Tényleg hátrány az NB I-ben, ha a fiatalok játszanak?

Ha az NB I-es klubok rendszeresen játszatnak fiatal magyar futballistákat, jelentős pénzügyi ösztönzőkhöz juthatnak. Ha az NB I-es klubok rendszeresen játszatnak fiatal magyar futballistákat, akkor annak az eredményességük láthatja kárát.

Az utóbbit állítja a markáns nyilatkozatairól ismert Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója, aki a köznyelvben „fiatalszabályként” emlegetett rendszer egyik fő kritikusa. A 2023/24-es évadban a 2003-as születésű vagy fiatalabb futballisták a „támogatott korúak”, az ő játékperceik kulcsfontosságúak a pénzvisszaosztás szempontjából, bár nem kizárólag ezen múlik az összeg nagysága – azt befolyásolja a 2002-es születésű és a további magyar játékosok játékideje is.

Ahol bármilyen hasonló rendszert megpróbáltak létrehozni, hamar elvetették, mivel rájöttek, hogy nem működik.

Én sosem vezetnék be ilyesmit. A magyar szövetség vezetői azonban azt szeretnék, ha az NB I hasonlítana egyes európai bajnokságokhoz, amelyekben több fiatal játszik, és abban látják a hosszú távú fejlődés lehetőségét, ha a magyar első osztály tele lesz utánpótláskorúakkal. Szerintem ez hibás gondolat” – nyilatkozta Révész a „fiatalpercek” összesítéséről rendszeresen, minden forduló után beszámoló utanpotlassport.hu-nak decemberben.

Ha nem is a magyarral teljesen megegyező formában, de létezik a hazai (fiatal) futballisták játszatását ösztönző rendszer például Ausztriában (Österreicher-Topf, ez az eredetileg bevezetett magyar modell egyik inspirálója, ami az osztrák szövetség stratégiai programjában is szerepel), vagy Svájcban (Nachwuchs-Trophy). A szisztéma hasonló: a szövetségek komplex, a fiatal hazai tehetségek vagy hazai labdarúgók pályára küldését premizáló pontszámítást alkalmaznak, majd ez alapján osztanak pénzt a kluboknak. Eltérések inkább abból fakadnak, hogy miként és mennyit fizet a szövetség.

Ausztriában az Österreicher-Topf bevezetése (2004/2005) elérte a kívánt hatást: egyre több fiatal osztrák játékos kapott szerepet, majd az átszervezett utánpótlás-nevelő és akadémiai rendszer eredményeit is lehetett látni. Az osztrák bajnokság színvonala emelkedett (nyugati szomszédainknak immár fix BL-helyük is van), a játékosértékesítésből befolyó bevételek szintén nőttek. Sokkal több a pénz a Bundesligában, mint korábban, így most már a csapatok nagyjából fele le is mond az Österreicher-Topfból osztott összegről, mert nem éri meg nekik erre hajtani. Éppen ezért kérdéses a szabályozás további sorsa.

Egyelőre azonban a modell még működik, bár az osztrák Bundesliga ügyvezetője, Christian Ebenbauer az APA hírügynökségnek adott interjújában elismerte, hogy az ajánlásokat kevesebb klub követi. Ebenbauer szerint nem szükséges a pénzalap (a tévés szerződés bevételeinek 15 százaléka) növelése, a jelenlegi szisztéma az első osztály tagjainak megfelelő, a másodosztályban pedig jelentős ösztönző, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az osztrák futballisták sok játéklehetőséget kapjanak. A Svájcban alkalmazott modell díjazása nem kiemelkedő (1,4 millió svájci frank), ezért valószínűleg nem is annyira fontos a kluboknak.

Itthon viszont „nagyon is jól látható összegekről” van szó –

a nyilvánosságra került, ám hivatalosan sosem publikált adatok szerint klubonként legjobb esetben 325 millió forintról, érthető hát, hogy sok klubnál be van tervezve a költségvetésbe a fiatalpercek után járó pluszpénz.

Ez ugyanakkor különös eseményekhez vezethet: emlékezetes, amikor a listavezető Paks szakvezetője, Bognár György az utolsó őszi fordulójában 19 éves kapusát, Simon Barnabást nevezte a kezdőbe a Fehérvár ellen, a kispadon hagyva az őszi menetelésben kulcsszerepet játszó, válogatott kerettag Szappanos Pétert.

Révész Attila az NB1.hu-nak nyilatkozva nagyon erős kijelentést tett:

„Az a baj, hogy mi erőszakoljuk a perceket beléjük, nem pedig lépésről lépésre, a szakmai elvek alapján kerülnek be a csapatba. De nyilván az MLSZ-ben ezt nem szakmailag vizsgálják, mert nincsen azok között hozzáértők, akik ezt a döntést meghozzák.”

A klubvezető többször is célzott arra, hogy

a fiatalok játszatása negatív hatással van az érintett csapatok teljesítményére.

Megvizsgáltuk, hogy ez tényleg így volt-e az NB I őszi szezonjában. A hazai élvonal első 17 fordulójában 102 mérkőzés volt, ebből 62 olyan, amelyen az egyik csapat jelentősen (legalább 30 perccel) több játékidőt biztosított 2003-as születésű vagy fiatalabb futballistáinak, mint az ellenfele. Ha Révész állítása helytálló, akkor ennek az eredményekben is meg kell látszania.

A 62 mérkőzésből 16-ot nyert meg az a csapat, amely jelentősen több fiatalpercet jegyezhetett fel ellenfelénél, 13 döntetlen és 33 vereség mellett. A 16 győzelemből ötöt az MTK (amely a közelmúltban a kontinentális ifjúsági porondon is jól szerepelt), négyet pedig a Ferencváros (amely az Eintracht Frankfurthoz tartó Lisztes Krisztián személyében az egyik legnagyobb hazai ígéretet teszi be a messze a legerősebb keretbe) aratott. Az élvonalbeli mezőny több mint felének (Paks, DVSC, Kecskemét, Újpest, Mezőkövesd, ZTE, Kisvárda) negatív a mutatója azokon a mérkőzéseken, amelyeken ellenfelénél lényegesen több percet adott fiataljainak. Az őszi idényben nem volt olyan együttes, amely a tényleges tabellán és a fiatalpercek rangsorában is a mezőny első harmadában végzett volna – viszont három olyan is van (Kisvárda, ZTE, Újpest), amely a fiatalperces rangsor első és a tabella utolsó harmadában végzett.

Érdemes lesz figyelni a tavaszi idényben, hogy a támogatás utáni hajsza mennyiben látszik meg az eredményességen. A téli átigazolási időszakban a rangsor második felében található csapatok közül már a Mezőkövesd (Szilágyi Szabolcs), a DVTK (Tóth Balázs) és a Fehérvár (Simut Mario, Kovács Patrik) is szerződtetett olyan utánpótlás-válogatott játékost, aki beállítása esetén gyűjtheti a fiatalperceket.

A rendszer körüli viták kicsit a róka fogta csuka esetére emlékeztetnek.

Az MLSZ okkal várja el a magyar futballba invesztált pénzek miatt, hogy a támogatásnak legyen eredménye is.

A szövetség tavaly novemberben megjelent kiadványában (Professzionális futballkörkép) éreztette elvárásait, és megjegyezte, nem látja feltétlenül pozitívnak a magyar klubok átigazolási tevékenységét (az NB I nettó vevő, az értékesítésből származó bevételek az eladások alatt maradtak).

„A stabil gazdasági környezet ideális keretet nyújt a magas szintű sportszakmai munkára és az utánpótlás-nevelésre. Az MLSZ kiemelt célja, hogy minél több hazai játékos, és azon belül is minél több fiatal játékos szerepelhessen profi csapatokban. Ezt különböző stratégiai lépésekkel is támogatta a közelmúltban, mint például a produktivitási rendszer 2018-as bevezetésével és a 2022-es új támogatási rendszerrel, amely pozitívan diszkriminálja a fiatal játékosoknak lehetőséget adó klubokat” – szerepel a dokumentumban. A magyar fiatalok szerepeltetése „kívánatos viselkedési formának” van minősítve. A kiadvány rámutat: a magyar U21-es futballisták jelentős játékidőt veszítenek például a horvát, a dán és szlovák fiatalokhoz képest. Az MLSZ által vizsgált bajnokságok (horvát, dán, osztrák, szlovák, svájci) mindegyikében arányaiban több játékperc jutott a fiatal hazai futballistáknak, mint az NB I-ben.

Rendben – felelhetnék erre a klubok –, de az mégsem megoldás, hogy az MLSZ adminisztratív eszközökkel befolyásolja a közöttük zajló versenyt, miközben a merítési lehetőség viszonylag szűk.

A kiemelt akadémiákat üzemeltető klubok előnybe kerülnek vetélytársaikkal szemben. A fiatalperceket hajszoló csapatok feláldoz(hat)ják az eredményességet a pénzszerzés oltárán, olyan játékosok kerül(het)nek a csapatokba, akik a fiatalszabály nélkül nem vagy nem ennyit szerepelnének, ez pedig kereten belüli konfliktusokat szül. A támogatott korú játékosok az átigazolási piacon is „keresett cikké” válnak, áruk elszállhat, az igényeik szintén magasabbak lehetnek (ez a kritika Ausztriában is elhangzott). A rendszer nem meritokrácián alapul, holott a futballban nem a kor, hanem a minőség számít: Lisztes aligha azért játszik a jelentős nemzetközi bevételeket szerző Ferencvárosban, mert támogatott korú futballista, hanem azért, mert olyan tehetség, aki átvitte a klubjánál magasra helyezett lécet. A mesterségesen módosított futballkörnyezet a fiatal játékosok pályafutására is rossz hatással lehet: kérdés, mi lesz azokkal, akik az egyik évben sok lehetőséget kapnak (mert gyűjtik a fiatalperceket), a következőben pedig alig játszanak (mert már nem támogatott korúak)? Ha – fizikálisan, mentálisan – nem elég érett még egy fiatal játékos, akkor a „túljátszatása” veszélyeket rejthet magában.

Oké – riposztozhatna erre az MLSZ –, de ilyen körülmények, ilyen futballhátszél és ilyen támogatások mellett nem lehetne, nem kellene több, NB I-es szinten bevethető játékost „kitermelni”? A szövetség azzal is érvelhet, hogy kénytelen volt szabályozással beleszólni a versenybe, mert a klubok maguktól nem játszattak (eleget) utánpótláskorú labdarúgókat.

Amikor 2021-ben megvizsgáltuk az „első fiatalszabállyal” helyzetbe hozott magyar és a hazájuk szövetsége által szintén támogatott osztrák játékosok helyzetét, a legnagyobb különbség az volt, hogy

a pozitív diszkrimináció által segített osztrák futballisták jobban megragadtak hazájuk élvonalában, mint magyar „kollégáik”.

Ez minőségi és/vagy felfogásbeli különbségre utalhat: az osztrákok ugyancsak adminisztratív eszközökkel egyengették játékosaik útját, de jobban kitartottak mellettük – vagy azért, mert erre volt vezetői szinten akarat, vagy azért, mert jobb minőségű, Bundesliga-érett labdarúgók érkeztek az akadémiákról.

„Három évvel a fiatalszabály kivezetése után a döntő többség az NB II-ben, az NB III-ban vagy a megyei bajnokságban játszik, szemben az osztrák tapasztalatokkal; ott a többség élvonalbeli futballista maradt vagy légiósnak állt. Ez arra utal, hogy bármennyi pénz is került a rendszerbe, a minőségi fiatal játékos még mindig nagy hiánycikk itthon. Akár helyzetbe hozzák, akár nem” – írtuk akkor. Azóta ismét van ösztönző rendszer (még ha másként is), de az összkép nem változott.

Kérdés, érdemes lenne-e változtatni a jelenlegi szabályozáson, és ha igen, akkor mit. Nem jó hírverés a magyar élvonalnak, ha egy edző vagy klubvezető „őszinteségi rohamot kapva” kimondja, az elsődleges cél egy-egy mérkőzésen a fiatalpercek (így a pénz) gyűjtése volt. Ez valóban felvet aggályokat a versenyegyenlőséggel, de akár a versenyintegritással kapcsolatban is. Nem jó hír a szövetségnek – és az egész magyar labdarúgásnak, főleg a futballba öntött pénz fényében –, ha (ösztönzőkkel vagy anélkül) a klubok nem nevelnek elég jó fiatal játékosokat.

A szabályozás megszüntetése és az ösztönzők kivezetése nagyobb versenyegyenlőséget hozhatna, viszont előfordulhat, hogy ezt követően nagyon kellemetlen következtetéseket kellene levonni. Azzal biztosan mindenki kiegyezne,

ha a klubokban sorakoznának az olyan tehetségek, akik valósággal rátörik az ajtót az első csapatra.

De ez egyelőre inkább vágy, mintsem valóság.