2012, londoni olimpia: Hokecu Hirosi 71 évesen áll rajthoz díjlovaglásban. Kevésbé valószínű, hogy Miura Kazujosi még aktív labdarúgóként ennyi idősen is a pályán szaladgál majd, de már most hasonlóan emberfeletti az, amit a portugál másodosztályban művel. Véget nem érő karrierje valóban lenyűgöző: tíz esztendőn keresztül volt a japán nemzeti csapat játékosa – és tulajdonképpen a japán foci első számú szupersztárja is lett a kilencvenes évek elején.
Miura futballkedvelő családba született 1967 februárjában, apja az 1970-es mexikói vb-re már kamerával utazott, hogy a brazil Pelé minden mozdulatát rögzíteni tudja. Nem véletlen, ugyanis a legendás támadó hatalmas rajongója volt.
Én ezeken a videókon nőttem fel
– nyilatkozta korábban Miura, akit a brazil futball megfertőzött, ő pedig eldöntötte, hogy felnőttként Pelé útjára szeretne lépni.
Nem volt könnyű helyzetben: akkoriban a japán futball gyerekcipőben járt, a J-League még nem is létezett, egyszerűen nem lehetett profi játékossá válni a szigetországban. Mivel apja Brazíliában maradt, kézenfekvő volt, hogy Miura ott keres lehetőséget. Tizenöt évesen elhagyta Japánt, kilépett az iskolából, majd Sao Paulóban kötött ki egy kollégiumban. Tinédzserként nyilván nehezebb volt belerázódnia az akadémiai életbe, és az sem segítette, hogy nem beszélt portugálul.
Magányos voltam. Nem értettem a nyelvet, a szokások is idegenek voltak a számomra
– emlékezett a kezdeti időkre. Elszántsága és tehetsége segítette: megtanulta a nyelvet, mindenkinél keményebben edzett, és szép lassan megvetette a lábát az ifjoncok közt. Olyannyira, hogy a Santoshoz került 1986-ban – ki nem találják –, oda, ahol Pelé is hosszú éveken át lenyűgözte a közönséget. Innen tért haza Japánba, ahol akkoriban, 1992-ben startolt el a profi liga, amelynek Miura a legértékesebb játékosa lett, írja a BBC a korabeli számadatok alapján.
Sean Carroll, japán futballal foglalkozó szakíró szerint Miura jelentőségét egyszerűen nem lehet elvitatni, annyira nagy hatást gyakorolt az ottani futballra.
„Kötődik a profi japán futball megszületéséhez, isteni státusza lett, bizonyos tekintetben olyan, mint Maradona Argentínának. Legalább két olyan generáció van Japánban, amely rajta nőtt fel, amelynek ő volt a nagybetűs példaképe.”
De mi hajtja?
Miura karriertörténete rettentően színes: megfordult Olaszországban, Horvátországban és még Ausztráliában is. Portugália már a hatodik ország, ahol szerepel aktív pályafutása alatt. Jelenleg a másodosztályú Oliveirense csapatát erősíti, az együttes egy japán, éttermeket üzemeltető cég tulajdonában áll, ugyanazéban, mint a Yokohama FC is – a klub, amely kölcsönadta a portugáloknak Miurát. E döntés mögött inkább anyagi megfontolások húzódhatnak, mintsem sportszakmai okok: talán a portugál futball így nagyobb fókuszt kaphat az ázsiai piacról, még ha Miura mindössze csak egy-két percekre lép pályára.
Az biztos, hogy nekem tovább tart felépülnöm, mint a fiatalabb játékosoknak. De szenvedélyesen játszani akarok, ez dolgozik bennem
– vallja a futballista.
Elemzők szerint más is közrejátszhat abban, hogy a futballista karrierje még mindig tart: a hierarchia kiemelten fontos a japán kultúrában, és aki annyit tesz hozzá egy sportág fejlődéséhez, mint Miura, az nagyjából azt csinál, amit akar. Ez futballnyelvre fordítva annyit tesz:
A történetét mindenképp romantizálja a kelet-ázsiai média, amely szereti ismételgetni, hogy a futballista „milyen keményen dolgozik az edzéseken”, igazi „inspiráló figurája” a japán futballnak, így „követendő példával” szolgál a fiataloknak.
Ugyanakkor hiába a jó gének és a sportos alkat, a japán csatárt badarság lenne olyan élsportolókkal összehasonlítani, mint a 45 évesen visszavonult Tom Brady vagy a portugál Pepe, de említhetnénk LeBron Jamest is – ők más szinten űzik saját sportjukat a negyedik X felett. Miura már nem szaggatja az istrángot a portugál másodosztályban, amelyben csapata a tizennyolc csapatos liga tizenhatodik, osztályozót érő helyén tanyázik. A kezdőbe értelemszerűen nem fér be, összesen tízpercnyi játék van a lábában, miuán négy meccsre beszállt csereként. Nem meglepetés, hogy a FotMob futballstatisztikákkal foglalkozó oldalán még csak számadatokat sem találunk Miura neve mellett.
Ha csak az egyszerű passzokat nézzük, és nincs nyomás alatt, láthatunk tőle olyan teljesítményt, ami bármely öregfiúkmeccsen pályára lépő futballista becsületére válna. De ami a sebességet és a játék fizikai részét illeti, már közel sincs ott, amit a szint megkövetelne tőle.
Csatár mivolta ellenére gólokat nem várhatnak tőle, és ő maga sincs rászorulva, hogy közel a hatvanhoz túlhajtsa magát egy-két hangzatos szalagcímért. Régóta ő tartja a Guinness-rekordot mint a profi futball legidősebb játékosa és gólszerzője – ezt a két címet az első aranylabdástól, Sir Stanley Matthewstól vette át, aki 50 évesen vonult vissza.
Csodagének? Részben
Amikor 2002-ben Dél-Korea és Japán közösen rendezett focivébét, mindkét országban problémát jelentett a hierarchia kultúrája, mivel a sportban az életkor helyett a teljesítmény számít. A sikerre vágyó dél-koreaiak a holland Guus Hiddinket, a világ egyik legjobb edzőjét bízták meg a csapat átalakításával. Rögtön azonosította a hierarchia problémáját, eltörölte azt a gyakorlatot, hogy a játékosok életkoruk szerint különböző étkezőasztalokhoz üljenek
– írja John Duerden a kultúrák futballra gyakorolt hatásáról. Miura szerződésének évről évre történő megújítása egyszerűen Kelet-Ázsia legkonzisztensebb sporttörténete lett a nemzetközi médiában, olyan kiválóan romantizált sztori, amit bármeddig lehet mesélni. Kritikát természetesen nem olvashatunk a japán sajtó részéről a futballistáról, de nem ő volt az egyetlen az elmúlt években, akik kiérdemelték ezt a megbecsülést.
A korábbi Celtic-legenda, Nakamura Sunszuke 43 évesen vonult vissza a Yokohamából, amely Kazujosi munkaadója is. Ono Sindzsi tavaly decemberben, 44 évesen akasztotta szögre a stoplist.
Miura karrierje jelenleg inkább a japán futball és a futballista píárjának erősítését szolgálja, mert 57 évesen a teljesítménye már közel sem üti meg azt a szintet, ami akár a portugál másodosztályban is elegendő lehetne.
Szép történet az övé, de legalább tíz éve véget kellett volna érjen.