Felhívott Garaba Imre.
Szeretnék kérni tőled valamit
Egy 82-szeres válogatott futballista, aki még daliás korban, Mészáros „Bubu”, Török Péter, Bálint László, Müller Sándor, Nyilasi Tibor, Détári Lajos, Kiss László, Törőcsik András, Várady Béla, Kiprich József idején lett 82-szeres, nagyjából bármit kérhet, mondtam is kapásból:
– Parancsolj.
– Légy szíves, írj egy cikket.
– Rólad?
– Nem. A Kálmánról.
A magyar futballban volt néhány híres Kálmán, hogy csupán Ihász Kálmánt, Sóvári Kálmánt, Kovács Kálmánt említsem a válogatott törzsgárdistái közül, ám nem kellett kérdeznem, melyik Kálmánról van szó. Az a Kálmánt a magyar futballban évtizedekre visszamenőleg – és gyanítom: dekádokkal előre – lefoglalta Mészöly.
– Mert pénteken nyolcvanéves?
– E miatt jutott az eszembe, de nem ezért. Hanem, mert végigkísérte az életemet.
– Gyerekkorodban Sződön Mészölyt játszottál?
– Azt sem tudtam, hogy ő kicsoda. Ám nyolcéves lehettem, szőke voltam, fejelgettem, mire apukám azt mondta:
Szeretném, ha olyan lennél, mint Mészöly Kálmán
Ebben az a szép, hogy édesapám a Fradinak drukkolt, és a hatvanas években a Ferencváros és a Vasas volt a két legnagyobb rivális: négyszer nyert bajnoki címet az FTC, ugyancsak négyszer a Vasas. A papa mégis a vetélytárstól választott nekem példaképet.
