Leverkusen ünnepre készülődött. Felbukkantak a kirakatokban az „Ott voltam 2024-ben” pólók; akinek volt transzparense, zászlója vagy meze, kirakta az ablakokba, a szurkolók egy csoportja még a zebrákat is végignyomtatta, a közlekedési táblák oszlopain százával lógtak a piros-fekete szalagok. A BayArenához vezető Bismarckstraßét elárasztották a szurkolók, a törzshelyükről (Stadioneck pub) kirajzó ultrák átnevezték a főutat Xabi-Alonso-Alleéra. Az már ezek után papírforma, hogy a fél város kint volt fogadni a stadionba gördülő csapatbuszt.
Azért a 25. percben ettől függetlenül megkönnyebbült volt a „JAAAA”, mikor Victor Boniface bebombázta a VAR-beavatkozás után megítélt büntetőt a Werder hálójába. Az igazán felszabadult (gól)öröm a 60. percben jött, amikor Granit Xhaka a tizenhatoson kívülről pazar lövést küldött a brémaiak kapujába. Ekkor már mindenki tudta: Xabi Alonso együttese megnyeri a salátástálat – teljesen megérdemelten. Afelől nem lehet vita, hogy a 2023/2024-es idényben a Bayer 04 Leverkusen volt a Bundesliga legjobb együttese. Florian Wirtz triplája már csak fokozta az eksztázist, jöhetett a pályainvázió.
Diadalával a Leverkusen lett a (nyugat)német Bundesliga történetében a második Werksteam – gyári csapat –, mely megnyerte a bajnokságot; 2008/2009-ben ez a Volkswagen-konszern együttesének, a Wolfsburgnak sikerült. A gyári együttesek a híresen tradicionalista német futballközegben másodrendű polgárok; kicsit művi entitásként (még az 50+1 szabály alól is kivételek!) kezelik őket, holott a Bayer Leverkusen, melyet 1904-ben alapítottak a Bayer gyógyszergyár dolgozói, rendkívül fontos szereplője a város életének.
A hatalmas sportklub kosárlabdától cselgáncsig, ökölvívástól triatlonig, ritmikus gimnasztikától vívásig a német sportélet minden területén jelen van, annak meghatározó szereplője.
Az elmúlt 30 évben a Bayer Leverkusen a Bundesliga meghatározó csapata lett: először 1993/1994-ben lett dobogós, és azóta még tizenegyszer, de az aranyat sokáig hiába hajszolta. A hat idényen belül elért négy második hely, és főleg az 1999/2000-es szezon drámai végjátéka (egy pont kellett volna az Unterhaching elleni meccsen az aranyéremhez, de a Bayer összeomlott, a Bayern München meg előzött) rá is ragasztotta a lúzer címkét a Leverkusenre.
A híres-hírhedt 2001/2002-es idény – vesztes BL-döntő a Real Madrid ellen, vesztes Német Kupa-döntő a Schalke 04 ellen és a bajnoki versenyfutásban is ezüstérem – után aztán rajta is maradt a klubon a Vizekusen becenév.
A 2010-es évektől jobbára a BL-szereplést érő helyezés kivívása volt a cél. A Leverkusen felsőházi csapat volt ugyan, de a domináns Bayern és az egyértelmű második Dortmund után – 2008/2009-től 2022/23-ig csak ez a két csapat tudott bajnokságot nyerni – harmadik erőnek inkább a Red Bull-pénzen szárnyaló RB Leipzig jött fel, aztán következett a Bayer.
Xabi Alonso tavalyelőtt októberben vette át a vezetőedzői posztot Gerardo Seoanétól, és kieső (17.) helyen álló csapat kispadjára ült le. Ötvennégy Bundesliga-mérkőzéssel (mérlege egészen elképesztő, 37–10–7) később bajnokcsapat edzője. Egészen döbbenetes fordulat ez, és önmagában is indokolja, hogy miért lett az egykori világklasszis középpályás Európa egyik legkeresettebb edzője.
A fordulat sokkal inkább tulajdonítható az Alonso-varázsnak és a nagyon okos klubvezetői munkának (kulcsszereplő: a szintén spanyol, 2018 óta a Leverkusennél dolgozó Fernando Carro), mintsem az őrült költekezésnek. Carro és az ügyvezető Simon Rolfes apránként rakták össze a bajnokcsapat alapját: először a kapus Lukas Hradecky jött, majd Edmond Tapsoba és Exequiel Palacios, aztán Patrik Schick és Jeremie Frimpong, majd az elmúlt három szezonban Odilon Kossonou, Amin Adli, Robert Andrich, Piero Hincapié, Victor Boniface, Granit Xhaka, Jonas Hofmann és Alejandro Grimaldo, no meg a kiegészítő emberek.
A Leverkusen utánpótlásbázisa is hozzátette a magáét a sikersztorihoz: a rivális 1. FC Kölntől elszipkázott Florian Wirtz csodagyerekből világklasszissá érett a gyógyszergyáriaknál.
Xabi Alonso érkezése után látszott, hogy csapat és edző egymásra talált, a villámgyors, agresszív Leverkusenben jókora potenciál rejlik. A vezetőség a vezetőedzővel konzultálva a nyáron több mint 80 millió eurót költött igazolásokra (legnagyobb húzása így is a szabadon igazolhatóként megszerzett Alejandro Grimaldo lett); kipróbált, rutinos klasszisok (Xhaka, Hofmann) is érkeztek. Nem véletlenül szerepelt a bajnokság előtt is több erősorrend második helyén a Bayer.
Azt még ekkor is aligha gondolta bárki, hogy legyőzhetetlen keverék készült a gyógyszergyári laborban. De hamar világos lett, hogy a Bayernnek – Harry Kane szerződtetése ide, sztárokkal telezsúfolt keret oda – nagyon fel kell kötnie a (bőr)gatyát. A Leverkusen végig nyaktörő tempót diktált, nemcsak eredményes, de nagyon látványos is volt a focija, és a sérülések, valamint az Afrikai Nemzetek Kupájára hivatalos kulcsemberek ideiglenes hiánya sem siklatták ki a szezonját.
A rekordbajnok lemosása már jelezte, hogy közeleg az őrségváltás, április 14.-re pedig biztossá vált: a Bayern-érát Bayer-elsőség követi. A leverkuseniek még mindig őrzik veretlenségüket, már a 27. fordulóban beállították Bundesliga-pontrekordjukat, és április közepére lezárták a bajnoki versenyfutást – ilyen gyorsan csak Pep Guardiola Bayern Münchene tudta korábban begyűjteni a bajnoki címet.
Ráadásul a Leverkusennek teljesen reális esélye van a triplázásra is, hiszen május 25-én a másodosztályban a bennmaradásért küzdő Kaiserslauternnel vívja a Német Kupa döntőjét, az Európa Ligában pedig 2–0-s előnnyel várhatja a visszavágót a West Ham United ellen.
Xabi Alonso Európa egyig legkeresettebb edzője lett, Leverkusenben pedig egyenesen félistenné vált:
Lehet, hogy a Bayer Leverkusen–Werder Bremen meccs első góljánál nemcsak a hazai drukkerekből, hanem még a Német Labdarúgóliga (DFL) vezetőiből is kiszakadt az a bizonyos megkönnyebbült sóhaj. A Bundesliga csodálatos bajnokság: rendkívül erős a közösségi kötelék csapatok és szurkolóik között, fantasztikus a hangulat, magas a színvonal, az üzleti érdekeket felülír(hat)ja a tradicionalizmus, és még az is előfordul, hogy a drukkerek tüntetései hatására meghátrál a befektetőkkel tárgyaló, nagyhatalmú liga.
A Bayern 1968/1969-ben nyerte meg először a Bundesligát (másodszor a német bajnokságot), és ettől kezdve a német élvonalnak lett egy különös dinamikája. Általában a Bayern München volt a domináns csapat, de időről időre jött egy erős rivális (Borussia Mönchengladbach, HSV, VfB Stuttgart, Werder Bremen, Borussia Dortmund, stb.), mely le tudta lökni a trónról.
1969 óta csak egyszer (1975–79 között) fordult elő, hogy a Bayern öt idényen keresztül nem tudott bajnoki címet nyerni. Ha a Bundesligát Bayern vs. Mások felosztásra egyszerűsítjük, az ábra színeiből jól kirajzolódik a dinamika megváltozása. Eleinte a Bayern még nem is domináns; a hetvenes évek sikercsapata már igen, de még ekkor is hosszabb időre átvehetik mások a hatalmat. A nyolcvanas évektől már egyre kevésbé, és a trónfosztási periódusok is egyre rövidülnek, mígnem eljön 2012/2013, a totális Bayern-uralom kezdete.
Ez a bajnokságnak, sőt, talán a Bayernnek sem tett jót. A müncheniek az előző idényben gyenge játéktól edzőmenesztésig mindent megtettek, hogy ne legyenek bajnokok, de a Dortmund az utolsó fordulóban mégis elbaltázta a sorsdöntő meccsét. Úgy tűnt, a Bayern nem tud olyan rossz lenni, hogy ne legyen bajnok, márpedig ez a Bundesligára sem vetett feltétlenül jó fényt.
Talán még a vezetőségét átszervező rekordbajnoknál sem vették elég komolyan a figyelmeztető jeleket, főleg, hogy a nyáron befutott Harry Kane, és elkezdte vadul termelni a gólokat. A leverkuseni szárnyalás viszont véget vetett a müncheni uralomnak, és valószínűleg elégséges impulzus lesz ahhoz, hogy a német futball uralkodója végre tényleg rendet tegyen a saját háza táján.
Ha az előző idényben marad le a Bayern az elsőségről, azt alighanem mindenki az elkényelmesedésnek tudja be. Most viszont nem ez volt az elsődleges ok:
A gyógyszergyári Werkself a Bundesliga történetének tizenharmadik bajnoka lett. Sorrendben az eddigi győztesek: 1. FC Köln, Werder Bremen, 1860 München, Eintracht Braunschweig, 1. FC Nürnberg, Bayern München, Borussia Mönchengladbach, Hamburger SV, VfB Stuttgart, 1. FC Kaiserslautern, Borussia Dortmund, VfL Wolfsburg. Soha, egyetlen klub sem várt annyit a Bundesliga-elsőségre, mint a Leverkusen: 45, megszakítás nélkül az élvonalban töltött idény után jött össze az aranyérem. A Vizekusenből Meisterkusen lett, a Bundesliga második új bajnokcsapata a kétezres években.
Hogy marad-e jövőre is Meisterkusen? Xabi Alonso megerősítette, hogy nem hagyja el a klubot (hoppon maradt a Liverpool és a Bayern München, érdeklődve figyel a Real Madrid); a csapat egy-két sztárja alighanem eladósorba kerül, de meglepő lenne a tömeges elvándorlás. Mivel ennél nagyobb fricska nem érhette a Bayernt, a rekordbajnok minden bizonnyal teljes erőbedobással küzd majd trónja visszaszerzéséért.
Hogy a következő idény alcíme A Birodalom visszavág lesz-e? Ahhoz még Xabi Alonsóéknak is lesz egy-két szava. De a Leverkusenre addig vár még egy kihívás: egyre közelebb van a veretlenül megnyert bajnoki cím, egy olyan bravúr, ami a Bundesliga történetében soha, egyetlen csapatnak sem jött össze. De hát a Bayer Leverkusen már egész jól belejött a történelmi rekordok döntögetésébe ebben az idényben…