Heinz Holbachnak, a bécsi Rapid alelnökének támadt egy ötlete 1980-ban. Megkérdezte Kurt Castkát, a Volksstimme című kommunista újság sportrovat-vezetőjét, lehet-e futballistát igazolni a Szovjetunióból. A hírlapíró tudakozódott, és azt a választ kapta: lehet, de nem a legjobbak közül.
Pedig a szbornaja hasított azokban az időkben: az NSZK csapatától 1979 novemberében elszenvedett 3-1-es vereség után 19 meccset vívott meg veretlenül (14 győzelem, 5 döntetlen), és csak harmincegy hónap elteltével, az 1982-es világbajnokságon Brazília legjobbjaitól kapott ki úgy, hogy a hetvenötödik percig 1-0-ra vezetett, majd előbb Sócrates, aztán Éder rúgott irgalmatlanul nagy gólt (1-2).
Az együttes kvalitásait jellemezte, hogy Vlagyimir Besszonov és társai 1980 nyarán a Maracana stadionban 2-1-re legyőzték a Zico vezérelte sárga mezeseket, de a riói hősök közül senki nem mehetett – akkor még – a hanyatló Nyugatra.
A középpályás a bajnokságban tizedik helyezett leningrádi Zenitben játszott, és már harmincegy éves volt, ám a Rapid utánanézett, mit tud, majd szerződtette őt. Nem járt vele rosszul, noha a kiküldetésre kijelölt játékos mindössze háromszor szerepelt a szovjet válogatottban, és nem éppen az idő tájt: 1969-ben tizenkét percre állt be Jugoszlávia ellen (1-3), majd 1973-ban a második félidőre küldték be a bolgároktól elszenvedett 0-1 alkalmával.
A legjobbak között egyszer játszotta végig a másfél órát, mégpedig szintén 1973-ban, az öt világbajnokot – Marco Antoniót, Clodoaldót, Rivellinót, Paulo César Limát és a gólszerző Jairzinhót – felvonultató brazilok moszkvai vendégjátéka (0-1) során. A házigazdák is jól álltak fel Hurcilavával, Muntyannal, Kolotovval, Onyiscsenkóval, Blohinnal, de csak néztek, amikor az utóbbi ötven év legjobb brazil középhátvédje, a virtuóz Luís Pereira éles helyzetben dekázgatni kezdett az aranylabdás Oleg Blohinnal szemben a saját ötösén.
Az 1981. január elsejétől Rapid-labdarúgó Zincsenko hivatalosan „mérnöknek” ment Ausztriába. Feleségét és gyermekét otthon kellett hagynia, a hitvese látogathatta, de csak egyedül. A futballista fizetését a Rapid Moszkvába utalta, és amikor három évad elteltével a középpályás hazament, a pénzt szinte hiánytalanul megkapta. Kérdezték, milyen kocsit vesz a nagy dohányból. „Volgát – felelte kapásból –, ahhoz kapni alkatrészt.”
Megszokta az új szerepkört, sorozatban tizenháromszor, majd két meccs kihagyással megint zsinórban tizenkétszer tűnt fel a kivonulók között.
Az UEFA Kupa-meccseken is rendszeresen szerepelt. Játszott akkor is, amikor a bécsi zöld-fehérek az otthoni 2-2 után a fehérvári 2-0-val kiejtették a Videotont. A Rapid így állt fel: Feurer (7-szeres osztrák válogatott) – Krauss (22), Pregesbauer (10), Garger (1), Weber (68) – Kienast (13), Panenka (csehszlovák, 59), Zincsenko (szovjet, 3) – Steinbauer (3), Krankl (69), Keglevits (18). A Videoton meg így: Disztl Péter – Csuhay, Disztl László, Baranyi, Horváth – Palkovics, Csongrádi, Vadász – Májer (Tieber), Nagy, Novath.
