Mikor az NB I középcsapatait is elhívták Dél-Amerikába, és szenzációt okoztak

Az MTK 1968-ban a 11., 1969-ben a 9. helyen zárta az első osztályú bajnokságot, közben 1968-ban elnyerte az MNK-t, miután az elődöntőben, majd a döntőben egyaránt 2-1-re győzött az FTC-t és a Vasast is kiejtő Szegedi VSE, illetve a Honvéd ellen.

A kék-fehérek tehát legfeljebb gyönge középcsapatnak minősültek ötvenöt évvel ezelőtt, ám a magyar futball akkor még olyan tekintélyes volt, hogy

az NB I hátsó régióiból is hívtak együtteseket Dél-Amerikába.

Az MTK-t Argentínába invitálták az itthoni téli szünet idejére; a hétcsapatos torna résztvevője volt még a Boca Juniors, az Estudiantes, továbbá Mar del Plata válogatottja, a brazil Palmeiras, valamint a bécsi Rapid és a pozsonyi Slovan.

Ugyanakkor az A és a B válogatott is Dél-Amerikába utazott, míg a Honvéd Ausztráliába és Indiába, a Vasas Brazíliába készült. Illovszky Rudolf, az angyalföldiek edzője már be is jelentette, hogy „január 16-án kelünk útra”, a Népsport pedig azt közölte: „A Vasas valószínűleg a Flamengóval kezd Rióban.”

Ezért a piros-kékek arra kérték a válogatott vezetőit, hogy minél kevesebb játékost vigyenek magukkal a tizenharmadik kerületi klubból. Az A kerettel tartott Farkas János és Ihász Kálmán, a B-vel Mészöly Kálmán és Menczel Iván.

Hogy Mészöly miként került a B-be, azt csak Sós Károly, minden idők legszerencsétlenebb magyar szövetségi kapitányainak egyike tudta. Mindenesetre az A-sokkal repülte át az óceánt Solymosi Ernő, Noskó Ernő, Dunai III Ede, Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Nagy László (mind Újpest), Novák Dezső, Páncsics Miklós, Juhász István, Szűcs Lajos, Albert Flórián, Rákosi Gyula (mind FTC), Fatér Károly (Csepel), Bicskei Bertalan (Honvéd), míg a ligaválogatottnak hívott B garnitúrával Szentmihályi Antal, Káposzta Benő, Bánkúti István, Juhász Péter, Zámbó Sándor (mind Újpest), Dunai Lajos, Sárközi István (mindkettő MTK), Szőke István, Branikovits László (mindkettő FTC), Szarka Zoltán (Szombathely), Keglovich László (Győri ETO), Konrád János (Pécs), Oláh József (Dunaújváros), Szalai Miklós (Salgótarján), Szurgent Lajos (Honvéd).

Utóbbiak éppen a Vasassal vívták elutazásuk előtti utolsó edzőmérkőzésüket, és nem bírtak a Kenderesi (Mészáros) – Bakos, Mathesz, Vidáts, Somogyvári – Nell (Antal), Müller, Fister – Molnár (Török), Puskás, Radics (Tóth Bálint) összetételű Fáy utcai vendéglátókkal (2-2). Majd

az angyalföldiek közül többen szentségeltek, mert a brazil túrát szervezők – miután értesültek róla, hogy Mészöly és Farkas nem tagja a Vasas küldöttségének – lemondták a meghívást.

A Honvéd szintén hoppon maradt, dermesztő hidegben játszott tréningmeccset Lévay – Kelemen (Tajti), Ruzsinszki, Vági, Marosi – Komora, Kocsis Lajos (Tichy), Tóth Kálmán (Tussinger) – Pusztai, Kozma, Karakas összetételben az Eisenstadttal (1-0). Az időjárásra jellemző, hogy az A válogatott mínusz 14 fokban találkozott Tatán a Tatabányai Építőkkel (8-2), mielőtt elindult volna portyázni a jó meleg tájakra.

Az MTK elöljárói a „kék túra” előtt meg akarták erősíteni a csapatot, ám úgy nézett ki, a legjobbak közül senkit nem lehet kölcsönkérni. Ezért a választás három csepeli játékosra, a középpályás Faludi Dezsőre és Rottenbiller Istvánra, valamint a csatár Kalmár Lászlóra esett. (A támadó a Csepel leggólerősebb játékosa volt, 266 bajnoki mérkőzésen 92-szer köszönt be.)

A trió a következő MTK-sokhoz csatlakozott a január 5-ei induláskor: Hajdú József, Lanczkor Sándor; Szántó Tibor, Csetényi Csaba, Strasszer László, Keszei György, Szűcs Attila; Oborzil Sándor, Kékesi Mihály, Szucsányi András; Török József, Takács László, Kiss Tibor, Szuromi Antal.

S Argentínában mindjárt az 1969. január 9-én rendezett

első fordulóban szenzáció született:

a Hajdú – Szántó, Csetényi, Szucsányi (Faludi), Keszei – Oborzil, Kiss (Strasszer), Rottenbiller – Török, Kalmár, Szuromi összeállítású kék-fehérek 2-1-re legyőzték az 1968-ban Libertadores Kupa-döntős Palmeirast. A jobbszélső (később jobbhátvéd) Török duplázott, Cesar Maluco tíz perccel a befejezés előtt szépített. A brazil csapat középpályás irányítója a Palmeirasban 900 – de a brazil válogatottban a hallatlan bőség miatt csak 9 – mérkőzést játszó Ademir da Guia, centere a 25-szörös argentin válogatott Luis Artime volt.

Az Estudiantes 1968-ban és 1969-ben is Libertadores, valamint klub Világ Kupát nyert, ám az MTK-t nem tudta felülmúlni. Még úgy sem, hogy Csetényit 1-1-nél kiállította Franco Trisolini argentin játékvezető; a hátvéd nem akarta elhagyni a pályát, végül – dél-amerikai szokás szerint – a pázsitra vezényelt rendőrök kísérték le.

Előzőleg Kalmár szerzett vezetést, a későbbi szövetségi kapitány Carlos Bilardót és Juan Sebastian Veron édesapját is felvonultató Estudiantes Raul Madero 11-esével egyenlített, majd Eduardo Flores kihasználta a létszámfölényt. Ám három perccel a befejezés előtt Kiss Tibor védhetetlen szabadrúgást küldött Alberto Poletti hálójába (2-2).

A Boca Juniors elleni találkozón megint meg kellett küzdeni a síp gazdájával,

mert Kiss lövése a magyarok szerint a felső lécről a gólvonal mögé vágódott, de Jorge Resk argentin sporttárs továbbot intett. Két perccel később – a 83.-ban – a Boca, amelyet Alfredo di Stefano edző irányított, Oscar Pianetti góljával a maga javára döntötte el a meccset (1-0).

A Boca Juniors csapata 1969-ben:

Aztán viszont megint győzni tudott az MTK, mégpedig a vendég Kalmár mesterhármasával a Mar del Plata-iak ellen (3-1). Közép-Európával szemben azonban rosszabbul ment, mint a dél-amerikaiakkal vívott találkozókon, a Rapid ugyanis 2-1-re, a Slovan 2-0-ra simította le a kék-fehér együttest.

A végeredmény így festett: 1. Boca Juniors 10 pont, 2. Palmeiras 7 (10-4), 3. Slovan 7 (8-7), 4. Estudiantes 5 (13-8), 5. MTK 5 (2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 8-9), 6. Rapid 5 (8-16), 7. Mar del Plata 3.

Ám egyetlen Hungária körúti (vagy csepeli) futballista sem morgott, hogy ezért kár volt ennyit bumlizni…