FTC–Fehérvár: csak a nevében volt rangadó, de miért?

Peter Stöger az előző héthez képest némileg változtatott a kezdőcsapatán. Dibusz előtt Wingo és Sammy Mmaee mellett a szlovén Miha Blazic és a bosnyák Eldar Civic alkotta a négyfős védelmet. A középpályán Besic és Loncar helyett ezúttal Vécsei Bálint és Aissa Laidouni duója szűrte az ellenfél támadásait és irányította mélyről a játékot. Az elülső négyest pedig támadó középpályásként a korábbi német válogatott Marko Marin, a balösszekötő helyén az immár a magyar–albán meccsekről is „emlékezetes” Myrto Uzuni, jobbról a befelé cselező, ballábas Zubkov, elöl pedig a marokkói-belga testvérpár idősebb tagja, Ryan Mmaee alkotta.

Szabics Imre kezdőcsapatában a már szokásosnak mondható módon Fiola Attila és Adrian Rus mellett Stopira, valamint a korábban a Ferencvárosban is megfordult Marcel Heister kezdett a védelemben, a pálya közepén is a szokásos duó állt össze a hátravontabb szerepben játszó Makarenkóval és a támadóbb felfogású Szendreivel. A jobb oldalt ezúttal is Negónak, a bal oldalt pedig a Fraditól emlékezetes körülmények között távozó, ezúttal is kifütyült Ivan Petrjaknak kellett bejátszania. Elöl Dárdai Palkó indult a bal oldali csatár helyéről, bár gyakran kényszerült visszafelé mozogni, Kenan Kodro pedig klasszikus kilencest játszott.

A Fradi nem bízta a véletlenre a mérkőzés elejét, és bátran letámadta a hazaiak labdakihozatalait. Már korábbi csapatelemzésünkben is szó volt róla:

Szabics együttese a labda elleni játékban erős, de a nyomás alatti labdakihozatal és a felállt fal elleni játék egyelőre gondot okoz a fehérváriaknak.

Kapcsolódó

Az ellenfelek ajándékait már jól használja ki Szabics Vidije, de a labdával még van hova javulni

9 forduló után a Mol Fehérvár FC az egyetlen csapat az NB I-es mezőnyben, amelynek csak egyetlen veresége van, de öt döntetlenje miatt csak negyedik a tabellán. Megvizsgáltuk, mit játszik a Fehérvár Szabics vezetése alatt, mennyire erős labdával és labda ellen?

A Ferencváros szereposztását letámadás közben leginkább 4-2-3-1-nek nevezhetjük: az elülső négyes tagjai indították a mozgásokat, Vécsei és Laidouni pedig a védelem előtt biztosított, ha a vendégeknek mégis sikerülne felpasszolniuk a labdát. Stöger és stábja láthatóan készült arra, hogy leginkább a fehérváriak bal oldala sebezhető, a bal oldali középhátvédként játszó Stopira például nem kevesebb, mint tizennégy labdát veszített el a mérkőzésen. Fiolát és Heistert a két szélen könnyedén elszigetelték a zöld-fehérek, Makarenko és Szendrei teljesen játékon kívülre került. Petrjak és Nego sem igazán mozgott befelé, így gyakran a papíron csatárt játszó Dárdainak kellett összekötnie a csapatrészeket, ám a kapunak háttal játszva ez – érthető módon – nem volt túl sikeres.

A mérkőzés elején Szabics csapata még csak időszakosan támadta le a hazaiakat. A 4-4-2-es középső blokkból a fehérváriak leginkább csak bizonyos jelekre léptek fel, mint például egy-egy hátrapassz vagy bizonytalan labdakezelés. A pálya közepét kompakt alakzatukkal viszonylag hermetikusan lezárták, így az FTC többnyire centrálisan helyezkedő támadói szemből nemigen kaphatták meg a labdát, vagy ha mégis, akkor a fehérvári védők akár emberfogással is kiléphettek rájuk.

A zöld-fehéreknek tehát más megoldás után kellett nézniük, ám ez nem okozott gondot.

Stöger csapatára egyébként is jellemző, hogy a két hátravont középpályás legtöbbször labdabirtoklás közben is elkülönül a támadó négyestől, a szélsőhátvédek pedig különösen magas pozíciót vesznek fel. Érzékelve, hogy középen besűrűsödött az élet, Laidouni leginkább a baloldali félterületbe, a Fehérvár védelmi blokkján kívülre kezdett visszalépni. A két felfutó szélsőhátvédet pedig Nego és Petrjak kényszerült felvenni, minek nyomán több terület nyílt a Fehérvár védővonalai között. A támadókoncepció pedig hasonlóan működött a Stöger alatt eddig megszokotthoz: erősen elfoglalni a pálya közepét, ami aztán területet nyit a széleken a bátran felfutó Wingo és Civic irányába. Az osztrák szakember tehát Rebrov pozíciós játékánál valamivel direktebb felfogást képvisel, ennek igyekszik megágyazni a 4-2-3-1-es felállással. Ennek megvan a hátulütője, miszerint a forgatás után a középen, gyorsan felfejlődő támadónégyes elszigetelődik a szélességet adó társaktól. Civic emiatt ezen a mérkőzésen is időnként magas, kiszámítható beadásokra kényszerült, de az egyik ilyenből Zubkov rögtön a mérkőzés elején előnyhöz juttatta csapatát: összeszedte a túloldalon a hulló labdát, majd két védőt becsapva megszerezte a Fradi vezető gólját.

A gól után Szabics csapata hátrányban sokkal agresszívabban, és aránylag sikeresen támadta le a Ferencváros labdakihozatalait. A két csatár egyike ­– általában Kodro – gyakran közvetlenül Dibuszt támadta le, miközben a két középpályás közül Szendrei a labda ellen is rendre magasabb pozíciót vett fel. Gyakran egy az egyben foghatta Vécseit, mivel Laidouni lényegesen magasabb pozíciót vett fel ­– lehetséges, hogy inkább a második labdák letámadására szeretett volna fókuszálni, ám leggyakrabban a csapat elülső négyesétől és a védelemtől is elszigetelődött. A fehérváriak viszonylag sikeresen kényszerítették ívelésre Stöger csapatát, ezt azonban a hazaiak nyugodtan bevállalhatták, hiszen a tizedik perctől előnyben játszottak.

A gól után a Ferencváros fokozatosan hátrább vonta védekezését, a címvédő csak időnként lépett feljebb a 4-5-1-es középső blokkból, amelybe Marko Marin is betagozódott Vécsei és Laidouni mellé. A fehérváriak a mérkőzés egészében is többet birtokolták a labdát: 56 százalékban. Rusnak és Stopirának ugyan több ideje volt a labdával, de a Fradi középpályásai simán kilépkedhettek a középső blokkból a labdát kapó fehérváriakra, Szendreinek és Makarenkónak egyre hátrébb, akár a középhátvédek közé kellett lépnie a labdáért. A két szélen Fiolát és Viníciust Zubkov és Uzuni támadhatta meg, a vonalak között pedig senki nem volt, aki a kompakt védelem, és a Laidouni, Vécsei kettős gyűrűjében felvegye a labdát. A fehérváriak emiatt gyakran kényszerültek eredménytelen indításokra és elhamarkodott mélységi passzokra.

A két csapat támadójátékának minőségbeli különbségét jól mutatja az alábbi grafikon: a Ferencváros a mérkőzés során 2,28-os xG-mutatót tudott kidolgozni, szemben a Fehérvár 0,34-es mutatójával. Utóbbit a piros-kékek gyakorlatilag szinte teljes egészében az első félidőben hoztak össze. Ez még úgy is jelentős különbség, hogy a hazaiak mutatójába beleszámít Laidouni kihagyott tizenegyese is.

A fehérváriak elégtelen labdabirtoklási szerkezete ráadásul nemcsak támadásban okozott gondot. A vendégek ugyanis a labda birtoklásakor egyáltalán nem álltak készen annak elvesztésére. Különösen a két szélsőhátvéd mögötti terület bizonyult sebezhetőnek, a Ferencváros pedig a 4-2-3-1-es védekező alakzat labdaszerzéseinek köszönhetően négy ember direkt, ám gyors kombinációival támadhatta a kaput. A papíron középcsatár Ryan Mmaee például tudatosan támadta sokszor a Heister és Stopira közötti területet, hogy aztán gyorsaságával és cselezőkészségével befelé léphessen interakcióba társaival. A második félidő első negyedórájában egy ellenfél térfelén visszaszerzett labda után Uzuni is bevette az ellenfél kapuját, ezzel az FTC kevesebb, mint hatvan perc alatt eldöntötte a forduló rangadóját.

Összességében tehát Peter Stöger csapata nagyon simán nyerte a forduló rangadóját. A zöld-fehér együttes leginkább támadásban mutatott ellenfelénél jóval nagyobb szervezettséget és összehangoltságot. Számukra tehát a következő kérdés az,

miként lehet ezt a fajta játékot a nemzetközi porondon is versenyképessé tenni.

Szabics stábjának ugyanakkor továbbra is komoly fejlesztéseket kell megvalósítania – különösen a labdabirtoklási fázisokban – ahhoz, hogy magabiztosan ott maradjon a tabella élmezőnyében.