Az idei szezon első komoly európai kupameccse leginkább azért tartotta lázban a közvéleményt, hogy képet kapjon arról, miképp fog kinézni a tavalyi BL-győztes és spanyol bajnok Real Madrid.
Mint ismert, az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb mélységi irányító középpályása, Toni Kroos az Európa-bajnokság végeztével szögre akasztotta a stoplis cipőt, miközben Kylian Mbappé párizsi szerződése lejártával papíron ingyen érkezett a madridiakhoz. Az előszezon utáni első mérkőzésen pedig a Gian Piero Gasperini vezette Atalanta volt az ellenfél. A bergamóiak május végén az Európa Liga döntőjében pofozták le Xabi Alonso történelmi idényt teljesítő Leverkusenjét, megfosztva őket a modern futballtörténelem első teljesen veretlen szezonjától.
Bár az évente egy mérkőzést jelentő Szuperkupának általában a kupasorozatokhoz képest kisebb a presztízse, a lehetőségekhez képest alapvetően mindkét csapat a legerősebb összeállításában lépett pályára. Ancelotti kezdőcsapatából a még mindig sérült Alaba és a keddi edzésen kidőlt Camavinga maradt ki.
Courtois előtt így Carvajal, Militao, Rüdiger és Ferland Mendy alkotta a védelmet. A középpályán Tchouameni és Bellingham mellett az a Valverde vette át Toni Kroos helyét, aki a gyakorlatban már tavaly is a középpálya közepén futballozott. Vinícius megtartotta a helyét a pálya bal szélén, Mbappé az első tétmérkőzésén középcsatárként kapott helyet, így Rodrygónak jobbról kellett indulnia. Így egyik sztár sem került igazán a komfortzónáján kívülre, hiszen az előző szezonban gyakran 4-4-2-es rombuszalakzatnak rajzolt felállás már tavaly is rendkívül rugalmasan működött: Vinícius és Rodrygo már akkor is sokat tartózkodtak a pálya szélein.
Gasperini kezdőcsapatában a legnagyobb hiányzó az előszezonban fél évre kidőlt válogatott csatár, Scamacca volt, a fél lábbal a Juventusnál lévő Koopmeiners pedig szintén nem volt elérhető. Így Musso kapus előtt az összeszokottnak mondható Djimsiti–Hien–Kolasinac trió szerepelt a védelem közepén, jobboldalt ezúttal is Zappacosta, baloldalt pedig Ruggeri futkározott. A középpálya közepén a szintén szokásosnak mondható szereplők, a holland De Roon, a brazil Éderson, és a horvát Pasalic kaptak helyet, elöl pedig De Ketelaere, és a Leverkusen ellen triplázó exlipcsei, Lookman.
Az elmúlt szezonban azonban a Real Madridhoz némileg hasonló, sok mozgással játszó Leverkusent például leginkább a labda elleni kőkemény emberezéssel sikerült semlegesíteni.
Az egyéni minőséget tekintve a Real keretét nem lehetett a tavalyi Leverkusenhez hasonlítani, a madridiaknak azonban eleinte még így is akadtak gondjaik a labda kihozatalával. Az Atalanta korábban is látott 5-2-1-2-es vagy 5-2-3-as letámadását főképpen a pálya közepén próbálták átjátszani. Bár a konkrét mozgásokat tekintve Ancelotti most is viszonylag nagy szabadságfaktort biztosított a játékosainak, érdekes volt megfigyelni, hogy a két szélsővédő, Carvajal és Mendy helyett gyakran az egyik belső védő, Rüdiger mozgott be a középpályára.
Mivel az Atalanta védekező alakzata Courtois kapust általában szabadon hagyta, De Ketelaere és Lookman pedig emberezve csak két ellenfélre tudott figyelni, gyakran inkább Rüdiger volt az, aki magával húzta a belső középpályás hármas egyik tagját. Emellett gyakran Vinícius is egészen mélyen lépett vissza létszámfölényt kialakítani, a tavalyi szezonban ilyet viszonylag ritkán láthattunk a Realtól. Az olaszok letámadása így általában Courtois-t hagyta meg szabad embernek, aki az első félidőben többször kényszerült céltalan ívelésre.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="720" width="1280" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Az Atalanta 5-3-2-ben, emberfogással letámad. Rüdiger felmozog a középpályára, ezzel szabad ember lesz belőle. Biztosan megjátszható ember azonban nincs, Courtois ívelésre kényszerül.
Carlo Ancelotti a mérkőzést megelőzően hangsúlyozta, hogy az alapcsapat megváltozásával a Real némileg másképpen fog futballozni. Amikor sikerült az Atalanta letámadását átjátszani, akkor többször is láthattuk, hogy a tavalyi szezonban állandósult türelmes labdabirtoklás helyett a spanyol csapat direkten próbál futballozni, az újonnan összeállt támadóhármas gyorsaságát kihasználva.
Ezekben a szituációkban a spanyolok többnyire azt próbálták kihasználni, hogy az Atalanta mindhárom belső védője szoros emberfogással operál, így elmozgó játékkal viszonylag veszélyes helyzeteket lehet kialakítani. A Real ráadásul nem követte el azt a hibát, amit májusban a Leverkusen:
A legveszélyesebb helyzetek azonban akkor adódtak, amikor a két szélső egyike lépett vissza, kihúzva magával az ellenfél szárnyvédőit, a megnyíló területbe pedig a belső középpályáspáros egyike, Valverde és Bellingham indult be. Ezek az akciók rendkívül dinamikusak voltak, ám a befejezést is nagyobb sebességben kellett volna végrehajtani, a kapu elé érkezések így ekkor még nem voltak kellően pontosak.
Jobb oldali bontás. Rodrygo visszalép, magával húzva Ruggerit. Mivel az olaszok közül mindenki embert fog, nagy területek állnak rendelkezésre. Valverde indul be a folyosóba, és adja be a labdát a jelenet végén.
Bal oldali bontás. Bellingham a visszalépő Viníciushoz passzol, majd beindul, magával húzva az ellenfél középpályását. Vinícius területbe visszaadja a labdát, a jelenet Bellingham beadásával zárul.
Az Atalanta labdabirtoklása Gasperini alatt általában egy türelmes, a pálya széleit az ellenfél védelmi blokkján kívül túltelítő elképzelésen alapul. A játékosok sok pozícióváltással operálnak, ám a pálya szélességében a játékosok viszonylag egyenletesen helyezkednek el, ellentétben a labda oldalára koncentráló aszimmetriával, ami a Real Madrid, a Leverkusen, a Fluminense, vagy időnként a magyar válogatott játékára is jellemző.
Ezen a mérkőzésen az olaszok labdabirtoklási jelenetei legtöbbször nem hátulsó építkezésből, hanem a sikeres letámadás utáni labdaszerzésekből alakultak ki, hiszen a labdavesztés után Mbappé, Vinícius és Rodrygo nem mindig támadtak vissza kellő agresszivitással. Így az Atalanta viszonylag hosszú periódusokra tudta a labdát birtokolni (bár összesen csak a játékidő 47 százalékában), miközben a Real Madrid középmagas blokkban várta a próbálkozásokat.
Eközben még a két szélességet adó szárnyvédő, Zappacosta és Ruggeri is legtöbbször lábra, az ellenfél védelmi vonalával szembe kapta a labdát, emiatt az Atalanta csak nagyon sok passzal, a szükségesnél statikusabb mederben tudott építkezni. A madridiak a labda elleni struktúrában is viszonylag nagyobb szabadságot kaptak, attól függően, a támadóhármas melyik tagja tudott és akart visszazárni, legtöbbször különböző 4-4-2-es szereposztásban, néha 4-5-1-ben láthattuk a spanyolokat védekezni. Az Atalanta lehetőségei a már említett statikus játék miatt azonban leginkább távoli lövésekből alakultak ki. Az első félidő tehát elegendő volt a Real Madrid játékának semlegesítéséhez, gólt azonban a bergamói csapat sem tudott szerezni a szünet előtt.
Az Atalanta labdabirtoklása. A játékosok túltöltik a pálya bal oldalát, de megszakad az összeköttetés a centrummal, Lookman is kifelé mozog. Mindenki pozícióban várja a labdát, de senki nem indul be, az indítás a senki földjére száll.
A második félidőben a játék képe viszonylag gyorsan megváltozott: a Real hasonló módon bánt el az Atalantával, mint a Dortmunddal a Bajnokok Ligája döntőjében. Egyrészt az ellenfél letámadásának átjátszása után tudatosan lassították le a játékot a nagyobb kontroll érdekében, másrészt egyre többször és tudatosabban kezdték el túltölteni a pálya bal oldalát, miközben a túloldalon Carvajal is többet léphetett be a támadásokba.
Vinícius összességében tízből hárommal zárt, ám az első gólban mégis ő játszotta a főszerepet, pontosan úgy, ahogy tavaly is sokszor láthattuk tőle.
A Real Madrid magasan berendezkedik az ellenfél térfelén. A játékosok erősen túltöltik a pálya bal oldalát, Bellingham és Vinícius egymáshoz közel helyezkedik, miközben Carvajal szinte egyedül lép fel a túloldalon. Vinícius egy az egyben megveri a védőjét, centerezéséből a mélységben érkező Valverde szerzi meg a vezetést, 1-0.
A második félidő elejének kontrolljával, ahogy szokta, szép lassan felőrölte ellenfelét a Real Madrid. A vezető gól után nem sokkal pedig egy felívelés után Vinícius szerelte a labdával forgolódó Hient – az akciót a bemutatkozó Mbappé fejezte be. A folytatás a cserék ellenére nem hozott érdemi változást, Ancelotti csapata viszonylag nyugodtan pörgethette le a hátralévő időt.
A Real Madrid tehát újabb trófeát gyűjtött, és története során immár rekordot jelentő hatodik alkalommal nyerte meg az UEFA Szuperkupát. Ancelotti csapata 13 lövésre 2,46-os XG-mutatót dolgozott ki, a másik oldalon ez 7 lövésre mindössze 0,49 volt. Az olaszok ráadásul összesen csak egyszer találták el a kaput, noha De Roon bedobás utáni kapufája nem számít kaput eltaláló lövésnek. Ennek ellenére a madridiak hozták a papírformát, és kíváncsién várhatjuk, az idei szezonban hogyan működik majd az újonnan felépített gépezet.