Csendben, mindenféle felhajtás nélkül került fel a Netflixre két hete a Sunderland ‘Til I Die című dokumentumfilm-sorozat harmadik évada. A sorozat 2018-as debütálásakor méltán aratott hatalmas sikert, hiszen az imázsfilmként működő, steril és kockázatmentes focidokumentumfilmek divatja idején ez nem nélkülözte a drámát. Sőt valódi összeomlást örökített meg, hiszen a másodosztályba kiesett Sunderlandről
ehhez képest kiesett a harmadosztályba. Megismerhettük a tragikusan félremenedzselt klub egymást váltó, röhejesen inkompetens vezetőit, a hétről hétre nagy pénzeket felvevő, de semmit nem produkáló focistáit, no meg a nehéz sorsú, munkásosztálybeli szurkolókat.
A klubtól ott búcsúztunk el, hogy maradt a harmadosztályban, és ez a következő idényekben sem változott, a harmadik évad pedig mintha azzal a szándékkal készült volna, hogy az első két évad kínjait ellensúlyozza valamelyest, és megörökítse a Sunderland visszatérését a másodosztályba. Ez meg is történik, és szépen keretbe is foglalja a sorozatot az egyik szereplő, a törzsszurkoló Ian Wake halálával, ám közel sem szolgál olyan drámai csúcspontokkal (vagy éppen mélypontokkal, ahogy vesszük), mint az első két évad. Eleve mindössze három részből áll, nem véletlenül érezhetjük kicsit összecsapottnak, és az alkotók egyike, Ben Turner ugyan nem zárta ki, hogy egyszer, valamikor a jövőben még visszatérnek az északkelet-angliai iparvárosba, a sorozat ezzel az évaddal lezárult. Bár volt olyan magyar újság, amely Callum Styles Sunderlandbe igazolását is azzal kommentálta, hogy a magyar válogatott középpályás akár a Netflix csillagává is válhat, jelenleg nincs napirenden a folytatás.
Még jobb kérdés, hogy jól választották-e meg az utolsó évad idejét az alkotók? Hiszen persze, a klub végre feljutott, véget ért a szerencsétlen széria, és volt edző- és tulajdonosváltás is abban az idényben, de ami azóta történik a Sunderlandnél, az is kamerák után kiált. A sorozat 2022 májusában zárult le: a Fekete Macskák legyőzték a rájátszás döntőjében a Wycombe Wanderers csapatát, és feljebb léphettek a Championshipbe. Már akkor is látszott, hogy az első évadokban látott, leszálló ágban lévő, vagy szimplán reménytelen játékosokat sikerre éhes, tehetséges fiatalokra cserélte a klubvezetés, amelynek
A Sunderland ezért optimistán várhatta a rajtot a másodosztályban, amelyben végre nem volt nyomás a csapaton, hiszen az azonnali feljutás a Premier League-be nem tűnt reálisnak, de attól sem kellett tartani, hogy újra a kiesés ellen küzdene az együttes. Ehhez képest a következő szezon is eseménydús lett. Sőt.
Alig néhány mérkőzést játszottak csak le az idényből, amikor augusztus végén robbant a bomba: a sikeredző Alex Neil – aki fél éve volt csupán a klubnál – váratlanul felállt a kispadról, és átszerződött a nagyobb önállóságot és több pénzt ígérő Stoke-hoz. Utódja a tapasztalt Tony Mowbray lett, aki, mondjuk úgy, nem a szurkolók első számú esélyese volt (többek között a helyi rivális Middlesbrough-hoz való kötődése miatt sem), és nem vezetésével nem is táltosodott meg a csapat az első hónapokban. Beletelt némi időbe, mire Mowbray és a keret egymásra tudott hangolódni, ám decemberre már látszott a pályán az edző által favorizált, támadó szellemű, kombinatív passzjáték, és attól kezdve a Sunderland folyamatosan versenyben volt a rájátszást jelentő helyekért.
Pedig féltávnál súlyos sérülés miatt elveszítették a Netflix-sorozatban is látott gólzsákjukat, Ross Stewartot, ezért az idény utolsó hónapjait igazi csatár nélkül kellett lejátszaniuk. Ráadásul további kulcsjátékosok is kiestek sérülés miatt, ennek ellenére a csapat folyamatosan a hatodik hely közelében maradt, és végül – igaz, nem kis szerencsével – ki tudta használni a vetélytársak botladozását, minek nyomán az utolsó fordulóban bejutott a rájátszásba. Mindezt úgy, hogy a többnyire fiatal, technikás játékosokból álló együttes szenzációsan és szemre is tetszetősen futballozott. A rájátszás elődöntőjében a Lutont kapták ellenfélnek, és ott már visszaütött a sok hiányzó (fura módon a magas, jól fejelő játékosok estek ki), a többiek valósággal eltörpültek a rivális megtermett futballistái mellett, akik ki is használták az esélyt, és folyamatosan a régi időket idézve ívelgették a labdát a Sunderland kapuja elé; a góljaikat is ilyen szituációkból szerezték.
de elbukott, jött viszont az új évad, ismét lehetett próbálkozni. Bár a keresettebb játékosok közül többeket sikerült megtartani, így a szélső Jack Clarke-ot és a saját nevelésű középpályást, Dan Neilt is, azonban Stewartot elvitte a Southampton (más kérdés, hogy sérülése miatt még azóta se játszhatott), és az újonnan érkező csatárok egyike sem tudta pótolni őt. Az sem javított a hangulaton, hogy a pletykák már a nyáron arról szóltak, a klubvezetés és Mowbray nincs azonos hullámhosszon, ezért az edző menesztését fontolgatják. De ezek a hírek alaptalannak bizonyultak, a Mogga becenevű edzővel kezdte az új szezont a csapat, bár sokan vitatták a klubvezetés koncepcióját, hiszen úgy szövögettek nagy terveket, hogy nem igazán erősítették meg a keretet, inkább fiatal tehetségeket igazoltak kipróbált játékosok helyett. Köztük például Jude Bellingham öccsét, a 18 éves Jobe-t, aki már alapember a nagycsapatban, ám ő inkább kivétel, a többség egyelőre nem jelent valódi erősítést.
A többségi tulajdonos, a még mindig csak 26 éves, dúsgazdag svájci-francia kereskedőcsaládból származó Kyril Louis-Dreyfus már felbukkant a filmsorozat utolsó évadában is, amelyben lelkes, de nyilvánvalóan tapasztalatlan és kicsit műkedvelő üzletember benyomását keltette. Az biztos, az azóta történtek sem igazolják, hogy felelős döntések születnének a klubnál (ezek elsősorban a szakmai igazgatót, Kristjaan Speakmant minősítik). A csapat igen szórakoztató focival kezdte az új idényt: volt olyan, hogy öt-nullra verték a rendkívül erős Southamptont, majd nem sokkal később hazai pályán kaptak egy négyest a Middlesbrough-tól. Bár az eredmények nem voltak tragikusak, hiszen a Sunderland ugyanúgy ott ólálkodott a play-off helyezések környékén, mint egy évvel korábban, az egyértelműen látszott, hogy a klubvezetés nem Mowbray-ban gondolkodik hosszú távon. A feszültség állandósult a színfalak mögött, és végül egy hullámvölgyet kihasználva december elején menesztették az időközben rendkívül népszerűvé vált edzőt. (A sors igazságszolgáltatása, hogy egy héttel később a hűtlen Alex Neilt is kirúgta a Stoke.)
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
