Katar megkapta azt, amiért fizetett. Lionel Messi az emír átnyújtotta bistben emelte a magasba a világbajnoki trófeát, minden idők egyik legjobb vb-döntője után, egy minden igényt kielégítő, szupermodern stadionban. A szemlélőnek lehettek ellentmondásos érzései a díjátadóval – vagy az egész vébével – kapcsolatban, de afelől nincs kétség: Katarnak bejött a rendezés. Hogy a „fenntarthatósággal” és az „újrahasznosíthatósággal”, no meg az „örökséggel” mi lesz, az sejthető – igazából ez nem feltétlenül volt tényező. Katarnak úgy is megérte a torna, hogy horribilis összeget költött rá (a 2022-es vb lett minden idők legdrágább sporteseménye), aligha fogja rendesen kihasználni a csúcskategóriás infrastruktúrát, és a különböző emberi meg munkajogi problémák miatt össztüzet kapott (elsősorban) a nyugati világból.
Azt majd meglátjuk tavasszal, hogy milyen következményei lesznek a téli vb-nek, illetve a megfeszített őszi menetrendnek. A katari torna viszont bebizonyította: meg lehet rendezni késő ősszel-télen is a világbajnokságot, bár kompromisszumok (zsúfolt és kíméletlen menetrend, felkészülési idő minimalizálása) kellenek hozzá. Ez a világbajnokságok jövője szempontjából is fontos, hiszen a FIFA politikája és célja – a világfutball fejlesztése – a házigazdák körének kiterjesztése felé mutat. A téli rendezés lehetősége a korábbinál több ország előtt nyitja ki a kaput Ázsiában és Afrikában egyaránt.
A nyitás, a nagy tornák kiterjesztése, valamint az új tőke, új szponzorok bevonása – ezt a vb-létszámemelésen, illetve a tervezett 32 csapatos klubvilágbajnokság ötletén is láthatjuk – rendkívül fontos a világszervezet számára. Emelkedhetnek a bevételek, amelyek jó része visszaáramlik a tornák rendezése mellett a különféle oktatási és futballfejlesztő programokba. A 2015–2018 közti négyéves ciklusban ezek a programok tették ki a világszervezet kiadásainak majdnem 30 százalékát.
A visszaosztás egyben politikai eszköz is: ahogyan az ESPN szakírója, Vivek Chadhary megállapította a 2016-os, mexikóvárosi FIFA-kongresszus után, a szervezetbe tartozó nemzeti szövetségek többsége a FIFA-pénzektől függ, ezek nélkül nem lenne képes fenntartani magát.
A sokáig nagyon erős európai, dél-amerikai befolyás alatt álló világszervezet modernkori vezetői – Joao Havelange, Sepp Blatter, Gianni Infantino – nem véletlenül nyitottak Ázsia, Afrika, Óceánia, illetve a CONCACAF-zóna felé.
A fejlesztendő régiók támogatása megfelel a FIFA mottójának – „A játék javára” –, és a segítségért cserébe sportdiplomáciai támogatást is lehet kapni. Az afrikai, ázsiai, CONCACAF- és óceániai tagszövetségek együttvéve megközelítőleg háromnegyedes többséget birtokolnak a FIFA-kongresszusban. A FIFA-tanácsban (ez lépett a korrupciós botrányoktól megtépázott végrehajtó bizottság helyére, s lett a szervezet fő döntéshozó testülete) mások az arányok, de a tradicionális futballközpontok itt is kisebbségben vannak: az elnök nélkül 36 tagú testületben 14 európai és dél-amerikai, illetve 22 más kontinensről származó tagot találunk. A világbajnokság helyszínét és az elnököt egyaránt a kongresszus választja.
