Fehérvári kupakudarc: 1509 méteren focizni nagyon nem ugyanaz, mint 118 méteren

Csütörtök délután a Konferencia Liga első fordulójából az örmény Ararat FC ellen egy gyönyörű szabadrúgásgól és egy kapuskirugást követő védelmi megingás következményeként (2-0) a MOL Fehérvár FC 3-1-es összesítéssel simán kiesett.

Az újonnan létrehozott, Európa harmadik számú kupasorozatának számító Konferencia Ligában a klubvezetés és Szabics Imre vezetőedző is minden bizonnyal inkább csoportkörről álmodott, mint azonnali arculcsapásról, így finoman fogalmazva meglepetés a korai búcsú. Még akkor is, ha a felkészülés rövidre, és az Európa-bajnokságon résztvevő játékosok kényszerű távolmaradása, pihenése, későbbi munkába állása miatt keszekuszára is sikeredett.

Szabics a mérkőzést megelőzően a Molcsapat.hu oldalon azt mondta, „csak a továbbjutás fogadható el a magyar bronzérmestől”, míg a klubhonlapnak még közvetlenül a mérkőzés előtt is optimistán nyilatkozott:

Ha képesek vagyunk a tudásunk legjavát nyújtani, és nagy tempót diktálni a pályán, akkor megnyerhetjük az Ararat elleni visszavágót.

A vezetőedző közvetlenül a csütörtöki vereség után szinkronban önmagával így értékelt:

Azt terveztük, hogy többet birtokoljuk, és nagy tempóban járatjuk a labdát, de lassan játszottunk.

A futballelemzők nyilvánvalóan összeállításbeli, játékszerkezeti, netán taktikai, mentális okokat fejtegetnek most annak magyarázataként, miért járatta a Fehérvár a meccsen egyre lassabban, körülményesebben, olykor tanácstalanul a labdát, miért láttuk azt, amit Szabics végül szintén megállapított: „Elmondtam a meccs előtt is, a sikerhez százszázalékos teljesítményre lesz szükség, a határainkig kell elmennünk, ez sajnos nem történt meg”.

Más kérdés, hogy hol van ez a határ, ha a körülményeket is figyelembe vesszük. Lehet itt ugyanis egy teljesen más, a futballhoz kevésbé köthető, mégis objektív oka a tompaságnak, amely, ha fel nem is menti az edzői stábot és a játékosokat a csúfos kiesés felelőssége alól, de egyfajta magyarázatot szolgáltathat a Gyumriban látottakra.

A nagy tempóhoz ugyanis oxigén kell. Másképp: ha kevesebb oxigént szállít a szervezeted, sem a fizikai, sem a mentális teljesítőképességed határa nem ott lesz, ahova korábban vártad.

1509 méter nem 118 méter!

A Fehérvár június 12-24. között az ausztriai Bad Waltersdorfban, 291 méterrel a tengerszint felett készült a szezonra és a kupasorozatra. A csapat előtte és utána is a 118 méteren fekvő Fehérváron edzett hazai környezetben.

Ugyanakkor a június 15-i sorsolás óta nyilvánvaló, hogy miközben az Ararat FC eredetileg Jerevánban játssza a meccseit, a visszavágóra nem az örmény fővárosban (a tengerszintről érkező szervezet számára még tolerálhatóbb 990 méteren, bár az is olyan, mintha a Kékestetőn meccselnél), hanem onnan 120 km-re északra, a török-örmény határ mellett fekvő Gyumriban, 1509 méterrel a tengerszint felett kerül sor.

Márpedig objektív tény: a légköri nyomás, így az oxigén nyomása is a magassággal exponenciálisan csökken, ezért érezni azt, hogy fent a levegő egyre ritkábbá válik (5000 méteren már feleakkora az oxigénnyomás, mint tengerszinten).

A sporttudomány három magaslati szintet különböztet meg:

• nagy magasság: 1500-3500 m között,
• nagyon nagy magasság: 3500-5500 m között,
• extrém magasság: 5500 m felett.

Az emberi szervezetnek lételeme az oxigén, annak megfelelő szállítása, különösen, ha nagy teljesítmény leadására készülünk. Felettébb igaz ez a labdarúgókra, akiknek 90 percen keresztül folyamatosan 120-180 között pulzál a szíve, sőt egy-egy oda-vissza sprint esetében gyakorta, egy meccsen többször is eléri akár a 200-as tartományt is.

Kapcsolódó

Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni

A Föld tizennégy 8000-es csúcsa közül a K2-t tartják a legnehezebben megmászhatónak. Január közepén azzal került címlapokra, hogy egy serpa, Nirmal Purja a világon először télen és oxigén nélkül jutott fel rá. Egy magyar alpinista is feljutott már a K2-re – csak éppen nyáron. Suhajda Szilárd elmeséli, mit éltek át Klein Dáviddal 2019 júliusában.

Ebből következtethetően, amikor labdarúgóként hirtelen Székesfehérvárról Gyumriban, 1509 méteres magasságban találod magad, ahol a vér oxigéntranszportja nem ugyanolyan hatékonysággal működik, bekövetkezik az, amire nem számítasz és nem is igazán értesz:

látszólag semmi bajod, a teljesítőképességed mégis csökken, pedig azt érzed, hogy bár kigúvad a szemed, a határodon teljesítesz, de ez nem ugyanaz a határ, mint tengerszinten.

Az 1509 méter ugyan a nagymagasság alja, és ez a szint normál állapotban még nem üt annyira fejbe, hogy olyan tüneteket produkálj, mint a magashegyi mászók esetében (fejfájás, szédülés, extrém magasságban légszomj, aluszékonyság, az ítélőképesség elvesztése), de ez a magasság pont azért veszélyes, mert sunyi.

Volt szerencsém három hetet francia magaslati edzőtáborban készülni az 1992-es olimpiát megelőzően. Font Romeu (1850 méter) alig van magasabban Gyumrinál, de az első héten a versenytávunkat ugyanolyannak vélt erőkifejtés mellett nagyjából 30 másodperccel futottam le lassabban, mint előtte Budapesten. Cirka egy hét kellett, amíg ehhez a magassághoz hozzászokott a szervezetem, a nyugalmi pulzusom visszaállt a tengerszinten megszokott szintre, megfelelően tudtam aludni, regenerálódni,

Mit tehettek volna a fehérváriak?

A sportszakemberek azt vallják, magaslaton versenyzeni, sportolni éppen ezért elsősorban úgy hatékony, ha

1. kellő időt – 1500 méteren minimum egy hetet, 2200 méteren, mondjuk Mexikóvárosban inkább kettőt – hagyunk az akklimatizációra. Ezalatt eleinte semmiképp sem szabad oxigényhiányos munkát végezni, inkább csak kocogjon, nyújtson, lazítson az ember, aztán a fokozatosság elvének betartása mellett szép lassan lehet növelni a terhelést.
2. sikerül minimum három hetet eltölteni magaslati edzőtáborban, mert ezalatt a szervezet vérhemoglobinszintje megemelkedik annyira, hogy onnan tengerszintre leereszkedve 2-3 hétig még megtartja, kifejti a magasabb oxigénszállító képességét, így eztán újra magaslatra menve felgyorsíthatja a szervezet akklimatizációját.
3. a landolást követően szinte azonnal, még 12 órán belül versenyzel.

Mivel a MOL Fehérvár vezetőinek az edzőtábor szervezésére nem lett volna elég idejük, így a második megoldóképlettől elestek. A harmadik is elképzelhetetlennek tűnik, mivel nagyjából félnapos utazást követően szintén nem lehet megfelelő minőségű teljesítményt leadni.

Ezt a módszert egyébként is inkább közép- és hosszútávfutó atléták alkalmazzák, ráadásul fordítva; magaslati edzőtáborból, például Mexikóból repülnek délelőtt 2-4 órát tengerszintre, mondjuk egy amerikai pénzdíjas versenyre, este azonnal rajthoz állnak, majd másnap utaznak vissza az edzőtáborba.

Vagyis ha a fehérvári klubvezetés számol a magaslat hatásával, és a lehető legoptimálisabb körülményeket teremti a labdarúgóknak a továbbjutás eléréséhez, leginkább rögtön a július 8-i odavágó után kellett volna felkerekedni, és Gyumriban a visszavágó előtt egy hetet eltölteni.

Így viszont maradt a tompaság, a (már nem annyira érthetetlenül) lassú labdajáratás, a lankadtnak tűnő, csapategységeiben gyakran szétcsúszó játék, és a visszavágón a tükörsima 2-0-s vereség, valamint a kínos kiesés.

Kiemelt képünk a 2021. július 8-án rendezett meccsen készült.