Deschamps tanult a hibáiból, de ez elég-e az új világbajnoki címhez?

A francia válogatott az idei Európa-bajnokságon a Portugália elleni csoportmeccs második félidejében tűnt a legreménytelenebbnek.

Kezdőjük a megszokott 4-2-3-1-es felállásban futott ki, ám a jobboldali támadófeladatokkal a jellemzően középpályásként szereplő Corentin Tolissót bízták meg. A magyarok ellen gyötrelmesen szereplő Benjamin Pavard helyére az a Jules Koundé került, aki addig életében összesen háromszor játszott jobbhátvéd poszton, Antoine Griezmannt pedig Moussa Sissoko helyettesítette. Hogy teljes legyen a sor, a védelemben lesérült Lucas Hernandez, majd a csereként beálló Lucas Digne is kidőlt. Adrien Rabiot hirtelen balhátvédben magát.

Ami ez után jött, az már egy félrediagnosztizált helyzetre adott reménytelen válasz.

A Svájc elleni negyeddöntőben a franciák – addig alig tesztelt – háromvédős felállásra álltak át. Merész döntésnek tűnt, és láttunk már arra példát, hogy egy taktikai húzás új vágányra terel csapatokat. Amikor Antonio Conte a Chelsea élén 2016-ban a kezdeti tapogatózás után áttért egy háromvédős rendszerre, az átállással a későbbi bajnokcsapat új alapjait fektette le. Didier Deschamps-nak is bejött már hasonló húzása: 2016-ban az Írország elleni meccs félidejében 4-3-3-ról beljebb húzta a szélsőként játszó Griezmannt, az így kialakult 4-2-3-1 pedig a világbajnoki címig bevett felállás maradt.

Itt viszont valami nem stimmelt. A vonal melletti folyosókat a szárnyvédői feladatokat minimálisan értő Rabiot és Pavard kapta meg. A svájciak egyik leghalálosabb fegyverére, a tizenhatosban elmozgó és ott kíméletlenül hatékony Haris Seferovicra az élete hullámvölgyében fuldokló Clément Lenglet-t állították. Griezmann sosem tudta, mikor lépjen ki a szélre és mikor húzódjon beljebb. Svájc szerezte meg a vezetést, a 3-5-2 pedig alig 30 percet élt. A franciák visszaálltak négyvédőzni, de csak egy tákolmány maradt a csapat helyén.

A jelek arra utaltak, Deschamps végérvényesen eltévedt. Az Eb előtti utolsó pillanatban hívta vissza Benzemát, de semmit nem alakított át a csapat rendszerén. Az együttes se labdával, se labda nélkül nem működött úgy, mint korábban. Amikor pedig beütöttek a sérülések, nem a cseréihez nyúlt, hanem komfortzónán túlra taszított olyan játékosokat, akik a posztjukon kívül eső helyzetben találták magukat. Túl sok volt a kompromisszum, kevesebb az átgondoltság.

Mindenesetre a maga módján vállalta a felelősséget. „Nincs kedvem kifogásokat keresni – nyilatkozta a Svájc elleni elveszített büntetőpárbaj után. – Tudom, hogy én vagyok az egyetlen felelős. A szerepem ezt követeli meg tőlem. Nem szabadott volna kiesnünk a torna ezen szakaszában, főleg, ha megnézzük, kikből áll a keretünk.” Majd hozzátette: „Azért nem tudom megemészteni, mert többre vagyunk képesek. A 80. percben három-egyre vezettünk Svájc ellen. Aztán történt, ami történt.”

Amikor arról kérdezték, miért ment ennyire félre a háromvédős átállás, azt felelte: „Ez nem hiba. Ez egy döntés. Pontosan tudom, miért döntöttem így. Javítani akartam a támadójátékunkon, akár annak árán is, hogy védekezésben kicsit gyengébbek leszünk. Túl nagy lett a deficit. A körülmények is súlyosbították a helyzetünket: a két sérülésünk balhátvéd poszton, valamint az első meccsek után felgyülemlett fáradtság, ami most is érződött.”

Az Európa-bajnoki kiesés óta öt hónap telt el. A francia válogatott azóta megnyerte a Nemzetek Ligáját, játéka újraéledt, és a legtöbb fogadóiroda szerint a legnagyobb esélyes a jövő évi, katari világbajnokság megnyerésére.

Mi történt időközben?

Deschamps először is új lapokat húzott. Behívta az addig nullkilométeres Jordan Veretout-t (AS Roma), Moussa Diabyt (Bayer Leverkusen) és Théo Hernandezt (Milan), miközben a frissen Milánóba szerződött Olivier Giroud-t mellőzni kezdte. A háromvédős csapat árnyai még túl élénken motoszkáltak a fejekben, ezért a konzervatívabb, 4-3-3-as felállás mellett döntött. De az nem működött különösebben.

Az első őszi meccsükön Bosznia-Hercegovina ellen rögtön hátrányba kerültek, és bár sikerült egyenlíteni, gyakorlatilag úgy húzták ki 1-1-gyel a mérkőzést, hogy alig volt többet náluk a labda és kevesebb fejpárbajt nyertek, mint ellenfelük. Ukrajna következett, újabb 1-1-es döntetlennel; ekkor az új tanonc, Aurélien Tchouaméni mutatkozott be a középpályán – tanári módon. A szekér mégsem indult be igazán.

Deschamps ezt követően, a Finnország elleni selejtezőn gondolta újra elővenni a háromvédős felállást.

Szóltak mellette érvek: egy 3-4-1-2-es szerkezetben a szárnyvédők kellő szabadságot (egyben felelősséget) kapnak támadásban, ami kimondottan jól áll Théo Hernandeznek vagy a jobb oldalt befutó Nordi Mukielének. Mi több, a szárnyvédők használata kiszélesíti a játékot, miáltal lehetővé válik, hogy az elöl játszó támadók (Benzema, Mbappé, Griezmann) közelebb kerüljenek egymáshoz, és szabadon kombinálhassanak egymással. Mivel belső védőből több van a háromvédős rendszerben, mint a négyvédősben, olyan hátvédekre van szükség, akik tudnak kezdeményezni a labdával, és fel tudnak lépni vele, ha a helyzet úgy kívánja. Ebben a tekintetben pedig sem Jules Koundé (jobb), sem Presnel Kimpembe vagy Lucas Hernandez (bal) nem szégyellős. Az átállás egyik fonákja, hogy a középpályán két ember marad, ami létszámbeli fölényt nyújthat az ellenfélnek, ám Paul Pogba, N’Golo Kanté és Aurélien Tchouaméni is akkora volumennel futballozik, hogy képes bejátszani nagyobb területeket is.

A Kékeknek viszont szükségük volt egy „új rajtra”. Egy pillanatra, amikor mindenki rádöbben: most másik fejezetet kezdődik, mindenki tiszta lappal indul – átgondoltan, kompromisszumok nélkül.

Érdekes módon ez a pillanat éppen a Nemzetek Ligája elődöntőjében érkezett el.

Franciaország már az új összetétellel, de még a régi démonokkal futott ki a pályára. Belgium két góllal vezetett, amikor a szünetben

Deschamps elővette a defibrillátort,

és azt mondta, elég volt a régi rossz szokásokból, most már az új kapaszkodók szerint játszunk. Pogba pedig ráerősített arra, miért ő a válogatott legfontosabb vezére. A második félidőben Benzema Mbappé gólpasszából szépített, majd tizenegyessel egyenlítettek, a győztes találatot pedig a felfutó Théo Hernandez vitte be.

A spanyolok elleni döntőre már érezhetően kisebb teherrel futott ki a csapat. Ha nem is alakult minden flottul, a belgák ellen kicsikart győzelem és az alakuló játékrendszer azt a látszatot keltette, hogy a franciák felívelő szakaszban vannak. A spanyolok még megszerezték a vezetést, de a francia együttes meggyőző második félidővel megfordította a meccset, és megnyerte a Nemzetek Ligáját.

Deschamps azóta a rendszert csiszolja. Mivel a francia válogatottnak nincs hasonló profilú szárnyvédője a jobb oldalra, mint a túloldali Théo Hernandez, próbaképpen a támadó Kingsley Coman kapott esélyt. Az eredmény: két gólpassz és megannyi helyzet a Kazahsztán elleni, kiütéses győzelemmel zárult meccsen.

De az új rendszer sem mentes a hibáktól. Bár Mbappé, Théo Hernandez és Coman személyében olyan játékosaik vannak, akik beindulásaikkal képesek támadni a mélységet, időnként a hátrafelé történő visszazárásban komoly lyukak maradhatnak a hátuk mögött. Ráadásul akkor, amikor a lendületesebb „elemeik” nem játszanak, és helyettük Lucas Digne, Léo Dubois vagy Moussa Diaby kerül a csapatba, szemmel láthatóan kevesebb a mozgás, több a lábhoz kért labda, ami kevesebb veszéllyel és több U-alakú, unalmas körbepasszolással jár együtt.

A franciáknak jelenleg bivalyerős A-tervük és néhány közepes B-opciójuk van.

Ha az A-terv működik, akkor az alapembereivel maximális fordulatszámon pörgő válogatott a katari világbajnokság végső győztese is lehet.

Amennyiben viszont nélkülözniük kell a kulcsfontosságú pozíciót betöltő embereiket, Deschamps jó eséllyel ugyanazt a játékkoncepciót fogja erőltetni, csak gyengébb minőségű játékosokkal. Abban a helyzetben azonban bármelyik közvetlen rivális a nyakukra léphet.

A szövetségi kapitány mindenesetre elégedett az eredménnyel. Ahogyan fogalmazott: „Ha leszámítom a Svájc elleni utolsó tíz percet, pozitívnak értékelem az idei évet.” Majd megjegyezte: „Ha tehetném, beraknám a mélyhűtőbe a játékosaimat. És jó lenne, ha jövőre csak úgy, frissen előhúzhatnám őket.”

A nagy kérdés: a pezsgőt mikor hűtheti be?