Szerkesztőségünk a következő levelet kapta hétfőn: „Mogyoródi Árpád nyugdíjas tanár vagyok Kazincbarcikáról. Olvastam Aranyossy Áron írását, amely azzal foglalkozik, hogy egy labdarúgócsapat tagjai, tiszteletük kifejezéséül, díszsorfalat állnak egy másik csapat játékosainak. Évtizedek óta melengetek egy emléket, amely a témához kapcsolódik. Az 1964-ben lejátszott MTK–Celtic labdarúgó-mérkőzésen a Skóciában 3-0-s vereséget szenvedő kék-fehérek a visszavágón 4-0-ra győztek. A találkozó után a Celtic játékosai sorfalat álltak, és megtapsolták az MTK levonuló labdarúgóit. Mivel a mérkőzést 58 éve játszották, lehet, hogy nem jól emlékszem. Hegyi Iván valószínűleg pontosítani tudja.”
Pontosítani tudom, olvasónk tökéletesen emlékszik. De, hogy ne csak rávágjam, a tanár úrnak igaza van, felidézem, a korabeli Népszava mit írt a KEK-elődöntő befejezéséről: „A felejthetetlen élményt nyújtó mérkőzés után hosszan tartó taps köszöntötte a pályáról levonuló kék-fehér labdarúgókat, akiknek teljesítményét a gyepszőnyeg szélén felsorakozó Celtic-játékosok is tapssal honorálták.” Az akkoriban roppant népszerű Hétfői Hírek, amely részletesen beszámolt a hajdanán vasárnap rendezett bajnoki fordulók találkozóiról, így tekintett vissza a hétközi aktusra (a mérkőzést szerda este játszották):
Nagy vereség érte a skót csapatot. Játékosait azonban nem kerítette hatalmába az elkeseredés, a szégyen és düh keverékének kellemetlen érzése, nem is rohantak fejvesztetten az öltözőbe, amikor a bíró a játékot lefújta, hanem a pálya szélén megálltak, és a lelkes közönséggel együtt tapsolták, ünnepelték a magyar fiúkat. S ez legalább olyan szép és magával ragadó volt, mint az MTK fergeteges győzelme.
