Vasas-góllal szerzett vezetést az MTK, majd a magyar Matthews vezérletével egyenesen a KEK döntőjébe jutott

Bármilyen nehéz, tessék elképzelni, hogy a Hungária körúton 20 000 néző volt február 27-én egy nemzetközi kupamérkőzésen. Hatvan évvel ezelőtt.

A KEK negyeddöntőjében az MTK a Fenerbahcéval találkozott, és sokáig úgy tetszett, sehogyan sem bír vele. Ám a 77. percben Ismail Kurt elbuktatta Vasas Mihályt, Eduard Babauczek osztrák játékvezető – akit még magyar rangadókon, igazi derbiken is foglalkoztattak – 11-est rúgatott.

Kétszer.

A később a Videoton mestereként UEFA Kupa-döntős Kovács Ferenc lövését Hazim Cantez a felső lécre ütötte, ám a bíró ismételtetett, mert szerinte több török játékos is befutott a tizenhatos területére a hárítás előtt.

A vendégek óriási balhét csaptak,

és még inkább felháborodtak, amikor Babauczek kiállította a nyilván nem szonettet szavaló Seref Hast. A rend csak percek múltán állt helyre, majd Vasas a jobb sarokba helyezte a labdát. Nem sokkal később Bödör László húsz méterről talált szintén a jobb sarokba, sokan azt hitték, ezzel eldőlt a továbbjutás (2-0).

Dehogy dőlt el.

Isztambulban Ogün Altparmak duplázott, a jobbhátvéd Selim Soydan – Kovalik Ferenc kapus mérsékelt érdeklődése mellett – távoli gólt lőtt, majd gólpasszt adott, és a 75. percben 3-0-ra vezetett a Fener. Ám a hajrában Laczkó Mihály beívelését Bödör a hálóba fejelte (3-1), így az akkoriban szokásos harmadik mérkőzésre mentette a párbajt.

Az újabb másfél órát Rómában rendezték – épp napra pontosan 60 éve, 1964. március 18-án.

Nem mondható, hogy az Örök Várost felbolygatta a találkozó, hiszen mindössze kétezer néző ment ki a Stadio Olimpicóba. Azok is szenderegtek a 85. percig: akkor Bödör lövése Hazimról kipattant, és Kuti István a kapuba sodorta a labdát (1-0).

Hazim sírva hagyta el a pályát, Kuti pedig azt mondta: „A török kapus előzőleg már kétszer kiejtette a labdát. Hátha most is így lesz, gondoltam, és valóban ez történt. Akkor értem oda, amikor a kezével már rátenyerelt, de még nem tudta megfogni. Bekotortam a labdát hálóba, s a lendülettől magam is a kapuba estem. A nagy erőlködéstől mindkét lábam görcsöt kapott, így csak a fejem tudtam felemelni, de szerencsére azt láttam: a bíró középre mutat.”

Az elődöntőben a Celtic következett. Glasgow-ban a skót csapat – Jimmy Johnstone góljával és Steve Chalmers duplájával – simán 3-0-ra nyert. A visszavágóra mindössze 15 000 néző ment ki a Népstadionba, oly kevés volt a remény (igaz, esett az eső, de a korabeli telt házakat az sem szokta meggátolni).

Aztán az MTK 4-0-ra győzött.

A Képes Sport egyenesen azt írta: „Régi eposzok, azaz hősköltemények tárgya általában egy egész nemzetre kiható nagy esemény, főhőse pedig rendkívüli képességű, különleges hivatástudattól fűtött egyéniség volt. Cselekményében a csodás elemek beavatkozása lényeges szerepet játszott. Az MTK szerda esti játéka és eredménye az újkor egyik legszebb labdarúgó-hőskölteménye.”

A Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy István, Vasas – Sándor, Takács, Bödör, Kuti, Halápi összetételű, már a felállításában is szembeszökően támadó szellemű tizenegy a félidei 1-0 után a szünet után felnégyelte ellenfelét, az utolsó két gól a Schaffer-, Orth-, Cseh II-, Hidegkuti-féle, legendás MTK-k nagy jeleneteit idézte fel. Bödör trükkös átlépése után Sándor „Csikar” lőtte a harmadikat, majd Kuti zúdította a kapuba a negyediket.

A tévében közvetítő Regős Sándor ódákat zengett, a Celtic elnöke és edzője ugyancsak áradozott a kék-fehérekről, a jobbszélső Johnstone pedig, aki 1967-ben Albert Flórián és az angol Bobby Charlton mögött, valamint a német Franz Beckenbauer és a portugál Eusebio előtt harmadik volt az 1967-es Aranylabda-szavazáson, azt mondta:

Sok jót hallottam már Sándor Károlyról, mégis meglepett, hogy hosszú kihagyás után ilyen nagyszerűen bírta az iramot. Úgy látszik, ő lesz a magyar Matthews.

A döntőben a Glasgow-ban (is) hiányzó Sándor még jobban játszott, két gólt is lőtt a lisszaboni Sportingnak. A brüsszeli mérkőzés kiváló hírverése volt a futballnak, a 3-3-as találkozón az ITV Roger Moore főszereplésével forgatott Angyal-sorozatának fordulataira emlékeztettek az izgalmak.

A szabályok szerint döntetlennél újrajátszották a döntőt. A második meccset Antwerpenben rendezték, és az első mérkőzés tapasztalatai alapján mindkét fél óvatosan játszott, mígnem Joao Morais szögletrúgása további érintés nélkül Kovalik Ferenc kapujába hullott (1-0).

„Egy potyagól döntött” – jelentette az Esti Hírlap. „Az MTK a gól után nyomasztó fölényben játszott” – írta a Népsport. A Magyar Nemzet részletesen felelevenítette: „Két perccel a befejezés előtt, egy szabadrúgás után csaknem valamennyi játékos a portugál 16-oson belül tömörült, a kavarodásban Nagy elé pattant a labda, de a lövés a kapufára vágódott.”

A legrosszabbul azonban egy portugál újságíró járt, aki alatt beszakadt a sajtószoba padlózata. A szerencsétlen kolléga mégis inkább szerencsés volt, mert a hatméteres zuhanást lábtöréssel és zúzódásokkal megúszta.

Sándor Csikar pedig a következő héten a színészek csapatában lépett pályára a SZÚR-on, miután a komédiások rámutattak: a sokoldalú jobbszélső szerepelt a Minden nap élünk című filmben. Az újságírók is erősítettek: az MTI-ben a sportszerkesztőséget vezető Hoffer József mellett gyakornokoskodó Albert Flóriánt állították a csapatba. A mérkőzést Salamon Béla, a feledhetetlen komikus vezette.

Neki talán még annál is jobban fájt az MTK antwerpeni veresége, mint az újságíróknak a „londoni” eredmény, a színészek sajnálatos 6-3-as diadala.