Hetvenöt éve a Vasas–Újpest rangadón játszott Lóránt Gyula, majd a piros-kékek védőjét és Egresi Bélát, a lilák csatárát – a ferencvárosi Kéri Károllyal és Mészáros Józseffel együtt – rövidesen internálták „disszidálási” kísérlet miatt.
Az 1953-as év legnagyobb érdeklődéssel várt bajnoki meccse, amelyen a Vörös Lobogó 2-1-re legyőzte a Honvédot, csalódást keltett a korabeli beszámoló szerint. Szűk két hónappal „az évszázad mérkőzése” előtt.
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Regisztráljatok, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.