„Mindig is a legmagasabb szinten akartam próbára tenni magamat. A Bayernt pedig a győztes mentalitása definiálja – nagyon jó érzés itt lenni.”
Harry Kane aligha volt csapatának, a Tottenham Hotspurnek szánta ezeket a szavakat, de lehet, néhányan célzásnak veszik azokat. A kétezres évek legjobb angol csatára felpakolt, elhagyta nevelőklubját, és elment egy európai óriáshoz, amellyel trófeákat nyerhet. Úgy, hogy tudta, valószínűleg
a Bundesligába igazolással már aligha dönti meg Alan Shearer Premier League-gólrekordját (260, Kane 213-nál tart), bár szerződése lejárta után még visszatérhet Angliába.
A gólrekordból állandó téma lett Kane átigazolási sagája alatt, a PL játékosból lett szakértői sorra bizonygatták, hogy szerintük a csúcs megdöntése fontosabb lehet Kane-nek, mint a trófeahajszolás a Bayernnel. Lehet, ebben szerepet játszott az angolok futballal kapcsolatos, hagyományos felsőbbrendűségérzete: az övék a világ legerősebb bajnoksága (ez kétségtelen), a Premier League a világ legerősebb nemzeti futballterméke (ezt sem lehet vitatni), a legjobbak az angol élvonalban futballoznak, így egy ereje teljében levő, hazai sztárnak nincs oka továbbállni a ligából.
Harry Kane-nek volt.
A legfőbb ok, hogy bármennyire is Spurs-legenda – 11 éves kora óta viselte a Tottenham mezét, itt lett profi, majd világklasszis játékos, 373 tétmérkőzésen 227 gólt szerzett –, szeretett csapata nincs azon a szinten, hogy a legnagyobb trófeákért szálljon versenybe. Ettől Kane még nem lesz rosszabb futballista (ugyanolyan szenzációs csatár, mintha nyert volna egy rakás trófeát), de nyilván ő sem úgy akart visszavonulni, mint a „minden idők legjobb játékosa, aki soha, semmit nem nyert” cím fő várományosa.
Kiteljesedése után, 2014 és 2023 között minden idényben legalább 38 (de többnyire 48–51) tétmérkőzésen lépett pályára klubcsapatában, gólátlaga pedig 30 fölött volt. Ennél többet nehezen tehetett volna, de ez sem volt elég:
Daniel Levy elnök nem tudott, de nem is feltétlenül akart beszállni a legnagyobbak fegyverkezési versenyébe, a Spurs 2018 óta nem volt dobogós, a BL-szereplés már egyáltalán nem garantált. A Tottenham ugyan nagy klub, de presztízsben és sikerességben a legnagyobbak szűk körén kívül rekedt. Kane ideális esetben a Spursszel szeretett volna trófeákat nyerni, de 2023 nyarára mind egyértelműbbé vált, hogy erre kevés esélye van, főleg, ha a legfontosabb sorozatokat (BL, PL) tekintjük. Ebből a szempontból teljesen logikus, hogy el akart igazolni.
A Spurs és az angol válogatott gólrekordere abból a szempontból nagyon erős helyzetbe manőverezte magát a piacon, hogy nem volt hajlandó új szerződést aláírni a Tottenhammel – érdemes a Kane-saga hátterét bemutató cikket elolvasni a The Athleticen –, mert így klubja már kényszerpályán mozgott. Vagy hagyja ingyen elmenni Kane-t – a Spurs nem olyan csapat, amely megengedhetné magának ezt –, vagy ezen a nyáron értékesíti.
Kane klubhűsége behatárolta az eladási lehetőségeket. Ha olyan csapatba vágyott, amellyel esélye van BL-t és bajnoki címet nyerni, akkor kicsi a kör. A Spurs londoni riválisai – Arsenal, Chelsea – egyből kiestek. A Manchester City hajtott Kane-re 2021-ben, de végül elállt a tárgyalásoktól, és később megszerezte Erling Haalandot, akiből könnyen lehet, hogy minden idők legjobb centere lesz.
A Manchester United végül egy másik fiatal észak-európai csatár, Rasmus Höjlund mellett tette le a voksát. A szaúdi pénzen megizmosított Newcastle presztízse aligha lett volna elég Kane megszerzéséhez. A Liverpool nem érdeklődött. Maradtak a külföldi kérők, és a külföldre igazolás miatt Kane Spurs-legenda státusa is érintetlen marad. Ennyi, a klubnál töltött év után minden bizonnyal ez is fontos volt neki. A Real Madrid érdeklődött, de igazán nem rángatta az istrángot, a PSG vitte volna, ám a Párizsban uralkodó káosz nem jó ajánlólevél. A lehetőségeket figyelembe véve teljesen érthető, hogy rábólintott a legerősebb szakmai projektet kínáló külföldi kérő, azaz a Bayern München ajánlatára.
