Roderick Duchatelet beteszi maga mögött az ajtót, és ez bizonyos értelemben korszakhatárt is jelent a magyar futballban. Az Újpest belga tulajdonosával a kétezres évek erősen kaotikus és „vadkeleti” első másfél évtizedének utolsó hírmondója távozik.
Izgalom nélkül azonban a stabil buborék lehet jól működő, ám – unalmas.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="3342" width="5184" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A magyar bajnokság pedig (ha leszámítjuk a kiesés elkerüléséért folytatott harcot, no meg néha a dobogóért folytatott tusakodást) nem túl izgalmas. A Ferencváros olyan fölényt harcolt ki, amelyhez hasonlót legutóbb a hetvenes évek nagy Újpestjének idején láttunk. A magyar rekordbajnok minden téren uralja az NB I-et, jó nemzetközi eredményeivel pedig megnyitott egy extra forrást is. Ahogy az Újpest–Fradi derbit tavaly a helyszínen megtekintő Nick Miller, a The Athletic újságírója megjegyezte: a Szusza Ferenc Stadionban látott, „NERencváros” élőképet legalább részben a lilák drukkerei által érzett erős frusztráció indokolhatta.
Az újpestieknek ugyanis érthető módon nagyon elege lehet néhány dologból:
- saját csapatuk nihilbe süllyedt
- tulajdonosuk nem tud elég pénzt a csapatba tenni, hogy az igazán versenyképes legyen
- gyakorlatilag kimaradtak a magyar „futballbuborék” pozitív hatásaiból, kívülállói a rendszernek
- eközben a Ferencváros dominanciát épített ki; az Újpest-ultrák fent említett véleménye szerint erős politikai hátszéllel
- a derbik pedig évről évre emlékeztetik a lilákat arra, hogy mekkora a lemaradásuk (az Újpest 2015 óta nem nyert derbit az NB I-ben, a legutóbbi 14-et 6–35-ös gólkülönbséggel elveszítette)
A fenti pontokból kétségtelenül az első kettő lehet a leginkább frusztráló. Mert bár a Duchatelet-érában az Újpest háromszor nyert Magyar Kupát, a bajnokságban csupán egyetlen dobogós helyezést (3. hely 2017/18-ban) tudott felmutatni, és
Ez lehet, hogy a tulajdonos lehetőségeihez viszonyítva megfelelő produkció, ám az Újpest hagyományaihoz méltatlan. Amióta a IV. kerületi csapat megszerezte az első érmét az élvonalban (1916/17), most fordult elő először, hogy egy évtizedes mintában csak egyetlen dobogós helyezést tudott elérni. A bajnoki címről ne is beszéljünk – azt 1997/98 óta űzik hiába a lila-fehérek. Az Újpest először 1930-ban lett magyar bajnok, azóta egyszer sem kellett ilyen hosszú „aranyéremböjtöt” kiállnia.
„Több mint tíz éven keresztül minden tőlem telhetőt megtettem az Újpest labdarúgóklubért, de itt az ideje, hogy új távlatok és célok felé lépjek tovább. Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő partnert, aki nemcsak átveszi a klubot, de egyben új lehetőségeket biztosít és új sikerek kovácsa lehet az Újpest Football Club fényes jövője érdekében” – búcsúzott Duchatelet a klub hivatalos honlapján megjelentetett, a tulajdonosváltásról szóló közleményben.
Amikor a belga üzletember belépett – 2011. októberében –, akkor a Nemzeti Sport igen hangzatos szalagcímekkel fogadta. „Majd én megmutatom!” – szerepelt az október 20-i szám címlapján. „Megjött a megmentő” – ezzel a címmel jelent meg a tulajdonosváltásról szóló cikk. Amikor a sportnapilap rákérdezett, miért vette meg Duchatelet az anyagi válságban fuldokló, patinás klubot, a válasz tömör volt:
Az üzlet. Merthogy igenis nyereségessé lehet tenni Magyarországon is egy futballcsapatot.
A pénzcentrikus megközelítés mellett ígéretekből sem volt hiány:
„Nem titok, az Újpestnek legalább olyan sikeresnek kell lennie, mint amilyen volt a hetvenes években. Azért jöttünk a klubhoz, mert szeretnénk felvirágoztatni, visszahozni a régi tekintélyét” – mondta Duchatelet.
Ha ez volt a célkitűzés, akkor nem sikerült elérni.
Azt már sokkal nehezebben lehet megállapítani, mi is volt a „mesterterv”. De nem vonatkoztathatunk el a kortól, amelyben a Duchatelet-megállapodás megköttetett. Ugyan a DVSC a csúcson volt (a belga „hatalomátvétel” idényében veretlenül lett bajnok), de azt követően leszálló ágba került. 2007 és 2017 között hat különböző bajnokcsapat volt (Debrecen, MTK, Videoton, Győri ETO, Ferencváros, Honvéd); Duchatelet okkal gondolhatta hát, hogy itt némi tőkeinjekcióval és ügyes játékospolitikával lehet keresnivalója az Újpestnek.
A DVSC trónjának megingása és a Ferencváros dominanciája között volt egy időszak, melyben valóban lehetett helyezkedni – George F. Hemingway Kispestje Marco Rossi irányításával megmutatta, hogy viszonylag szerény költségvetéssel és kiemelkedő szakmai munkával is el lehet érni az aranyérmet. Azt az aranyérmet, amelynek megszerzésére az Újpestnek gyakorlatilag esélye sem volt: a Duchatelet-időszakban a csapat 42, 23, 30, 20, 30, 23, 19, 26, 33, 36, 27 és 22 ponttal szorult az első helyezett mögé. Ez nem élcsapat, hanem középcsapat, márpedig egy, az Újpest hagyományaival bíró klubnál – legalábbis a szurkolók szemében –
Ez pedig arra utal, hogy vagy a pénz, vagy a koncepció, vagy a tudás nem bizonyult elegendőnek.
A végveszélybe sodródott Újpestet megmentő és stabilizáló Roderick Duchatelet családja európai klubhálózatára is építhetett. Édesapja, Roland Duchatelet 2007 és 2014 között beszállt a belga Sint-Truidenbe és Standard Liege-be, az angol Charlton Athleticbe, a spanyol Alcorcónba és a német Carl Zeiss Jenába. Roderick Duchatelet a szintén belga Germinal Beerschottal szerezte első klubvezetői tapasztalatait. Nem ez volt az egyetlen családi klubháló ebben az időszakban, gondoljunk az olasz Pozzo família Udinese, Granada, Watford „háromszögére.” Ha az volt az elképzelés, hogy az új tulajdonos pénzügyileg helyrepofozza az Újpestet, a klubhálót kihasználva áramoltatja a játékosokat a társklubok között, és ez elég lehet jó eredmények eléréséhez, akkor az nem volt irreális.
Játékosáramoltatásban nem is volt hiány. Mostanáig (2024. február 7-éig) kereken 100 légiós érkezett Újpestre. A gond inkább a minőséggel volt, nem a mennyiséggel. Bár kétségtelenül akadtak telitalálatnak bizonyuló igazolások – Loic Nego, Enis Bardhi, Asmir Suljic, Mbaye Diagne, Vincent Onovo, Obinna Nwobodo, Nemanja Antonov, Budu Zivzivadze és Giorgi Beridze egy élcsapat gerincét alkothatná. Hiába volt egy-két nagy eladás (a csak egy NB I-es meccsen pályára lépő, aztán a Standardhoz igazoló Darwin Andrade, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Diagne és Bardhi a Transfermarkt adatbázisa szerint egyaránt egymillió euró fölötti díjért váltott klubot), talán csak 2015/16-ban és 2017/18-ban állt össze igazán erős csapat. Az előbbi győzni tudott – első magyar vendégként – a Groupama Arénában és kupadöntőt játszott (1-0-ra kikapott a Ferencvárostól), de Diagne eladása után csak a 6. helyen zárt a bajnokságban; az utóbbi bronzérmes és kupagyőztes lett.
Az alábbi ábrán a Duchatelet-érában hozott légiósok meccsszámát ábrázoltuk. Csak 17 olyan játékos van, aki több mint 50 bajnokit játszott ebben a korszakban lila-fehér mezben, viszont 32 olyan, aki tíznél kevesebbszer lépett pályára az NB I-ben (őket reprezentálják a bal oldali, egészen apró pontok).
Az átigazolási mérleg többször volt pozitív, mint negatív (ez célkitűzés is lehetett, hiszen Duchatelet elsősorban üzleti lehetőséget látott az Újpestben), de a fenti ábra nem „telitalálatos” transzfertevékenységet mutat.
Míg azonban a Transfermarkt-adatbázis becslése szerint 2011/12-ben 1,32 millió eurót adtak ki játékosvásárlásra az NB I-es klubok, a 2023/24-es évadban már 10,71-et (ebből 9,2 a Fradinál becsült költés, hivatalos, publikus adatok nincsenek).
Újpesten ugyanúgy folydogált minden, az NB I és annak dinamikája viszont alaposan megváltozott, és az átalakult környezetben a klub már nem volt versenyképes. Közben a családi klubháló is szétesett: Roland Duchatelet egymás után szállt ki klubjaiból, bár megtartotta portfóliója egyes elemeit. Az idősebb Duchatelet „népszerűsége” különösen a Charlton-kalandot szenvedte meg. A klubháló egykori tagjai a klán „regnálása” alatt nem tudtak átütő sikert elérni, és a legtöbbször megromlott a viszony a tulajdonos-befektető meg a drukkerek között.
„Az Alcorcón csendesen újabb példája lett a Roland Duchatelet-örökségnek: a tulajdonos rosszabb állapotban hagyja ott a klubokat, mint amilyenben megvette azokat” – jegyzi meg gunyorosan a történelmi mélységbe süllyedt Charlton kálváriáját feldolgozó, szurkolói oldalként elfogulatlannak nem nevezhető The Charlton Dossier.
Roderick Duchatelet-nek is meggyűlt a baja a szurkolókkal, akik a klub bukdácsolását egy ideig még csak-csak megemésztették, ám
A történelmi címer – a drukkerek számára az egyik legfontosabb szimbólum – azóta visszakerült a mezre, de a klub körüli állapotok áldatlanná váltak. Duchatelet fenntartotta és lehetőségeihez mérten pénzelte az Újpestet, de ez legfeljebb tisztes középmezőnybeli helyezésre és egy-egy kupamenetelésre volt elég – márpedig a lila-fehérek a történelmi sikeresség terhét cipelik. Az első eladási kísérlet kudarcba fulladt, és a letargia lett az úr: szurkolói bizalomról már rég nem lehetett beszélni, fejlődésről sem.
Az utóbbi hónapokban olybá tűnt, mintha az Újpest vagy „gyógyszerre” (egy új tulajdonosra), vagy kegyelemdöfésre várna. A jelenlegi helyzet – a csapat legutóbbi kilenc bajnokiján egy pontot szerzett a lehetséges huszonhétből – fenntarthatlan, a teljes szétesés jelei mutatkoznak. Nebojsa Vignjevics vezetőedző (érthetően) úgy viselkedik, mint akinek már nagyjából minden mindegy – az utóbbi évtized legtöbb NB I-es mérkőzést megvívott trénere legalább olyan apatikusnak tűnik, mint a csapata. Eközben erősíteni kellene (a jó őszi kezdés ellenére közel van a kiesőzóna), de az adásvétel áprilisig nem megy végbe. Érdemi változásokra a nyáron lehet számítani, addig az Újpestnek valahogy a vonal felett kell(ene) maradnia.
Hogy mi történik azután? A MOL-csoportot képviselő Ratatics Péter az adásvételről szóló közleményben nem adott sok támpontot.
„Az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, hogy az elkötelezett szakmai munka és a megfelelő fejlesztések és befektetések eredményekhez vezethetnek a magyar futballban. A labdarúgás csodája, hogy több millió embert képes megmozgatni. A MOL számára ez lehetőséget teremt a sport népszerűsítésében, az utánpótlás tudatos építésében és a közösség formálásában. Hiszünk abban, hogy az erős versenyszellemünk, a tudatos és transzparens üzleti gondolkodásunk hosszútávon minden vállalkozásunkban eredményeket termelt és ezt ebben az esetben sem gondoljuk másképp. Egy erős Újpest csak tovább erősítheti a magyar focit” – idézték.
Ebben aztán sok konkrétum nincs, bár egy MOL-erejű támogató beszállását nyilván nagy örömmel fogadnak a drukkerek.
Amikor a Metalcom-csoport befektetőcége George F. Hemingwaytől megvette a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét, akkor is pufogtak a közhelypatronok. „Fiatal tehetségek kibontakoztatása”, „szakmai sikerek fenntartása”, „az anyagi stabilitás megőrzése, piaci bevételek erősítése”, „versenyben maradás a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért”. Az eredmény? A kispesti csapat történelmi mélyponton van, öt év alatt a másodosztályba zuhant, pénzügyi stabilitásról, szakmai sikerekről, pláne európai kupaszereplésről és bajnoki esélyekről pedig nem beszélhetünk.
A MOL-csoport sokkal erősebb hátteret jelenthet az Újpestnek, de a kispesti példa mutatja: a pokolba vezető út nagy ígéretekkel és sorozatos rossz döntésekkel van kikövezve. A tradicionális pesti csapatok pedig – a szárnyaló Ferencvárost kivéve – éppenséggel nem történetük legjobb időszakát élik. Az MTK évek óta ingázik az első- és a másodosztály között, a Vasas hasonlóképpen, a Honvédnak jelenleg esélye sincs az NB II-ből a visszajutásra, az Újpestnél a letargia lett az úr. A kevés konkrétumot tartalmazó adásvételi közlemény utolsó mondata azonban kétségtelenül igaz:
és ez igaz a tradicionális (nem csak fővárosi) klubokra is. Sportszakmai, üzleti és politikai szemszögből nézve is van értelme az Újpest megvásárlásának – annyira egypólusú lett az utóbbi években a magyar NB I, hogy az a szurkolói élményt is negatívan befolyásolhatja (leszámítva a sikersorozatnak érthetően örülő Fradi-drukkerek élményét). Az Újpest lehet az ellenpólus.
Roderick Duchatelet víz felett tartotta bő évtizeden át az Újpestet, ám nagy terveinek megvalósításához nem került közel. A bajnoki trófeát nem tudta visszahozni a Megyeri útra, a nemzetközi porondon a csapat nem ért el jelentős sikert (csak kétszer nyert párharcot; igaz, többéves UEFA-eltiltás is sújtotta), közben pedig elfogyott körülötte a levegő. Hogy az új éra új virágzást hoz-e a IV. kerületieknek?
A szurkolók valószínűleg azt mondanák erre: a mostani állapotnál rosszabb úgysem lehet. Sokkal jobb ellenben igen.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="90" width="408" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
