A 113 millió eurós kérdés: tényleg ennyire kell Lukaku a Chelsea-nek?

Frank Lampard menesztését követően Thomas Tuchel az előző szezonban teljesen átformálta a Chelsea-t. A német szakember irányítása alatt a londoni csapat nemcsak megszerezte a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyet a Premier League-ben, hanem a Manchester City döntőbeli legyőzésével meg is nyerte a legrangosabb európai kupasorozatot.

A csapat a sikerét elsősorban a rendkívül sikeres védekezésnek köszönhette labda nélkül, vagy akár hosszú labdabirtoklási periódusokkal. A 2020/21-es évadban az öt európai topligában és a Bajnokok Ligájában a Tuchel-féle Chelsea-nél csak hat csapat birtokolta többet a labdát (59%), két együttes engedett kevesebb lövést meccsenként az ellenfeleknek (7,9), és csak egyetlen gárda engedett átlagosan magasabb minőségű lövéseket az ellenfeleknek (0,082 xG/lövés). Mindez azt jelentette, hogy a Chelsea az ellenfeleknek egy meccsen átlagban mindössze 0,6 gólra elegendő helyzetet engedélyezett.

Ugyanakkor a Kékek az említett Premier League-szezonban csupán 58 gólt szereztek, ami a nyolcadik legtöbb volt a bajnokságban. Idekapcsolódó érdekesség, hogy 2014 óta az aktuális Bajnokok Ligája-győztes csapatok közül hazája versenysorozatában a legkevesebb gólt a Real Madrid szerezte az adott évben: 94-et.

A Chelsea kevés góljának két oka volt.

Egyrészt nagyon sokszor a védekezést erősítő steril labdabirtoklás miatt nem sikerült elég minőségi helyzetet kialakítani, másrészt: ha ez mégis összejött, akkor egyszerűen nem sikerült kihasználni a lehetőségeket. A londoniak a büntetőket leszámítva 8,4 góllal értek el kevesebbet az előző évadban, mint amennyi a helyzeteik mennyisége és minősége alapján várható lett volna. A Premier League-ben ezt öt csapat tudta alulmúlni, amelyek közül kettő el is búcsúzott az élvonaltól, míg az öt európai topliga összes együttesét figyelembe véve is csak további három értékesítette alacsonyabb hatékonysággal a helyzeteit.

A probléma tehát adott, erre kellett találni megoldást. Ahhoz, hogy a Chelsea-nek esélye legyen címet védeni a BL-ben, a Premier League-ben pedig versenybe tudjon szállni a bajnoki címért, több helyzetre, és azoknak a hatékonyabb kihasználására van szükség. A válasz: 113 millió euróért cserébe megérkezett az Interben az elmúlt két szezonban összesen 47 bajnoki gólt szerző Romelu Lukaku.

„Bukás” és felemelkedés

Nem ez az első alkalom, hogy Lukaku boldogan pózol a Chelsea mezével, és a Kékek nem is először próbálták ismét megszerezni a belga válogatott csatárt.

Lukaku már 18 éves korában aláírt a Chelsea-hez, miután az Anderlecht színeiben Európa egyik legkeresettebb fiatal csatárává vált, de alig egy szezon és néhány lejátszott mérkőzés, na meg egy európai Szuperkupa-döntőben kihagyott tizenegyes után először a West Bromhoz, majd az Evertonhoz került kölcsönbe, utóbbi pedig végleg megvásárolta, miután 15 bajnoki gólt szerzett a kölcsönszezonjában.

Lukaku a liverpooli klubnál végül 87 találatig jutott összesen négy idény alatt a Premier League-ben, és ezzel ismét felhívta az akkor éppen Antonio Conte irányításával bajnoki címet nyerő Chelsea figyelmét. Az olasz szakember kifejezetten ragaszkodott a belga játékos megszerzéséhez, ugyanis tökéletesen illeszkedett volna az általa preferált 3-5-2-es játékrendszerben az egyik csatár szerepkörébe.

Végül azonban a Manchester United több pénzt kínált az Evertonnak, így Lukaku a Vörös Ördögök játékosa lett, Conténak pedig be kellett érnie Alvaro Moratával, aki a rá nehezedő nyomás alatt összeroppanva az elmúlt évek legrosszabb igazolásává vált a Chelsea-nél. Ezzel az üzlettel azonban maga Lukaku sem járt túl jól. Hiába szerzett 11 gólt az első 10 tétmeccsén a Manchester Unitedben, a csapatot akkoriban irányító José Mourinho teljesen félreértelmezte a játékát.

Lukaku 190 centiméter magas, kiváló fizikai felépítésű támadó, aki ráadásul Chelsea-szurkolóként gyerekkorától kezdve Didier Drogba játékát csodálta.

Az elefántcsontparti csatár amellett, hogy a nagy meccseken mindig képes volt extrát hozni, a 2000-es évek középen José Mourinho Chelsea-jében tökéletes erőcsatárként segítette bajnoki címekhez a csapatát. Nem csoda, hogy a portugál edző a Manchester Unitednél korábbi játékosát próbálta belelátni Lukakuba, aki bár szintén remekül tudta megtartani a labdákat, és kiválóan érkezett a tizenhatoson belül, a játéka ennél jóval sokoldalúbb. Ezt viszont nem használták ki.

A Unitedben rengetegszer keresték hosszú labdákkal Lukakut, folyamatosan légi párharcokat kellett vívnia, hogy a társai begyűjthessék a lecsorgókat, de nem tudta érvényesíteni azt a bizonyos sokoldalúságát és a nem csak a termetéhez képest kiemelkedő sebességét. Ráadásul a szurkolóktól sok kritikát kapott állítólag szegényes technikai tudása miatt.

Mourinho távozása után Ole Gunnar Solskjaer is főleg olyan célembert látott Lukakuban, akit elsősorban a hosszú, felívelt labdákkal kell keresni, és 2019 nyarán le is mondott róla, hogy az általa mozgékonyabbnak vélt Marcus Rashfordra, Anthony Martialra és Mason Greenwoodra építse csapata támadójátékát.

Lukaku hiába szerzett 252 mérkőzésen 113 gólt a Premier League-ben (Drogba összesen 254 meccset játszva 104 találatnál állt meg), mégis szinte bukott játékosként kellett távoznia Angliából, amikor az az Inter igyekezett a „megmentésére”, amelynek a kispadján az az Antonio Conte ült, aki végre megkaphatta kiszemeltjét.

Az olasz edző játékrendszerében is fontos szerepet kapott Lukaku labdafedezési képessége, de nem kellett folyamatosan légipárbajokat vívnia (a manchesteri szezonjai során meccsenként átlagosan 6,1 és 5,6 fejpárbajt vívott meg, az Internél ez a szám előbb 4,6-ra, majd 2,9-re csökkent), miközben Conte úgy építette fel a játékrendszerét, hogy a csatárának folyamatosan legyenek opciói.

A 3-5-2-es játékrendszerben Lukaku jobb oldali csatárként rendszeresen visszalépett labdáért, amikor az ellenfél igyekezett nyomást gyakorolni az Inter labdakihozatalaira, és ilyenkor a társak rögtön őt keresték. Ám amíg a Manchester Unitednél ilyenkor gyakran céltalan fejpárbajokat kényszerült megvívni, a Conte által végletekig begyakoroltatott sémáknak köszönhetően a mellette játszó Lautaro Martinez és a jobb oldali szárnyvédő Achraf Hakimi jelentett mélységi opciót, a középpályán pedig Marcelo Brozovic és Nicolo Barella azonnal passzopciót nyújtott a számára, hogy a lekészítést követően támadhassa a saját maga által megnyitott területet.

Lukaku a fizikai erejét kihasználva a felpasszolt labdákat követően gyakran egymaga fordult le a rá tapadó védőkről, és lendületből támadta a kaput. A 28 éves játékos a 2020/21-es évadban kilenc olyan gólban vállalt szerepet (négy gól, öt gólpassz), amelyet megelőzően hosszabb ideig vezette a labdát. Ennél többre az egész Serie A-ban, csak az Atalanta támadója, Luis Muriel volt képes (11 gól).

Conte játékrendszerében tehát Lukaku közel sem az a bólyacenter volt, akit Manchesterben láthattak a szurkolók, hanem egy komplex támadó, akinek az edzője minden tulajdonságát igyekezett kihasználni.

Éppen emiatt Lukaku előző szezonja pályafutása legjobbja volt, amióta 2017-ben elhagyta az Evertont. A 24 gólja mellett kiosztott 11 gólpasszt, meccsenként átlagosan 0,57-es várható gólértéket produkált, a helyzetei minősége alapján pedig a lövéseiből átlagban 21 százalékban volt várható, hogy gól születik. A belga játékos összességében nemcsak gyakrabban került helyzetbe a korábbiaknál, hanem azokból a helyzetekből az xG modell alapján nagyobb eséllyel volt várható, hogy gól születik.

Mi lesz a szerepe a Chelsea-ben?

Azon kívül, hogy Romelu Lukaku megbízhatóbb góllövő, mint bárki a Chelsea jelenlegi keretéből, a belga a sokoldalúságának köszönhetően taktikailag is tökéletesen illik Thomas Tuchel elképzeléseibe.

A német szakember a Londonba érkezését követően azonnal elkezdte a 3-4-2-1-es alakzatot alkalmazni a Chelsea-nél, amelyben a három belső védő és a két belső középpályás részint biztosítani tudja a labda biztonságos és folyamatos járatását, részint pedig labdavesztés esetén azonnal képes lezárni a kapu felé vezető legrövidebb utat. A két szárnyvédő támadásban maximális szélességét biztosít a csapat számára, míg védekezésben megnehezíti az ellenfeleknek a létszámfölényt kialakítását az utolsó vonalban. A két befelé mozgó szélső képes a két belső középpályással együtt létszámfölényt kialakítani a pálya közepén, a középcsatár pedig az adott játékos karakterétől függően erre még inkább rá tud erősíteni, vagy a mélységi beindulásaival területet nyit az utolsó két védelmi vonal között mozgó játékosnak.

Ebben a rendszerben Lukakura számos szerepkör rászabható. Az szinte garantálható, hogy a legtöbb mérkőzésen ő lesz az, aki betölti a középcsatár pozícióját, de a szerepköre akár az őt körülvevő társaktól is változhat. Amennyiben az egyik oldalon Timo Werner szerepel, akkor Lukaku játéka nagyon hasonlóvá válhat ahhoz, mint amit az Interben is megszokhattunk tőle. A labdát általában háttal a kapunak fogja elkérni, hogy kimozgasson egy védőt, és megjátssza a helyről beinduló villámgyors német támadót, vagy egy középpályásnak, illetve a harmadik támadónak lekészítve a labdát egy harmadik emberes kombináció révén juthat el az Wernerhez.

Ami fölött könnyű elsiklani az az, hogy Lukaku a góljai mellett tizenegy gólpasszt is kiosztott az előző szezonban, és a várható gólpasszainak (xA) 78 százalékával a mellette csatárként játszó Lautaro Martinezt és Alexis Sánchezt szolgálta ki.  Ezért Werner lehet az, aki a legtöbbet profitálhat Lukaku érkezéséből. Nemcsak kisebb lesz rajta a nyomás a pocsék helyzetkihasználása miatt (az előző szezonban a lehetőségei minősége alapján várhatónál 5,9 góllal szerzett kevesebbet, ami a legrosszabb mutató az öt topligában), hanem több és nagyobb minőségű helyzetbe is kerülhet az új csapattársnak köszönhetően. Korábban, az RB Leipzigben hasonló alapelvek alapján kiváló játékkapcsolatot sikerült kialakítania a dán válogatott Yussuf Poulsennel.

Amikor az előző évadban Werner középcsatárként szerepelt, akkor a feladata többnyire az volt, hogy a sebességét kihasználva sakkban tartsa a védőket, és a mélységi beindulásaival területet nyisson a két befelé mozgó támadó középpályásnak. Ez volt a helyzet a Bajnokok Ligája döntőjében is, amelyben a Chelsea Mount és Havertz pozíciójának, valamint Werner beindulásainak köszönhetően folyamatosan képes volt átjátszani a Manchester City letámadásait. Mivel Lukaku is rendkívül robbanékony és gyors játékos, ő is képes betölteni ezt a szerepkört két kreatív játékos előtt.

Ennek az átigazolásnak pedig ez a legnagyobb előnye a Chelsea számára:

Lukaku a sokoldalúságának köszönhetően szinte bármelyik másik két támadóval tökéletesen kombinálható.

Tuchel az előző szezonban néhányszor – akár meccs közben váltva – alkalmazta a 3-4-1-2-es felállást is, amelyben a két támadó feladata az ellenfél védelmi vonalának leszűkítése, területet nyitva a szárnyvédőknek, ami mellett befutják a középhátvédek és szélsőhátvédek melletti folyosókat. Lukaku erre is tökéletesen jól használható, hiszen korábban Roberto Martinez az Evertonban és a belga válogatottban is használta őt ebben a szerepkörben.

A Chelsea összességében egy olyan játékossal erősített, akivel jó eséllyel összejöhet a szintlépés, különösen, ha sikerül megőrizni a páratlan védekezési mutatókat. Lukakuval nemcsak, hogy több minőségi helyzete lehet a Chelsea-nek, hanem a belga támadó eddigi teljesítménye alapján jó az esély arra is, hogy  ezeket a helyzeteket képes lesz megfelelő arányban értékesíteni.

Lukaku ráadásul most már nem 18 éves, nem úgy érkezik a Chelsea-be, hogy a legmagasabb szinten még rutintalan játékos. Ő a világ legjobb támadóinak egyike, aki most Angliában is bizonyíthatja, hogy a kritikusai félreismerték a Manchester Unitedben eltöltött rosszul sikerült két szezonja alatt.

Ennél nagyobb motivációra pedig aligha lesz szüksége.