Amikor picit több, mint két héttel ezelőtt kiderültek a játék értékelései (ha valaki nem tudná; minden focista 1-től 100-ig terjedő „ratinget” kap, az egyes, posztonként változó tulajdonságainak osztályozása alapján) és a ligák, a klubok, illetve a labdarúgók közösségi médiafelületeit elárasztották az ezt tárgyaló és reklámozó marketinganyagok, egyetlen gondolat ismétlődött a fejemben: én ezt nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy nem veszik észre. Nem hiszem el, hogy nem látják a keblükön melengetett kígyót. Olyan szervilis könnyelműséggel szolgálta ki a gyártó EA Sports igényeit minden szereplő, mintha egy szimpla, hétköznapi – nyilván sokat fizető, ennél fogva fontos – partner termékét népszerűsítenék. A bajnokságok adminjai beszabadították a névtelen profilokat a kommentmezők közé, arról vitatkozni, hogy XY mégis miért nem 86-os, miért csak 83-as. A játékosok jóízűen nevetgéltek vagy keserű szájízzel mérgelődtek a saját számaikon. A csapatok pedig a legnagyobb világsztárjaikat ültették a kamerák elé szórakozni.
A különféle állat- és növényfajok természetben való együttélése igen mélyen kutatott, jól ismert szakterület a biológiában. A legszorosabb nexusok legérdekesebb fajtája a szimbiózis; ekkor kettő vagy több faj azért köti össze az életét, hogy olyan környezetet teremtsen vagy olyan tápanyagokat adjon át, ami a másiknak az életben maradást garantálja. A legklasszikusabb példák a fák gyökérzetén élő nitrogéngombák; míg a kalauzhalak saját cápatársat választanak, amely megvédi őket más ragadozóktól, cserébe a zebramintás uszonyosok férgektől és a foga közé ragadt ételmaradékoktól szabadítják meg a nagyfőnököt. Ha már ennyire belecsúsztunk a natgeózásba, hadd mondjam el a legkedvesebb példát is: a Némó nyomában után minden gyerek kedvencévé váló bohóchalak számára az anemóna nevű tengerirózsa nyújt szállást, otthont és védelmet – a narancs-fehér kisállat ürüléke eközben „trágyázza” a növényt.
