A Chelsea-nél új korszak kezdődött 2003 nyarán, amikor Roman Abramovics megvásárolta a londoni klubot, ám a Kékek már azt megelőzően is nagy kanállal fogyasztották a külföldi sztárokat, miután a Premier League újgazdag együttesei rászabadultak a kontinentális piacra a kilencvenes évek második felében. A legkozmopolitábbnak bizonyuló Chelsea túl is tett a riválisain: elsőként jutott el oda, hogy brit játékos nélkül álljon fel, amikor 1999 karácsonyán Gianluca Vialli a De Goey – Ferrer, Emerson Thome, Leboeuf, Babayaro – Petrescu, Deschamps, Di Matteo, Poyet – Ambrosetti, Flo tizenegyet küldte pályára a Southampton ellen.
Ahhoz nemcsak több pénz, hanem szemléletváltás is kellett a klubvezetés részéről is. Bár az Abramovics-korszak kezdetét sosem látott bevásárlás jellemezte, és a fővárosiak még sokáig a tulajdonos gyanús eredetű millióira építettek, a játékosvásárlásokhoz hasonló jelentőségű lépés volt, hogy elhozták magukhoz a Manchester United ügyvezető igazgatóját, Peter Kenyont. Noha ma már jellemzően a zűrös ügyei miatt szokás őt emlegetni (például Ashley Cole illegális átcsábítása az Arsenaltól), Kenyonnak fontos szerepe volt abban, hogy a klub megvetette a lábát az elitben.
A Chelsea ugyanis egyértelműen hosszú távra tervezett, és ebben kiemelt szerepet szántak a Cobhamben 20 millió fontos beruházásként létrehozott, modern edzőközpontnak, amely 2008 óta otthont ad a klub akadémiájának is. Bár a Chelsea utánpótlásából korábban is sok tehetség került ki, a korszak nem kedvezett az akadémiának: az utolsó növendék, akiből kulcsember vált, az 1998-ban bemutatkozó John Terry volt, az utána jövők már nem tudták felvenni a versenyt a legjobbakkal. Új alapokra kellett hát helyezni az akadémiát is, azzal a céllal, hogy a világ vezető utánpótlás-nevelő bázisává váljon, olyan színvonalú műhellyé, amelytől a kétezres évek közepén igen messze volt.
Célokat tűztünk ki magunk elé. Hogyan érhetjük el a legjobb hét-, nyolc-, kilenc- és tízéveseket Londonban és a délkeleti régióban? Hogyan szerezzük meg a legjobb edzőket? Mert ha megvannak a legígéretesebb fiatalok és a legkiválóbb edzők, akkor be fogjuk hozni a lemaradásunkat
– emlékezett vissza az indulásra Neil Bath, aki jelenleg is irányítója a Chelsea utánpótlás-nevelésének.
Ennek megfelelően nyitottak voltak a legmodernebb edzésmódszerekre, a legfejlettebb technológiával elemezték a fiatalok teljesítményét, és olyan edzők dolgoztak a klubnál, akik később már a felnőttekkel értek el eredményeket – ilyen volt Brendan Rodgers, vagy a jelenlegi skót szövetségi kapitány, Steve Clarke.
A folyamat érthetően nem volt gyors, és csak a következő évtizedben jelentkeztek az eredményei, addig pedig, amíg a keretben nagyobb számban jelentek meg a korábbi akadémisták, újabb hosszú esztendők teltek el.
