Figyelem, itt jön a Bologna a teherautót odahagyó sofőrrel!

„Figyelem, itt jön a Bologna!” – írta szalagcímében a torinói Tuttosport, miután 1963. december 29-én a Bologna felülmúlta a Juventust a Serie A-ban (2-1).

A piros-kék együttes akkor

már az ötödik bajnoki meccsét nyerte meg zsinórban

– előtte a Vicenzát 3-0-ra, a Barit 1-0-ra, a Cataniát 3-1-re, a Mantovát 2-1-re győzte le –, majd ragyogó sorozatát a következő öt fordulóban megduplázta (Messina 2-0, Lazio 2-1, AS Roma 4-0, Genoa 2-0, Torino 4-1).

Az újság kései reflexe alighanem annak szólt, hogy a Grande Torino 1949-es repülőgép-katasztrófája óta a Juventus, Internazionale, Milan triumvirátus uralkodott Olaszországban: csak az 1956-os Fiorentina-diadal volt kivétel, különben rendre a nagy hármas tagjai vitték el a pálmát.

Az 1955/56-os Fiorentinát ugyanúgy Fulvio Bernardini edző dirigálta, akár az 1963/64-es Bolognát. Ő az egyetlen tréner az olasz futball történetében, aki két csapatot is bajnoki címre vezetett, és az aranyérmesek egyike sem az Internazionale, a Juventus vagy a Milan volt.

A Bologna sikereinek másik letéteményesét Renato dall’Arának hívták. A hajdani klubelnök jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy róla nevezték el a bolognai stadiont. Az elöljáró 1962-ben személyesen ment Helmut Hallerért Augsburgba, ahol a középpályás az edzések és a kamionsofőri kötelezettségei között osztotta meg idejét.

Visszafelé a korifeus autója megcsúszott, az árokban kötött ki. Dall’Ara kiugrott a kocsiból, és az aggódó körülsereglőknek a szerződést lobogtatta: „Aláírtuk, más nem számít!”

Majd már odahaza, Bolognában kijelentette:

Haller háromszor jobb Omar Sivorinál, a Juventus 1961-es aranylabdásánál. Sivori egy-, Haller kétlábas, és Helmutnak én vagyok az elnöke.

A teherautó volánját odahagyó labdarúgó 750 000 nyugatnémet márkát kapott az átigazolásért, és évi 200 000 márkás garantált fizetéssel kalkulálhatott. Megérte az árát: három vb-n szerepelt – 1962, 1966, 1970 –, az utóbbi kettőn ezüst-, illetve bronzérmet nyert az NSZK válogatottjának tagjaként.

Bolognában volt már egy légiós, a dán Harald Nielsen, aki szintén Black Jackkel ért fel: 21 góljával ő lett az 1963/64-es itáliai évad gólkirálya. Hat évadot töltött a csapatnál, ez alatt 157 bajnoki meccsen 104 gólt termelt, majd akkori rekordösszegért igazolt az Internazionaléhoz, ám Milánóban – hátsérülése miatt – nem ért el hasonló sikereket.

Nem állom meg, hogy közbe ne vessem: a Bologna 1962 őszén – Hallerestül, Nielsenestül, továbbá az uruguayi Hector de Marcót is felvonultatva – a Vasassal vívta a Közép-európai Kupa döntőjét, és a budapesti piros-kékek 5-1, 1-2-vel hódították el a trófeát. A Népstadionban rendezett első mérkőzésen a jobbfedezet (!) Bundzsák Dezső négy gólt ért el.

Az olasz bajnoki rangadón Nielsen szerzett vezetést, jóllehet a centernek már a harmadik percben meghúzódott a combja. Amikor a hálóba lőtt, éppen Sandro Salvadorét, a Juventus válogatott középhátvédjét ápolták a partvonal mentén…

Aztán a második félidő elején a szintén válogatott Giacomo Bulgarelli 2-0-ra alakította az állást, majd a Real Madridban is játszó spanyol Luis del Sol 11-esét William Negri kivédte. A kapusról Dall’Ara azt mondta: „Akkor lett teljes a csapat, amikor őt szerződtettük a Mantovától.”

Sivori hiába szépített 2-1-re, a Juvénak nem maradt esélye az egyenlítésre, mert a hajrában Bulgarelli nem engedett elvégezni egy szabadrúgást, mire Ernesto Castano arcul csapta. Francesco Francesconi játékvezető azonnal kiállította a torinói védőt, mert nem bokszmeccs volt műsoron.

A Bologna aztán egyenes úton haladt a bajnoki cím felé,

mígnem 1964. február 2-án, a Torino 4-1-es legyőzése után a doppingellenőrzés amfetaminszerű anyagok jelenlétét bizonyította Romano Fogli, Ezio Pascutti, Mirko Pavinato, Marino Perani és Paride Tumburus szervezetében.

A kontroll azért szigorodott, mert 1962 áprilisában az Internazionale, a Bologna, a Mantova és a Milan nyolc játékosánál állapítottak meg doppingra utaló tüneteket, Franco Zagliót (Inter) törölték a világbajnokságra nevezettek listájáról, Gigi Radicét (Milan) pénzbüntetésre ítélték. Aztán 1963 februárjában hét nápolyi labdarúgót értek doppingoláson, és hosszabb-rövidebb idejű felfüggesztéssel sújtották őket. Majd 1963 júliusában a Genoa négy futballistáját meszelték el tiltott szerek használata miatt, míg a klubnak 9 millió lírás pénzbüntetést kellett fizetnie.

A sportbíróság a Bolognától három pontot levont – ezzel a második helyre lökte vissza a csapatot –, Bernardinit fél évre eltiltotta, a játékosokat felmentette. Az edző azt mondta:

Úgy érzem magam, mintha egy felhőkarcoló tetejéről zuhantam volna le.

A klub fellebbezett, és másodfokon a Bolognát felmentették minden felelősség alól. Mégpedig azért, mert kiderült: a kémcsövek őrzésének körülményei tragikomikusak voltak, az üvegcsék lezáratlanul álltak egy hűtőszekrényben.

Ezért új elemzést rendeltek el, és a második analízis negatív eredménnyel zárult.

Bebizonyosodott, hogy a Bologna elleni összeesküvésről volt szó, sőt az első ellenőrzést felülírók arra is rámutattak:

az eredetileg vizsgált mintákban talált amfetamin mennyisége egy lovat is kiütött volna.

Mivel a Bologna és az Inter azonos pontszámmal zárta a bajnokságot, a Serie A történetének egyetlen rájátszását tartották 1964. június 7-én Rómában. Az Internazionale tíz nappal korábban –a Real Madrid 3-1-es bécsi legyőzésével – elhódította a BEK-et (1963-ban a Milan volt a Bajnokcsapatok Európa Kupája-győztes).

A bajnoki döntőt a Bologna nyerte – Fogli és Nielsen góljával – 2-0-ra.

Dall’Ara azt már nem érte meg: miközben négy nappal a csúcstalálkozó előtt Angelo Morattival, az Internazionale klubelnökével tárgyalt, szívrohamot kapott, és meghalt.

Amikor a BEK 1964/65-ös évadának első forduló fordulójában az Anderlecht az 1-0-t és 1-2-t követő harmadik mérkőzés, a barcelonai 0-0 után pénzfeldobással jutott tovább, több bolognainak eszébe jutott, hogy „csaknem szívrohamot kaptam”.

De még véletlenül sem ejtette ki a száján, mire gondolt, vagy ha mondta volna, elharapta.