Amikor Claudio Ranieri Watfordja a mérkőzés ráadásperceiben még két gólt berámolt a Manchester Unitednek, 4-1-re alakítva ezzel az eredményt, azzal megadta a kegyelemdöfést a hosszú hetek óta vergődő Ole Gunnar Solskjaernek. Az MU vezetősége válságtanácskozást tartott, s vasárnapra megszületett a döntés: az 1999-es BL-döntőn szerzett győztes gólja és hosszú szolgálata miatt klublegendaként tisztelt norvégnak mennie kell a vezetőedzői posztról. Ideiglenesen Michael Carrick kezébe kerül az irányítás.
A döntés jogossága aligha megkérdőjelezhető.
Kikapott a Bajnokok Ligájában a Young Boystól, a Ligakupában a West Ham Unitedtől, a bajnokságban pedig az Aston Villától, a Leicester Citytől, a Liverpooltól, a Manchester Citytől és a Watfordtól. Az első három vereség kellemetlen volt, de azt követően megalázó pofonok jöttek. A Leicester a hajrában törte meg az MU ellenállását, s nyert 4-2-re, az ősi rivális Liverpool az Old Traffordon felmosta a pályát a „vörös ördögökkel” (0-5), a Manchester City ugyanott edzőmeccsé silányította a teljesen egyoldalú derbit, melynek a második félidejében a Unitednek egy labdaérintése volt az ellenfél tizenhatosán belül, az is lesen (0-2). A Watford elleni 4-1-es bukás már tényleg az utolsó csepp volt a pohárban, egy ekkora és ennyire drága játékoskeretű klubnál képtelenség megúszni a mutatott játékot és az eredménytelenséget. Solskjaernak mennie kellett.
Valószínűleg már korábban mennie kellett volna, mert az edzőváltás időzítése finoman fogalmazva sem a legjobb. Solskjaer menesztésére akár a Liverpool elleni 0-5, akár a manchesteri derbi végtelenül sima elveszítése okot adhatott volna, de a vezetőség addig várt, amíg lemaradt a Tottenhamnél kikötő Antonio Contéról, megvárta a válogatottszünetet, s akkor lépett, amikor erőltetett menet jön. A megbízott edző, Carrick a BL-továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú, Villarreal elleni mérkőzéssel kezd; a bajnokságban a listavezető Chelsea, majd az Arsenal következik. Szilveszterig még tíz meccs vár a csapatra, és ezalatt a „tűzoltónak” el kellene érnie, hogy a most nyolcadik MU ne szakadjon le még jobban az élmezőnytől. Az átigazolási piac pedig csak ezt követően nyílik meg.
Fejétől bűzlik a hal
Szentségtörésnek hangzik, de valamiféleképpen Sir Alex Ferguson is kötődik a Manchester United hosszú ideje tartó problémáihoz. Persze nem ő az oka azoknak. Minden idők egyik legeredményesebb, legelismertebb edzője olyan magasra tette a lécet, hogy azt szinte csak leverni lehet. Öröksége hovatovább nyomasztóan nagy, árnyéka – erről már esett szó korábban – nagyon hosszú, ráadásul még az utolsó idényében is bajnoki címet szerzett egy ideális összetételűnek nem nevezhető kerettel. Talán az volt a legnagyobb edzői bravúrja. A keret azonban frissítésre szorult, és amikor Ferguson visszavonult, akkor egyszerre kellett volna megoldani a menedzser utódlását (a „Ferguson II-nek” szánt, elődje stábjára igényt nem tartó David Moyes óriásit bukott, és hosszú évekbe tellett, amíg a romokból újjáépítette karrierjét), az ügyvezető igazgató David Gill helyettesítését (a helyette kinevezett Ed Woodward megítélése döntően negatív), valamint a csapat átalakítását. Egyik sem sikerült.
