Mi köze a futball dinoszauruszának Bognár György kirohanásához?

Ókonzervatív futball-luddita-e Bognár György? Igaza van-e Bognár Györgynek (vagy a hozzá hasonlóan VAR-kritikus Horváth Ferencnek)? Vagy ennél sokkal messzebb vezet az a játékvezetői döntések és a VAR használata apropóján kirobbant vita, ami a Paks–Ferencváros bajnoki miatt egészen az MLSZ fegyelmi bizottságáig elgyűrűzött?

Bognár nem egyenlő bánásmódra vonatkozó megjegyzései még nem feltétlenül váltottak volna ki szövetségi reakciót, de a világ egyetlen labdarúgó-szövetségénél sem engedi meg a fegyelmi bizottság, hogy manipulációt sejtessen egy szakvezető („Össze-vissza, manipuláltan húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál leshatárra.”). Az MLSZ fegyelmi bizottsága vizsgálatot rendelt el, a Ferencváros részéről meg Hajnal Tamás sportigazgató szállt be a ringbe. A fővárosi zöld-fehérek sportvezetője szerint „olcsó húzás” volt bírózni, ráadásul a VAR hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb téves döntés szülessen a pályán.

Fel lehet fogni a polémiát úgy is, hogy

a VAR magyarországi bevezetése felszította hazánkban is a vitát, amelynek parazsa világszerte izzik: jó-e, ha technokrata irányba mozdul el a labdarúgás?

Csökkenti-e az élvezhetőséget a több szünet, a kérdéses esetek visszanézése és elbírálása? Tényleg megfosztja-e a videobíráskodás az eksztatikus gólöröm érzésétől a közönséget? Egyértelmű, érthető-e az interpretálásuk az egyre gyakoribbá váló szabályváltozásoknak? E kérdéseket világszerte sokszor körbejárták, egyértelmű válaszok pedig még nincsenek. Ráadásul könnyen lehet, hogy a közeljövőben egyre több változással, így vitatémával kell szembesülnünk. A labdarúgás bő évszázadig szinte teljesen rezisztens volt a változásokra – ez hozzájárult a sportág rendkívüli népszerűségéhez –, ám mióta szabályalkotó testülete, a FIFA-nál is régebben megalapított IFAB aktivizálta magát, felgyorsultak a reformok és sokasodnak az ütközéspontok. De mit kezd azzal egy sportág, ha felkavarják a megszokott állóvizet?

Egy tisztes brit dinoszaurusz

„A futballjáték szabályait az összes nemzetekre kötelező hatállyal a FIFA állapítja meg, mégis a FIFA funkciója csak formai, mert a világ minden futballnációja a szabályok terén Angliához igazodik, jóllehet Anglia nem is tagja jelenleg a FIFA-nak. Ennek magyarázata igen egyszerű: Anglia a futball hazája és most is ott játsszák a legtökéletesebb futballt, annyira, hogy Anglia ebbeli fölénye belátható időn belül biztosítva is van. Ezért fogad el minden futball szövetség úgyszólván olvasatlanul minden új szabályt, amelyen rajta van az International Football Board jóváhagyása.”

A fenti bekezdés a Nemzeti Sport egyik 1923-as számából származik, és jól jellemzi a korabeli labdarúgóvilág abszurditását (a britek épp megorroltak a FIFA-ra, és hátat fordítottak a világszervezetnek, ám a játék szabályait továbbra is ők hozták). Az International Football Association Board (IFAB) a labdarúgás dinoszaurusza, abból az időből, amikor Nagy-Britannián kívül még el sem indult hódító útjára a futball. A labdarúgás szabályalkotó testületét 1886-ban alapították meg, tagjai az angolok, a skótok, a walesiek és az írek voltak, egyenlő szavazati joggal. Az IFAB alapítása 18 évvel előzte meg a FIFA-ét, amely 1904-ben alakult meg, és 1912–13-ban követelte ki a jogot, hogy helyet kapjon a szabályalkotó testületben, mint a világ összes labdarúgó-szövetségének képviselője.

„A kontinentális futball a játék történetében először kap közvetlen lehetőséget érdekeinek képviseletére a szabályalkotásban” – adta hírül a változást a Pall Mall Gazzette.

A testület így is teljes szigetországi dominancia alatt volt, hiszen:

·         mindegyik fél két tagot delegált (a szigetországi küldöttek 8:2 arányban múlták felül a FIFA-t)

·         négyötödös többség kellett bármilyen szabályváltoztatáshoz (azaz már két szövetség összefogásával meg lehetett vétózni egy reformot, viszont a szigetországiak közösen bármilyen változtatást keresztülvihettek, bármit akart is a FIFA)

·         a játékszabályokon egyetlen szövetség sem módosíthatott, ha azt az IFAB nem hagyta jóvá, és az IFAB határozatai az összes futballszövetségre nézve azonnal érvénybe léptek

A testület első blikkre még mindig olyan, mintha itt maradt volna az 1880-as évekből (ahogyan tulajdonképpen ez is történt). A brit befolyás a mai napig megvan, bár az ezt némiképp korlátozó, „új” szavazási szabályok 1958 óta érvényesek:

·         Az IFAB tagja a négy brit szövetség (Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales), valamint az önmagát és a világ összes többi szövetségét (a maradék 207-et!) képviselő FIFA

·         A négy brit szövetség 1-1 szavazattal bír, a FIFA 4 vokssal (4:4)

·         Bármilyen változtatáshoz háromnegyedes többség kell. A brit szövetségek a jelenlegi felállásban nem tudnak önállóan átvinni ötleteket a FIFA-n, viszont a FIFA is csak akkor tud elérni egy módosítást, ha legalább két brit szövetséget megnyer magának

Hogy miért kapnak ennyire kiemelt szerepet a brit szövetségek még mindig a szabályalkotásban? A hagyomány csak az egyik válasz.

„Többször megkérdőjelezték már ezt, de ha nem ők, akkor ki és milyen alapon foglalná el a helyüket? Világranglista alapján kerülnének be új tagok? Világbajnoki győzelmek alapján? Azt hiszem, a többi nemzet egyszerűen elfogadta azt, hogy a brit alapítású IFAB-ban még mindig ott kell ülniük a briteknek, különben sokkal több lenne a politika” – érvelt Lukas Brud, a szervezet titkára a The Athleticnek.

Állóvíz és hagyományok

Az IFAB közvetlen előfutára egy 1882-es megbeszélés volt, amelyen az angol, az ír, a skót és a walesi küldöttek megállapodtak a szabályok egységesítésének szükségességéről. Maga a testület csak négy évvel később állt fel, és ez a „sebesség” nagyjából mindenre jellemző volt, amit az IFAB a következő bő száz évben tett. Mintha J. R. R. Tolkien Megyéje kelt volna életre futballváltozatban: az IFAB békés, alig-alig változó buborékban dolgozott, dolgozgatott. Igaz, a hobbitok Megyéjével szemben a befolyása óriási volt: az IFAB szava a futballvilágban törvény. Így ha átment egy-egy javaslat, az azonnal megváltoztatta a futballvilágot. A szabályalkotó testület lassúsága már az 1930-as években gúny tárgya volt: az Amerikai Magyar Népszava egy glosszájában úgy fogalmazott, a Szent Hivatal is óvatos és fontolgató testület, de az IFAB-hoz viszonyítva maga a megtestesült könnyelműség.

Jellemző, hogy a futballszabályok megszilárdulása (vonjuk meg a határt 1912-nél, ekkortól a kapus csak a büntetőterületen belül érhetett kézzel a labdához) és a gólvonal-technológia engedélyezése (2012) közti száz évben alig maréknyi igazán jelentős változtatásról határozott a testület. Ilyen volt 1925-ben a lesszabály taktikai forradalmat kiváltó megváltoztatása, a pályafestés 1937-es modifikációja (fel kell festeni a tizenhatos előtti félkörívet), az 1938-as, Sir Stanley Rous levezényelte nagyszabású reform, amely tizenhét fő szabályba sűrítette a labdarúgás reguláit. Ezt követte a cserék engedélyezése tétmérkőzéseken (1958), a sárga és piros lapok, illetve a tizenegyespárbaj bevezetése (1970-től fokozatosan), a lesszabály 1990-es frissítése (az egyvonal nem les), a hazaadás szabályának 1992-es megváltoztatása (a kapus nem foghatja meg a hazaadott labdát), majd egy újabb átfogó, 1997-es szabályreform.

A nagy változtatások többsége bevált, mutatva azt, hogy

bármennyire különös testület is az IFAB, az igazán fontos döntéseivel jó irányba befolyásolja a futballt.

Nehéz lenne elképzelnünk egy mérkőzést cserék, valamint sárga és piros lapok nélkül. A hazaadás megfoghatóságának eltörlése felgyorsította, gólgazdagabbá és sokkal élvezetesebbé tette a játékot, egyben radikálisan megváltoztatta a kapusposztot. Aki nem élte át az ezt megelőző időszakot, keressen ki egy mérkőzést az 1990-es világbajnokságról – mondjuk a hírhedt ír–egyiptomit, amelyen az írek legendás kapusa, Pat Bonner nettó hat percig dajkálta a labdát a kilencvenből. Vagy az 1992-es Eb-döntőt, közvetlenül a szabályváltozás előttről. A „koronát” 0:48-nál a dán center, Flemming Povlsen teszi fel a hazaadás-parádéra.

A változtatások ritkasága megteremtett egy viszonylag békés, biztonságos közeget – már a szabályok tekintetében. Míg más sportágakat időről időre radikális szabálymódosításokkal forgattak és forgatnak fel, a futball nem sokat változott. Ez segített a játék könnyű megérthetőségében és elmagyarázhatóságában, a generációs átadhatóságban, a közeg által nagyra becsült hagyományok megtartásában.

„Ez a csökönyös konzervativizmus, ez a bigott formalizmus tette lehetővé a futballjáték folytatólagosságát, állandóságát, nemzetközi egyöntetűségét” – írta a már idézett Amerikai Magyar Népszava 1939-ben.

Viszont ahogyan gyorsult a technológiai fejlődés, úgy tűnt egyre ódivatúbbnak az IFAB, a FIFA, és ez a labdarúgás megítélésére is kihatott.

A nagy gyorsítás

Hogy csak egy példát említsünk: míg jégkorongban 1991-ben megjelent a videózás a vitatott gólok esetén (igaz, még csak NHL-meccseken), az IFAB 2012-ig várt a gólvonal-technológia bevezetésével. Egészen elképesztő, hogy amikor már kamerák tömkelege közvetítette a nagy tornák mérkőzéseit, nézők százmilliói láthatták több szögből, hogy a gólvonal előtt vagy mögött vágódott le egy labda és sportok sorában volt videós segítség; a futball szabályalkotó testülete még mindig ott tartott, hogy a videózás nehezen megvalósítható és felesleges. Persze nem csak az IFAB a hunyó: gondoljunk arra, hogy Sepp Blatter (FIFA) és Michel Platini (UEFA) is sokáig tamáskodott a technológiával kapcsolatban. Az IFAB még 2010-ben is leszavazott mindenféle videós segítségnyújtást, miután az írek és a walesiek a FIFA-val voksoltak a további teszteket támogató angolokkal és skótokkal szemben. A 2010-es világbajnokság és a 2012-es Európa-bajnokság botrányai kellettek ahhoz, hogy végül rábólintsanak a szabályhozók a gólvonal-technológiára.

Ez így nem mehetett tovább, hiszen az IFAB, a FIFA és a kontinentális szervezetek a nevetségessé válást kockáztatták.

Nemcsak a játék, hanem annak szabályalkotó testülete szorult reformra, és ez 2013-ban meg is történt: az IFAB belső megújulásról határozott, létrejöttek a tanácsadó testületek (FAP/TAP, azaz a Futballtanácsadó Testület és a Technikai Tanácsadó Testület). Előbbi futballszakemberekből, utóbbi játékvezetőkből áll. Míg az IFAB legfelső testületében kevéssé ismert funkcionáriusok ülnek, a tanácsadó testületekben és azok albizottságaiban számos nagy nevet (Arséne Wenger, Francisco Maturana, Luís Figo, Zvonimir Boban, Nakata Hidetosi, Roberto Rosetti, Pierluigi Collina, Massimo Busacca, David Elleray) találunk. A technikai albizottság (ebben ül Collina, Busacca vagy Elleray) a változtatások egyik fő katalizátora. Azzal, hogy jobb és nyitottabb lett a konzultációs folyamat, felgyorsult a változások üteme is. A futball dinoszaurusza meglepő agilitással kezdett mozgolódni.

Az utóbbi években egymást érik a kisebb-nagyobb változások – csak 2016 és 2020 között 178 módosítás történt. El lehet már végezni bármilyen irányba a kezdőrúgást (állítólag ez a javaslat e-mailen érkezett, és felkarolás után átment), bevezették a VAR-t, folyamatosan finomítanak a lesszabályon, megváltozott a kezezés megítélése, a cserék lebonyolítása, ideiglenesen több cserét engedélyeztek, az edzők plusz változtatási lehetőséget kaptak hosszabbítás esetére. Aki a változatlanság légkörét szokta meg, csak kapkodja a fejét: minden évben új értelmezéseket, szabályváltozásokat kell megtanulni. Ez magától értetődően vitákat vált ki – a labdarúgás tradicionalista és konzervatív közeg –, az újítások megítélése nem egyértelműen pozitív, és a hajdani biztonságos változatlanság is tovatűnt.

A szabályalkotók aligha fognak leállni a labdarúgás (alapvetően még mindig óvatos) felforgatásával, ha már egyszer felgyorsították a tempót. Tesztelik az agyrázkódásgyanú esetében alkalmazható plusz cserelehetőséget, a döntés várhatóan 2022 tavaszán születik meg. Kísérletből van elég, még ha ezek nem is tartanak a hivatalos IFAB-vizsgálat fázisában. A 2×45 perces meccsek helyett a 2×30 perces találkozók (és a tiszta játékidő) ötlete már 2017-ben felvetődött, most ismét szóba került más, már korábbról ismert tervek (kisbüntetés, korlátlan mennyiségű csere, bedobás helyett berúgás) mellett. Tegyük hozzá: hasonló gondolatok már jó hatvan éve is keringtek a játék gyorsításának szándékával… Technológiai fejlődés, egészségügyi felmérések, új ötletek, régi ideák felmelegítése: sok irányból érkezhet impulzus, és az IFAB – amely bő száz évig a minimális beavatkozás mellett tette le a garast – most sokkal „reformképesebbnek” tűnik, mint korábban bármikor.

Ez óhatatlanul

magában hordoz konfliktusokat,

pláne, hogy a szabályok helyi értelmezése eltérhet – az egységes felfogás hiánya jogos kritikára és zavarodottságra adhat okot. Az a félelem sem teljesen alaptalan, hogy a szabályváltozások túl sok mindent forgatnak fel, illetve túlszabályozzák a játékot. A változásokra adott ellenreakció természetes – minden változásban van valami félelmetes, hiszen az ismeretlenbe lépünk –, de az nem lebecsülendő, hogy a futball egyik legrégebben működő intézményét sikerült a 19. századi tempóról 21. századira felgyorsítani. Az itthoni „VAR-viták” is természetesek: a tempóváltás következményei.

Abban viszont csak bízni lehet, hogy az IFAB tartja magát missziója egyik kulcsmondatához:

„Mint az egyetlen testület, amely jogosult megváltoztatni a labdarúgás játékszabályait, meghallgatjuk a közösség tagjait. Célunk, hogy fejlesszük a játékot úgy, hogy közben megóvjuk és erősítjük a futball szellemiségét és egyszerűségét.”

Hangsúly az egyszerűségen. Hisz ez volt a futball diadalútjának egyik mozgatója.