Darvasi László: Mindent érteni

Jó, jó, van ez a klímaváltozás, minden elég, kiszárad, nem lesz, de stadion akkor is lesz. Pályák. Drága jó pályák. Feri, idefigyeljél. Amikor jön hozzánk Gulácsra a Káptalantóti, te csak kirakod a kukoricamagot egy vastálra, első félidő végére (5-0 ide) lesz több kiló pattogatottad! Érted-e? Gyönyörű őszök festegetnek a tiszta erkölcsű erdőkben és a bűntől elmocsarasodott nagyvárosokban, a magántavak környékén. Jut eszembe, van családi mozi, családi színházi előadás, családi kirándulás/horgászás, családi színesfémünneplés, családi nyár, és még sorolhatnám. Ja igen, van családi szurkolás is. Ez az.

Aktuálisan a következő eseményre jelentkeztek be négyen, amikor is kik népesítik be a zöld küzdőteret, na, kik? A magyarok, természetesen, a magyar nép legjobbjai, derék, elhivatott fiúk, szorgalmas, becsületes emberek, illetve a SchmidtMáriamegmondta icipici, nyüves angolok.

Apuka és 3 gyerek. Mindig is jártak a válogatott meccseire. Mindig szurkoltak a szívükkel, szurkoltak az eszükkel, síppal, dobbal, nádihegedűvel.

Mindig nézték együtt, otthon vagy élőben, és a gyerekek a kertben is eljátszották az eseményeket és a játékosokat, ahogy régen mi Dzsaírzinnyót, Albertet vagy Görcsöt – Göröcs, te nagyon hülye Sanyika.

Ők most Céronaldó, Messzi, Kín. Nem Kín, Kén. Benzema. Mindegy. Ebben nőttek föl, ebben szocializáltak, hogy eurómilliókkal van svickolva az ég ablaka, hogy egy Messi meg tudná venni az Eucharisztikus Kongresszust tokkal, vonóval, ha Istenhez még azért neki is gyűjteni kellene. Mindegy. Szurkolók. Rendes szurkolók, majdhogynem tisztes polgári vonal, áldás, békesség. Gyermekeimet a sport, a küzdelem szeretetére nevelem, lobogjon bennük a versenyszellem, a küzdelem heve, épüljön föl bennük az erkölcs, testük legyen izmos, feszes, hajlékony, szép. Nem, nem veszünk szotyolát.

Mondom, négyen indulnak a magyarangolra.

Kislányom, biztosan azt a máskülönben nagyon szép, nagyon cuki, hanemazonbandeviszont szivárványos zoknit szeretnéd édespici lábadra fölhúzni erre az alkalomra?

Igen, papa.

Nem a kockásat?

Nem, papa.

A csíkos netán?

Szépen kérlek, ne szólj bele, papa.

Különben, mivel járnak rendszeresen, edzett gyerekek. Hogy meglepné őket valaminő újdonság, nem valószínű.

Látták már magyar mérkőzésen Hitlert, magát Othellónak maszkírozó Gyurcsányt, Sorost, aki nagyobbra szerelte a magyar kaput.

A tévében látták a marseille-i Rue izén a hömpölygő fekete sereget, a’la Kinizsi Pál emlékezete, hát akkor most vagy bármikor mi lepné meg az ifjú elméket, a családi szektor lágy ölén mi váltana ki belőlük meglepetést, ámulatot, eufóriát. Legfeljebb az, ha győzünk, nem? Ha megverjük ezeket a szemét, nagyképű, provokáló angolokat. Ha legyaluljuk őket. Vannak csodák, kétségtelen, de ez nem az lesz. A szünetben még lehet reménykedni, aztán. Na, jó. Ült közvetlenül mögöttük egy apuka iskolakezdéses korú gyermekével – Gyurika.

A végsípszó után indulnak haza a családi szektorból, és amit láttak, tapasztaltak, szokás szerint kielemzik. A zoknira szerencsére nem szóltak be. Hogy az első félidő még úgy ahogy megfelelő volt, tartottuk magunkat. Ja. Hogy bírtuk erővel, szuflával. Ja. Koncentráltunk, mint az ebén. Ja. Hogy sajnos elfáradtak aztán a fiúk. Ja. Hogy kinyíltunk és azért jöhettek az angolok. Ja. Mint a vércsék, lecsaptak minden hibára. Ja.  Minden ja, minden érthető, minden fölfogható a logika és a megértés rendszerén belül.

Na, de azért a családi szektorban is hallani a lényeget. A négerezést, huhogást, a kurvaanyázást, a buzizást, hozzátartozik a dologhoz, nem? Kultúránk része, akárki akármit mondhat. A gyerekek ilyesmire már nem kérdeznek rá. Hiszen tudják. Vagy mégis?

Egy valamit nem értettem csak, apa, szól a legnagyobb már az autóban.

Voltunk, már meccsen, tudod, milyen, mondja az apa, elnéz, arra gondol, hogy baj lesz.

Voltunk, de…

Mit, kisfiam? Hogy jobbak az angolok? Hogy majd az albánok is jobbak lesznek?

A szurkoló az szurkoló marad. Érted? Megmarad.

Apa, ült mögöttünk az a bácsi az ő Gyurikájával. Kicsit nagyon csúnyán beszélt minden gól után.

Ezt nem értetted? Szomorú volt, azért.

Nem, nem, ezt értettem.

Akkor mit nem értettél?

A szappant, apa. Hogy jött ide a szappan?!

És akkor az autó is megállt, mert éppen hazaérkeztek. Ősz volt, este volt, hátha elfelejti az esti fürdésnél. Ők már, hála a jóistennek, tusfürdőt használnak.