JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP
Foci sport24

Nem kell aggódni a Lipcsében kispadra szoruló Szoboszlai Dominikért

Az önmaga számára remekül sikerült őszi szezont és a csapatánál történt edzőváltást követően kispadra szorult az RB Leipzigben a magyar válogatott tízese, de a teljesítménye alapján ez csak átmeneti állapot, és hamarosan klubjának egyik legmeghatározóbb játékosa lehet Szoboszlai Dominik.

A Mainz elleni 4-1-es győzelem óta – amelyen Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal segítette a csapatát – a válogatott középpályás nyolc tétmérkőzésből mindössze egyszer, a Hertha elleni, 6-1-re megnyert találkozón lépett pályára kezdőként, és csupán négy alkalommal állt be csereként. Miközben hivatalosan csak a Hansa Rostock elleni kupameccset kellett sérülés miatt kihagynia, a többi összecsapáson mindig ott volt a keretben.

Az RB Leipzighez még tavaly januárban leszerződő középpályás ugyan az előző idény második felét teljes egészében kihagyta elhúzódó sérülése nyomán (aminek következtében az Európa-bajnoki szereplésről is le kellett mondania), ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe már 27 mérkőzésen lépett pályára első topligás idényében. Ugyanakkor most a kevesebb játéklehetőség miatt egyértelműen a legnehezebb periódusát éli meg, ami sokkal inkább köszönhető a szezon közben megejtett edzőváltásnak, mintsem a saját teljesítményének.

A Bundesliga legjobbjai között

Szoboszlai Dominik első Bundesliga-idényéről nehéz összességében negatív kontextusban beszélni, hiszen egészen az utóbbi időszakig nemcsak rendszeresen játéklehetőséget kapott a bajnokságban és a BL-ben is, hanem mindkét sorozatban gólokkal és gólpasszokkal tudta segíteni csapatát.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!