Lenne igény a 16 csapatos NB I-re, de csak kozmetikázás van a láthatáron

Ha egyvalami biztos a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatban, akkor az az, hogy nagyjából tízévente változik a lebonyolítás, és ez többnyire létszámváltozással is együtt jár. Csányi Sándor az M4 Sportnak adott interjújában előrevetítette, hogy 2025 nyarától ismét versenykiírás-reform jön: úgy tűnik, marad a 12 csapat az NB I-ben (az NB II-ben pedig a fokozatosan 16-ra csökkentett létszámmal kalkulálnak), viszont a nem túl népszerű, háromkörös struktúrát ismét alsó- és felsőházi rájátszás válthatja fel.

„Nem titok, folyik egy gondolkodás [arról], hogy 2025 után hogyan alakuljon a magyar bajnokság rendszere. Ennek a munkának a közepén járunk. Van, aki 16 csapatot szeretne látni – a tizenkét NB I-es csapatból tíz –, kettő szeretné megtartani a jelenlegit (…) Ha a szakmailag hozzáértőkre hallgatunk, akkor úgy néz ki, a tizenkét csapatos OTP Bank Liga és a tizenhat csapatos Merkantil Bank Liga jó kombináció. Ami komolyan felmerül, hogy

két kieső legyen-e, vagy az utolsó előtti osztályozót játsszon az NB II második helyezettjével.

Nagyon komolyan felmerül a lebonyolítás átalakítása is, hogy a háromszor tizenegy mérkőzés helyett legyen kétszer tizenegy, és annak az eredménye alapján egy rájátszás, melyben van felső és alsó liga” – hangzott el a tévéinterjúban.

Az MLSZ első embere azt mondta, nem szereti a felsőház-alsóházas megoldást, ugyanakkor igazat ad azoknak, akik a jelenlegi lebonyolítást igazságtalan volta (nem ugyanannyiszor játszik egy csapat otthon, illetve idegenben) miatt bírálják. Az elnöki kijelentések fényében érdemes megvizsgálni az alternatívát, de kezdjük egy kérdéssel: mi az oka annak, hogy a magyar élvonalban nagyjából évtizedenként megváltozik a lebonyolítás?

„Az NB I létszáma körül áll a harc. Az egyesületek többsége kétségtelenül a 16-os létszám mellett van s éppen ezért feltűnő, hogy az MLSZ elnöksége húzódozik a létszámemelés gondolatától.” (Nemzeti Sport, 1941. július 4.)

„Az idény vége felé — főleg a kiesési mezőnyben lévők között — mindig felmerül a létszámemelés kérdése (…) Az elnökség megállapította, hogy a 16-os létszám a jelenlegi kereteknek tökéletesen megfelel.” (Népsport, 1948. április 15.)

„Helyesebb lenne az NB I bajnokság tizennégyes létszáma, mert a mostani körülmények között a nagyobb létszámemelés felhígítást jelentene és a színvonal csökkenését eredményezné.” (Népsport, 1957. január 18.)

„Vigyázni kell, hogy a létszámemelés következtében ne csökkenjen a színvonal, sőt, tovább emelkedjék.” (Népsport, 1966. február 27.)

„Ezt a fejlődést kívánja elősegíteni – többek között – a jelenleginél több bajnoki mérkőzésszám, amely a közönség számára is nagyobb vonzerőt jelent. Ezek alapján: az 1976-77. évi bajnokságban az eddigi 16-ról 18-ra emelkedik az NB I résztvevőinek létszáma.” (Népújság, 1976. június 19.)

„Tizenhat csapat talán közelebb van a realitásokhoz. Emlékezzünk csak vissza: a magyar labdarúgás nagy korszakában egy ideig például 14 csapat játszott az élvonalban. És micsoda jó mérkőzések voltak! Az erők összpontosítása szerintem feltétlenül hasznos volt, s ma is az. Jobban át lehet tekinteni az élvonalat, kevesebb lesz a mérkőzés.” (Népsport, 1981. július 29.)

A fenti szemezgetés csak illusztráció a létszámemelések és -csökkentések apropóján fel-fellángolt vitákból.

A magyar élvonal küzdelmeit 1901 óta írják ki, de egymás után 15 idényben még egyszer sem maradt ugyanannyi a létszám,

hogy a lebonyolításról (van osztályozó?, hány kieső van?) ne is beszéljünk. Nem minden országban változik ilyen gyakran az élvonal létszáma – az angol Premier League-ben 1995, az olasz Serie A-ban 2004 óta ugyanannyi csapat verseng, hogy csak két példát említsünk –, de sok szövetség variálja rendszeresen a versenykiírást.

Alapvetően négy dolog határozza meg a létszámot:

1. az ország futballtradíciója
2. az élvonal eltartóképessége
3. a játékosmennyiség- és minőség
4. az érdeklődés

Magyarországon nagyon nehéz megtalálni ebben az egyensúlyt. Jelenleg a szurkolók körében a legnépszerűbbnek a 16 csapatos NB I tűnik, érthető is, miért. A drukkerek többségének van személyes élménye a 16 csapatos lebonyolításról (1967–1976, majd 1982–1996 és 2004-2015 között is ez volt a versenykiírásban). Ez a létszám valószínűvé teszi, hogy az öt tradicionális pesti nagycsapat (FTC, MTK, Újpest, Honvéd, Vasas) és a meghatározó vidéki együttesek közül alig maradnak ki. A 2014/15-ös bajnokság káosza „véres rendet vágott” az NB I-ben: a pályán a Dunaújváros és a Lombard Pápa esett ki, a zöld asztal mellett meg licencproblémák miatt a Győri ETO, a Kecskemét, a Pécs, illetve a Nyíregyháza – négy megyeszékhely első számú klubja.

A létszámcsökkentést követően előállt „új NB I-es realitásban”

az élvonalbeli csapatok harmada-negyede 20 ezer lélekszám alatti település csapata.

Ezzel párhozamosan sok megyeszékhely együttese, illetve a patinás fővárosi nagycsapatok egy része is az NB II-be szorult. Ez értelemszerűen nem tetszik a szurkolóknak, és a létszámnövelési igény részben ennek lehet a következménye. A 16 csapatos NB I-nek sok előnye volt a szemszögükből: egyszerű volt a lebonyolítás, pont elég hosszú a bajnokság, ráadásul – még ha voltak is kisebb települések klubjai az elitben – a tradicionális élvonalbeli együttesek nagy része ott volt a rajtnál évről évre.

Ha a szurkolók „népszavazása” alapján dőlne el a létszám, a 16 csapatos lebonyolítás szinte biztosan nagy többséget kapna. Erre utal a csakfoci.hu közelmúltbeli szavazása is: a voksolók kétharmada a 16 csapatos lebonyolítást favorizálná, és csak a szavazók 5 százaléka tartaná meg változatlanul a jelenlegi rendszert. A változtatásra ezek szerint közönségigény van, és Csányi Sándor szavai szerint az élvonalbeli együttesek többsége is a 16 csapatos NB I-re szavazna – a 12 csapatos lebonyolítás mellett valószínűleg azok a klubok állhatnak ki, amelyeket semmiképp sem fenyeget a kiesés veszélye.

Szakmailag lehet amellett érvelni, hogy a 12 csapatos kiírás a legjobb. Kérdés, van-e a jelenleginél jelentősen több NB I-es szintű játékos. A 16 csapattal (pláne, ha nincs osztályozó) együtt jár, hogy viszonylag széles középmezőny jelenik meg, melynek tagjai „elvannak a szürkeségben”. Jelenleg ilyenről szó sincs: a Ferencváros lehetőségeket és játékerőt tekintve kiemelkedik, a zöld-fehéreken kívül a Puskás Akadémiának is aligha kell aggódva hátrafelé pillantgatnia, de minden más élvonalbeli együttest megcsaphat a kiesés szele. Pénzügyi szempontból szemlélve a kérdést: a kiesés elleni harcban nem érintett kluboknak aligha érdekük a létszámemelés, viszont minden olyan klubnak, mely veszélybe kerülhet, nagyon is az.

A bajnoki bronzérmes és a „jobbik” kieső között általában 20 pont körüli differencia van.

A 16 csapatos NB I-ben ez körülbelül 30 pont volt – hárommal kevesebb mérkőzésen, tehát a mezőny egyértelműen összesűrűsödött. Ha az FTC nem vívott volna ki „döntő fölényt” minden más vetélytársával szemben, még azt is mondhatnánk, izgalmasabb a jelenlegi lebonyolítás. Az 12 csapatos élvonal elleni érvekből egyet (sok tradicionális élvonalbeli csapat szorul ki) már említettünk, a másik pedig az, hogy a mezőny sűrűsége miatt a klubok jó részének „élethalálharc” egy-egy idény, ez pedig negatív hatással lehet a fiatal, rutintalan futballisták játékidejére. Az MLSZ-ösztönzők rendszere („fiatalszabály”) és az akadémiákra költött rengeteg pénz ellenére sem erős a fiatalok felfelé áramlása. A 16 csapatos bajnokság kiszélesítené a középmezőnyt, és így (talán?) a klubok is több fiatalt küldenének pályára. Ha a fix kiesők száma egyre csökkenne, az is segítség lehetne ilyen szempontból – de kétséges, hogy mennyire jó egy olyan bajnokság, amelyben egészen minimális föl-le mozgás van.

Ha európai szinten vizsgáljuk a témát, akkor sem könnyű letenni a voksot egy bizonyos lebonyolítás mellett.

Az egyértelműen látszik, hogy 18 csapatos vagy magasabb létszámú bajnokságot csak szakmailag kiemelkedő, vagy nagyon nagy népességű országok bírnak el.  A 8 és 10,5 milliós népesség közötti országok „mezőnyében” alig van olyan, amelynek bajnoki lebonyolítása megegyezik bármelyik másikéval.

• Ausztria: 12 klub, 22 mérkőzéses alapszakasz, 10 mérkőzéses rájátszás (felsőház és alsóház), az alapszakaszban megszerzett pontokat megfelezik és lefelé kerekítik. Az alsóház legjobb két csapata a felsőház ötödik helyezettjével meccsel egy Konferencia Liga-helyért. 1 kieső.
• Azerbajdzsán: 10 klub, 36 mérkőzés, 1 kieső
• Csehország: 16 klub, 30 meccses alapszakasz. Az első 6 csapat rájátszást folytat a bajnoki címért (5 meccs, a pontokat tovább viszik), az utolsó 6 a kiesés ellen küzd (5 meccs), a mezőny közepe (4 csapat) rájátszást folytat pénzdíjért és a jobb kupakiemelésért. 1 kieső, 2 osztályozós.
• Fehéroroszország: 16 klub, 30 mérkőzés, 1 kieső, 1 osztályozós.
• Görögország: 14 klub, 26 meccses alapszakasz. A mezőny felső- és alsóházra oszlik, a 6 csapatos felsőház tagjai további 10 meccset játszanak. A 8 csapatos alsóház tagjai újabb 7 meccset játszanak. 2 kieső.
• Magyarország: 12 klub, 33 mérkőzéses bajnokság, 2 kieső.
• Portugália: 18 klub, 34 mérkőzéses bajnokság, 2 kieső, 1 osztályozós.
• Svájc: 12 klub, 33 mérkőzéses alapszakasz, 5 mérkőzéses rájátszás (felsőház és alsóház), a pontokat tovább viszik az alapszakaszból. 1 kieső, 1 osztályozós.

Mondhatni, ezek közül még a magyar, az azeri és a portugál rendszer a legérthetőbb… A 12 csapatos lebonyolítás kimondottan „kényelmetlen”: a 22 mérkőzés túl kevés, a 44 túl sok, tehát vagy 33 meccset kell játszani (és akkor előáll az itthon kritizált helyzet), vagy alsó- és felsőházra kell bontani a mezőnyt. Az NB I-ben utóbbival is próbálkoztak már, és míg a felsőház minden évadban kiélezett küzdelmet hozott (különösen emlékezetes a 2003/2004-es utolsó forduló, amelyben három csapat is a bajnoki trófeáért szállt harcba), az alsóház, hát… kis túlzással senkit sem érdekelt, leszámítva a kiesés elől menekülőket.

Érdemes fél szemmel rápillantani az osztrák példára. Nyugati szomszédaink 2018/19-ben emelték 12-re a létszámot, és nyakatekert megoldásokat vetettek be a bajnoki izgalmak növelése érdekében. Az első problémájuk: van egy domináns csapat (Red Bull Salzburg), amely utcahosszal nyeri a bajnokságokat – ez ugyebár Magyarországon sincs másként, csak épp Ferencvárosnak hívják az „uralkodót”. Az izgalmak érdekében felezik a rájátszásba jutott csapatok pontjait, és bár ez kétségtelenül összesűrítette a mezőnyt, a Salzburg dominanciájának így sem látszik a vége. Az alsóházba (hisz csak egy kieső van) azzal próbálkoztak tétet csempészni, hogy az első két helyezett részese lesz egy Konferencia Liga-helyért lejátszott playoffnak. A csavar, hogy a playoffba a felsőház 5., illetve az alsóház 1. és 2. csapata kerül, a felsőház 6. helyezettje meg csak nézheti mindezt, ami azért különös „igazságtétel”.

Nagyon úgy tűnik, hogy az MLSZ elkötelezett a 12 csapatos NB I fenntartása mellett,

hiába mutatkozik szurkolói igény a létszámemelésre. Az már nyitott kérdés, hogy mi a jobb: a szakmailag és a színvonal szempontjából is valószínűleg megfelelőbb 12 csapatos élvonal (bonyolult vagy igazságtalan lebonyolításával; alsóház esetén potenciális érdektelenséggel), vagy a populárisabb 16 csapatos?

Az NB I történelme alapján arra azért fogadni lehet: bármi is legyen az új szisztéma, nem bír ki változtatás nélkül másfél évtizedet.