„Összefoglaló az Inter Miami történelmi túrájáról”. Ha a miami klub hivatalos honlapját olvassuk, aligha érzékelünk bármit is abból, milyen vihart kavart az említett világjáró körút. A Lionel Messi szupersztárstátuszából tőkét kovácsoló csapat január végén indult el ázsiai túrájára, játszott az al-Hilallal (4-3-as vereség) és az al-Naszrral (6-0-s zakó) Szaúd-Arábiában, átruccant Hongkongba (4-1 egy vegyescsapat ellen), majd Japánba (0-0 a Vissel Kobéval), hogy aztán már Floridában, Messi nevelőcsapata, a Newell’s Old Boys ellen zárja a felkészülés ezen szakaszát (1-1).
Az eredmény? Csalódott és dühös kínai drukkerek, nem teljesen elégedett szaúdiak, sportdiplomáciai szájkarate, valamint súlyos presztízsveszteség, amelyre a hat éve alapított csapatnak semmiképp sem volt szüksége.
Messi pedig átélheti egy másik történelmi futballnagyság, Pelé kínjait, amit a gyakori turnézás okozott.
Mert hogy Pelé is túrázott a klubjával, a Santosszal, méghozzá nagyon sokat. Azzal semmi újat nem árulunk el, hogy a futball televíziós termékké válása, illetve globalizálódása előtt a túrázás nagyon fontos része volt minden klub életének – Magyarországon is. Egy jónevű csapat, pláne egy jónevű, nagy sztárokat felmutatni tudó együttes hatalmas vonzerővel bírt, sok tízezres tömeget tudott összecsődíteni. A túrázó gyakran busás fellépti díjat kasszírozhatott, és ez a költségvetés szempontjából is jelentős tétellé vált.
„A profi egyesületeknek – a gazdasági válság idején főként – a túrabevételek fontosabbak voltak, mint a világbajnoki részvétel” – írta Szegedi Péter a második világháború előtti magyar labdarúgásról szóló könyvében (Az első aranykor).
Így voltak ezzel szerte a világon. Televíziós bevételek még nem voltak, a hazai (vagy regionális) porondról megszerzett pénz nem feltétlenül bizonyult elegendőnek, túrázni kellett hát. A legnagyobb sztárok csapatai a fellépti díj mellett megkaphatták a jegybevétel egy részét is, ennek fejében vállalták, hogy csillagaikat ténylegesen pályára is küldik.
A Santos Pelével megütötte a főnyereményt, és nem habozott minden egyes realt kifacsarni a tényből, hogy kötelékében játszik a világ legjobb futballistája. Erre azért is szüksége volt, mert bevételei amúgy nem voltak túl magasak.
Mintha egy rockzenekar turnéidőpontjait látnánk: két fellépés Bulgáriában (Szófia), három Belgiumban (Liége, Brüsszel, Gent), egy Hollandiában (Groningen), egy Olaszországban (Milánó), kettő az NSZK-ban (Düsseldorf, Nürnberg), egy Svájcban (Genf), még kettő az NSZK-ban (Hamburg, Hannover), egy Hollandiában (Enschede), egy Spanyolországban (Madrid), egy Portugáliában (Lisszabon), négy újfent Spanyolországban (La Coruna, kétszer Valencia, Barcelona), a túra végén pedig egy-egy olaszországi (Genova), ausztriai (Bécs) és spanyolországi (Sevilla) meccs zárta.
Az ellenfelek gyakran vegyescsapatok voltak, a lényeg nem is a házigazda volt, hanem az, hogy jön a világbajnok brazil válogatott kulcsembereit adó Santos, soraiban a legprímább futballistával, Pelével. A legendáját építő tízes minden találkozón játszott, a 22 mérkőzésen 28 gólt szerzett. A Santos feltöltötte a klubkasszát, és július 5-én hazafelé vette az irányt, hogy 18-án már a paulista bajnokságban játsszon.
„Az aranytojást tojó tyúk kirepülni készült a ketrecből, így aztán játszatták és játszatták, hogy minél több pénzt hozzon a klubnak. Egy 18 hónapos időszakban voltunk túrán Dél-Amerikában, a karibi térségben, Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, Ausztráliában. Életemben nem töltöttem ennyi időt reptereken, hotelszobákban és más országokban” – emlékezett vissza Pelé a végtelen turnékra.
Ezt ép ésszel (és fizikummal) alig lehetett bírni: amikor 1972-ben a Santos Írországban járt, a helyiek megdöbbentek azon, hogy mennyire apatikusan poroszkál a brazil csapat. Az újságok „szörnyű unalomról” cikkeztek. Amikor Pelé utoljára (1973-ban) Angliában játszott, a klub vezetői a Plymouth Argyle elleni meccset megelőzően dupla díjat követeltek.
„Tizenöt perccel a kezdés előtt hívtak, és azt mondták, nem játszanak, ha nem kapnak újabb 2500 fontot. Nem volt választásunk, a tömeg lázadni kezdett volna, ha nincs meccs. A meccs után odaadtuk a pénzt, és az elnökünk azt mondta a Santos képviselőjének, hogy ez átverés volt, jelenti őket az FA-nél, és többé nem játszhatnak Angliában. A brazil vállat vont, és annyit mondott, van még sok másik ország” – mondta egy interjúban a Daily Mailnek Graham Little, a Plymouth akkori klubtitkára.
Pelének még akkor sem volt nyugta, amikor az Egyesült Államokba szerződött, de hát ő is tudta, hogy az emberek nem a Cosmosért, hanem érte (vagy Franz Beckenbauerért, Carlos Albertóért és Giorgio Chinagliáért) mennek ki a meccsekre. Búcsúturnéján (1977) Kínában is járt; ez volt az első alkalom, hogy egy profi nyugati futballcsapat a hatalmas ázsiai országban szerepelt.
Pelé Pekingben és Sanghajban egyaránt pályára lépett, a Cosmos előbb ikszelt a házigazda kínaiakkal (1-1), majd kikapott tőlük (1-2, Pelé szabadrúgásból betalált). Pekingben 80 000, Sanghajban 50 000 néző látta Pelét és társait, a kínai túra sikert aratott, a turnézó Cosmosnak még az edzésére is tízezres tömeg ment ki. Amikor a játékosok a Tiltott Városban jártak, a New York Times korabeli beszámolója szerint végig a nyomukban voltak az autogramvadászok, akik még nem láttak Kínában Peléhez és Beckenbauerhez fogható sztárokat. A túra érintette Hongkongot, Japánt, Szingapúrt, Malajziát és Indiát is.
Kicsit más volt a lecsengése ennek a turnénak, mint az Inter Miami vesszőfutásának, és ezzel vissza is kanyarodunk a jelenbe.
hiszen maga a klub nem számít veretes márkának. Egy Manchester United, Liverpool, Real Madrid, Barcelona, AC Milan, Internazionale vagy Juventus mindenhol fényes történelmével felvértezve lép pályára, mindegy, hogy gálakezdőjével vagy B csapatával teszi azt. A Miaminak történelem hiányában maradnak a veterán sztárok: Suárez, Jordi Alba, Busquets és mindenekelőtt Messi.
Messi szinte minden pénzt megér. Amióta az MLS-be igazolt, a Miami minden hazai és vendégként lejátszott meccsén égbe szöktek a jegyárak. Az Inter Miami január 31-én bejelentette, hogy bővítette stadionját a megemelkedett érdeklődés miatt. Kézenfekvő volt, hogy a floridaiak az MLS holtidényében megturnéztatják legnagyobb sztárjukat. Az is, hogy merre veszik az irányt, hiszen Szaúd-Arábia (amelyhez Messit reklámemberi kötelékek is fűzik), Hongkong (Kína), illetve Japán mind fontos piac, nagy és fizetőképes rajongótáborral.
A túra első állomásán még minden jól alakult: Messi, Suárez, Busquets és Alba is a kezdőcsapatban volt, az előbbi kettő be is talált, a Miami pedig látványos, hétgólos meccset vívott az al-Hilallal. A marketing- és PR-rémálom ezután kezdődött. A Cristiano Ronaldo–Messi „reunionként” hirdetett al-Naszr–Miami mérkőzésen nem jött össze a két szupersztár találkozója, mert Ronaldo sérülten kidőlt, Messi pedig csak a padon ült, és az utolsó hét percre szállt be, amikor csapata már 6-0-s hátrányban volt.
A hírek szerint a szaúdiak nem repestek a boldogságtól, de legalább kaptak pár percet Messitől, a többi ász pedig a kezdőcsapatban szerepelt. Az argentin legenda adduktorproblémái miatt nem tudott a minimumnál többet vállalni – nem az igazi, de szódával elmegy.
A szervező Tatler Asia érthető okokból csinálta a felhajtást az összes elképzelhető platformon, a szurkolók pedig kanyarogtak is a jegyekért (a legdrágábbak 5000 hongkongi dollárba, átszámítva körülbelül 230 000 forintba kerültek). Majdnem 39 000 ember várta a hongkongi meccset.
Majd kifutott a Dos Santos – Yedlin, Avilés, Krivcov, Allen – David Ruíz, Gregore, Sunderland – Gressel, Campana, Taylor összeállítású Miami. Busquets és Alba a kispadon, Suárez és Messi nem játszik.
A Tatler Asia ügyvezetője és elnöke, Michel Lamuniere elmondta a The Athleticnek, negyedórával a meccs előtt tudták meg, hogy Messinek egészségi problémája van, és az első félidőt azzal töltötték, hogy megpróbálják valahogy mégis pályára könyörögni a nyolcszoros aranylabdást. Hiába.
Erre azért kinyílt a képzeletbeli bicska a szurkolók zsebében. Érthető: elismerésre méltó DeAndre Yedlin 81 amerikai válogatottsága, de hát ilyen drága jegyekért cserébe az ember nem Yedlint akarja látni. Sőt: a fenti kezdőből senkit sem akar látni. A hongkongi drukkerek a pénzükért megkapták az MLS egyik leggyengébb csapatának (az Inter Miami a főcsoportjában 14., az összmérleg alapján a 29 csapatból 27. lett) a B sorát. A szurkolók úgy érezték, hogy őket itt csúfosan átverték, elégedetlenségüket pedig verbálisan vezették le: Messit akarták a pályára, kórusban követelték vissza a pénzüket, majd kifütyülték az egész spektákulumot.
„Mindenki Messiért jött ide. Messi nélkül ez egy sima hongkongi bajnokinak felel meg, csak míg azért nyolcvan hongkongi dollárt fizetünk, ezért ötezret pengettünk ki” – nyilatkozta az AFP hírügynökség stábjának a csalódott harminckilencezrek egyike, Jonathan Wang.
Súlyos arcvesztés volt ez az Inter Miami számára, és súlyos kudarc a Tatler Asiának. A cég a mérkőzés után kiadott közleményében tudatta: a szerződés szerint Messinek, Jordi Albának és Busquetsnek, valamint „minden további, igen híres játékosnak” (ez vonatkozik Suárezre, akit a meccs lekötése után szerződtettek a floridaiak) pályára kell lépnie, ha nem sérült. Messi és Suárez a nevezési listán a cserepadra került, és az Inter Miami a félidőben jelezte, hogy egyikük sem játszhat.
A Tatler a jegyár felét visszatéríti a drukkereknek, és 5,5 millió amerikai dolláros veszteséget kényszerül elkönyvelni. A helyi politikai vezetőség jelentős pénzzel támogatja a Hongkong nemzetközi ázsióját megemelő eseményeket, és természetesen a Miami vendégjátéka ilyen lett volna – azaz Messi kispadra ültetése az elitet is érzékenyen érintette.
Ezt a hongkongiak – és egész Kína – már valódi arculcsapásként, megaláztatásként élték meg: nem elég, hogy Messi ellenük nem játszik, de az egyik legnagyobb történelmi rivális országában igen. A csodás gyógyulás ténye a legkevésbé sem nyugtatta meg a feldúlt kínai focirajongókat, akik a közösségimédia-felületeken adták ki a dühüket. A helyzet sportdiplomáciai incidenssé eszkalálódott: a pekingi és hangcsoui hatóságok visszamondták az argentin válogatott márciusi, kínai túramérkőzéseit. A Hangcsoui Sporthivatal indokul annyit közölt, „mindenki tudja, miért” maradnak el a meccsek.
„Sok szurkoló küldött nekünk kérdéseket Messi pekingi mérkőzéséről. Peking nem tervez házigazdaként olyan mérkőzésnek helyszínt biztosítani, amelyen Messi pályára lép” – tudatták fővárosi kollégáik.
A százezres (nyomtatott) példányszámú, harmincötmilliós globális online elérésű South China Morning Post (SCMP) jegyzetben ment neki Messinek.
Hongkong utálja Messit – aki meg is érdemli ezt
– szól a főcím.
Ilyet azért nagyon ritkán olvashatunk. Egy-két bekezdés a véleménycikkből:
„Olybá tűnt, mintha Messi és rózsaszínbe öltözött csapattársai ott sem akartak volna lenni [a vörös szőnyeges fogadáson], vagy az egész nem is érdekelte volna őket, aztán udvariatlanul lesétáltak a színpadról, holott a ceremónia még folyt.”
„Ott ült [Messi] a kispadon, rózsaszínben, mint valami boldogtalan flamingó – ezzel az erővel egy mogorva kis balerinát is nézhettünk volna a tütüjében, aki gyerekesen duzzog. Még ha az állítólagos sérülése miatt nem is lépett pályára – tegyük hozzá, az előző napi edzésen még játékra késznek tűnt –, még ha a főnökei nem is akarták kockáztatni a sérülése súlyosbodását, vajon belehaltak volna abba, hogy a drágalátos kis hercegnőjük legalább kiinteget a közönségnek, netalántán még pár szót is szól hozzájuk?”
„Talán ha nem emelnénk ezeket az embereket piedesztálra, akkor nem koppannánk akkorát, amikor kiderül: nem olyan istenszerű szuperhősök, amilyennek képzeljük őket, hanem önző seggfejek.”
Lehet vitatkozni a cikket jegyző Yonden Lhatoo meglátásaival, lehet azt mondani, hogy a Messit durcássággal és kedvetlenséggel vádoló hongkongiak éppoly durcásak, a házigazdák részéről pedig mindenki túlreagálta az ügyet. Meg lehet érteni azt is, hogy a floridai csapat vezetősége nem volt hajlandó kockáztatni legnagyobb értékének a játékát.
Egy súlyosabb sérülés csapást jelentene nekik a hazai piacon, márpedig az argentin éppen elég meccset hagyott már ki az előző idényben is, a Ligák Kupájában nyújtott parádés teljesítményétől eltekintve nem sokat villogott. Messi már 36 éves, nem lehet csapágyasra játszatni mindenféle maratoni túrákon. Ebből a szempontból emberibb lett a turnézás az ötvenes-hatvanas évek óta.
Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az Inter Miami pontosan tudta, mibe megy bele. A csapatra kis túlzással senki sem lenne kíváncsi legnagyobb sztárja nélkül, az ázsiai túra pedig PR- és marketingszagú, zsebmegtömő kiruccanás volt.
Sportszakmailag és Messi egészsége szempontjából helyes döntés született, de ezt a keserű pirulát képtelenség beadni a kínai közönségnek. Annak, amely óriási vásárlóerőt jelent, és amelyre a világ számottevő klubjainak, bajnokságainak, sztárjátékosainak egyaránt szükségük van. Korábban az NBA vagy a Premier League is megérezhette, hogy ha az ernyőjük alá tartozó csapatok egyik reprezentánsa a kínaiak tyúkszemére lép (legyen szó az ujgurok vagy a hongkongi tüntetők melletti kiállásról, vagy – mint Messi esetében – egy megaláztatásként értékelt incidensről), akkor annak a bankszámlájuk láthatja kárát.
De ezen már nem lehet segíteni, a héten ráadásul kezdődik az MLS új idénye a Real Salt Lake elleni mérkőzéssel.
Az argentin csillag hétfőn a Weibo közösségi platformra posztolt kétperces videóban kért elnézést szurkolóitól, és próbált magyarázatot adni a történtekre – talán ez is jelzi, hogy mennyire kedvében kell járni a kínai rajongótábornak.