Tényleg hasznosabb játékos volt a mezőnyben Torghelle Sándor, mint Erling Haaland?

A nyilvánosság debilizációjának korát éljük, a TikTok-kultúra feltartóztathatatlanul hömpölygő pillanatfetisizmusa a sztratoszféráig emelte az ingerküszöböt. Ha nem hökkenünk meg, háborodunk fel, vagy esünk szerelembe 30 másodperc alatt, akkor már lapozunk, görgetünk és kattintunk is tovább: állandó stimulus kell, mindig újabb, frissebb, megbotránkoztatóbb, dühítőbb, viccesebb és megdöbbentőbb, mint a korábbiak.

Az újságolvasó, betűfogyasztó ember nehezen birkózik meg ezzel, cserébe viszont meglepni is nehezebb, rezignáltan pörgeti csak a híreket, és alig-alig szalad föl a szemöldöke egy-egy erősebb szalagcímen, cikkbevezetőn vagy facebookos ajánlón. Kivételek persze akadnak, mint például akkor, amikor a korábbi 42-szeres válogatott, momentán televíziós szakértőként foglalkoztatott Torghelle Sándor szavait olvassa arról, miszerint – írd és mondd – „a mezőnyben hasznosabb voltam, mint Haaland”.

Aztán persze gyorsan kiderül, hogy az egész csak átverés, az összehasonlítást valójában az újságíró dobja be („Az utóbbi hetekben többen bírálták Erling Haalandot, mondván, ha nem szerez gólt, haszontalan a játéka. Torghelle Sándor hasznosabb volt a mezőnyben, mint a norvég támadó?”), a korábbi MTK-csatár pedig úgy igazán le sem csapja a labdát, csak hímez-hámoz: „Maradjunk annyiban, hogy ha egy olyan meccset nézünk, ahol – sic! – egyikünk sem szerzett gól, és csak a mezőnymunka számít, akkor hasznosabb voltam az NB I-ben, mint amennyire Erling Haaland hasznos a Premier League-ben.”

Mondom, villámléptekkel debilizálódunk.

Na, de akkor a lényeg: tényleg nem hasznos Haaland, ha nem lő gólt?A kérdésfeltevésből annyi tényleg valóságos, hogy Haalandot egy ideje boldog-boldogtalan megtalálja amiatt, mennyire hasznos a mezőnyben. Legutóbb, az Arsenal elleni rangadó után a brit sportmédia Sallói Istvánja, bizonyos Roy Keane húzta rá a vizes lepedőt, és bélyegezte negyedosztályúnak a mezőnymunkáját, az összjátékét, a labdakezelési képességeit – elismerve persze, hogy a tizenhatoson belül góllövő csatárként természetesen a legszűkebb világelitet képviseli.

Külön pikantériája az ügynek, hogy Haaland mezőnymunkája kizárólag azóta (és: amiatt) téma, amióta nem lövi az elmúlt 2–3 évben megszokott ipari mennyiségben a gólokat – ami, lássuk be, fából vaskarika. Hiszen, ha valaki „nem hasznos a mezőnyben”, akkor úgy és akkor sem hasznos, ha közben mesterhármast szerez, csak hát ilyesmit nem ildomos éppen ilyenkor a fejére olvasni, ugye, még véletlenül valaki debilnek bélyegezné a mélyen tisztelt szakértő urakat, amiért egy olyan játékost kritizálnak, akinek a neve valósággal beteríti az eredményjelzőt. Most viszont, amikor a helyzet úgy áll, hogy Haaland emberemlékezet óta először kevesebb gólt szerez, mint amennyit a helyzetei minősége alapján várhatnánk tőle, nem a kapu előtti hatékonytalansága miatt veszik elő – amiben esetleg volna is valóságalap –, hanem lerántják a leplet a minősíthetetlen, haszontalan mezőnymunkájáról.

Vastaps, függöny.

Nem árulok el nagy titkot, én bizony úgy látom, hogy Haaland igenis hasznos játékos a mezőnyben, sőt, saját posztján és szerepkörében egyenesen a világon az egyik leghasznosabb – ám ahhoz, hogy ezt valaki beláthassa, elsősorban nem azt kell figyelnie, amit a labdával csinál (ez ugyanis azon kívül, hogy kapura lő, nem is nagyon van a lábán), hanem azt, amit nélküle. Cruyff mondta valamikor, ősöreg igazság tehát, de elevenítsük fel:

Statisztikailag kimutatott tény, hogy a játékosoknál átlagban 3 percet van a labda egy meccsen. Szóval a legfontosabb dolog, hogy mit csinálsz a maradék 87 percben, amikor nincs nálad a játékszer. Ez határozza meg azt, hogy jó játékos vagy-e vagy sem.

A Manchester City Real Madriddal szembeni BL-búcsúja után elöntötték az internetet a különböző statisztikai mutatók. Ezek közül talán a leginkább meghökkentő, hogy Erling Haaland a negyeddöntős párharc két meccsén összesen 11 sikeres passzt produkált. Már zeng is a kórus: na, ugye, hogy használhatatlan a mezőnyben! Frászt. Nem az a dolga, hogy passzoljon.

Hogy mi? Mutatom.

Mivel a Manchester City az idei szezon meccsein átlagban nagyjából 66 százalékban birtokolja a labdát, az ellenfeleik pedig rendszeresen cirka 30–35 méteren védekeznek ellenük, Pep Guardiola csapatának játéka szempontjából kulcsfontosságú elem a szabad területek nyitása az ellenfél kapujának közvetlen közelében. Hogyan lehet manipulálni a rendelkezésre álló területet? Labda nélküli mozgással, passzkombinációkkal, egy-egy elleni játékkal. Haalandnak ezek közül az elsőben van pótolhatatlanul fontos szerepe.

Ennek egyik leginkább eklatáns példája, hogy Haaland folyamatosan nagyon magasan helyezkedve mélyen tartja az ellenfél védővonalát, így próbálva területet nyitni a vonalak között. Nézzük csak meg a madridi odavágó képeit:

Amikor aztán egy City-játékos a kapuval szemben kap labdát, jön a norvég csatár másik szuperképessége: Haaland a védő vakoldaláról indulva azonnal sprintelni kezd a kapu felé (általában átlósan és nagyon vertikálisan), vagyis opciókat nyit. Vagy jöhet neki a labda ütemből, területbe, vagy, ha a védő(k) időben kapcsol(nak), kihúzza ő(ke)t a passzfolyosóból/lövősávból.

Még egy példa, ismét a madridi meccsről: Haaland két védőt köt le a helyezkedésével mélyen, ezzel terület nyílik Foden előtt a kapuval szemben – a csapattársak kombinációi is kellettek persze Camavinga kimozgatásához –, és erre még rádob egy lapáttal, hogy a norvégnak már a puszta jelenléte is elég hozzá, hogy későn ugorjanak ki a madridi védők a lövőre. Az eredmény: bombagól.

És – bizonyítandó, hogy mindez mennyire nem véletlen – íme még néhány tetszőleges példa a City utóbbi hetekben-hónapokban lejátszott mérkőzéseiről:

Haaland két védőt köt le és tart mélyen, ezzel nyitva területet, és teremtve lövőhelyzetet/kulcspassz-szituációt a kapuval szemben érkező társnak (Alvarez).

Haaland megint a védő (Colwill) vakoldalára helyezkedik transitionnél (átmenetben), onnan sprintel keresztbe, ezzel nyitva területeket a kapuval szemben:

Kicsit hasonló, csak pepitában: Haaland előbb a védők mögé sprintel, hogy ezzel rántsa mélyebbre az ellenfél utolsó vonalát, ezzel pedig szabad terület nyíljon a második hullámban érkezőknek:

Amikor ez nem jön össze, megtorpan, ezzel helyet teremt magának, és a kapunak háttal állva képez passzopciót a társnak, majd játssza vissza azonnal a második hullámból érkező Alvareznek lövésre:

Ez már tényleg szinte önismétlés, de tessék, csak, hogy látszódjon, mennyire tudatos a dolog: a Brentford ellen is a védő fedezőárnyékából előugorva teremt passzopciót:

Hogy aztán a játék továbbfolyását követően három (!) embert kössön le, és vigyen ki a passzsávból egy szimpla keresztmozgással:

És akkor a végére még egy tipikus illusztráció Haaland mezőnymunkájából: beadás előtti keresztmozgás – szigorúan megint (mindig) a védő vakoldaláról kibújva –, amivel elvisz magával két védőt, hogy a mögötte érkező társ (Foden) szabadon támadhassa a kaput:

Most abba ne is menjünk bele, hogy Haaland tavaly összesen 8 assziszttal a neve mellett zárta a szezont, azt meg végképp kicsinyes volna bedobni a vitába, hogy Roy Keane karriercsúcsa ebben a mutatóban – középpályásként – 7, Torghelle Sándoré pedig (a mezőnyben önmagát kiemelkedően hasznosnak tartó támadó minőségében) 5. Haaland egyébként eddigi pályafutása alatt összesen 38 gólpasszt osztott ki, vagyis kevesebb, mint 24 éves koráig eljutott Torghelle Sándor karrier-asszisztmennyiségének (56) kétharmadáig.

(Csak egy adalék még a mezőnyben haszontalanság témaköréhez: a Real Madrid elleni BL-visszavágót a rendes játékidőben szénné domináló City a hosszabbításban, Haaland lecserélését követően sokkal kevésbé tudott veszélyes lenni a madridi kapura, mint előtte. Talán nem véletlenül.)

Azt persze a világért sem akarom elhallgatni, hogy Haaland idei szezonja valóban alulmúlja a tavalyit – ennek manifesztuma azonban leginkább a saját gólszáma, nem a mezőnyjátékban továbbra is nagy volumenben mutatott erényei. És nem pusztán a helyzetkihasználása esett vissza drámaian, de kevesebb is a helyzet, amelynek kialakításában szerepet vállal (az úgynevezett shot creating action mutatója 90 percre vetítve idén 2,11 – ez topligás pályafutása során az eddigi legalacsonyabb). Cserébe több lövéssel (meccsenkénti átlagban 4,01, korábban 4 fölött csak Ausztriában járt ebben a mutatóban) és nagyobb meccsenkénti helyzetmennyiséggel (0,98 xG/90) dolgozik, csak ezeket a korábbi évekhez képest jóval nagyobb arányban pazarolja el.

És, hogy mire mutat rá mindez? Elsősorban és mindenekelőtt a futballszakértés felszínességére, a megalapozatlan nagyotmondást mindenek felett ösztönző kényszerekre, és persze a megfelelési kényszerrel ötvözött képmutatásra. Haalandot most kritizálni kell, kritizálni sikk, hiszen nem lő elég gólt, elszórakozza/kihasználja a helyzeteket, de mivel azt mégsem lehet ép ésszel rámondani, hogy negyedosztályú góllövő, ezért kitaláljuk inkább, hogy negyedosztályú a mezőnymunkája – vagy nem hasznos a mezőnyben.

Ez a dolgok jóhiszemű olvasata. A rosszabbik az, hogy még esetleg a szakértőként foglalkoztatottak között sem mindenki látja – a nyilvánvalót.