A kutyát sem érdekli, de a FIFA-nak tervei vannak vele: lehet-e nagy torna a klubvilágbajnokságból?

Jó kvízkérdés lenne, ha azt kérnénk, sorolja fel valaki a FIFA-klubvilágbajnokság aktuális kiírásának csapatait. Alighanem még a legtöbb focirajongó is belesülne a válaszba, a legtöbben csak a két döntőst (a Thomas Tuchel távollétében Lőw Zsolt által irányított Chelsea-t és a Palmeirast) tudnák megnevezni. Már ha egyáltalán átütötte az ingerküszöbüket a torna, amelyet érdektelenség kísér és eljelentéktelenedés fenyeget.

A 2022-es (hivatalosan 2021-es) kiírás különösen bizarr: az egyiptomi al-Ahlinak úgy kellett megkezdenie a küzdelmeket, hogy hat válogatott játékosa még az Afrika Kupán készült a döntőre; a szaúdi al-Hilal edzője, Leonardo Jardim sajtótájékoztatóján megkérdőjelezte a torna lebonyolításának sportszerűségét, az ötödik helyért lejátszott Monterrey–al-Dzsazíra mérkőzésre csak 892 néző látogatott ki, úgy, hogy a házigazda klub ott volt a pályán. Az Óceániát képviselő AS Pirae (a tahiti klub az új-zélandi Auckland City helyett ugrott be) a részvételhez szükséges COVID-tesztek kifizetését is alig tudta kigazdálkodni, az újrateszteléseket már a FIFA állta. A torna legegzotikusabb együttese egy mérkőzés után mehetett is haza, a nagyobb csapatokat ugyanúgy csak távolról szemlélhette, mint korábban.

Ennek így nincs sok értelme – állapíthatjuk meg.

A klubvilágbajnokság még az Európa elleni csúcstalálkozókat hagyományosan komolyabban vevő dél-amerikaiakat sem nagyon mozgatja meg,

legfeljebb a Palmeiras szurkolóit és a rajtuk előszeretettel élcelődő Sao Pauló-i ellentáborokat érdekli valamennyire (a gúny tárgya az, hogy a paulista nagycsapatok közül a Santos, a Sao Paulo és a Corinthians már nyert Interkontinentális Kupát vagy klubvilágbajnokságot, a „pálmafások” még nem). Az időpont mindenkinek kényelmetlen.

Szóval, ennek így nincs sok értelme. Aligha verődnének össze tiltakozó tömegek a FIFA székháza előtt, ha a a klubvilágbajnokságot kihúznák a versenynaptárból, ehhez képest a nemzetközi szövetség a jövőben hatalmas, 24 csapatos tornát akar létrehozni. Persze a FIFA ezzel – ahogyan a „rendes” világbajnokság sűrítésével is – jó néhány lábra rálépne. Viszont létrehozhatna egy érdekesebb tornát, amely rendezőnek, a csapatoknak és (ez az elsődleges szempont) a nemzetközi szövetségnek is sokkal nagyobb bevételt generálhat.

Új tervek, régi problémák

„Egy olyan tornát hozott létre a FIFA, aminek semmi más jelentősége nincs, csak hogy növelje a szervezet tekintélyét és hatalmát, na meg persze vagyonát…” – olvashatjuk a Focivilág 2000 januári számában, amely a legelső klubvilágbajnokságot harangozta be. Ha a klubvilágbajnokság tervezett bővítésére gondolunk, leírhatjuk ugyanezt a mondatot – azzal a kiegészítéssel, hogy a FIFA-nak valóban tennie kellene valamit, mert egyik „csúcsterméke” a döntőt leszámítva érdektelen, így nehezen eladható.

Az első, „kísérleti” klub-vb-n nyolc csapat – a hat kontinentális zóna képviselője, plusz a rendező jogán plusz egy csapattal Brazília, meghívásos alapon az 1998-as BL-győztes Real Madrid – vett részt két csoportra osztva, majd következtek a helyosztók. A „kiscsapatok” így garantáltan játszottak két európai vagy dél-amerikai sztárklubbal, a torna résztvevői pedig a mainál jelentősen több pénzt tehettek zsebre. A 2000-es torna 28 millió amerikai dolláros összdíjazású volt (ez ma nagyjából 45 millió dollárt jelentene), az idei összdíjazás csupán 16,5 millió dollár. Huszonkét éve minden csapat több pénzt kasszírozott a klubvilágbajnokságból, mint ma, ez figyelemreméltó annak tükrében, hogy az azóta eltelt időben sohasem látott nagyságrendű összegek áramlottak be a labdarúgásba.

Ha az 1998-as vb-t összevetjük a 2000-es klub-vb-vel, a pénzdíjak aránya nagyjából 3,67:1. Ha a 2018-as vb-t hasonlítjuk össze a 2022-es klub-vb-vel, a pénzdíjak aránya közel 48:1.

A klubvilágbajnokság magának a FIFA-nak sem nagy üzlet. A szervezet nyilvántartása szerint 21–22 millió dolláros bevétel érkezik a 2005 óta minden évben megrendezett tornáról, ez hetede a női világbajnokság bevételének és nagyságrendileg hasonló, mint az U20-as vagy U17-es vb-kből befolyó összeg. A FIFA-t lényegében eltartó „igazi” világbajnoksággal pedig összevethetetlen.

A labdarúgás világszervezete a világbajnokságok megrendezése kivételével sokáig elegánsan távol tartotta magát más sorozatok megszervezésétől. A BEK és a Libertadores Kupa győztese közötti összecsapás (Interkontinentális Kupa vagy Világkupa) a két kontinentális szövetség (UEFA és CONMEBOL) égisze alatt zajlott, a FIFA sokáig nem is kívánt ebbe belefolyni, pláne, hogy a hatvanas-hetvenes években egymást követték a brutálisan erőszakos, botrányba fulladt párharcok. Amikor 1969-ben kérték, hogy a FIFA „rakjon rendet” a futball szégyenkönyvébe illő, szó szerint véres Estudiantes–Milan párharc után, a szervezet azt felelte, hogy nem tart igényt a rendezésre, de ha felhatalmazást kap, akkor szívesen kiterjeszti a párharcot minden kontinensre kiterjedő világeseménnyé az európai, a dél-amerikai, a közép- és észak-amerikai, az afrikai, valamint az ázsiai bajnok és a címvédő részvételével. Ebből viszont sem az európaiak, sem a dél-amerikaiak nem kértek. A klub-vb ötlete a hetvenes és a nyolcvanas években is felvetődött, de sokáig nem valósult meg, az Interkontinentális Kupa közben állandó, semleges helyszínt kapott Japánban. Végül a kétezres években a FIFA mégis nekiveselkedett a klubvilágbajnokság megrendezésének, majd az új sorozat jogelődjének ismerte el a megszüntetett Interkontinentális Kupát.

Ekkor azonban már késő volt. Ha a FIFA korábban, mondjuk, a nyolcvanas években lép, és jelentős pénzdíjjal csábítva „összeereszti” a földrészek legjobbjait egy tornán, akkor abból könnyen lehetett volna kiemelt figyelemre számot tartó versenysorozat. De amire 2000-ben megrendezték az első klubvilágbajnokságot, az UEFA égisze alatt futó Bajnokok Ligája már kiteljesedett, korábban nem látott pénzt becsatornázva az európai labdarúgásba. A BL lett a legfontosabb küzdelemsorozat klubfronton, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy az európai csapatok és a világ többi része között végképp kinyíljon az olló. Főleg, hogy a kísérleti klubvilágbajnokságot 2005-ig nem követte újabb, mivel a FIFA partnercége, az ISL összeomlott, az új tornára pedig nem volt kereslet.

Domináns Európa, érdektelen első körök

Az Interkontinentális Kupa történetében Dél-Amerika képviselői 22 alkalommal győztek, eggyel többször, mint az európai csapatok. A 2000-es klub-vb-n dobogóra sem került európai gárda (a Corinthians győzött, megelőzve a Vasco da Gamát és a Necaxát). Az újraindulás utáni első két kiírást szintén brazil klub (Sao Paulo, Internacional) nyerte meg. Azóta viszont Dél-Amerika képviselője 14 kiírásból csak egyszer győzött (a Corinthians diadalmaskodott 2012-ben), teljes a gazdaságilag sokkal erősebb európai klubok fölénye. A többieknek jóformán nem osztottak lapot. Afrika, illetve Ázsia képviselője kétszer (2010-ben a Mazembe, 2013-ban a Raja Casablanca, illetve 2016-ban a Kasima Antlers és 2018-ban az al-Ain), a CONCACAF-zónáé egyszer (2020-ban a Tigres UANL) jutott döntőbe, de egyik sem tudott nyerni.

A hosszú ideje hanyatló, legjobb játékosaitól rendre megfosztott dél-amerikai csapatokat már el tudják kapni időnként más zónák képviselői, ám az európaiakat nem. A lebonyolítás Európát és Dél-Amerikát favorizálja,

a tudáskülönbség jelentős a résztvevők között.

Az európai és dél-amerikai csapatok mérlege 2000 és 2020 között a többi kontinens csapataival szemben 47–1–8 volt. Problémás a torna beilleszthetősége a nemzetközi versenynaptárba, és mindig is az volt – a Manchester United 2000-ben emlékezetes módon visszalépett az FA Kupa-szerepléstől a klubvilágbajnoki szereplés miatt.

A jelenlegi formátum megkönnyíti a „nagyok” dolgát, az első körök érdektelenségbe fulladnak, az európai képviselő általában menetből letudja a klub-vb-t, aztán megy haza, ahol fontosabb dolga van. A pénzdíj messze van a kiemelkedőtől, a győztes körülbelül annyit keres, mint amennyit a ciprusi Anorthoszisz vagy észt Flora tett zsebre a 2021/22-es európai szerepléséért. A kiosztott összeg azért mindenkinek jól jön (pláne a nem európai és dél-amerikai csapatoknak, hiszen más kontinenseken sokkal kevesebb pénz forog), de így is csak magunkat tudjuk ismételni: ennek így nem sok értelme van. A FIFA is tudja ezt.

Van-e jövője a klubvilágbajnokságnak?

A nemzetközi szövetség jól érzékeli, hogy radikális reformokra van szükség, ha vonzó klubvilágbajnokságot akar létrehozni. Ezzel viszont két probléma van. Az egyik: a klub-vb kiterjesztése sérti az európai és dél-amerikai érdekeket, ugyanúgy, ahogyan sérti azokat a világbajnoki ciklus kétévesre sűrítésének tervezete is. Csakhogy a FIFA-nak létfontosságú, hogy „több lábra álljon”, illetve növelje bevételeit: ez a fő oka a világbajnokság létszámnövelésének és tervezett sűrítésének, és ez áll a mögött is, hogy Gianni Infantino (egyelőre papíron) életre hívta a 24 csapatos, négyévenként megrendezendő klubvilágbajnokságot, amely a válogatottaknak kiírt Konföderációs Kupát váltaná le.

A világszervezet kasszáját most csak a „rendes” vb tömi ki igazán – a bevételi aránytalanság az első számú futballtorna és a FIFA többi rendezvénye között döbbenetes –, márpedig egy lábra támaszkodni kockázatos. A szövetségnek jól jönne, ha lenne másik, állandó, jelentős bevételi forrása, mint ahogyan az UEFA-nak megvan ez az Eb mellett a fő „pénzcsináló” Bajnokok Ligájával, az Európa Ligával, illetve egyéb sorozatokkal. Ha a szervezet nagy tervei valóra válnak (ez a nemzetközi versenynaptár teljes átalakításával járna), akkor egy négyéves ciklusban a FIFA két 48 csapatos vb és egy 24 csapatos klub-vb bevételére számíthatna, megsokszorozva ezzel bevételét és a futballpiramison „lecsorgatott” pénzeket egyaránt.

Amikor a FIFA bejelentette, hogy elfogadja a 24-esre bővített klubvilágbajnokság tervezetét, az Európai Klubszövetség (ECA) válasza az volt, hogy akkor a szervezet égisze alá tartozó csapatok nem vesznek részt azon. A kiterjesztett klubvilágbajnokságon – amelynek első házigazdája Kína lenne – Európa 8, Dél-Amerika 6, Afrika és a CONCACAF-zóna 3-3, Ázsia 2 vagy 3, Óceánia 0 vagy 1, a házigazda 1 helyet kapna a tervek szerint. A 24 csapatból 14 patinás európai vagy dél-amerikai klub lenne, ami tényleg növelhetné mind a presztízst, mind az érdeklődést, és vonzóbbá tehetné a tornát a többi kontinensnek is. Már ha ebbe belemennek az európai topcsapatok…

A konfliktus eszkalálódását a koronavírus-világjárvány akadályozta meg, elsöpörve a tervezett tornát, amelynek új időpontjáról még nem született döntés, egyelőre maradt a régi formátum.

A másik jelentős probléma a versenynaptárral kapcsolatos. A csapatoknak már így is eszeveszett a terhelésük – hogy mást ne mondjunk, a BL-címvédő Chelsea-nek a klubvilágbajnoki döntő a 40. mérkőzése ebben az idényben, és hol van még a vége! A különféle szervezetek bevételnövelésének egyik kézenfekvő megoldása a tornák létszámának, így meccsszámának megemelése.

· Világbajnokság: 32-ről 48 csapatosra növelik a létszámot (2026), tervben van a torna sűrítése

· Európa-bajnokság: 16-ról 24 csapatosra bővítették (2016)

· Copa América: a tradicionális lebonyolításban 10 csapat vesz részt, de vendégcsapatokkal 12 vagy 16 csapatra növelhető a létszám, a következő kiírásban ezt tervezik

· Afrika Kupa: 16-ról 24 csapatosra növelték a létszámot (2019)

· Ázsia Kupa: 16-ról 24 csapatosra növelték a létszámot (2019)

· CONCACAF Aranykupa: 12-ről 16 csapatosra növelték a létszámot (2019)

· Óceániai Nemzetek Kupája: 4-ről 8-ra növelték a létszámot (2008)

· UEFA Bajnokok Ligája: 32-ről 36-ra növelik a létszámot a csoportkörben, átalakul a lebonyolítás (a 2024/25-ös évadtól)

· Libertadores Kupa: a 2000-es években szinte mindig 32 csapat szerepelt a csoportkörben

· CAF Bajnokok Ligája: 8-ról 16-ra növelték a csoportkör létszámát (2017)

· AFC Bajnokok Ligája: 32-ről 40-re növelték a csoportkör létszámát (2021)

· CONCACAF Bajnokok Ligája: 24-ről 16-ra csökkent a létszám (2018), de létrehoztak egy második számú tornát (CONCACAF Liga), amelyben 22 csapat szerepel

· Klubvilágbajnokság: 7-ről 24-re tervezik növelni a létszámot (eredetileg 2021, elnapolva)

Ez így azonban nem mehet a végtelenségig. A játékosok már most is kizsigereltek, érdekvédelmi szervezeteik nem véletlenül jelzik aggályaikat. Az áttervezett klubvilágbajnokság négyévente legalább 32 mérkőzést tenne a naptárba, ráadásul átkerülne nyárra, tovább csökkentve a pihenőidőt. A különféle tornáknak ki kellene térniük egymás elől.

A FIFA és a kontinentális szövetségek érdekei nem esnek egybe, illetve a FIFA érdekei általában hasonlatosak az afrikai, közép- és észak-amerikai, ázsiai, valamint óceániai konföderációkéihoz, azonban ellentétesek a dél-amerikai és különösen az európai érdekekkel. A legnagyobb pénzek felett diszponáló, válogatott és klubszinten is hatalmas népszerűségnek örvendő kontinentális sorozatokat kiíró szövetségeknek nem érdekük, hogy a FIFA megerősítse a klubvilágbajnokságot, mert annak saját rendezvényeik láthatják kárát. A FIFA-nak viszont missziója (a világ futballjának támogatása) és a szavazatbiztosítás miatt is érdeke a „kicsiket” segíteni, valamint a két legerősebb kontinentális szövetség befolyását visszafogni. A többi kontinentális szövetség jelentősen több pénzhez juthat minden olyan tornából, amelyet a FIFA rendez, hiszen ennek bevételei „lecsorognak” hozzájuk.

Ez csak egyike a futball keretrendszerét feszegető konfliktusoknak, egyelőre nem is a „legforróbb”, mert a világbajnokság tervezett sűrítése és a naptárreform sokkal nagyobb csetepatéhoz vezethet.

Ha a FIFA a jelenlegi formában üzemelteti tovább a klub-vb-t, az sosem lesz jelentős és érdekes torna.

A bővítéshez viszont vagy erőből végig kell vinnie elgondolását – ezzel újabb front nyílna Európával és Dél-Amerikával szemben –, vagy meg kell állapodnia partnerekkel és támogatókkal, hogy jelentősen megemelhesse a pénzdíjakat és dollártízmilliókat lóbálhasson meg a klubok előtt.

Mert azért ellenkezés ide, ellenkezés oda, néhány tízmillió dollárra még a legnagyobb csapatok sem biztos, hogy nemet mondanának. Pláne a jelenlegi, járvány tépázta helyzetükben.