Hiába gyengült a Leicester, pontrekorddal juthat vissza az élvonalba

Bár a két liga közötti szakadéknak köszönhetően a Premier League kiesői mindig jókora előnnyel indulnak a másodosztályban, a három csapat közül azért legalább az egyik látványosan küszködni szokott, és nem történt még olyan, hogy mindhárom kieső egyből visszajutott volna. Idén most simán megtörhet ez a sorozat:

kicsivel túl a szezon felén ugyanis négy csapat húzott el a mezőnytől, köztük a három friss kieső (Leicester, Southampton, Leeds), és egyetlen Dávidként az újonc Ipswich tartja csak a lépést velük.

Sőt, Kieran McKenna csapata (melyről ősszel írtunk bővebben) még mindig automatikus feljutó helyen áll ugyan, ám egyértelműen hullámvölgybe került, az elmúlt öt meccsén nyeretlen maradt, és már csak három ponttal előzi a félelmetes formába lendülő Southamptont. Korai még persze temetni az Ipswichet, de a papírforma és a keretek erőssége azt súgja, nem fogja végig bírni ezt a tempót, és akkor már csak a play-offban bízhat, akárcsak a többi üldöző.

Önmagában nem meglepetés, hogy ez a három csapat jól teljesít, hiszen már az idény előtti beharangozónkban is megállapítottuk, legutóbb nem a szokásos „jojócsapatok” estek ki a Premier League-ből, hanem évek óta stabilan az élvonalban szereplő, masszív klubok, komoly infrastruktúrával és tulajdonosi háttérrel. Arra azonban kevesen számítottak, hogy ezek ennyire dominálni fogják a mezőnyt, azt pedig végképp senki nem várta, hogy az anyagi megszorítások és belső ellentétek sújtotta Leicester ilyen gyorsan talpra álljon: 26 meccsen 65 pontot szerzett, és ha tartani tudja ezt a formát, akkor simán megdönti a Championship jelenlegi rekordját, melyet a Reading állított fel még 2006-ban.

A Leicester kiesésekor még aggasztónak tűntek a nehézségek, amivel a klub szembesülni kényszerült:

A City bérköltsége (182 millió font) a hetedik – a topklubok utáni legmagasabb – volt a Premier League-ben, most a Telegraph információi szerint 35–50 százalékos bércsökkentés is elképzelhető a kiesés miatt. Külön problémát jelenthetnek azok a játékosok, akiknek nincs kiesés esetén életbe léptethető fizetéscsökkentési záradék a szerződésükben. A kiesőknek juttatott extra pénzt (parachute money) elnyeli a Leicester által felvett kölcsön visszafizetése, a bevétel nagyjából a harmadára esik vissza

– írtuk májusban.

A klub, amely 2016-ban még bajnokságot nyert, majd a kiesés előtti idényekben két 5. és egy 8. helyet, illetve egy-egy FA Kupa-győzelmet és Európai Konferencia Liga-elődöntőt tudott felmutatni, kénytelen volt kiárusítani a legjobbjait. Elment többek között James Maddison, Harvey Barnes, Youri Tielemans, Timothy Castagne, Caglar Söyüncü, Jonny Evans és kölcsönbe Boubakary Soumare is, és távozott az a Dean Smith is, aki Brendan Rodgers menesztése után próbálta bent tartani a csapatot, kevés sikerrel.

Enzo Marescára, Pep Guardiola addigi másodedzőjére várt a feladat, hogy összekapja a csapatot. Az olasz szakember kinevezésével vállalt némi kockázatot a klub, hiszen vezetőedzőként előtte nem sokat tudott felmutatni, de

ma már látszik, hogy Maresca tökéletes választás volt.

Nemcsak azért, mert olyan, új taktikát dolgozott ki, amely a riválisok fölé emelte a Rókákat, de azért is, mert helyreállította a csapategységet az öltözőben.

Ez ugyan csak utólag vált nyilvánvalóvá, de amilyen sikeresen dolgozott Brendan Rodgers az első leicesteri éveiben, az utolsó idényében megromlott a viszonya nemcsak a klubvezetéssel, hanem a csapaton belül is toxikus légkör alakult ki. Jóval több játékos akart távozni, mint ahányan végül is elmentek, de néhányan Maresca első hete után meggondolták magukat, és annak ellenére is maradtak, hogy az edző nem számolt velük kezdőként, mint például a csatár Patson Daka.

Naponta dupla, intenzív edzések és többszöri videóelemzés jellemezte az első heteket: az edzéseket a pályáin elhelyezett kamerák segítségével filmezték, és Maresca az edzés utáni eligazításokon átbeszélte a játékosokkal, hogy min dolgoztak:

Fontos, hogy az edzés ne legyen unalmas, mindig dinamikus legyen. Minden nap újnak kell hatnia, a játékosoknak pedig kíváncsinak kell lenniük, látniuk és érteniük kell mindent

– mondta Maresca az Athleticnek, mint ahogy arról is beszélt, mindig nyitva áll az ajtaja a játékosai előtt, akikkel szemben teljes őszinteségre törekszik, cserébe ő is elvárja tőlük a tiszteletet. És a jelek szerint a futballisták tökéletesen megértették, mit vár tőlük a szakvezetés.

Maresca a pályán is újított: bevezette a Manchester Citynél már látott „inverted fullback”, azaz a középpályára feltolt szélsőhátvéd fogalmát. Ez annyit jelent, hogy alapból négy védővel áll fel a Leicester, de támadáskor a jobbhátvéd Ricardo Pereira fellép a középpályára, és így labdavesztés esetén is emberfölényben marad a csapat, mely azzal is jár, hogy a balhátvéd ilyenkor középre húzódik. (A taktikai elgondolás lényegét Maresca érthetően elmagyarázza ebben az alábbi videóban.)

Ehhez persze új játékosok is kellettek, és a Leicester ugyan csak az eladásokból befolyt összegek töredékét költötte új igazolásokra, az érkezők szinte mind erősítették a csapatot: Conor Coady és Harry Winks az angol válogatottban is játszottak, közülük különösen az utóbbi vált be nagyon. Winks a Tottenhamnél nem tudott megragadni, ám a Leicesternél az egyik legfontosabb ember lett szűrő középpályásként, a poszton ő a legjobb a Championshipben. Az új igazolások közül ki kell még emelni a Manchester Citytől kölcsönbe érkező, U19-es Európa-bajnok Callum Doyle-t, aki sérüléséig remekül ellátta a balhátvéd szerepét, noha alapból középhátvéd, ám Marescánál mindkét poszton kompetensnek kellett lennie; illetve a Kasper Schmeichel távozása óta megoldatlan kapusposztra érkezett egy ugyancsak dán kapus, Mads Hermansen, és visszahozták Franciaországból az Arsenal-nevelés szélsőt, Stephy Mavididit. Hoztak csatárt is, de az Everton fiatal támadója, Tom Cannon sérülten érkezett, és csak decemberben léphetett végre pályára, így addig Kelechi Icheanachóra és a vélhetően utolsó leicesteri idényében látható Jamie Vardyra maradt a góllövés. A kölcsönjátékosok közül pedig kiemelkedik még a Sportingtól érkező fiatal jobbszélső, Abdul Fatawu.

Tény, hogy a riválisok többsége nem is álmodhat hasonló igazolásokról, de ekkora a szakadék a két liga között: csak Maddisonért annyi pénzt kapott a klub, hogy abból már egy fél csapatra való, ezen a szinten minőségi játékost hozhatott.

Az itt maradó játékosok közül egyértelműen a saját nevelésű Kiernan Dewsbury-Hall lett a kulcsfigura: a középpályás szabadabb szerepkörben játszik, mint tavaly, és mostanra látszik igazán, mennyire nagyszerű futballista, a játék minden elemében a mezőny fölé tud nőni, és ez látszik a statisztikáin is. Biztos pont volt a maradók közül Wout Faes és a már említett Pereira, míg Wilfred Ndidi ugyan eleinte távozni akart, de Maresca meggyőzte, hogy számít rá, ráadásul új, támadóbb szerepkörben játszatta a középpályást, aki meg is hálálta ezt. Ugyancsak kegyvesztett volt korábban a dán válogatott védő, Jannik Vestergaard, ám Marescánál ő is megtalálta a helyét.

A labdabirtoklásra épülő, hátulról építkező játékstílust is gyorsan sikerült meghonosítani a csapatnál, mely repülőrajtot vett, és gyakorlatilag a kezdettől fogva vezeti a tabellát. Most már tényleg csak valami váratlan katasztrófa állíthatja meg a Leicestert a feljutás felé vezető úton (tizenhárom pont az előnye a harmadik Southamptonnal szemben, és az első kettő helyezett jut fel automatikusan). A Premier League persze már egy másik történet lehet: a Leicester erősebb ellenfelekkel fog játszani, nem fogják ennyit birtokolni a labdát és így tovább. Láthatjuk, hogy a tavaly szintén kimagaslóan szereplő Burnley mennyire szenved a Premier League-ben, tehát új és még nehezebb kihívások várják Enzo Marescát, aki azonban az első akadályt egyelőre úgy tűnik, könnyedén fogja átugrani.