Czeglédi Zsolt / MTI
Foci

Huszti domináns futballt akart a Debrecentől, de már tudjuk, hogy ez túl bátor vállalás volt

Csütörtökön a Debreceni VSC vezetősége menesztette posztjáról Huszti Szabolcs vezetőedzőt, és segítőjét, Toldi Gábort. A hajdúságiak szerdán hosszabbítás után estek ki a Magyar Kupából a másodosztályú Kecskemét ellen, az OTP Bank Ligában pedig legutóbbi négy mérkőzésükön mindössze egy pontot gyűjtöttek. De mit akart játszani a Debrecen Huszti irányítása alatt, és miért feneklett meg a projekt?

Kezdetnek egy kis visszatekintés: Huszti Szabolcsot és segítőjét, a megfelelő végzettséggel rendelkező, és ezért papíron vezetőedzőnek tekintett Toldi Gábort idén februárban nevezték ki a debreceni csapat élére.

Bár a másodosztály tavalyi idényét Kondás Elemér vezetésével a csapat jól kezdte, a tavaszi szezon első heteiben a Siófok elleni győzelmet zsinórban két vereség követte a Szolnok és a Gyirmót ellenében. A hirtelen edzőváltás általános meglepetést okozott, hiszen a hajdúságiak még ekkor is öt pont előnnyel vezették a Merkantil Bank Liga tabelláját a Vasas előtt.

A meglepő döntést a klub vezetése azzal indokolta: nem elég egyszerűen visszajutni az élvonalba, olyan játékot is kell produkálni, amely méltó a klubhoz, és a debreceni identitást szimbolizálja. A Loki végül az új stáb vezetésével két pont előnnyel megnyerte a másodosztályt, és a Gyirmóttal együtt feljutott a magyar futball első vonalába.

Nagyon érdekes kérdés persze, milyen játékstílus az, amely a debreceni identitást szimbolizálná, és amely képes megtölteni a lelátókat. Huszti Szabolcs egy május végén adott interjúban így beszélt saját edzői filozófiájáról:

Szeretem a rövidpasszos játékot, ha a csapatom a földön tartja a labdát. Dominálni akarok, a labdabirtoklás nagyon fontos, így lehet kezdeményező egy csapat, amelynek így több gólhelyzete is lehet. Sok gólt is szereztünk az idényben

Huszti nyilatkozatának tükrében már van honnan elkezdeni a vizsgálódást: miért nem tudta megvalósítani a DVSC a hőn áhított, domináns játékfelfogást?

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!