„Jó lenne, ha a szövetségi kapitány elmagyarázná a [parlamenti] sportbizottságnak, hogy mi egyáltalán az elképzelése.”
„A védelem felismerhetetlen volt, a támadójáték láthatatlan.”
„Az ilyesfajta vereségek nagy kárt okoznak, porig tudják rombolni a csapat önbizalmát.”
„Vannak olyan napok, amikor egyszerűen minden balul sül el. És most nagyon balul sült el minden.”
Minél közelebb vagyunk a tornához, annál nagyobb a káosz a német válogatottban.
„Németország egy kiscsapat szintjére süllyedt, csüggesztő volt ránézni.”
Könnyen azt hihetnénk, hogy a fenti mondatok a német válogatott vesszőfutásának újabb állomása, a Kolumbia elleni hazai fiaskó (0-2) után hangzottak el. Valójában az összes idézet 2006-os, és a márciusi, Olaszország elleni csúfos vereség (1-4) után hallhattuk, olvashattuk őket. Azaz nincs új a nap alatt: a német labdarúgó-válogatott a legutóbbi, hazai rendezésű nagy tornája előtt ugyanolyan rosszul állt, mint most. És ugyanúgy kételkedtek sokan az akkori kapitányban is, mint ahogyan most a Bayern Münchennel Bajnokok Ligáját nyert Hansi Flick is egyre több kritikát kap.
Nem is csak kételyek voltak 2006-ban. A sokak által idegenkedve fogadott, kezdő edzőnek számító, az Egyesült Államokból hazacsábított Jürgen Klinsmann nem ült biztosan a kispadon. A játékosként világ- és Európa-bajnok „Klinsi” jól kezdett a Nationalmannschafttal (4 győzelem, 1 döntetlen), de 2005–2006-ra hullámvölgybe került. A válogatott számolatlanul kapta a gólokat – egy 12 meccses etapban 23-at, amely a németek szintjén minősíthetetlenül rossz mutató –, a szlovákok és a törökök elleni vereség, a Kína elleni borzalmas szenvedés, valamint az olaszok elleni lehangoló 1-4 után még a DFB vezérkarában is akadtak olyanok, akik kihátráltak Klinsmann mögül. Sőt, ennél többet is tettek.
Utólag derült ki – a DFB volt elnökének, Theo Zwanzigernek az önéletrajzából –, hogy a német szövetség vezetői titkos tervet szőttek. Ha katasztrofálisan leég a válogatott a hazai vb-n, akkor B-tervként torna közben (!) menesztik Klinsmannt, és kinevezik helyére a sportigazgató Matthias Sammert, aki maga sem tudott a mesterkedésről. Tekintve, hogy Otto Nerz (1926) és Hansi Flick (2023) között a németek csak 11 szövetségi kapitányt „fogyasztottak el”, nagyon durva krízishelyzetet jelez, ha van egy titkos terv a szakvezető torna közbeni menesztésére.
A B-terv azonban nem lépett életbe: Klinsmann megfiatalított válogatottja bátor játékával maga mellé állította a közönséget, és egy ország ünnepelte, amikor megszerezte a bronzérmet – ahogyan a német szakírók megjegyzik, a 2006-os világbajnokságon a csapat ismét megszerettette magát a drukkerekkel.
Az ő szikrája (is) kellett ahhoz, hogy nyolc évvel később világbajnoki címet ünnepelhessen a válogatott, immár Klinsmann segítője, Joachim Löw vezetésével.
Most épp Löw egykori segítője, Hansi Flick ül a kispadon, és helyzete legalább annyira kényelmetlen, mint Klinsmanné volt az olaszok elleni vereség után. Bár kiválóan – 8 győzelemmel – kezdett, azóta 4–7–5 a mutatója, a világbajnokságról megint a csoportkör után, megszégyenülve utazott haza a válogatott, a legutóbbi négy mérkőzésen pedig egy döntetlen és három vereség a mérleg. Flick kísérletezését értetlenkedve figyeli a német közeg, ahogyan azt is, hogy egyetlen igazi kilencese, Niclas Füllkrug – a regnáló német gólkirály – viszonylag kevés lehetőséget kap. Flick hajtogatja ugyan, hogy ő tudja: működőképes a terve, de egyre többen kételkednek ebben. Néhányan már abban is kételkednek, hogy van-e terve egyáltalán.
