Több pénzért még értékesebb játékosok: az NB I-ben a télen is dőltek a transzferrekordok

Az NB I őszi szezonjában a magyar labdarúgók kapták meg a játékpercek 51,6 százalékát, ám a téli átigazolási időszakot követően már 50 százalék alá esett a nekik juttatott lehetőség. Várható következménye volt ez annak, hogy szinte minden csapat jelentős energiát és pénzt mozgósított az erősítés érdekében, és legtöbbjük külföldön találta meg a számításait (meg a meghatározónak szánt új játékosokat). Ennek a következménye pedig az lehet, hogy az idény végén több játékperc jut légiósoknak, mint hazai játékosoknak, legalábbis az FBRef statisztikáiból és a téli piaci tevékenységből erre lehet számítani. Ha bekövetkezik a fordulat – vagyis a hazai futballisták kevesebb játékpercet kapnak, mint a légiósok –, az mérföldkő lesz a magyar élvonalban, mivel ez korábban még sosem történt meg.

Foglalkoztunk már azzal, hogy ez egyfajta szerepkeresésből következik:

az NB I nem nevelő liga, ám akkor kérdés, hogy miként definiálja magát.

Viszonylag kevés lehetőséget kapnak a fiatal hazai játékosok, a legtöbb klubnál vagy nem prioritás a beépítésük és az értékesítésük, vagy nem kerül fel elég minőségi játékos ahhoz, hogy bedobják őket egy, a korábbihoz képest megerősödött bajnokságba. A magyar élvonal inkább már a felvevő-vásárló bajnokságok közé tartozik, pedig ez egy közép-európai ország esetében ritkaság.

Bár a kluboknak van pénzügyi ösztönzőjük a tehetséggondozásra, mivel a csapatok anyagi helyzete így is stabil, nem feltétlenül fókuszálnak erre a területre. Ezt mutatja az is – az utanpotlassport.hu hétről hétre összesíti a fiataloknak juttatott lehetőséget –, hogy egy-egy fordulóban a játékpercek nagyjából 4–7 százaléka jut a 2001-ben vagy később született futballistáknak. Az utánpótlásképzéséről híres (a játékosértékesítést a legfontosabb céljai között számon tartó) horvát bajnokságban ezzel szemben volt olyan eset, hogy egy élvonalbeli mérkőzésen szerepelt annyi U21-es játékos, mint az NB I egy teljes fordulójában, az ottani hazai nevelésű fiataloknak juttatott játékpercek aránya fordulónként 8–17 százalék között van.

A jó anyagi helyzet, a kiszámíthatóan stabil működés és a hatalmas befektetéssel feljavított infrastruktúra miatt vonzó a magyar élvonal sok külföldi játékosnak. Az NB I klubjai meg tudják őket fizetni, jó körülmények között élhetnek, edzhetnek, játszhatnak, nem kell tartaniuk attól, hogy csapatuknak súlyos anyagi nehézségei lesznek – nem véletlen, hogy egyre jobb bajnokságokból érkeznek mind jobb pedigréjű játékosok.

A koronavírus-járvány hatása alig-alig mutatkozik meg az NB I csapatain, miközben sok középkategóriás bajnokságban erősen, és ez Magyarország felé hajthatja a légiósokat.

A klubok pedig megragadják a lehetőséget, hogy szerződtessék őket – még ha ez a hazai labdarúgók játékidejének rovására is megy, ami azért meglehetősen visszás az utánpótlásba áramló (köz)pénzeket figyelembe véve.

A klubok ugyanakkor nem saját eredményességük ellenségei: ha szakmailag úgy ítélik meg, egy külföldi játékos többet segíthet a téli – sokaknak kritikus fontosságú – átigazolási időszakban, mint egy hazai, akkor hozzák és játszatják a légióst. Pláne, hogy eredménykényszer alatt van minden együttes: a 21. forduló után a dobogós hármas (Ferencváros, Puskás Akadémia, Kisvárda) messze elhúzott a többiektől, a negyedik MOL Fehérvár FC és a sereghajtó MTK Budapest között viszont csupán 8 pont a különbség.

Olyan középmezőnyről, amelyben a csapatok biztonságban érezhetik magukat, tulajdonképpen nem beszélhetünk, egy-egy hosszabb jó vagy rossz széria felemelhet vagy a kiesés elleni harcba taszíthatja a klubot. Márpedig az NB II-ben jóval kevesebb a pénz és az erőforrás, gondoljunk csak a televíziós jogok értékesítéséből származó bevételre. A bennmaradás kiharcolása rendkívül fontos. Kiemelt jelentőségű a téli átigazolási időszak: néhány jól megválasztott transzfer az élvonalbeli tagság záloga lehet, a félresikerült átigazolások pedig magukkal ránthatják a csapatot.

Ha már NB II: noha a másodosztályban nincs tiltva a légiósok pályára küldése, amelyik klub így tesz, az elesik a szövetségi normatív támogatástól, így aztán szinte színmagyar az összes keret. Feljutás után ez felveti a dilemmát: jöjjön egy új, külföldi gerinc, vagy próbáljon meg a csapat bennmaradni a másodosztályból feljutókra alapozva? Az előbbi megoldás azzal a kockázattal jár, hogy a nyári időszakban sok új játékost kell beépíteni, az utóbbi azzal, hogy ha kiderül, nem volt elég erős a keret, a télen már késő lehet.

Jó példa erre a DVTK, amely az előző évadban a pocsék őszi szereplés után hiába szerződtetett új edzőt és kis híján egy teljes új kezdőcsapatot, nem tudta tavasszal kiharcolni a bennmaradást. Most mind a DVSC, mind a Gyirmót visszafogottan igazolt a nyáron, de a győriek a télen belehúztak, és négy légióssal erősítették meg játékoskeretüket.

Kapcsolódó

NB I: Orosz rulettet játszanak a kiesőhelyen lévő klubok

Az elmúlt öt év gyakorlatát vizsgálva a bajban lévő klubvezetők vagy a csapategység megőrzésére voksolnak, és maximum egy-egy helyen erősítenek, vagy a szinte teljes sorcsere mellett döntenek. De vajon melyik a kifizetődőbb modell?

Kérdés, hogy a jelenlegi szabályozás nem hozza-e hátrányos helyzetbe az osztályváltókat – amióta 12 csapatos az NB I, még sosem sikerült mind a két feljutónak kivívnia a bennmaradást.

Vásárlóként magasabb kategóriába lépett a magyar élvonal egésze,

sokat elmond erről, hogy míg 2015-2016-ban, a 12 csapatos NB I bevezetésének évadában a téli átigazolási időszakban csapatonként 22 500 euró volt a kiadás (a klubok szinte kizárólag szerződés nélkül álló játékosokat igazoltak vagy kölcsönökkel operáltak), a mostani idényben 508 333 euró, amely már az előző évadbelinek is több mint duplája! Az ezen a télen érkezett tíz legértékesebb játékos becsült összértéke majdnem 1,7 millió euró, több mint a négyszerese a 2015-2016-os idény telén regisztráltnak.

A Transfermarkt becslése szerint – a pontos adatok nem publikusak, illetve előfordul, hogy az átigazolási portál sem ad meg árat – az NB I-es klubok sosem látott összeget, több mint hatmillió eurót fizethettek ki átigazolási díjakra ezen a télen. Vásárlásban és – Myrto Uzuni Spanyolországba értékesítésének köszönhetően – eladásban is a Ferencváros viszi a prímet, a magasba szökő költéseket főleg a rekordbajnok piaci tevékenysége okozza.

A nemzetközi szereplést – sőt a bajnoki címet – alapelvárásként kezelő Fradinak a téli időszakban már a következő nyárra is gondolnia kell. Ha van eladósorba kerülő kulcsember, már most érdemes kiválasztani az utódját, új, meghatározónak szánt játékosokat beépíteni a csapatba, hogy ne nyáron, közvetlenül a kontinentális selejtezők előtt kelljen ezt megtenni. Az előző idényekben többször is így cselekedtek a zöld-fehérek: Henry Wingo, Samy Mmaee, Somália, Vécsei Bálint, Ihor Haratin, Lasa Dvali, Tokmac Nguen vagy Isael így került hozzájuk.

Uzuni és Vancsa Zalán (MTK) játékjogának értékesítése jelentős bevételt hozott, ennek köszönhetően négy idény után először pozitívat mutat az NB I-es klubok összesített téli átigazolási mérlege, persze ez nyilván csak az eladó FTC-t és MTK-t boldogítja igazán. Vancsa eladása olyan (sajnos ritka) eset, amikor egy fiatal hazai játékost sikerül nagyhalnak (City Football Group, illetve belga fiókcsapata, a Lommel) értékesíteni; Uzunié pedig jó (és szintén nem gyakori) példa arra, miként lehet egy értékesítés szempontjából ideális korban járó, telitalálatnak bizonyuló, az európai porondon is bizonyító légióst szép pénzért továbbadni. Az FTC-nek nyilván hasonló tervei vannak a télen megszerzett Fortune Bassey-val vagy Marquinhossal is.

Kapcsolódó

Belga tehetségröptető: miért kellett Vancsa Zalán új klubja a City Groupnak?

Az MTK eladta a Manchester City mellett további kilenc klubot működtető City Football Groupnak Vancsa Zalán játékjogát. A fiatal a belga Lommel csapatában folytatja az ősztől. De miért nem a Ciytben?

Az újonnan Magyarországra érkező játékosok becsült értéke sosem látott magasságban van. Csak a Fradi téli légiós szerzeményei – Marquinhos, Fortune Bassey, Anderson Esiti és Carlos Auzqui – több mint tízmillió eurós értéket képviselnek a Transfermarkt némiképp rejtélyes, ám széles körben elfogadott számítása szerint.

Ebben az átigazolási időszakban 25 külföldi ligából érkeztek játékosok az NB I-be, és közülük csaknem mind élvonalbeli.

Feltűnő, hogy most már gyakran nem második vonalból összeszedett vagy kiegészítő játékosok, hanem kulcsemberek jönnek az európai középmezőnybe tartozó bajnokságok erős csapataiból, nem ritkán jelentős nemzetközi tapasztalattal.

Önmagában a rutin, a máshol bizonyított képességek és a piaci értékbecslés még nem jelent semmit, mert ha a pályán ezekből semmi sem mutatkozik meg, akkor költséges melléfogást könyvelhet el az igazoló klub. Az értéknövekedés nem azért történt meg, mert sokkal magasabbra taksálná a Transfermarkt az NB I törzsjátékosait, hanem az (elvileg) jobb minőségű légiósok és hazatérő magyar játékosok hajtják fel a számokat.

Adódik a kérdés, miként becsüli fel a sokat emlegetett átigazolási portál a játékosokat? Erre a legátfogóbb választ a Follow the Money Transfermarkttal foglalkozó cikkéből kapjuk meg. Az értékbecslés a köz bölcsességén alapul: az országok adatbázisgazdáinak információi, illetve a pályán nyújtott teljesítmény, a válogatottsági adatok, a kor, a kontraktushossz, a presztízs, a fejlődési potenciál és még jó néhány mutató alapján állapítják meg – közösségen belüli egyeztetések után – az értékeket.

A Follow the Moneynak a portál munkatársai elmagyarázták, nem algoritmusra épül a számítás, melynek alapjait a Transfermarkt is részletezi. A becsült értékek természetesen eltérnek a tényleges eladási áraktól – más a teória és más a gyakorlat –, de sokatmondó, hogy a Transfermarktra még a futball profi szereplői is gyakran hivatkoznak.

Szóval a köz bölcsessége alapján minden korábbinál értékesebb játékosok jöttek minden korábbinál több pénzért a magyar élvonalba. Aztán hol telitalálatnak bizonyulnak (lásd Uzuni), hol nem – hogy mást ne mondjunk, a Ferencváros papíron legértékesebb játékosai közé tartozó, de eddig keveset játszó (és akkor sem sokat mutató) Zeljko Gavric vagy a szintén nem filléres Roko Baturina az előző hétvégén az NB III-ban, a Rákosmente pályáján játszott, és szerzett gólt. Pedig aligha azt képzelték átigazolásukkor, hogy a XVII. kerületben lesz jelenésük egy késő februári napon.