Catherine Ivill / Getty Images
Foci sport24

A Chelsea és az Arsenal uralhatja a minden eddiginél népszerűbb angol női profiligát

Az új televíziós szerződésnek köszönhetően soha nem hárult még akkora figyelem az angol női futballra, mint ebben a szezonban. A hét végén a liga legjobb csapatai estek egymásnak, ennek apropóján pedig bemutatjuk a résztvevőket, és elemezzük a látottakat.

Az angol női profi futballbajnokság – hivatalos nevén Women’s Super League (WSL) – 2021/22-es évadának első fordulójában az Everton–Manchester City meccset átlagosan 700 ezer ember követte figyelemmel a BBC-n, és ezzel abban az idősávban egyetlen másik csatorna sem tudott versenyezni, miközben a 800 ezres csúcsnézőszámmal minden idők legnézettebb női klubmérkőzésévé vált az Egyesült Királyságban.

De ez alighanem még csak a kezdet.

A WSL tavasszal az eddigi legnagyobb, majdnem 10 millió fontos szerződését kötötte meg a Sky Sportsszal és a BBC-vel, minek értelmében előbbi 44, míg utóbbi 22 mérkőzést sugároz élőben a következő három idényben, minden korábbinál elérhetőbbé téve a közönség számára a női futballt.

Az első két forduló után egyértelműen látszik, hogy a közvetítő csatornák nem veszik félvállról a feladatot. A meccsek mellett számos kísérőműsorral, összefoglalókkal és felvezetőkkel igyekeznek közelebb hozni a szurkolókat a ligához, és a körítés színvonala is a világon leginkább követett férfibajnokságéhoz, a Premier League-hez fogható.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!