Majdnem negyven éve nem látott őrületet hozhat a Premier League hajrája

Végig bírják? Végig bírhatják? Az Arsenal (64 pont), a Liverpool (64) és a Manchester City (63) jóformán „meccsnullról” várhatja a Premier League utolsó tíz fordulóját. A jelenlegi pontátlagokkal számolva az Arsenal és a Liverpool 87-87, a Manchester City 86 ponttal zárná a bajnokságot, ez pedig a PL történetének messze legszorosabb finise lenne. Míg a bajnok projektált pontszáma a győzelmet 3 ponttal jutalmazó korszak átlagához (86,7) lenne mérhető, az ezüstérmesé (a történelmi átlag 79,8) és a bronzérmesé (a történelmi átlag 73,4) messze felülmúlná azt. Nagyon jó esély mutatkozik arra, hogy e szezon harmadik helyezettje elmondhassa magáról: még sosem volt ilyen magas pontszámot elérő bronzérmes. A Gracenote „csak” rekordközeli pontszámot jósol a második helyezettnek, a statisztikai szolgáltató

egymillió szimuláció alapján a következő sorrendet hozta ki: 1. Manchester City 87 pont, 2. Liverpool 86, 3. Arsenal 83.

Amióta Premier League a Premier League – tehát 1992/93-tól –, még nem fordult elő olyan, hogy az utolsó körben három csapatnak is lett volna esélye az aranyéremre. A legszorosabb hármas befutót az 1998/99-es, a 2007/08-as és a 2013/14-es évad hozta, mindhárom esetben csak négy pont volt az első és a harmadik helyezett között a bajnokság zárásakor. Valójában – hiába a parányi pontkülönbség – egyik esetben sem volt valódi hármas verseny, hiszen 1998/99-ben a Chelsea, 2007/08-ban az Arsenal, 2013/14-ben pedig ugyancsak a Chelsea vágott neki négypontos hátrányból az utolsó körnek, azaz már biztosan nem lehetett bajnok.

A The Athletic kategorizálta a PL bajnoki versenyfutásait, és arra jutott: az eddigi 31 idényből 18 alkalommal fordult elő, hogy egy csapat magabiztosan megelőzte a konkurenciát (a győztes öt vagy több pont előnnyel nyert), 10-szer, hogy ketten futottak versenyt (az arany- és az ezüstérmes között öt pontnál kevesebb volt a differencia) és a fenti három alkalommal fordult elő, hogy hárman értek el az „aranykapuba”. De, mint a példa mutatja, ebből

egyetlen esetben sem tudta megőrizni tényleges aranyesélyét mindhárom csapat az utolsó fordulóig.

Legutóbb az 1985/86-os évadban esett meg, hogy az akkori utolsó, 42. fordulóban még három csapat is reménykedhetett a bajnoki címben: a Liverpool, a városi rivális (egyben címvédő) Everton és a történelme legjobb idényét futó West Ham United.

A versenyfutás május elején érte el drámai csúcspontját. Május 2-án a Liverpool 85 ponttal állt, de már csak egy meccse volt hátra. A West Ham 81-et, az Everton 80-at gyűjtött, ám az üldözők még kétszer pályára léptek – egyszer ráadásul egymás ellen, a Goodison Parkban, egy elhalasztott mérkőzésen. Egy nappal később, a 42. (utolsó) fordulóban az Everton 6-1-re elgázolta a Southamptont (így 83 pontos lett), a West Ham 3-2-re nyert a West Bromwich Albion otthonában (84 pont), és a két csapat drukkolhatott annak, hogy az éllovas Liverpool elhasaljon a Stamford Bridge-en. Három kimenetel volt:

• Ha nyer a Liverpool a Chelsea ellen, akkor bajnok.
• Ha döntetlent játszik a Liverpool, akkor a 37. fordulóból hétfőre, az utolsó bajnoki forduló utánra elhalasztott Everton–West Ham rangadó eredményétől függően vagy a Liverpool, vagy a West Ham a bajnok. Az Everton pontszámban még beérhette volna városi riválisát, de gólkülönbsége jelentősen rosszabb volt, így csak matematikailag maradt volna aranyesélye.
• Ha kikap a Liverpool, akkor az Everton–West Ham győztese a bajnok. Amennyiben a 2. és 3. helyezett rangadója döntetlen, akkor viszont a Liverpool az aranyérmes.

Förtelmes volt az idegenbeli mérlegünk a Chelsea ellen, olyannyira, hogy amikor kijött a bajnoki sorsolás az idény elején, mindenki azzal viccelődött: milyen lesz, amikor a Chelsea ellen idegenben kell megnyerni a bajnokságot? És aztán tényleg így történt…

– emlékezett vissza Alan Hansen, a Liverpool csapatkapitánya.

S valóban: 1978 és 1986 januárja között a két csapat hatszor feszült egymásnak a Stamford Bridge-en, de a Liverpool csak egyszer nyert, négyszer viszont alulmaradt. Így aztán hiába voltak remek formában a „vörösök”, nem mehettek biztosra. A még átépítés előtt álló Stamford Bridge-en (a felvételeken jól látszik, mennyire távol volt a két kanyar az egykori atlétikapálya miatt) a Liverpool játékosedzője, Kenny Dalglish góljával 1-0-ra győzött, így aranyérmes lett, és a bajnoki versenyfutás szempontjából érdektelenné tette a még hátralevő Everton–West Ham meccset. A bajnokságot sokáig vezető Everton számára sovány vigasz volt, hogy 3-1-re legyőzte a West Hamet, a londoniakat meg végképp semmi sem vigasztalta.

„Lejöttünk a pályáról, miután megnyertük a saját meccsünket, és akkor közölték velünk, hogy Kenny betalált, a Liverpool a bajnok. Sosem láttam annyi felnőtt férfit sírni, mint akkor. Nem akartam játszani hétfőn, az Everton ellen, és ezzel sok társam is így volt. Annyi kellett volna nekünk, hogy a Chelsea ikszeljen a Liverpoollal, mert ha a hétfői meccs a bajnoki címről döntött volna, lemossuk az Evertont” – mesélte a West Ham gólzsákja, a 30 gólos Gary Lineker (Everton) mögött a góllövőlista második helyén végző Frank McAvennie.

Bár párharc volt ennél izgalmasabb az 1981/82 óta tartó hárompontos érában – 1989-ben Michael Thomas a 91. percben döntötte el a Liverpool–Arsenal bajnoki „finálén” az aranyérem sorsát; 2012-ben a Manchester City a QPR elleni meccsen Sergio Agüero 94. perces góljával csavarta ki az elsőséget a Manchester United kezéből –, egyszerre három csapat ennél nem jutott közelebb a trófeához.

Nem lenne persze az angol futball angol futball egy ennél is extrémebb példa nélkül,

noha az még 1971/72-ből való, a győzelmet két ponttal jutalmazó rendszerben pedig sokkal sűrűbb volt a mezőny. Az elmaradt meccsek és az össze-vissza pakolt találkozók miatt nem fordulók, hanem dátum alapján érdemes áttekinteni az őrült, négyes versenyfutást:

• Április 30.: a Manchester City áll az élen (57 pont), de már lejátszotta mind a 42 mérkőzését; mögötte a Liverpool (56, 40 meccs), a Derby County (56, 41 meccs) és a Leeds United (55, 40 meccs) tülekszik.
• Május 1.: a Derby County 1-0-ra megnyeri a Liverpool elleni rangadót; a Derby élre áll (58 pont, 42 meccs), játékosai szabadságra mennek; a Chelsea-t legyőző Leeds a második (57 pont, 41 meccs), a Manchester City bajnoki álmainak lőttek (57 pont, 42 meccs), a Liverpool még halványan reménykedhet (56 pont, 41 meccs).
• Május 6.: a Leeds megnyeri az FA Kupa döntőjét az Arsenal ellen (1-0), de alig ünnepelhet, mert két nap múlva a duplázásért játszik; a csapat a bankett helyett Wolverhamptonba buszozik.
• Május 8.: a Liverpool is kiszáll a versenyből, mert 0–0-ra végez az Arsenallal. A játékvezető a 88. percben les miatt nem adja meg John Toshack gólját – Bill Shankly „ördögi bírói ítéletre” panaszkodik. A bajnoki címhez a holtfáradt Leedsnek „csak” pontot kellene szereznie Wolverhamptonban, a szurkolók vesztegetési kísérletről pletykálnak. A Molineaux a befogadóképességénél is jobban megtelik, a világítótesteken is szurkolók lógnak. Tízezer drukker szorul ki, mert a rendőrök már nem engednek be több nézőt. A szurkolók benyomnak egy kaput, így még többen bejutnak; a túlzsúfolt vendégszektorokban több korlát kidől az irtózatos tömegnyomástól, sokan megsérülnek. A Leeds drámai meccsen kikap 2-1-re (az utolsó percben Gerry Taylor, a Wolves védője a gólvonalról ment egy fejest), így története során először bajnok a Brian Clough irányította Derby County! A Leedsé az ezüst, a Liverpoolé a bronz, az első négy csapat 58–57–57–57 ponttal végez az angol futballtörténet tán legvadabb hajrájában. Leedsben őrjöngenek, a düh célpontja egyrészt az őket tizenegyestől megfosztó játékvezető, de főleg az FA, amely válogatott és nemzetközi kupamérkőzések miatt nem engedte elhalasztani a Wolves elleni bajnokit.

Nem hiszek a csodában, de ma láttam egyet. Ha jól emlékszem, négy és fél percet húzott rá a bíró a Molineux-ban, én négy és fél évnek éreztem

– hitetlenkedett a meccset a Scilly-szigeteki vakációján követő Clough. A szintén vakációzó csapat Clough asszisztensével, Peter Taylorrel Mallorcán ünnepelt.

Ha ennyire nem is lesz drámai a 2023/24-es befutó, elég könnyű elképzelni, hogy az Arsenal, a Pool és a City jó szériája végig kitart – mindhárom bajnokesélyes félelmetesen jó, s nem túlzás azt mondani: a mostani lehet minden idők legerősebb dobogója a Premier League történetében. A szurkolókényeztető hármas versenyfutás nemcsak a PL-ben, hanem más ligákban is ritka: a The Athletic 2000 óta vizsgálta a topbajnokságokat, és 115 esetből csak 15-ször fordult elő hasonló. Magyarországon is ez a helyzet: a hármas versenyek szinte beégnek a szurkolói memóriába. A 2003/04-es hajrára (a Ferencváros, az Újpest és a DVSC egyaránt megszerezhette volna a bajnoki címet az utolsó körben; végül a debrecenieket legyőző Fradi ünnepelhetett) ez mindenképpen áll, de évtizedekig emlegették az 1947/48-as végjátékot is, amelyben a Csepel 4-3-ra legyőzte a Ferencvárost, így megnyerte a bajnokságot az egy ponttal mögötte végző Vasas és a kettővel lemaradó Fradi előtt.

Minden idők egyik legjobb bajnoki versenyfutása következhet

– jegyezte meg hétfői kolumnája végén Jonathan Wilson a The Guardianben. Március végén, a válogatott szünet után jön a Manchester City–Arsenal csúcsrangadó; a Liverpool és az Arsenal egyaránt utazik még a Manchester United otthonába, mindhárom bajnokesélyesnek van még meccse a Tottenham, az Aston Villa és a Wolverhampton ellen. Ha egyikük sem remeg meg, akkor az utolsó fordulóban az Arsenal–Everton, a Liverpool–Wolves és a Manchester City–West Ham mérkőzésen dőlhet el az aranyérem sorsa.

Aligha kell ennél jobb reklám a Premier League-nek.