóin magatehetetlen, néha meztelenre vetkőztetett emberek fekszenek, némelyik közülük vértócsában. Védekezésre képtelen vagy öntudatlan ultrákat rugdosnak tovább. Az incidensről készült fotók és videók még a szurkolói erőszakhoz szokott szemnek is sokkolók.

Véres délután

A középmezőnybe tartozó Querétaro és a címvédő Atlas mexikói bajnoki mérkőzésén óriási tömegverekedés tört ki a Corregidora Stadionban, amikor a hazai fanatikusok átjutottak a vendégek szektorába. A felvételek alapján a biztosítást végző cég nem állt a helyzet magaslatán annak ellenére, hogy a két csapat szervezett szurkolói csoportja (barra brava) már a korábbi években is többször egymásnak esett. A biztonságiak kinyitották a kerítés kapuit, hogy a szurkolók a pálya felé menekülhessetek, ám egyes videók szerint ahhoz is hozzájárultak, hogy a hazaiak fanatikusai átjussanak (szabad utat kapva) a vendégek közé. A rendbontás a pályán is folytatódott (a mérkőzés a 62. percben félbeszakadt), de a lelátói folyosókon és a stadion előterében kulminálódott.

Vértócsában mozdulatlanul fekvő, meztelen emberek, állatiasnak minden további nélkül nevezhető brutalitás, teljes káosz a pályán és a tribünön egyaránt.

Mexikó-szerte óriási felháborodást keltettek a felvételek.

A hivatalos kommunikáció szerint nincsenek halottak, ami a látottak fényében kisebb csoda. A szerdai tájékoztatás alapján három szurkoló kritikus állapotban fekszik. Egy drukkernek kiverték a szemét, félig megvakult. Huszonhat embert szállítottak kórházba az összecsapások után, a súlyos, kritikus állapotú sérülteket Santiago de Querétaróban és Guadalajarában ápolják. A sérültek számára és a sérülések súlyosságra vonatkozó hivatalos jelentések gyakran egymásnak is ellentmondanak.

„Ez tragédia. Annak ellenére kimondhatjuk ezt, hogy nincsenek halottak” – jelentette ki Mauricio Kuri, Querétaro állam első embere.

A FIFA éles hangvételű közleményben ítélte el a „barbár erőszakot”, és így tett a CONCACAF is.

A Querétaro stadionját egy évre bezárták,

a mérkőzést 3-0-s végeredménnyel az Atlas javára könyvelték el. A Querétaro négy vezetőjét (Gabriel Solares elnököt, illetve Adolfo Ríos, Greg Taylor és Manuel Velarde társtulajdonosokat) eltiltották attól, hogy más mexikói klubnál munkát kapjanak a következő öt évben. A klub irányítását vissza kell adniuk a korábbi tulajdonos Grupo Caliente cég vezetőjének, Jorge Alberto Hanknek. A Grupo Calientének a közeljövőben el kell adnia a Querétarót, ha ez nem sikerül, akkor a klub a labdarúgóliga (Liga MX) felügyelete alá kerül. A rendező felet másfélmillió pesóra (nagyjából 25 millió forintra) bírságolták – ez nevetséges összegnek számít.

Kapcsolódó
Nem kellenek drukkereknek álcázott bűnözők – így büntették a véres tömegverekedést kirobbantó klubot
Egy évig zárt kapuk mögött kell játszania a Querétarónak, a tulajdonosi kör kezéből pedig kicsavarták a klubot.

A helyi barrát három évre kitiltották a stadionból, az Atlas barrája fél évig nem utazhat. A querétarói ügyészség 14 férfi ellen emel vádat (erőszakos cselekedetek sporteseményen, emberölési kísérlet), 26 személy ellen letartóztatási parancsot adtak ki – a számok folyamatosan változnak, ahogy a rendőrség egyre több bizonyítékot gyűjt össze. A mexikói ultrák nem utazhatnak el idegenbeli mérkőzésekre az intézkedés visszavonásáig. A verekedésben részt vett személyeket örökre kitiltják az ország stadionjaiból. A biztosításért felelős GESK9 cég szerződését felbontották, szervezőket, rendőröket és katasztrófavédelmi munkatársakat egyaránt felfüggesztettek.

Eduardo Gomez / AFP
STR / AFP

Ismerős hibák

A stadionkatasztrófák – akár vannak halálos áldozatok, akár nincsenek – a tömeg viselkedése mellett gyakran a helyszín elavultságára vagy a biztosításért felelős szervezetek rutintalanságára is visszavezethetők. Ebben az esetben alighanem az utóbbi játszhatott szerepet: a klubvezetők – akik felelősek a mérkőzés biztosításáért – alábecsülték a találkozóval kapcsolatos kockázatot, és ennek súlyos következményei lettek. Mexikói szurkolói forrásaink szerint ráadásul a helyi biztonságiak gyakran nem kapnak megfelelő kiképzést és iránymutatást (nem is túlfizetettek), így egyszerűen „kevésnek bizonyulhatnak”, ha elszabadul a pokol a lelátón, és nincs mellettük jelentős létszámú, hatékonyan vezetett rendőri erő.

A Querétaro tulajdonosai két éve vették meg a klubot, melyet (Mexikóban franchise-rendszer van) át akartak eredetileg vinni egy másik városba. Nem számítanak rutinos klubvezetőknek, és nem is voltak túl tájékozottak a klub ügyeiben, beleértve ebbe a szurkolói rivalizálást – a Querétaro és az Atlas csapata nem számít hagyományos vetélytársnak, ám fanatikusaik az elmúlt tizenöt évben többször is összecsaptak, miután elmérgesedett közöttük a viszony. A jelek arra utalnak, hogy a hazai klub vezetősége nem vette figyelembe a korábbi balhékat, és nem minősítette magas kockázatúnak a meccset.

A mexikói ajánlás 1:25-ben határozza meg a biztonsági ember vs. szurkoló arányt (minden 25 szurkolóra kell, hogy jusson egy biztonsági), de a kiemelt kockázatú mérkőzéseken fel szokták duzzasztani az utóbbiak létszámát, 1:14, 1:15 körüli arányra. A Guardiannek nyilatkozó mexikói író és Querétaro-drukker Pablo Duarte „hihetetlennek” nevezte azt, hogy mennyire gyenge volt a biztosítás a mostani mérkőzésen.

A helyi katasztrófavédelem számításai szerint legalább 400 biztonsági ember kellett volna a mérkőzésre, ám a biztosítás felelőse „elengedte” a meccset 290-es létszámmal – ezért elbocsátották a pozíciójából.

Ezt Querétaro állam kormányzója, Mauricio Kuri jelentette be. Szintén menesztették azt a rendőrt, akiről videófelvételek bizonyítják, hogy telefonáláson kívül semmit sem csinált, amikor megindultak a fanatikusok, illetve az állami rendőrség vezetőjét is felfüggesztették. A klub azzal védekezik, hogy a vezetői az ajánlásoknak megfelelően jártak el, a biztonsági emberek és a különböző rendvédelmi szervek alkalmazottjainak összlétszáma 600 volt, ami papíron elegendő a 14 ezres közönség kordában tartásához.

„Nem a biztonságiak létszáma volt a probléma, hanem a stadionban elfoglalt pozíciójuk és a reakciójuk szervezetlensége” – magyarázta a Querétaro elnöke, Gabriel Solares.

Tartanak az eltussolástól

Az egyik feszítő kérdés: igazak-e a hivatalos híradások, melyek szerint nincsenek halottak?

Jelenleg csak azt állíthatjuk biztosan, hogy a városvezetés, a rendőrség és a katasztrófavédelem nem adott hírt halálos áldozatokról, és ennek ellenkezőjét még senki sem tudta bizonyítani, a mexikói és nemzetközi médiumok, illetve a helyi ellenzéki politikusok sem. A szurkolók mégis nagyon szkeptikusak a bejelentéssel kapcsolatban, széles körben kering az az összeesküvés-elmélet, miszerint – többek között a 2026-os vb-rendezés miatt – el akarják tussolni az ügyet, kisebbítve a katasztrófa mértékét. Az Atlas szurkolói csoportja (Barra 51) nem tud öt tagja hollétéről, hozzátartozóik sem tudnak kapcsolatba lépni velük, hivatalos tájékoztatás nem érkezett. A rendőrség ezzel szemben nem tud eltűnt szurkolókról. A Barra 51 „Rey” néven nyilatkozó tagja arra utalt, hogy valószínűleg előkészített támadás érte őket a stadionban, mivel különös volt a biztonsági protokollok nagyon laza kezelése.

Prominens mexikói médiaszemélyiségek is hangot adtak kételyeiknek. A helyi médiában megjelentek olyan találgatások, hogy nem „egyszerű” lelátói erőszaknak lehettünk tanúi, hanem szervezett bűnözői csoportok is érintettek voltak a balhéban (Latin-Amerikában a szurkolói csoportok nem ritkán összefonódnak a szervezett bűnözéssel). Ezt hivatalosan senki sem erősítette meg, bár Jalisco állam kormányzója, Enrique Alfaro is arról beszélt, hogy „nem tűnt egyszerű lelátói összecsapásnak” az incidens.

A mexikói és a futballtörténelemben is találunk olyan példákat, amelyek miatt óvatosan kell bánnunk a hivatalos adatszolgáltatás kétely nélküli elfogadásával.

Az 1968-as nyári olimpia előtt Mexikóvárosban volt a tlatelolcói mészárlás, amelyen a biztonsági erők tüzet nyitottak a demonstráló, fegyvertelen tömegre. A kormány mindent megtett a történtek szőnyeg alá söpréséért. A hivatalos híradások először 7, majd 20 halottról szóltak, ma – a titkosított iratok nyilvánosságra hozatala és évtizedekig tartó kutatások után – legalább 300-ra becsülik az áldozatok számát.

Sem időben, sem földrajzilag nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy találjunk olyan stadionkatasztrófát, amely után a hatóságok hazudtak, és torzított információkat szivárogtattak ki a médiának. Az 1989-es, 97 Liverpool-szurkoló életét követelő sheffieldi Hillsborough-katasztrófa valódi körülményeit 25 évvel később, egy második vizsgálóbizottságnak sikerült feltárnia. A bizottság mindennemű felelősség alól felmentette a Liverpool-drukkereket, megállapította, hogy a rendőrség és Sheffield egyik parlamenti képviselője egyaránt „valótlan és pontatlan” információkat hoztak nyilvánosságra, annak érdekében, hogy elleplezzék a helyi hatóságok hibáit, amelyek a tragédia elsődleges okozói voltak. A rendőrség tanúvallomásokat is megmásított a stadionkatasztrófa „felderítése” során.

Szóval stadionkatasztrófa esetén a hivatalos kommunikációval is érdemes csínján bánni, ám nehezen lehet egy több halálos áldozattal járó incidenst hosszú napokig eltussolni. Most úgy tűnik, a mexikóiak tényleg „megúszták” súlyos, kritikus állapotú sérültekkel a tömegverekedést, ami a videófelvételeket látva szinte valószínűtlen szerencsét jelent.

Ulises RUIZ / AFP

Riadalom a vb-rendezés miatt

A történtek – hasonlóan a már említett Hillsborough-katasztrófához – jelentős változásokat hozhatnak az ország stadionkultúrájában és szurkolói életében. A guadalajarai Chivas már bejelentette, hogy ideiglenesen kiteszi stadionjából a szervezett szurkolói csoportokat, a helyüket gyerekek foglalják el. Elképzelhető, hogy más mexikói klubok is így döntenek, amíg új szabályok nem lépnek életbe. A szurkolói regisztráció (kártyarendszer, biometrikus azonosító használata) szigorodik az országban már a 2022/23-as bajnokságtól, a stadionokban ismét a rendvédelmi szervek veszik át a biztosítás irányítását a magánbiztonsági szolgálatoktól. A lelátói anonimitásnak gyakorlatilag vége lesz, fiatalkorúakat pedig nem engednek belépni a szervezett szurkolói csoportokba. Már csak azért is várható a „rendrakási hadművelet”, mert a Mexikói Labdarúgó Szövetség arra készül, hogy az Egyesült Államokkal és Kanadával közösen megrendezze a 2026-os világbajnokságot.

A vébé megrendezését kockáztathatjuk, ha a labdarúgó-iparág képtelen bebizonyítani, hogy meg tudja oldani a saját problémáit. Amennyiben nem képes erre, akkor a CONCACAF vagy a FIFA fogja rákényszeríteni a megoldást

figyelmeztetett Mikel Arriola, a Liga MX elnöke. A mexikói szövetség vezetője, Yon de Luisa telefonon beszélt a FIFA első emberével, Gianni Infantinóval, aki „mély aggodalmát” fejezte ki a történtek miatt. De Luisa hozzátette: Infantino „kéréseket” juttatott el a nemzeti szövetséghez; ezt úgy is lefordíthatjuk, hogy van FIFA-nyomás a rendteremtés érdekében.

Szurkolói körökben közben jókora a felháborodás, mivel

sok drukker enyhének tartja az eset után kirótt büntetéseket.

A drukkerek korrupcióval vádolják a mexikói futballéletet irányító szervezeteket. A közösségi médiában bojkottfelhívásokat köröztetnek, és szóba került az is, hogy megzavarják a Mexikó–Egyesült Államok vb-selejtezőt. Utóbbi azért okozna nagy kárt, mert a mexikóiaknak már így is sok van a rovásán homofób megnyilvánulások miatt, s visszaesőként súlyos büntetésre számíthatnak minden további lelátói probléma esetén.

„Tragikus.” „Szégyenletes.” „Undorító.” „A mexikói futball történetének mélypontja.” A közvélemény nem fogja vissza magát az esettel kapcsolatban, de hogy a felháborodás ereje elegendő lesz-e reformokhoz, az már kérdéses. A hatalmi pozícióban lévőknek is lépniük kell. A megszokott balhé-kitiltás-büntetések-visszaengedés, balhé-kitiltás-büntetések-visszaengedés forgatókönyvet már mindenki unja. Egyelőre úgy tűnik, a mexikói labdarúgás megúszott egy, a Heyselhez mérhető katasztrófát a szerencsének köszönhetően – remélhetőleg tényleg nincsenek halálos áldozatok. Ám ha semmi sem változik, akkor a szerencse sem tart ki örökké.

Csatlakozz a Sport24 közösséghez, mondd el véleményedet zárt Facebook-csoportunkban, és vegyél részt csak előfizetőknek elérhető exkluzív eseményeinken.

CSATLAKOZOM