„Egy gólt kell rúgni, de arra emlékezzenek!” – a virtuóz bohém Müller Sándor tizenegy pillanata

1968. június 1.

Tizenkilenc évesen a Vasas–Pécs mérkőzésen (4-0) debütált az NB I-ben. Sok gyenge pontja nem volt piros-kék együttesnek, Várkonyi Sándor, a Népsport Müllerhez hasonlóan közkedvelt szakírója így osztályozta az angyalföldi játékosokat: Bolemányi 8 – Ihász 7, Mészöly 8, Menczel 7, Fister 7 – Mathesz 9, Müller 7 – Radics 7, Puskás Lajos 8, Farkas 7, Korsós 7.

FTC–Vasas 2-1. Első NB I-es gólját lőtte csaknem félpályás szóló végén. Ám a régi menők megegyeztek a ferencvárosi győzelemben, ám ezt nem tudatták a Vasas két fiataljával, Müller Sándorral és Radics Jánossal. Müller tehát a 16-os jobb oldali sarkáról parádésan felküldte a labdát a rövid felsőbe, aztán a ferencvárosi tábor, a P szektor előtt ünnepelt. Majd jöttek a többiek, látszólag köszönteni, valójában lehordani őt:

Mit csinálsz, kölyök?!

(A bronzérmes Vasas azért adta oda a meccset az FTC-nek, mert – labdarúgóinak egybehangzó állítása szerint – az Újpest csúnyán átverte a csapatot a Megyeri úti villanyvilágítás az évi avatásán, amikor a piros-kék együttes még listavezető volt.)

1970. június 20.

Lemásolta „ferencvárosi” alakítását a Közép-európai Kupa döntőjében, az Inter Bratislava ellen. A 4-1 valamelyes visszavágás volt a csehszlovákoktól fél évvel korábban, a marseille-i vb-pótselejtezőn elszenvedett 1-4-ért. Müller a Vasas harmadik gólját varrta be a bal felsőbe, és akkor már ő irányított a középpályán, noha világ- és Európa-válogatott nagymenők között futballozott.

1970. október 7.

A Norvégia–Magyarország Eb-selejtezőn (1-3) bemutatkozott a válogatottban. A középpályás sorban együtt játszott a káprázatos kispesti klasszissal, Kocsis Lajossal; sok labda nem pattant el… Ám a Népsport szalagcíme inkább kritikus, mint dicsérő volt: „Biztatóan kezdett a magyar csapat, de 2-0 után megtorpant”. A hajdanán igényes sportlap megállapította, hogy „kevesen játszottak igazán jól”, Müllerről pedig megjegyezte:

a szünet után visszaesett, nem ízlett neki a csúszós talaj.

1973. szeptember 9.

Sokszor brillírozott a Népstadionban, nagy előadásainak egyike volt a Vasas–Újpest 4-2. A 75 524 fizető néző (telt ház) ámult és bámult, amilyen lenyűgözően vezényelt és szerezte a gólokat (kettőt). Az elsőt három méterről fejelte be, miután Várady Béla balról átemelt a hosszú oldalra.

Utóbb – szokás szerint – tréfálkozott:

Tessék, már a fejjátékom is pompás.

Nagyszerűen cselezett, remekül látott a pályán, kitűnően rúgott, de fejelni, azt nem tudott, és nem is nagyon akart.

1974. május 19.

A leghíresebb mérkőzése. Az Üllői úti stadion újjáavatásán a Vasas az ő góljával győzte le 1-0-ra az FTC-t. A Ferencvárosban óriási traumát okozott az ünnepinek gondolt átadáson elszenvedett vereség, Müller pedig azt mondogatta a bombázó Váradynak:

Nem kell olyan sok gólt rúgni, Béluskám, csak egyet, de arra emlékezzenek…

1974. május 29.

Albert Flórián válogatott-búcsúmeccsén, a Magyarország–Jugoszlávia találkozón (3-2) Müller dirigálta a címeres mezes csapatot. A vendégek a szünetben 2-0-ra vezettek, ám a fordulás után merőben megváltozott a játék. Nem utolsó sorban azért, mert Müller ekkor már „olyan teljesítményre volt képes, mint az utóbbi hetekben a Vasasban”.

1975. november 26.

A Barcelona–Vasas UEFA-kupa mérkőzésen a katalánok 1-0-s vezetésénél bitang nagy gólt lőtt 25 méterről. (Ennél nagyobbat talán csak 1972-ben, a Vasas–MTK 2-2-n rúgott a Népstadionban több mint harmincról.) S a piros-kékek nagyon közel álltak ahhoz, hogy a vezetést is megszerezzék, de a kaput különben nagyon érző Gass István kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét.

A Barcelona 3-1-re, majd Budapesten 1-0-ra nyert, ám nem tudni, mi van, ha a Camp Nouban 2-1 a Vasas javára…

1977. április 23.

Döntő fontosságú rangadón, 67 462 fizető néző előtt (7777 ülést akkoriban újítottak fel, ezért nem fértek be többen): Vasas–FTC 4-1. A csapatkapitány Müller felejthetetlen produkciót nyújtott, 9-est kapott, a mezőny legjobbja volt. Azt írták róla: „Tanárként futballozta végig ezt a rangadót. Egy pillanatra sem állt meg, sok labdát szerzett, és egy sereg jó támadást indított.” A Mészáros – Török Péter, Hegedűs, Komjáti, Kántor – Gass, Müller, Zombori – Kovács István, Izsó, Várady összeállítású Vasas – amelyben Müller mind a 34 meccsen játszott – kerek 100 góllal nyerte el az aranyérmet abban az évadban; mindmáig az az utolsó angyalföldi bajnoki cím a labdarúgás első osztályában.

1977. június 23.

A Népsport nyilvánosságra hozta játékosrangsorát. Az abszolút lista élén két Vasas-labdarúgó, Müller és Várady virított egyaránt 6,764-es átlag osztályzattal. A 36 gólos, ezüstcipős Várady Béla azt mondta:

Sanyi megérdemelte volna, hogy egyedül legyen az év labdarúgója. Azért így sem szomorkodom…

1981. június 22.

Utolsó válogatott-mérkőzését az 1982-es világbajnokságon játszotta. Amikor Östreicher Emil, a csapat menedzsere a lelátóról észrevette, hogy Mészöly Kálmán szövetségi kapitány korábbi játékostársát, Müllert akarja lehívni, hanyatt-homlok rohant a kispad felé, hogy megakadályozza a cserét. Ekkor a magyar csapat 1-0-ra vezetett az Eb-ezüstérmes belga együttes ellen, de 1-1 és kiesés lett a vége, talán azért is, mert Östreicher az 58. percben elkésett (majd Alex Czerniatynski a 76.-ban egyenlített).

Most Müller Sándor felesége nem késett el, még fogta párja kezét, amikor a Vasasban 317, a válogatottban 300-zal kevesebb mérkőzést játszó legenda elhunyt.

1968. december 1.