Apátia, légióshad, Bognárball: értékeljük az NB I őszi szezonját

Morognak Újpesten, morognak Kispesten, morognak az MTK-nál, morognak a DVSC-nél, morognak Fehérváron, az őszi első Ferencváros pedig edzőváltással demonstrálta: az EL-csoportkörös szereplés és a harc a bajnoki elsőségért még nem ment meg egy szakvezetőt. Az NB I-es klubok felénél erőteljes frusztrációt lehet érezni, s ahol nem, ott vagy tisztában vannak azzal, hogy a középmezőnybeli helyezés a jelenlegi lehetőségek maximalizálása (ZTE, Paks), vagy nincs olyan élvonalbeli múlt, ami miatt magasak lennének a szurkolók elvárásai (Gyirmót, Mezőkövesd, Puskás Akadémia, Kisvárda).

A NER-korszak tizenkét csapatos NB I-e – a jelenséggel ebben az írásunkban foglalkoztunk bővebben – sajátos buborékban létezik. Európai szinten is extrém ritkaság, hogy az élvonalbeli csapatok harmadát olyan kisvárosok és községek adják, amelyek nem szerepelnek az ország 50 legnagyobb települése között; a tizenkettőből öt csapat (PAFC, Gyirmót, Mezőkövesd, Paks, Kisvárda) nem gyűjtött „történelmi” vagy regionális szurkolótábort, legfeljebb a lokálpatriótákra vagy a klubhoz más okokból kötődőkre számíthat. Ez mind a hangulathoz (hangulattalansághoz), mind a bajnokságot körüllengő fásultsághoz hozzájárul.

A megyeszékhelyek többségének a csapata az NB II-ben játszik, a fővárosi nagyok az FTC kivételével szakmai válságban vergődnek. Eközben az állami támogatásnak köszönhetően az infrastruktúra kiemelkedően jó, az NB I csapatai minden korábbinál jobb légiósokat tudnak megfizetni. Piaci alapon sosem jöhetett volna létre a mostanihoz hasonló NB I, de itt tegyük hozzá: a magyar labdarúgás történetében piaci alapon sosem sikerült (jól) megélni. Az, hogy a háttérből valamilyen entitás (mecénás, helyi fontos ember hatalom közeli kapcsolatokkal, vállalat, szakszervezet, állami szerv stb.) fogja a klubok kezét, hozzátartozik a magyar futballmúlthoz és a jelenhez is.

Évtizedek óta nem látott anyagi biztonságban és sosem látott minőségű infrastruktúrával a hátuk mögött készülhetnek a klubok, a produktum viszont nem villanyozza fel a szurkolókat. Az őszi szezon átlag nézőszáma a magyarfutball.hu statisztikái szerint 2544. Csak teljes bajnokságokkal tudjuk ezt az adatot összevetni, de

ha így marad, akkor ez az első világháború óta mért második legalacsonyabb nézőszám lesz.  

Az elmúlt bő évtizedben csak egyszer szökött az idény végi átlag 3500 fölé. Talán sosem volt ekkora hátszele a labdarúgásnak, de közben mindent körülleng az apátia. Hogy miért? Ennek alighanem három fő oka van:

1. Az élvonalban a legutóbbi tizenöt évben bemutatkozó klubok alkotják az NB I több mint harmadát, ezeknek a csapatoknak nincs jelentős szurkolótáboruk és nagy presztízsük sem, székhelyük gyakran kisváros vagy község. Jelenlétük nem dobja meg az átlag nézőszámot és vendégként nem számítanak közönségvonzó csapatnak, bármilyen jól is szerepelnek.
2. Az élvonal „bundesligásodik”: a Ferencváros – amely a legnagyobb, a legnépszerűbb, az  legtehetősebb és a legmagasabb presztízsű csapat – a Bayern Münchenhez hasonlóan kiemelkedik a mezőnyből. A nemzetközi kupaszereplés extra bevételhez és reputációnövekedéshez juttatja, így képes megfizetni olyan légiósokat, amelyek más magyar csapatba nem mennének el. A minden ütőkártyát kézben tartó Fradi 13, 13, majd 20 ponttal nyerte meg a legutóbbi három évadot, most pedig egy olyan őszi szezont követően is vezeti a mezőnyt, amelynek végén felállították a kispadról a nyáron kinevezett Peter Stögert. Jóformán nem az a kérdés egy-egy idény előtt, hogy a Fradi megnyeri-e a bajnokságot, hanem az, hogy mennyivel nyeri azt meg.
3. Az NB I többi nagy hagyományú csapata rosszul szerepel, és nem hogy a Ferencvárossal nem tudja felvenni a versenyt, de a jóval kisebb tradíciójú csapatok mögé szorul.

A látható légió

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nyilvánosan is kifejezte elégedetlenségét a légiósok aránya miatt, de az irányító testület nem szab jelenleg korlátokat a külföldi játékosok alkalmazásával kapcsolatban, nem megy a klubok érdekei ellen. Ostobaság lenne azt állítani, hogy légiós = rossz (és azt is állíthatjuk, hogy még sosem volt ilyen magas minőségű légióshad az NB I-ben), ugyanakkor nem jó jel, ha a hazai akadémiák növendékei helyett a legtöbb klubnak légiósok a húzóemberei. Ez megnehezíti a szövetségi kapitány, Marco Rossi dolgát, a szurkolói azonosulást nemkülönben, no meg kérdéseket vet fel a kiválasztással és a képzéssel kapcsolatban, különösen a területbe invesztált pénzt tekintve.

Hivatkozni ugyan lehet arra, hogy a világ elit bajnokságaiban is magas a légiósok aránya, ám ez szereptévesztés.

Az NB I távol áll az elittől, Európában nem tényező, a Ferencváros kivételével egyik kupacsapatunk sem mutogathat a táblára a nemzetközi eredményességre célozva. A klubvezetők választása valamennyire azért érthető: a 12 csapatos NB I igen sűrű, az eredménykényszer feszítő, a kiesés azonnali keretleépítést és óriási bevételzuhanást eredményez, s minden jel arra utal, nincs elegendő számú, megfelelő szintű magyar futballista. Az NB I tizenkét együtteséből csak öt olyan volt (Paks, DVSC, Gyirmót, ZTE, Honvéd) az ősszel, amelyben több hazai futballista szerepelt a legtöbb lehetőséget kapó tizenhat játékos névsorában, mint külföldi. Az első két helyezett (FTC, Kisvárda) esetében az arány 2 magyar futballista a legtöbbet játszó 16-ból.

Az NB I-ben a légiósok játékperceinek aránya megközelíti az 50 százalékot, és könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben 50 fölé kúszik a mutató. Az MLSZ döntése, mellyel megszüntette a 2020/21-es évad előtt a légióskorlátot, azonnali, jelentős növekedést okozott. Érdemes átnézni a szomszédba is: Ausztriában 2011–21 között végig 65,7 és 73,5 százalék között volt a hazai futballisták játékidejének aránya. A bajnokság létszámemelése óta csökken az osztrákok aránya (tízéves távlatban a 2021 őszi a legalacsonyabb adat), ám így is kétharmadrészt hazai játékosokat láthatnak a szurkolók a pályán, ellentétben az NB I fele-fele arányával.

Csapatról csapatra

FERENCVÁROS (1., 35 pont). Ha az őszi idény vége előtt kirúgják a néhány hónappal korábban kinevezett vezetőedzőt, az egyrészt tükrözi az elvárásokat, másrészt azt, hogy a Fradinak nem volt jó szezonja. A WyScout rendszerében kevés az olyan mutató (akár támadó, akár védekező mérőszám), amelyben a címvédő volt a legjobb, az előző idénybeli totális dominancia pedig nagyon messze van. BL-csoportkör helyett EL-csoportkör, a hazai mezőny ledózerolása helyett csak egypontos előny, domináns futball helyett sebezhetőség, az előző idénybeli egy vereség helyett már az ősszel három, a nyáron igazolt játékosok eddigi teljesítménye hullámzó. Nem véletlenül érezték úgy a szurkolók, hogy nem előre, hanem hátra tett egy lépést a Fradi, amely Sztanyiszlav Csercseszov kinevezésével

ismét a posztszovjet, munka- és fegyelemközpontú iskolára szavazott.

Ha a Ferencváros megnyeri a bajnokságot, a hetvenes évek nagy Újpestje óta első csapatként végez legalább négy, egymást követő évadban az élen. Erre minden esélye meg is van – és eljutottunk arra a pontra, hogy a Fradinak nem az NB I, hanem az európai porond és az ott nyújtott teljesítmény az igazi mérce. A bajnoki cím pedig minimális elvárás.

KISVÁRDA (2., 34 pont). Ha van ár/érték bajnoka az NB I-nek, az minden bizonnyal a Kisvárda, amely edzőváltás (Joao Janeirót elcsábította a DAC) után is tartotta a helyét a dobogón, és még az őszi elsőség is a kezében volt. A várdaiak az első élvonalbeli idényükben 38, a másodikban 42, a harmadikban 46 pontot szereztek, most az őszi szezon 17 meccsén 34-et, a klubrekord (mind helyezésben, mind pontszámban) nagyon valószínű. A Kisvárda kapta a második legkevesebb gólt és engedte kapujára a legkevesebb lövést, nyerte meg legnagyobb százalékban a védekező párharcait, és támadásban sem rossz: az egyik leghatékonyabb csapatról van szó. Kérdőjel lehet a bravúros szereplés fenntarthatóságával kapcsolatban, hogy az elvárt gólmutatót (xG) jelentősen felülmúlja a szerzett gólok száma (23,84 az xG, 31 a gólok száma), és az elvárt kapott gólokat (xGA) tekintve is borul az előrejelzés (20,58 xGA, de csak 17 kapott gól). Az egész NB I-ben csak a Debrecen múlta felül a Kisvárdánál jobban az xG- és xGA-előrejelzést, és az ekkora differencia (+7,16) olyan idényt mutat, amelyben minden bejön. Kérdés, meddig.

PUSKÁS AKADÉMIA (3., 31 pont). Hornyák Zsolt kinevezésével nagyot húztak a felcsútiak, a szlovákiai szakember ugyanis egymás után a harmadik idényben tereli a PAFC-ot a dobogó felé. A kiemelkedő infrastruktúra és a lehetőségek ellenére elődei ennek a közelében sem voltak. Az előrejáték időnként döcögött az ősszel, hiányzik egy igazán gólerős támadó, a védelem viszont szeptember-októberben szinte áthatolhatatlannak bizonyult, és ez erős pozícióba juttatta a Puskás Akadémiát. Csak a Paks ne volna: a felcsútiak két meccsen tíz gólt (1-6, 1-4) kaptak a mumus tolnaiaktól, a többi 14 meccsükön összesen csak nyolcat. A paksiak elleni mérkőzésektől eltekintve 9–4–1-es mérlege és 23–8-as gólkülönbsége lenne a PAFC-nak, ami azért elég meggyőző…

A jó hír számukra: tavasszal már csak egyszer játszanak a Pakssal.

Kereterősségük és pozíciójuk alapján egyaránt a dobogóra várhatók.

MOL FEHÉRVÁR FC (4., 29 pont). Szabics Imre még mindig a Vidi kispadján ül, pedig az ingott néha alatta – a közönség rendre hangot adott elégedetlenségének… A Fehérvár a 2017/18-as idény óta nem tud visszaülni az NB I trónjára, az olló egyre nyílik a Ferencvároshoz képest, ráadásul a csapat magyar válogatott kulcsemberei (Nikolics Nemanja, Fiola Attila, Loic Nego) is már a harmincon túl bandukolnak. A Vidi borzasztó idénykezdetének Kovács Zoltán sportigazgató itta meg a levét, Sallói István váltotta. Lesz dolga bőven, mert a kereten van még alakítanivaló – ha olyan erősítéseket talál, mint Jevhen Makarenko vagy Kenan Kodro, akkor az nem jön rosszul a fehérváriaknak. Az már a szakmai stáb reszortja, hogy javítson a Vidi halovány idegenbeli mérlegén, ugyanis a jobb helyezés eddig azon megy el, hogy az otthon kitűnő fehérváriak csak egyszer nyertek vendégként. Meglepő lehet, de a kapura lövések 90 percre vetített számát (9,88) tekintve a Fehérvár kimondottan gyengén áll, csak a DVSC, a Gyirmót és az MTK, azaz három alsóházbeli csapat teljesített rosszabbul. A Vidi ősze „kifelé pattanós” volt, a szerzett gólok száma öttel múlta alul az xG-t. Lehet, hogy a kellő lökést az adná meg, ha Nikolics megtalálná az elvesztett fonalat: az NB I egyik legjobb befejező csatára 15 bajnokin csak 3-szor talált be, pályafutása egyetlen idényében sem volt ilyen rossz a gólátlaga. Eljárt felette az idő vagy csak formahanyatlásról van szó?

ZTE FC (5., 23 pont). Ha felajánlanák a bajnokság végi 5. helyezést a zalaegerszegieknek, alighanem csak annyit kérdeznének, hogy hol írják alá? A Fehérvárral lezárul az élmezőny (és a dobogóesélyesek köre), a ZTE a nagyon sűrű középmezőny legjobbjaként keveredett ki az őszi keresztbeverésekből, és erre joggal lehet büszke. A keretük jelentős részét minden idény után kicserélő, szabadon igazolható játékosokra és kölcsönökre „vadászó” egerszegiek ötmeccses veretlenségi sorozattal zárták az őszt. A csapatvédekezésen van javítanivalójuk: csak a Paks kapitulált náluk többször, 90 percre vetítve csak a DVSC engedett ellenfeleinek több kísérletet és csak a Paks, valamint az Újpest veszített a Zeténél több labdát. Az összkép ettől eltekintve pozitív.

MEZŐKÖVESD (6., 22 pont). A szünet előtti négy meccséből hármat elveszített a Mezőkövesd, de ettől függetlenül sem lehet elégedetlen: a látottak alapján a kiesés aligha fenyegeti, a dobogó túl messze van, marad a harc a legjobb középmezőnybeli csapat képzeletbeli címéért. A Pintér Attilát váltó Supka Attila Kisvárda után most is a derékhad sűrűjébe vezette aktuális csapatát, és ha a támadójátékon sikerül javítani (17 meccsen 19 találat; a kövesdiek az xG-jükhöz képest mínusz 5,31-gyel állnak gólok számában), akkor előre is lehet még lépni. A szünetet követő hét fordulóban a Mezőkövesd csak egyszer játszik élcsapattal.

PAKS (7., 21 pont). Ha semlegesként nézzük az NB I-et, akkor a Paks mérkőzései a legszórakoztatóbbak, köszönhetően Bognár György edzői felfogásának.

A tolnaiak mindent a támadójátékra és a kezdeményező futballra tesznek fel, a legtöbb gólt ők szerezték, de a legtöbbet is ők kapták.

A Paks minden mérkőzésén szerzett és kapott is gólt, meccsein a gólátlag egészen elképesztő, 4,59! A „Bognárball” hatására valósággal kivirulnak a támadók, jó esély van arra, hogy Hahn János után Ádám Martin is gólkirály legyen; a kanadai táblázat élén Ádám és Bognár István áll. A legtöbb gól, a legmagasabb xG, messze a legtöbb lövés, a legtöbb labdaérintés a tizenhatoson belül – a Paks támadó statisztikák sorát vezeti az élvonalban. A védekező mutatókat tekintve már nem ilyen jó… Csak magyar játékosokkal és visszafogott költségvetéssel sikerült összehozni az NB I egyik legélvezetesebb futballt játszó csapatát; meglátszik, hogy Bognárra nagy hatással volt egykori edzője, Verebes József.

8. BP. HONVÉD (20 pont). Átlépünk a válságzónába, hiszen a Honvéddal kezdődően minden csapat elégedetlen lehet az őszi szereplésével. A kispestiek edzője, Horváth Ferenc az utolsó forduló után már nehezen találta a szavakat, nem is csoda: a kispestiek csak egy mérkőzést tudtak kapott gól nélkül hozni az ősszel, nyolcszor kapituláltak a meccsek hajrájában, és ha nem lenne az egyik legjobb nyári igazolásnak bizonyuló Nenad Lukics 12 gólja és 2 gólpassza, a baj még nagyobb volna. A Honvéd védekezésben nem volt valami szerencsés: a 25,96-os xGA-hoz képest 32 gólt kapott a csapat. Kis túlzással minden, ami rosszul pattanhatott, rosszul is pattant.

9. DVSC (18 pont). A debreceniek feljutása nem volt tükörsima, és edzőváltás is történt idény közben. Az akkor kinevezett Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpárosnak viszont az NB I-es szereplés olyan rosszul sikerült, hogy menniük kellett, az őszt már Joan Carrillóval fejezte be a Loki. A szezon egyik bizarr pillanata volt, amikor Tőzsér Dániel sportigazgató felhánytorgatta a csapatát és őt ért „igazságtalan támadásokat” – mindenesetre a vezetőség és az együttes nem kápráztatta el a szurkolóit, leszámítva a Fradi elleni bravúrgyőzelmet. Ráadásul

a Loki xG- és xGA-mutatója teljesen szürreális.

A kettőt együtt tekintve +16,58-ban vannak a debreceniek, elsősorban az xG fölülmúlása elképesztő. Ez részben azért lehet, mert Dzsudzsák Balázs és Ugrai Roland igen jól lő alacsony minőségű helyzetekből, de ettől függetlenül fenntarthatatlannak tűnik a mutatók ilyen mértékű fölülmúlása. Dzsudzsák a 30 Loki-gól közel felében volt benne, pontrúgásai nélkül nagyot esne a csapat gólképessége.

10. ÚJPEST (17 pont). Úgy tűnik, a Duchatelet-éra lassan véget érhet Újpesten, és aligha van szurkoló, aki ezt bánja, mivel jelenleg a „minimális befektetéssel minimális eredmény” mondattal írhatjuk le a lila-fehérek szereplését. Az Újpest erősítésre szorul – nagyon szűk a kerete –, kiesőjelölt, a drukkerek pedig már mintha nem is reménykednének, az élvonal egyik legpatinásabb klubja a semmi ágán ül. Ha jön (NER-közeli?) befektető, az pénzinjekcióval is együtt járhat, ennek hiányában marad a harc a túlélésért, ami azért elég hervasztó perspektíva az újpestieknek. Érdekes módon a lilák támadó statisztikákban nem is állnak rosszul (csak a Paks lő náluk többet kapura és csupán a Paks, FTC, Fehérvár trió játékosainak van több labdaérintése a büntetőterületen belül), ám rengeteg labdát veszítenek és a hatékonyságuk sem az igazi.

11. MTK (15 pont). Az őszi idény legnagyobb csalódása az MTK, amely hervasztó játékkal keserítette el szurkolóit. A válogatott stábjától elcsábított Giovanni Costantino alatt is látszott már, hogy nagyon döcögős a játék, aztán az olasz trénert menesztették októberben – igaz, az MTK ekkor még nem is állt annyira rosszul. Ezt követően mélyrepülés következett, Márton Gábornak kinevezése után még nem volt elég ideje azt megállítani. Michael Boris az előző idényben fiatal magyar játékosokkal teletűzdelt, gyors és energikus csapatot hozott össze, ám a gyorsaság és az energia eltűnt, a fiatalok pedig kevesebbet (de az NB I átlagához képest így is sokat) játszanak. Az MTK legnagyobb gondja a támadásépítés: az xG-mutató, a kialakított helyzetek minősége messze a leggyengébb az NB I-ben, a kék-fehérek lőnek a legkevesebbet kapura, illetve a második legkevesebb tizenhatoson belüli labdaérintést is ők regisztrálják. Hátul súlyos gond, hogy az MTK nagyon rossz arányban nyeri meg a légi párbajokat és a legtöbb gólt (9) kapta fejesekből. Az MTK idegenbeli mérlege a legrosszabb a mezőnyben, az eredményesség pedig nagyban a két légiós támadó, Bojan Miovszki és Gheorghe Grozav teljesítményén múlik. Ha most is kiesik az MTK, akkor 11 éven belül negyedszer zuhan ki az élvonalból, holott az azt megelőző 107 esztendőben ez csak kétszer fordult elő. A magyar futball egyik legnagyobb tradíciójú együtteséből ingacsapat lett?

12. GYIRMÓT (14 pont). A Gyirmót döntően a feljutást bravúrral kiharcoló keretére épített, jelentős erősítés nélkül viszont ez ennyire elég: alighanem a szurkolók jó része is az utolsó helyre tippelte volna a győri kiscsapatot. Biztató azonban, hogy a gyirmótiak nem szakadtak le, hátrányuk a bennmaradó 10. helyhez képest csak 3 pont. A támadó mutatók többségében csak az MTK áll rosszabbul a Gyirmótnál, egyelőre nehéz elképzelni, hogy Csertői Aurél csapata átlépi az árnyékát, és bennmarad az NB I-ben. A hazai eredményességen mindenképpen javítani kell, hiszen a Gyirmót aratta otthon a legkevesebb győzelmet (1) és szerezte a legkevesebb pontot (7).

A csapatoknak bő egy hónapjuk van a pihenésre, felkészülésre: január 27-én a Puskás Akadémia–Ferencváros rangadóval folytatódik a bajnokság, a jövő évi első teljes fordulóban (január 30.) pedig Újpest–Ferencváros derbit rendeznek. Az idény május 14-én zárul a tervek szerint – az első félévben látottak alapján nagy meglepetés lenne, ha nem a fradisták ünnepelhetnének, sorozatban már negyedszer.