Spanyolország–Franciaország
A közvélemény a két mérkőzés közül talán az elsőt várta jobban, hiszen a spanyol válogatott a mezőny talán leglátványosabb támadójátékát mutatta az eddig meglehetősen fékezett habzású tornán, a sok labdabirtoklás mellett a dinamikus szélsőjátékra is építve. A franciák ezalatt tulajdonképpen akciógól nélkül sétáltak el az elődöntőig, és hiába az olykor ígéretesnek tűnő aszimmetrikus baloldali játék, a rengeteg kapura lövést nem sikerült hatékonyan gólra váltaniuk.
A hazai kezdőcsapat összeállításakor leginkább a védelem miatt fájhatott Luis de la Fuente feje, hiszen eltiltás miatt sem Carvajal, sem Le Normand nem állt rendelkezésre. Unai Simón előtt így a veterán Jesús Navas és a fregoliember Nacho kapott helyet Laporte és Cucurella mellett. A középpályán szintén vezéráldozatot kellett pótolniuk a spanyoloknak: a németek ellen megsérült Pedri helyett így Dani Olmo került be Rodri és Fabián Ruiz mellé.
Elöl pedig ezúttal is a két villámléptű szélső, Lamine Yamal és Nico Williams támogatta a középcsatár Morata játékát a 4-3-3 helyett most inkább 4-2-3-1-re hajazó szisztémában.
A védelemben Maignan előtt maradt a már összeszokott Koundé, Upamecano, Saliba, Hernández négyes, a középpályán viszont Kanté és Tchouaméni mellett meglepetésre Rabiot jelöltetett a kezdőcsapatba. Elöl a két szélső, Dembélé és Mbappé mellett Kolo Muani lett a középcsatár. Ez azt jelentette, hogy a felállás az időnként előhúzott 4-4-2-es rombuszalakzat helyett inkább egy klasszikusabb 4-3-3 lett, és hogy a franciák Griezmann-nal a kispadon kezdték meg az elődöntőt.
A francia válogatott, ahogy azt várni lehetett, csak a játékidő 42 százalékában birtokolta a labdát. A spanyol válogatott csak néhány alkalommal támadta le magasan Deschamps csapatának labdakihozatalait, ilyenkor általában Olmo csatlakozott Moratához a letámadás első vonalában, Rodri pedig a védekező középpályás pozíciójából viszonylag magasan kilépve presszingelte a visszalépő Kanté vagy Tchouaméni egyikét, a felállást ezáltal mintegy 4-1-3-2-es rombusszá alakítva. Tchouaméni azonban – ahogy azt a Real Madridban is láthatjuk tőle – a letámadásra válaszul egyre gyakrabban lépett vissza a két belső védő közé.
Bár középen viszonylag kevés progresszív passzopciójuk akadt a franciáknak – Rabiot mozgott eseti jelleggel eggyel feljebb, a védővonalak közé – a széleket erőltetve a francia támadások elég veszélyesnek bizonyultak ahhoz, hogy Moratáék visszább vegyenek a letámadásból, és az első félidő nagyobb részében egy klasszikusabb, 4-4-2-es középső blokkban várják az ellenfelet.
A francia válogatott labdával is sokkal veszélyesebben tudott futballozni, mint az előző mérkőzéseken. Ehhez az ellenfelek harcmodora is nagyban hozzájárult:
A legveszélyesebb szituációk a labdaszerzést követő kontralehetőségekből, vagy a direkt passzos labdakihozatalt követő gyors forgatásokból alakultak ki. Deschamps sokat profitált abból, hogy a pálya mindkét oldalán jól cselező, valódi szélsőt jelölt a kezdőbe: egy-egy gyors keresztlabdával Mbappé és Dembélé is a spanyolok utolsó vonalára vezethette a labdát, miközben szükség esetén – a spanyolokhoz hasonlóan – a mellettük játszó szélsőhátvéd vehette át a helyüket. A klasszikus kilencest játszó Kolo Muani is jó választásnak bizpnyult, hiszen a befelé cselező Mbappé beadásából fejjel már a 8. percben megszerezte a vezetést.
Francia labdabirtoklás, spanyol védekezés az első félidőben.
A gól után a franciák meg sem próbálták magasan letámadni a labdával rendkívül magabiztos spanyolokat, hanem, amint azt Deschamps-tól nagy meccseken megszokhattuk, az idő nagy részében középső blokkban várták az ellenfelet. A belső középpályások szükség esetén akár emberfogással is követhették az ellenfelüket, miközben Dembélé jobb oldalt kissé mélyebbre zárt vissza, mint a balon a kontrákra tartogatott Mbappé.
A spanyol válogatott a megszokott, attraktív, labdabirtoklásra épülő játékot játszotta, különösen az első félidőben. Általában mindkét szélsővédő, Navas és Cucurella is fellépett az ellenfél térfelére a félterületben, a két belső védő pedig a labdával bátran belépve csalogathatta ki a franciák középső sorát, miközben Ruiz és Olmo leginkább a vonalak között helyezkedve várták a labdát.
A középen megindított labdakihozatalokat azonban gyakran a széleken fejezték be, ekkor a szélső játékosok szereposztása kicsit megváltozott. A két, egy az egy elleni játékban rendkívül erős szélső, Williams és Yamal ugyanis tükörszélsőként, befelé cselezve próbált lövőhelyzetet kialakítani. Ilyenkor az oldalukon játszó, addig a félterületben helyezkedő szélsővédő az oldalvonal mellett mögékerülést hajtott végre, a két szélső pedig az erősebb lábával a kapu felé játszva, kedvezőbb szögből kereshette a lövést vagy a beadást. Különösen a spanyolok jobb oldala remekelt az első félidőben: Yamal befelé cselezve csodagólt lőtt a felső sarokba, Olmo pedig szintén a jobb félterületbe beindulva fordította meg az eredményt néhány perccel később.
Spanyol labdabirtoklás, francia védekezés az első félidőben.
Mintegy hatvan perc után Deschamps hármas cserére szánta el magát és szerkezetileg is váltott: Rabiot helyére Griezmann érkezett, a franciák pedig 4-2-3-1-ben folytatták. Kanté helyére a nyomástűrőbb Camavinga érkezett, Mbappé pedig Kolo Muani helyét foglalta el, átadva a bal oldalt a párizsi felfedezett Barcolának.
A franciák papíron nem sokat, ám jóval hosszabb periódusokra kezdték birtokolni a labdát, a spanyol válogatott pedig az idő haladtával egyre mélyebben kellett, hogy védekezzen. Griezmannék így gyakran már nem négy-öt, hanem hat játékossal az első vonalban rohamoztak, Yamal és Williams pedig egyre mélyebben segítettek vissza a védekezésbe. Ennek ellenére a franciák egy-két beadáson kívül nem sok veszélyes helyzetet tudtak kialakítani.
Francia labdabirtoklás, spanyol védekezés a második félidőben.
A második félidőben a spanyol válogatott papíron még többet (61 százalék) birtokolta a labdát, ám mindössze egyetlen alkalommal lőtt kapura (0.02-es xG-mutató). A spanyolok ebben a felvonásban egyre többször vették elő a többi csapattól is látott, és idén nyáron gyakran kárhoztatott passzív labdabirtoklást. Az alkalmazott szerkezett hasonló volt, mint az első félidőben és a több védőt átjátszó bátor, kemény felpasszok sem hiányoztak, ám az ellenfél kapuja elé érve Yamalék egyre többször lassították le szándékosan a tempót, inkább visszafelé járatva a labdát.
