Josef Argauer az osztrákok szövetségi kapitánya volt az 1958-as világbajnokságon. De nem e miatt szerették a szomszédban, mert az 1954-ben – a magyarok mögött – bronzérmes csapat egyetlen pontot szerzett a svédországi tornán, az angolok elleni 2-2 előtt még csak gólt sem ért el a brazil (0-3) és a szovjet válogatottal szemben (0-2). Viszont a mester kitalálta és a következő évben pályára is állította a bécsi teremfutball-sorozatot, amelyről Franz Beckenbauer utóbb azt mondta:
Ha fedett pályás labdarúgást akarsz látni, menj Bécsbe, annak a tornának a hangulata a legjobb!
Argauer elgondolását kedvezően fogadták a bécsi klubok, de miután megtudták, 15 ezer schillinget kellene fizetniük nevezési díjként, hogy az ötletgazda ki tudja bérelni három napra a Stadthallét, elzárkóztak a részvételtől. Ám Adolf Eder, a létesítmény elöljárója látott fantáziát az elképzelésben, és – a jegybevétel 33 százaléka fejében –
Jól járt.
Az első meccset 1959. február 5-én rendezték 8000 néző előtt, aztán február 14-én már 11 000, 18-án 10 000 néző volt a Stadthalléban. Azaz csaknem 30 000 drukker gyűlt egybe a három nap alatt, győzött az Austria Wien és a teremtorna.
Az Austria–Rapidon olyan hírességek játszottak lila-fehérben, mint Herbert Gartner kapus, Karl Stotz, Horst Nemec, Ernst Fiala, Johann Riegler, zöldben pedig Walter Zeman, Walter Glechner, Gerhard Hanappi, Robert Dienst, Rudi Flögel. Utóbb szállóigévé vált, hogy „amikor a nagy bécsi derbi zajlott az Austria és Rapid között a csarnokban, szükségállapot volt Bécs tizenötödik kerületében”.
Az ember eltűnődik, milyen őrület lett volna nálunk is, ha létezik az ötvenes-hatvanas évek Budapestjén tízezres sportcsarnok, és telente parkettre léphet Albert Flórián, Bozsik József, Bundzsák Dezső, Göröcs János, Kotász Antal, Machos Ferenc, Sándor Károly, Sipos Ferenc, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté, aztán Bene Ferenc, Farkas János, Mészöly Kálmán, Varga Zoltán.
Bécsben a hatvanas esztendők a Wiener SC-éi voltak a tető alatt. A fénykorát élő csapat – Erich Hof és Adi Knoll vezérletével – 1962 és 1967 között hatból ötször nyerte meg a tornát (összesen nyolcszor győzött, eggyel többször, mint a Rapid).
és csak 1977 decemberében nem játszottak a Stadthalléban, mert az 1978-as vb miatt már január 14-én megkezdődött az osztrák nagypályás bajnokság.
Előzőleg 1973-ban – ötven esztendeje – áttették a tornát az év elejéről decemberre. Nem volt olcsó mulatság a karácsony utáni, december 27-től 29-ig tartó programra jegyet venni, az ülőhely egy napra 70 schillingbe került, de minden nap megtelt a Stadthalle, a Wiener SC–Rapid döntőn (7-5) gombostűt sem lehetett leejteni.
Akkora tömeg volt, mint abban az évben Joan Baez, a Deep Purple, a Jethro Tull, a Led Zeppelin, a Les Humphries Singers, a Pink Floyd, a Rolling Stones, Carlos Santana, a T. Rex, Ike és Tina Turner, a Uriah Heep koncertjén, amit szintén a Stadthalléban rendeztek.
A nyolcvanas években kiteljesedett az Austria uralma: az együttes 1981 és 1986 között szériában hatszor nyerte meg a tornát, ez alatt 39 meccsen 35 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség volt a mérlege. Az 1982-es vetélkedőn százszázalékos teljesítménnyel, az 1983-ason és az 1984-esen veretlenül – egyaránt hat győzelemmel és egy döntetlennel – győzött a lila-fehér csapat. Nyolcvanban még Friedl Koncilia – Robert Sara, Erich Obermayer, Ernst Baumeister, Karl Daxbacher, Herbert Prohaska alkotta az első sort a Rapid elleni 8-2-n, aztán jött Nyilasi Tibor, aki háromszor volt tornagyőztes csapatban, egyszer elnyerte a gólkirályi címet is.
