Franck Fife / AFP
Foci sport24

„Nagyon nem vesz minket komolyan” – pont kerülhet Benzema szexvideós zsarolási ügyére

Pénteken dönt a versailles-i ügyészség Mathieu Valbuena szexvideós zsarolási ügyében, amelyben Karim Benzema is a vádlottak között szerepel. A szövevényes történet nemcsak a két játékost érinti, a szálak messzebbre vezetnek, és nem akkor kezdődött, amikor 2016-ban Benzemát előzetes letartóztatásba helyezték. A legfontosabb tudnivalók a két játékos életét merőben meghatározó botrányról.

2015 októberében a francia válogatott az Örményország és a Dánia elleni barátságos mérkőzésre készült. A clairefontaine-i edzőközpontban egy edzés után Mathieu Valbuena átsétált Karim Benzema szobájába. Valbuena gyanakodva lépett be. Hetek óta fenyegető üzeneteket kapott egy ismeretlentől, aki azzal vádolta, hogy a tulajdonába került egy őt ábrázoló szexvideó, amiért váltságdíjat követelt, Benzema pedig azt állította, tud segíteni az ügy lezárásában.

A két játékoson kívül senki nem volt a szobában. Benzema tudott a zsarolásról, de akkor még nem volt információja arról, hogy a telefonját a rendőrség lehallgatja. A beszélgetés után Benzema 22 óra 6 perckor felhívta egy ismerősét, akivel a következő beszélgetésrészlet zajlott le.

Ismerős: Nem ad semmit, gondolom.

Benzema: Jaja. Nagyon nem vesz minket komolyan.

Egy hónappal később Benzemát egy párizsi kerületi rendőrségen előzetes letartóztatásba helyezték.

Nem akkor robbant ki az ügy, csak a világ ez idő tájt tudta meg

Az ekkor napvilágot látott Benzema-Valbuena-ügynek – vagy ahogyan Franciaországban nevezik: „L’Affaire de la sextape” – azóta sincs végkifejlete. Több fokon is visszadobták vagy megfellebbezték, jelenleg a versailles-i ügyészség előtt van, és október 22-én pénteken hoznak ítéletet öt vádlottról, köztük Benzemáról. De kikről is van szó?

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!