Az elúszó vb és a szavai miatt is szétszedte a spanyol sajtó Kubalát

Izgalmasabban már nem is alakulhatott volna a jugoszláv–spanyol versenyfutás az 1974-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőin. Las Palmasban Juan Manuel Asensi, a házigazdák barcelonai középpályása a 90. percben mentette döntetlenre a meccset (2-2), majd Zágrábban 0-0 következett, és a „jugók” úgy utaztak a csoport záró mérkőzésére Athénba, hogy

a továbbjutáshoz háromgólos diadalt kell aratniuk, kétgólos győzelmüknél szétlövés lesz, egygólos sikernél vagy annál rosszabb eredménynél kiesnek.

Vezettek 2-0-ra, majd a vendéglátók szépítettek, ráadásul 2-1-nél a mostari Dusan Bajevicet kiállították. A görögök egalizáltak, majd a spliti Ivica Surjak góljával a jugoszlávok tíz játékossal is előnyt szereztek, ám a 3-2 még semmire nem volt jó. Aztán az utolsó pillanatokban Stanislav Karasi, a Crvena Zvezda középpályása bevágta a negyediket.

Jugoszláv–spanyol pótmérkőzés döntött a vb-részvételről a világbajnokság helyszíneinek egyikén, a frankfurti Waldstadionban a torna évének kezdetén, 1974. február 13-án.

A 62 300 jegy lábon elkelt, és a jugoszlávok morogtak, hogy a 32 ezer igényelt belépő helyett csupán 17 ezret kaptak a FIFA-tól. Csak külön repülőgépből 22 – 11 Madridból, 9 Belgrádból – érkezett a (nyugat)német városba, ahol nem lehetett közlekedni, mert a közalkalmazottak sztrájkja miatt szünetelt a forgalom.

Tovább rontott a kaotikus helyzeten, hogy kiderült: néhány nappal a mérkőzés előtt felkészült bűnözői hálózat 20 ezer hamis jegyet nyomtatott – „kitűnő” minőségben – egyenként 20-25 márkáért.

A tét mindkét csapat számára óriási volt. A jugoszlávok 1962-ben a legjobb négy közé jutottak, ám azóta egyszer sem szerepeltek a vb-n, igaz, 1968-ban döntőt vívtak az Európa-bajnokságon. A spanyolok az 1970-es világbajnokságról lemaradtak, és 1964-es Eb-diadaluk óta egyetlen kontinenstornára sem jutottak el.

A feszültségre jellemző, hogy

Jugoszláviában a selejtezők közben hat tagú válogatóbizottságot akart kijelölni a szövetség,

de az „csak” öt tagú lett, mert Vujadin Boskov szakvezető lemondott. A pótselejtezőre a 29-es (!) keretet Milovan Ciric, Tomislav Ivic, Milan Miljanic, Sulejman Rebac és Milan Ribar állította össze. (A szomszédos sajtó egyáltalán nem lelkendezett, ilyesmiket írt a kvintettről: „vitaklubot alakítottak a válogatott körül”; „két dudás sem fér meg egy csárdában, nemhogy egy egész zenekarra való”.)

Kubala László, a spanyolok szövetségi kapitánya 26-os keretet verbuvált Frankfurtra hét Barcelona- és öt Real Madrid-labdarúgóval, de közülük csak 3+2 játszott. Ellenben mind a négy valenciai meghívott a kezdőtizenegyben kapott helyet.

A legjobbjaikat már az ötvenes-hatvanas években a szabad világ klubjaihoz engedő jugoszlávok így álltak fel: Maric (Velez Mostar) – Buljan (Hajduk Split), Katalinski (Zeljeznicar), Bogicevic (Crvena Zvezda), Hadziabdic (Zeljeznicar) – Oblak (Hajduk), Karasi, Acimovic (mindkettő Crvena Zvezda) – Petkovic (Troyes), Surjak (Hajduk), Dzajic (Crvena Zvezda).

Mint látható, Petkovic már akkor légiós volt, a többiek utóbb lettek azzá. Íme, későbbi nyugati csapataik: Maric (Schalke) – Buljan (Hamburg, New York Cosmos), Katalinski (Nice), Bogicevic (New York Cosmos), Hadziabdic (Charleroi) – Oblak (Schalke, Bayern München), Karasi (Lille, Antwerpen), Acimovic (Saarbrücken) – Surjak (PSG, Udinese, Zaragoza), Dzajic (Bastia).

A spanyolok összetétele ez volt: Iribar (Bilbao) – Sol (Valencia), Benito (Real Madrid), Jesus Martinez (Valencia), Uria (Real Madrid) – Claramunt (Valencia), Asensi, Juan Carlos (helyette Marcial, mind Barcelona) – Amancio (Real Madrid, helyette Quini, Sporting Gijon), Garate (Atletico Madrid), Valdez (Valencia).

A középhátvéd Josip Katalinski már a 13. percben vezetést szerzett a „jugóknak”, akik az 1-0-t a mérkőzés végéig megtartották. Josip Broz Tito pártvezér táviratban üdvözölte a továbbjutókat,

a spanyol lapok viszont szétszedték Kubalát

egyrészt a kiesés miatt, másrészt azért, mert a vereség után azt mondta: „Balszerencsénk volt. A korai gól megzavarta játékosainkat, idegeskedtek, képtelenek voltak egyenlíteni.”

A meccs egyetlen gólja:

Az ibériai sajtó szerint „nem a szerencse döntött, hanem a sokkal nagyobb tudás, a jobb felkészültség, az érettebb technika és a jobban kidolgozott taktika”. Az újságok hozzátették: a spanyol játékosok produkcióján nem látszott, hogy a győzelmi prémiumukat az eredetileg tervezett összeg kétszeresére, húszezer dollárnak megfelelő pesetára emelték.

„A spanyolok nem jelentettek különösebb veszélyt Maric kapujára, lassú, körülményes akcióikat könnyűszerrel rombolta szét a gyors, hatalmas termetű, kemény játékosokból álló jugoszláv védelem. A középpályán is jobban játszottak a jugoszlávok, Oblakot a szakértők a mezőny legjobbjának ítélték. A csatárjátékban szintén a jugoszlávok javára billent a mérleg, a széleken vezetett akciókkal Petkovic és Dzajic – sokszor középen Surjak is – szétzilálta a spanyol védelmet.

Az erőteljesebb jugoszlávok, ha lehetőségeiket jobban kihasználják, több góllal is nyerhettek volna

– szólt az összegzés.

A spanyolok azért is le voltak sújtva, mert a Real Madrid, a Barcelona és az Espanyol kiesett az UEFA Kupa első fordulójában (az Ipswich, a Nice, illetve a Molenbeek ellenében), a Bilbaót pedig a Beroe Sztara Zagora búcsúztatta a KEK második fordulójában. Egyedül az Atletico Madrid maradt versenyben, és el is jutott a BEK döntőjéig, ám annak megismételt mérkőzésén – miután az első meccsen (1-1) a Bayern München a 120. percben egyenlített – 4-0-ra kikapott.

A jugoszlávok viszont ünnepeltek, kiváltképp a technika ördöge, a hetvenedszer válogatott Dragan Dzajic, aki 1968-ban együtt játszott a riói Maracana stadionban rendezett Brazília–Világválogatott gálamérkőzésen (2-1) Albert Flóriánnal, Farkas Jánossal, Novák Dezsővel, Szűcs Lajossal. A „kékek” sorozatban a tizedik mérkőzésükön maradtak veretlenek, majd a vb-n továbbjutottak (Brazília 0-0, Zaire 9-0, Skócia 1-1), de a középdöntős csoportban egyetlen pontos sem szereztek (NSZK 0-2, Lengyelország 1-2, Svédország 1-2).

A svédekkel vívott találkozó előtt a jugoszláv orgánumok álláspontja az volt: „Mindegy ötödiknek vagy nyolcadiknak lenni.” Korábban az is megjelent: „Csatársorunk átütőképessége egyenlő a nullával.”

Ahhoz képest, hogy éppen csak becsúsztak az akkor még 16-os mezőnybe, és a 9-0-s másfél óra alatt átlagban tíz percenként szomorították el Zaire labdarúgóit és lakosságát…